Tegnap elvittem szegény babát homokozni, hiszen olyan régen nem volt már a lelkem...
És annyira csodálatos, hogy neki még nincsenek előítéletei...
Szóval lent volt egy család. Tipikus halmozottan hátrányos helyzet:
5 gyerek, 4 fog, 12 cm-re lenőtt szőke haj, és később megjelent apuka is a maga előző napi borgőzös tekintetével (és szagával), és neki sem volt sok foga.
Annyira gáz volt! Mert én, amellett, hogy tudatosan próbálom az embereket úgy elfogadni, ahogyan vannak, megőrültem a gondolattól, hogy a kölyköm az ő "mégnincskétéves, de sajna a fogai már feketén villognak, koszos és amúgy is tömeggyilkos fejű- már most!" gyermekükkel homokozzon. Mert ugye Eszti szeret mások mellé ülni, és velük homokozni...
És emellett azon gondolokoztam, ha már ilyen jópofán állok hozzá, akkor hogyan is fogom a bábedlimet mások elfogadására nevelni? Na hagyjuk!
Így kemény voltam, és hagytam az eseményeket (bár tudnék még mesélni, de nem akarok nagyon köcsög lenni) folyni a maguk medrében.
És végül másfél órát bírtam is (ami amúgy is pont fél órával haladja meg a játszótéri tűréshatáromat, szóval büszke voltam magamra...)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése