Kölykedli

Jaaa, hogy a gyerek...

Hát az köszöni szépen, megvan.

Tegnap 7-kor értünk haza, gondoltam összedobok egy tejbegrízt, azt minden gyerek szereti.
Hát Eszti nem nagyon... Pedig eskübecsszó nem voltam genya és cukros kakaót szórtam rá, nem pedig fahéjat. De így sem.
Ma a tutibefutó padlizsános tészta, aminek elfogyasztása után még megette az üres tésztát desszert gyanánt. Hát fene az ízlését!

Egyébként meg világlustája a lelkem, de ezt valahogy jól bírom, hogy ma 1/4 9-kor ébredtem fel, őt meg aztán felvertem 1/2 9-kor. Meg is állapítottam, hogy nekem aztán nagyon jól megy!

Amúgy meg a bibi vele, hogy kis vadállattá minősült.
Nem nagyon tudjuk, hogy lehetne leszoktatni a csípés, harapás, karmolás és marás kombóról.

Az a durva benne, hogy főleg az apjával csinálja, és nézi (nem túlzok) gonosz fejjel, hogy mi a reakció...

És nagyon sok mindent próbáltunk. Mint:

-Elmagyarázni, hogy ez fáj, és nem jó, és szomorú lesz tőle apja... - erre: röhög.
-Rácsapni a kezére. - erre: röhög.
-Visszacsípni. - erre: röhög, ha csak kicsit sikerült, nyávog, ha nagyobbat, de minden esetben folytatja.
-Otthagyni. - erre utánunk jön.

Nincs meg a megoldás, pedig tényleg kéne, mert már pár hete csinálja és Lacival eléggé durva tud lenni.

Egyébként meg érdekes, hogy mással senkivel sem. Főleg Lacival, meg velem, de velem is csak akkor, ha már apjával bevadult.

Bár, amikor apja hasszőrzetét húzogatja, akkor annyira kell röhögnöm. Mert azt szerintem tanulmányozási céllal teszi, legalábbis olyan fejet vág hozzá!