Tegnap halálosan cuki volt, mondjuk persze amúgy is mindig az (vagy nem?).
Apjával békeszövetséget kötöttek. Egyelőre... Nem tudom, milyen apropóból (korábban háború dúlt már pár hete, csak nem meséltem). És tegnap egyszercsak puszival fogadta és ő volt az, akihez a sikítva menekülős magánszámot előadta. Ésatöbbi.
(A korábbi forgatókönyv szerint apja néz rá ijesztően, és hozzám menekül sikítva.)
Már séta közben is édibogár volt, mert a Kaisersig a babakocsiban maradt, majd onnan az Univerig, és utána kivettük, hogy hazáig sétálhat. És rohant, viháncolt, éééés többnyire előre haladt. Bár szemből nézve nem biztos, hogy mindenki a csudaédes kategóriába sorolta a fél kezemben lógó gyereket (mert persze megfogta a kezem séta közben, aztán lazán elhagyta magát, és úgy húztam), de úgy voltam vele, csak nem bogár ez, hogy kiszakadjon a karja, nem? És tényleg nem... Amúgy meg viháncolt végig, szóval éljen!
Aki csodálkozik, hogy mi ebben a történetben a szépséges, azzal tudatom, hogy a normál séta amúgy úgy néz ki, hogy "Eszti nem arra megyünk, gyere vissza, ne menj az úttestre kézfogás nélkül, haeztígyfolytatodvisszaülszakocsibaaaaa!!)
És ha már cukorbéka, akkor egy kis imidzsrombolás: tegnap újra kisJózsika lett belőle.
Mondjuk annyira nem bénáztam el, de muszáj volt elöl újra levágni a haját, mert a csatot kiszedi, a hajgumi meg nem viszi el a szeméből a haját. De nekem mondjuk így is tetszik!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése