2009. dec. 5.

Banánevő gépezet

Igazából tökre ráérek.
Ma a sorminta car éjszakája következik, így egyelőre le sem fekszem, megvárom, míg megfutja az első kört mintegy fél óra múlva!
Ma a pesti mamáék voltak látogatóban. Szerencsére a kölyök jó formában volt (mert a múltkor olyan csúcsszuperáj hisztériás babát fogtak ki, hogy csúcsosra állt még az én fejem is tőle, nemhogy az övék... )
De ma, megkapták a kárpótlást! Édibédicukimuki Esztert még meg is etette a nagyanyja! Hoppá! Főzelékkel!
Most a sütőtök-párolt alma az egyetlen, amit megeszik, így ma be is zúzta az összeset. Ez nagy öröm volt.
Na de este! Cékla-gesztenye... Incsifincsi... Nekem...

No, miután felét esetleg megette, azt is könyörgésre, Laci nekiállt banán majszolni. Persze Esztikének is kellett....
Eszegette, eszegette a piciapró, gondosan szétnyomott falatkákat. Jó, jó, gondoltam, ha ez így megy, kezdetnek itt éjszakázunk, majd megőszülök még melegében, sz'al húzzunk már bele! Így lett az, hogy a végére büdös nagy, sokszor szét sem nyomott banándarabokat rakosgattam a szájába, melyet gond nélkül bepuszilt!
Éljünk soká! Ímé példa, miszerint fog nélkül is lehet rágni!
Ott még nem tartunk, hogy be is vegye a szájába, mert az elétett banándarabot először széttrancsírozta, majd egy laza mozdulattal felkente a spájzajtóra...
Node, ami késik ugyebár...

Áááá, degáááz! Muszáj elmennem WC-re... Ha eddig nem tervezte, hogy felébred, akkor most fel fog...

2 megjegyzés:

  1. Nagyon jó formában voltatok ma ahogy olvasom! :D Fog nélküli rágás ma nekünk is megvolt egész sűrűn, naon durva cuccosokat tömött magába a gyerek, bezzeg a rendes kaja az snassz... :(
    A spájzajtóra kent banánért külön dícséret jár leányodnak, lehet festőművész lesz a kincsem! ;)

    VálaszTörlés
  2. Ha jóllakott szegény mással... :)
    Na, ja, max hozhatom ki illegális graffitizésért a böriből... :D

    VálaszTörlés