Vasárnap-homok-apa

Vasárnap elkövettem a nap hibáját, amelynek bevezetője így hangzott: "Béb, vidd már el kismackót egy körre sétálni lécci!"

No nagy nehezen neki is vágtak a sétának. (Hétvégén előforul, hogy Laci viszi sétálni Esztit, amíg én főzök.)
Nem túlzok, kb. 20 perc múlva már nyílt az ajtó, amelyen át Laci bekiabált, hogy kéne egy kis technikai segítség.
Én olyan naív voltam, hogy még itt sem gondoltam semmi rosszra.
Csak, amikor kimentem technikai segíteni...

A látvány! Ó a pecsába... A gyerek tökig volt homokos, de annyira, hogy az ajtón nem lehetett vele bejönni, mert kiszóródott volna belőle egy tengerpartnyi homok.
A történet szerint Eszti bevágta az unalmast már a sarkon, ezért Laci (ugyeugye apjuk, aki mindig a könnyebb utat választja), felajánlotta neki, hogy akkor legyen játszótér.
Nopersze kölök azonnal bezsongott (nem a homokozós ruhában és felszerelés nélkül), aztán Laci nagy szemeket meresztett, hogy a játszótéren Eszti nem akar a terveknek megfelelően csak és kizárólag hintázni, hanem a homokba akar menni.
Bele is ment, csakhogy a cipőjében nem nagyon tud puha talajon menni, normál esetben mindig mezítláb rohangál benne, és ennek megfelelően arccal bele is borult. (Az megint más kérdés, hogy valójában úgy nézett ki a feje, mintha a földről kilőtték volna, majd a levegőben 180 fokban megfordulva fejjel a homkozóba fúródott volna.)
Azt sem tudtam, hogy álljak neki a mosásának. Még a szempilláin is ott rebegtek az apró homokszemek.
Igazából rá kellett volna bíznom az apjára, hamár elintézte, akkor oldja is meg, de nem volt szívem kitenni ennek a gyereket. (Höhö, Laci, az nem szarolt volna, bevágta volna a tus alá, aztán hadd szóljon!)
Szóval 20 perc alatt kimosdattam a kölyköt a homokból, magamat a homokból, és közben különböző büntetési formákat találtam ki az okos apjának... Amiből egyet sem valósítottam meg... Sajna...
Jól megérte a 20 perces gyerekfelvigyázás amúgy...