Remélem, novemberig az uccsó szánkózás

Sokminden lesz az elkövetkezendő napokban, így ki tudja, mikor érek ide.
Így pár fotó még érkezik.

Apa húzzon!



Itt már Apa ne húzzon, Eszti húzza!



Mondom, hogy Eszti húzza.



És a jubuka...(uborka)



Bámmeg kétpofára tolja, és amint meglátja, hogy előkerül a hűtőből, szó szerint megkergül tőle. Mint anno szegény megboldogult Egon kutya, aki örömében a saját farka körül pörgött... Csak Eszti jubuka felkiáltásokkal faltól falig csapódik örömében.

Majdnem minden oké

Khmm...
Enikő írta a minap (aki szinte csiszre egy időre van kiírva velem), hogy milyen frankón van, a hasán nem is igazán látszik a terhesség, nem hízott és kb. semmi tünete nincs. Ennek végtelenül örültem is.

De aztán...
Belenéztem a tükörbe fürdés után.

Hááát nézegettem az eltűnt derekamat, az éppen eltűnőben lévő köldökömet, az orbitális hasamat. Meg eszembe jutott a reggeli mérlegelésem eredménye.

De aztán megvontam a vállamat, és...
...egyszerűen tovább rágcsáltam az előtte a hűtőből bekapott sült császárszalonna véget... (Most mi van? Abban nincs szénhidrát!)

Aztán már éreztem is a mostanában elő-előkerülő laza gyomorégés kezdeményt. Majd arrébbléptem volna, de a hülye seggcsont fájásom miatt leginkább sántikálásra voltam csak képes.

Jóvanezvan. Itt is minden király! :)

Kék a lufi

02.24. DrágaBébnek!

Ó mily csodás ez a nap!

Na mondjuk még csodásabb lenne, ha a drága férjem egy évvel korábban már hajlandó elvenni feleségül. Mert akkor 25-e szombatra esett, és az a hivatalos évfordulónk ugyebár.
Így viszont ünneplünk ma, holnap, meg vasárnap, meg jövő héten.

Reggel azon gondolkodtam, hogy mennyire szeretlek, aztán rájöttem, hogy miket szóltál be csak a tegnapi nap folyamán (neeeem, ugyanis a seggem méretére tett megjegyzés nem volt jó poén... Mondjuk akkor meg minek kérdeztem rá persze...), így némiképp átformálásra szorul a fenti kijelentésem.... :)) Még dolgozom rajta!

De az a lényeg, hogy boldog 4. házassági évfordulót nekünk Béb, mert az ma van ám (benne van a gyűrűben... jaaa, hogy azt kihízta az ujjad? Na ezért szólok! :) )

Ééééés az én ajándékom neked mára (tudod, tudod, nem esünk hülye túlzásokba), szal egy lufi lesz.
Kék vagy rózsaszín.

És én már tudom, melyik...

Amerikapal. 2.

Miután nekem azonnal kellett az amerikai palacsinta, így természetesen azonnal meg is sütöttem...
Az eredmény: egyrészt tökéletes, mert király lett, másrészt 2 éves korában Eszterem megette élete első süteményét. Na ez milyenmá' :)

Sütöttem, ő meg sündörgött körülöttem: kérek pacsintát. Nagy mellénnyel lehajintottam a magánkutyámnak egy darabot, gondolván úgysem eszi meg, mert még soha, semmilyen süti nem ment le neki. Erre beleharapott, az arca felragyogott: nagyon finom pacsinta.
Hát ez csodás, már huppant is a székbe egy adag lekvárral. Aztán egye! Meg is evett majdnem egyet.

Ha már kutya amúgy: ma jön hozzám: Mozsi vagyok. Mondom mi a szösz vagy? Mozsi vagyok. Mondom jóvan babám, fel nem fogom, mi van.
Apa mondta: mi van Mozsi. És már rá is jöttem, hogy apja néha Morzsinak hívja. És mibe, hogy ma megkérdezte tőle a telefonban, hogy "Na mi van Morzsi?". Jópoén volt.

Arról meg a palacsinta kapcsán ne is beszéljünk, hogy álomférjjel rendelkezem (na jó, nem kell elájulni, egyszerűen csak vannak jó húzásai...)
Szóval amerikai palacsinta este 9-kor kitalálva. Laci másnap jön haza dünnyögve, hogy 3 helyen is volt, de nem kapni sehol hülye palacsintát. Hát szomorú, szomorú, de azért szép próbálkozás volt.

Másnap nem említettem neki, hogy azonnal szereztem receptet és ebéd után már meg is sütöttem az áhított palacsintát. Hazaérkezett dünnyögve, hogy tutibiztos volt benne, hogy megcsinálom már ma, ezért most juharszirupot próbált keríteni munka után. De azzal sem járt sikerrel. Szomorú, szomorú, de a szándék a fontos. Szerintem amúgy is csak max. Tescoban vagy Auchanban van. De szép volt tőle...

Gabiiiii

Annyi izgi történt a hétvégén, hogy Gabi jött el hozzánk. Csodák csodája!
Eszti szülinapján beteg volt, aztán nem akarta elhozni a bacijait. Gondoltuk Lacival, úgyis csak kamu, hogy majd valamelyik hétvégén eljön, és nem az volt. Pénteken tényeg megjelent!

Esztit ne mondjam ugye? Megzabálnivalóanédes volt!
Igen, imádta, már onnantól kezdve, hogy belépett az ajtón.
Aztán amíg főztem folyamatosan azt hallottam:
Gabiii tegye oda! Hol a cica? Gabiii keresse meg! Segíts Gabii fejemre teszem!

Kaja közben persze Eszti meséli a Gabis sztorikat.
A legjobb: Mogyoró van a szájában. (Lefordítom: nyelvpiercing)

Mondta is Gabi, hogy Eszti nem hagyta békén, állandóan kérdezte, hogy mit eszik... Hát ezt... :)

Szóval puszipajtik lettek, ahogyan az lenni szokott.

Mondjuk izgi lehet még, hogy a kölykec eltalálta, hogy őmárpedig a játszótér óriási csúszdáján fog mostantól csúszdázni. Hááát, nem örültem neki annyira.
Másnap be is fűztem alantas módon Lacit, hogy jöjjön már el velünk, amíg jó idő van. Ugyanis a csúszda úgy néz ki, hogy egy fa lépcsősoron fel kell mászni, majd az egyik csúszdán lecsúszni. A bibi ott van, hogy annyira magas, hogy nem érem el végig, amíg mászik a gyerek, és egyébként nem korosztályos csúszda, magasan van az alja a földhöz képest, így egyszerűen kiesik belőle érkezéskor.
Vagyis, kell egy ember, aki felkíséri, meg egy aki elkapja lent. Jóbuli, de Eszti amúgy is olyan boldog ilyenkor, hogy megéri nekem félidős hassal is mászókára mászni.

Nem tudom, mi lesz később, remélem hamar fel tud majd caplatni biztonságosan egyedül is. (Mert azért volt egy kellemetlen élményem a múlt héten. Egy 3 évesnél már tuti idősebb kislány remegve mászott a közelünkben lévő -a másiknál sokkal kisebb- játszótéri mászókára, mert félt. Az anyja segítette, meg többször leszedte, de komolyan rossz volt nézni. Szóval akkor inkább kamikáze kid legyen!) És amúgy az is a lelkem...

Kajásan

Tegnap reggel nagy nyugalomban állok fel a mérlegre. Aztán mi van rajta? Úúúú, hát lássuk be, sokkolódva szálltam le róla.
Szemtelen egy némber vagyok, mert képes vagyok elképedni a hasonló szituációkon, közben meg megettem szombaton délután egy fél tábla Milkát (most nem tehetek róla, Lacitól kaptam. Csak nem bánthatom már meg azzal, hogy rá sem nézek, nem?). Meg amúgy is hajlamos vagyok süteményevésre, na!

Egyébként meg ügyes vagyok, 3 után, ha nem muszáj nem eszem (hazugsááág, mert sokszor muszáj..), de mostanában újra ki akarok enni mindent a TV-ből.

Mondjuk a helyzeten nem segít, hogy mit nézek szombat este 9-kor? Nigellát a TV Paprikán. Na és őt szeretem is. Meg a csokitortáit is...

Aztán tegnap egy laza Fringe-dzsel zártuk a napot. Mit esznek benne? Amerikai palacsintát. (Az hagyján, hogy ott van az asztalon, de bakker hozzá sem nyúltak... Ahh... Pazarlás!)

Szóval most amerikai palacsintára vágyom. Juharsziruppal. Nem, a juharszirup szimplán Amerikáról jutott eszembe, és nem is ettem még, állítólag nem is finom... Nodemajdéneldöntöm, jó?

Szemelvények az alvásról

Na ja, az örök sztori.

Az alvásunk most nem is tudom, hogy a szuper vagy a nemáár kategória...
Ugyanis volt egy pár kialvatlan hét, amikor valamiért Eszti felkelt reggel 1/2 7 környékén és nem is nagyon aludt többet délután sem. Aztán a következő pár hét arról szólt, hogy -egy gyerektől teljesen reális- 1/2 8 körül ébredt reggelente. Ezért arra gondoltam, hogy az előző heti akció csak valamiféle alváscsökkenési átmenet volt. Így most beállunk majd a tuti 1/2 8-8-ra. Na nem nyertem.

Már másfél hete 1/2 9-nél előbb még indokolt esetben sem ébred fel. (Márhogy még szombaton sem sikerült felzörögnöm, amikor suliba elmentem.)
Ma azonban már odáig fajultak a dolgok, hogy 8.48-kor bementem és felkeltettem. (Amúgy sosem keltek gyereket, úgy nem szeretem.) Ez önmagában húdeszuper lenne... ha nem lenne mindjárt kettő óra és Esztercicc nem a "Tapsi-tapsi mamának"-ot énekelgetné még mindig a kiságyban. És őszintén szólva mit mondjak neki, hát jóhogy nem alszik... Én sem tenném. (Csak én valami jobbféle Quimby nótát dudorászgatnék a rácsoságyban.)

Ráadásul lehúzott redőnyök mellett reggel arra gondoltam, nem baj, ha későn kel, majd elmegyünk egy óriás sétára, hiszen tegnap láttam, hogy 6-8 fok lesz. Akár még egy hinta is belefér. Csakhogy fárasszuk magunkat.
De felhúzott redőnyöknél egyértelművé vált, hogy a mai séta csak engem fog lefárasztani 2 fokban és havasesőben.

Na jó, tényleg két óra, és még mindig valami Micimackós történetmesélés van odaát... Asszem bemegyek, és megzsarolom egy délutáni gyurmával. Hátha bejön...

...

Nopersze bemegyek. Eszti áll a kiságyban. És lelkesen közli: Anyucika, anyucika, aludtam.
Ja drágám, csak az még reggel volt.

A lasagne meg a gyerek

Komolyan mondom, zseniálisnak tartom magam egy-egy számomra tökéletesnek tűnő ebéd után.
Végre sikerült egy elkészíthető lasagne receptet beszereznem (ami végre nem ízfokozóból épül fel Knorr módra...). Eszti, neked örökhála, mert a tiéd ám!

Szóval tökéletes vagyok!
Persze Esztim mikor találta el, hogy visítani akar (ez volt a napi egyetlen...)? Naná, amikor a besamellel szórakoztam. Hát össze is vesztünk ahogy kell, besamel meg csomós lett, ahogy kell. De leszűrtem, Esztivel meg kibékültem. A lasagne meg király lett!

Amúgy a megaokos kislány annyira cuki. Rámnéz nagy okosan (mert hehe, mostanában a kellékei miatt máshogy nemigen tud) és bejelenti: szerintem bekakiltam.
Hát most ne röhögje szét magát az ember az ilyen beszólásain...

Amúgy meg azt akartam inkább elmesélni, hogy milyen varázslatosan működik.
Nemrég még mosolyogva meséltem, mennyire nem képes feldolgozni a vezeték és keresztnevünket. A sajátja az jól ment, de nem valami gyerekbarát a családnevünk. Így nem is nagyon tette össze, hogy az hogyan működik anya és apa esetében. Jobbára össze-vissza magyarázta.
Majd ennyiben hagytam pár hete.

Tegnap Laci csak úgy rákérdezett. És láss csodát! Mindenkié ment. Simán. Sőt, látszott rajta, hogy először mindenki esetében elgondolkodva: L. majd Móni. L. majd Laci. Persze nem ez a lényeg, hiszen előbb utóbb minden gyerek megtanulja a szülei nevét, hanem hogy pár hét után egyszerűen leülepedett benne és megjegyezte (mert Laci szerint ő sem említette neki mostanában.) Szóval ez tök érdekes.

Amúgy meg keressük azt az elvetemült egyént, aki azt mondta a gyereknek, hogy a henger alakú fajáték elemet kéményseprőnek hívják. Ugyanis eltántoríthatatlan ettől a téveszméjétől.
Tegnap megkérdeztem Esztitől, ki mondta neked, hogy ezt így hívják. De előre nem jutottam a nyomozásban (apa mondta ez kéményseprő. De apa következetesen tagad.

Ennyi, nem sok, de mennem kell, mert vár a Milkám. (Engem Béb, jó? Csakis engem...)

Kismagzat UH

Szeretném írni, hogy öcsi vagy hugi, de bázz, nem lehet!

Tegnap elmentem dokihoz. Azzal a nagy öntudattal, hogy az tutkó, hogy ma megtudom, ki lakik odabent. Legalábbis nem tekintetében. Addig gyűröm a dokit, hogy megnézi rendesen...

Be is feküdtem szépen az ágyra, bámulom a monitort (persze azon még semmi), majd kezdi az UHfejet mozgatni a hasamon.

Úú, mondom defrankó, látok két heregolyót!
Erre megszólal a doki: normál méretű fej.
Ja hopszi bocs, akkor az nem golyó volt, hanem egy agy...
Na mindegy, de innentől kezdve a dokira hagytam az elemzést.

Éééés, bakker nem lehetett látni semmit. A kölyök egész konkrétan szétterpesztett lábbal befeküdt a hasfalba.
Dokesz bá azért a biztonság kedvéért rámcsapott kettőt, hátha kiugrik a nyugalmi pozícióból, de kölykec nagy ívben letojta. Pedig hullámzott ám a magzatvíz rendesen!

Viszont nagyon jót láttam, ilyet még sosem... Ahogy kismagzat nyelte a vizet. Néztünk vagy 3-4 nyelést, hát ez tök jó volt. Mint a Spektrumon!

Szóval továbbra is maradunk a nemenincs-nevenincs kismagzatnál.

Szemcsis Eszti fotó

Igen, elhoztam ez első sztárfotót...
Most mit mondjak? Az én gyerekem, persze, hogy kukkerban is csodacukinak tűnik. (És nem is nagyon lehet erről az álláspontomról kimozdítani :) ) Így a tekintetben megnyugvás van, hogy nem lett übergázranda.

A másik kérdés, a viselés.
Most mondjam, hogy egyelőre minden király? Mert ez a gyerek egy tömény főnyeremény?

Asszem remekül tudok szervezni:
Tegnap megvettük a szemüveget, Laci hazajött Esztivel, én meg elmentem dokihoz. (Na ez is megér pár szót...) Aztán Laciék tovább a mamáékhoz. Én doki után haza és a mai ebédet megfőztem. Úgy este 8-ig el is mókoltam.
Emiatt Eszti meg az újszemcsi problémája apjára maradt.

Ma reggel elhúztam suliba, és csak délutáni alvás előtt értem haza. Ugye a szoktatás 2. napja... Részemről szintén letudva.
Nagggyon meg tudom könnyíteni a saját életemet, ez nem kétséges! :)

De nem kell sajnálni Lacit, egyelőre Eszti lelkesen hordja mindenféle letépkedés nélkül.
Tegnap még próbálgatta levenni, meg nemkell-szemünki, de ma nem, és már egyszer lejött róla és kiabált, hogy apa segíts szemünkit. (Szemünki a sajátos szemcsi megnevezése.)

Nem tudom, változhat-e a hozzáállása, de most még minden nagyon jól alakul.

És íme:

Mi lett kancsiEsztivel?

Tegnap megemberelve magam, összes bátorságomat összekaparva elmentem Esztivel a szemészhez.
Hát kevés volt a -még az ágy alól is összehalászott- bátorság...

Megkaptuk a "szülők-álma" diagnózist: szemüveg.

Eszti egy tünemény volt, de tényleg. 1,5 órán át voltunk ott, de Eszti végig elmolyolt velem valamin, majd bementünk szemcseppre. Az ölemben ült és egy büdös szava nem volt. Nem tetszett neki, de elviselte. Majd 20 perc múlva a gépbe is szépen belenézett. (Azzal már nem is sztárolom, hogy még a gyerekeknek való táblát is leolvasta - amin ház meg labda stb. van. Szóval ez a része rendben volt.)

Én hazaérve körbesírtam Laci lábszárát (egészen szó szerint), hogy jajazénédeskisszépségemből mi lesz, meg jajjj, hogy fog kinézni. És Laci, aki nagyon megnyugtatót tud lenni: hoogy? Hát mint egy szemüveges bagoly. Vazze, pont erre a szövegre vágytam...
Tény, hogy még így is értelmesebb hozzállással bírt, mint én a felfokozott érzelmi állapotomban, de meg nem nyugodtam.

Na ma el is mentünk megcsináltatni a szemüveget (amelyet amúgy Eszti nagyon várt, egész délelőtt rángatott, hogy menjünk.). Majd amikor kiválasztottuk a keretet, akkor már azért vakarózott rendesen: húzza hajam és társai...
Na mindegy, a szomorúságom mára a tizedére csökkent, mert utánaolvasgattam a dolognak. És igazából baromi sok gyereknek van baj a szemével, csak a kötelező szűrések későn vannak, így sok esetben csak akkor derül ki, amikor már suliba megy. Így akkor már tényleg essünk túl rajta most.

A tények egyébként:
Jobb szem: +1
Bal szem: +1,75
Csak azért nyerte meg a szemcsit, mert a befelé húzó szeme rosszabb. És valószínű csak romlana tovább, mert nem is használja rendesen azt a szemét.
3 hónap múlva kontroll, amikor kicserélik a jelenlegi +0,5 / +1-es lencséket nagyobbra.
És hogy meddig, azt a jóég tudja, de dokinő szerint kb. garantált, hogy így, idejében felismerve ki fogja nőni. Szerinte tuti nem lesz felnőttként már szemüvege.

Na ezek után kíváncsian várom a délutánt, amikor megszerezzük a motyót és elkezdjük a "hogyan-maradjon-a-szemüveg-a-fejen" játékot.

Áldás vagy nékünk Okosapa

Mivel igen érett gondolkozású férjjel rendelkezem, van szerencsém közzétenni az alábbi képeket.
Hogy apjának mi köze hozzá?
Mondjuk, ha a tegnapi estét nem azzal töltötte volna, hogy a Legóban talált matricaszemeket a sajátjára ragasztgatja, majd Eszti ruháján a kisegér szemei helyére, akkor talán nem így találok rá ma délelőtt az -amúgy nagyon csendben a nappaliban tevékenykedő- gyerkőcre.

Először a Boribonos könyvet ragasztgatta tele.



Majd a fejét.





Majd az enyémet, de ezt már nem fotóztam, ha nem bánjátok.

Partyképek

Jó sok képpel mutatom be a tegnapi családi partyt.

A tortafújás.



Na ennyiben is érdekelte a dolog: Eszti, mi ez? Gyeeetya... (Még véletenül sem torta.)
Azért hősiesen megpiszkálta villával, majd bejelentette a nagyközönségnek, hogy megkóstotam. És odébbállt.

A többi sütire sem nézett rá, egyszerűen nem hajlandó a szájába venni sem őket... Ódekááár.... :D Se torta, se süti. Egyáltalán nem voltam szomorú emiatt...

Nemúgy a ropit... Szegénykémen meglátszott, hogy kb. még életében nem evett. Az hagyján, hogy véleményem szerint a ropi az nem jó cucc (ugye van egy pár ilyen a listámon), de mi nem is eszünk itthon, így ez eléggé kimaradt neki.

És hát nincs mit tenni, szereti. Jajjj, de az úgy tolta befele, hogy Laci 5 perc után nem bírta nézni, és arrébtette, hogy ezt ne csinálja már. Én meg visszatettem, hogy hagyjad már, szülinapja van... Szóval a partyhangulatban megevett vagy egy zacsi ropit meg egy Kinder Pinguit aztán ennyi...
És vacsizott rendesen utána (ezen kétségkívül meglepődtem).



Tegnap éppen Csirkeszerelem volt:



Az ajándékok...
Eszti annyira drága, hogy egyszerűen annak a ténynek örül, hogy ajándékokat kap. Többször kellett szólni neki, hogy ugyan bontsa már ki, mi van benne. De annyira boldog a feje ilyenkor, hogy öröm nézni.





Az más kérdés, hogy az én fejem mennyire boldog:

Eszti, amióta megkapta a nagyobb motorját, azóta a lakásban nem ment gyalog sehova. Ma délelőtt kivittük, de előtte több soron elmagyaráztam, hogy ha utcára visszük a mocit, utána már nem lehet vele a lakásban szlalomozni. Felfogta.
Viszont mivel még nem sikerült megszokni az új járgány felépítését, újra 1 km/h sebességgel száguldunk az utcán. Ódejóó... Még jó, hogy legalább az idő szép. Ráértünk.

A másik: a ruha.
Tegnap miután mindenki elment, magára aggatta az összes cuccot (zokni, póló és rövidgatya.) Majd ma regel kiverte a hoppot ugyanezért az összeállításért. Nojóó, a zoknit felvehette, de csak ne egy rövidgatyában meg pólóban nyomjuk már (ráadásul még nagy is neki, így úgy néz ki benne mint egy rapper.)
Aztán persze földönveremmagamhiszti, és abból kikászálódva jött reggelizni.

Amúgy meg a mamának lett igaza: kölykec úúgy kipurcant, hogy ma reggel fél 9-kor kelt. Ez manapság már nagyon ritka dolog. De király.

VV kóla

Éppen nííízem a ValóVilágot nagy nyugalomban Lacival, amikor akkorát belémszúrt, hogy komolyan majdnem ottmaradtam. Elképzeltem, ahogyan este 9-kor mentőkórházvakbél, de 10 perc múlva jobb lett. Tényleg megijedtem.

VV meg... Hát mit tegyek mit tegyek... Pont benne van abban a másfél órában, amíg nálunk télen megy a TV. Fél 7-kor híradó, aztán utána sokszor bekapcsolva marad. Így látjuk viszonylag gyakran.
Mondjuk lássuk be, ez megint az a téma, amikor

a) senki nem nézi, de valahogy mindenki képben van róla,
b) vagy az "én nem szeretem a pletykát" kategória, oszt mégis mindenki tisztában van a munkahelyi "ki-kivel-hogyan"-nal.
Szóval nem kell nekem jönni, hogy VV-t nézni primitv. Mert az. Na és? :D

Mondjuk engem leginkább az a része zaklat fel, hogy StohlBucinak mennyi kólája van.

Kifigyeltem, hogy mindig van kóla a műsorvezető asztalán. Oké, reklám.
Azonban Lacit stresszelem is folyamatosan azzal, hogy szerintem, ha visszaöntenénk a pohárból az üvegbe, akkor az a mennyiség kifolyna belőle. Laci már ideges a hasonló felvetéseimtől, és elzavart a boltba kólát venni, hogy öntögessem és nézegessem, hogy férne-e... Apróbibi, hogy a boltban nem árulnak kicsi 2deciset. Szerinte persze árulnak.

Másrészt nem hiszem el egy Lilu stílusú nőről, hogy minden este bevedeli a kitett kólát. Én sem tenném.
Úgy képzelem el az ő esetében pl. reklámszünetben beugrik az operatőr, hogy lehúzzon egy nagy kortyot belőle, hogy úgy tűnjön, mintha a Lilu inna belőle. Ráadásul az a poháron csak látszik, ha egy nő beleiszik (vagy csak az én szájfényem übergagyi?).

Szóval a lényeg:
a) nem hiszem el, hogy StohlBuci megissza az összes kólát adás közben (viszont tény, hogy öntögeti, de szerintem csak a hatás kedvéért.),
b) nem hiszem el, hogy Lilu egyáltalán iszik kólát,
c) nem hiszem el, hogy elfér annyi kóla az üvegben, amennyi ki van töltve.

Igen, igen. Így visszaolvasva ki kellett volna tennem a táblát az elejére, hogy "megrázó riport következik".
Egyébként ébredéseket várok (most már bárkiét a családból), és komoly elemzést szerettem volna addig végrehajtani a beszúrás miatti egészségügyi és pszichés állapotomról.
Azonban lett helyette mentális bemutatkozás... :)

Náthavég

Ma végre elmondhatom, hogy a náthám javul.

Azért oké, hogy terhesség, meg csökkent módban futó immunrendszer, de azért 4 napig küzdeni egy hülye náthával? Na ez kikészített. Főleg, hogy én az "évente egyszer, de akkor nagyon" típusba tartozom, így tegnap az esti lefekvéskor (immáron 3. este) már majdnem sírtam a kedves Vibrocil orrgél náthabarátomért. Aki persze nem jött...
Mondjuk az elmúlt években vagy terhes voltam vagy szoptattam náthakor, így lehet, hogy a régi jó barátom már nem is kapható?

Eszti mellett amúgy is jó buli betegnek lenni.
Pl: Innám a teámat -forrón. Naná, hogy neki is kell. Ahh, muszáj? Kérek teát. Jó.
Kimegyek, öntök neki. Behozom, persze forró. Fújom az ő kis egy decijét. A büdöséletbe nem hűl el, fújomfújom (azért az megvan ugye, hogy mennyire fárasztó bármit is fújni teli tüdőből több percig). Ahhh... Enyém bezzeg már alig gőzöl.
Végre elhűl, belekortyol, oszt odébáll. Hűdekellett!
És hozza a Füzesi Mondókásat. Jajjneee...

Elkezdem a mondókázást, de persze ennek nem jó ám a széplaza "egyszervoltegykemence", neki csakis pörgőséneklős táncolok kell. Ami nem más, mint az "Azért varrták a csizmát" , és erre táncol is (illetve pörög körbekörbe), és ha abbahagyom, mert végre vége?

Akkor: mégtáncolokmég, anya elmesél
Az a király ám! Egy deci tea fújása után kitikkadt tüdővel, takonytól teli orral, amúgyis berekedve az "Azért varrták a csizmát" szépreményű nótát elénekelni egymás után 15*.
Na ilyenkor gondolok arra, hogy ihajjcsuhajj, és ha kettő lesz? Én meg kihalóágon?
Addigra esküszöm betanítom Esztinek a dalt, oszt éneklgesse ő! (Khmm... Legalábbis ezek a tervek...)

Mindegy, ma már javulófélben vagyok, Laci is életben (ő csak amolyan féligmeddigse beteg -szerintem csak irigykedett a teámra), Esztin sem jött ki semmi egyelőre.

Ma mégsem volt sulim 4-ig, így ennek is eléggé örültem. Holnap meg jön a család, minden oldalról, így asszem lesz izgalom.

Szülinap

Drágakincs tegnap megkapta az ajándékait. A kötelezően örülni kell Legónak halálosan örült, nagyon cuki volt, ahogyan nem engedte be a régi figurákat az újakhoz. Csak azokkal játszott. Én is halálosan édes voltam, amikor végre jó nagy házat tudtam építen a soksok Duplóból! Már alig vártam, hogy megkapja! :)
Aztán nyilván akkor is halálosan édes lehettem, amikor a büdöskölykecet bedugtam a szobájába csillapodni... Anyám, totál elszaladt vele a ló. Már a nap végére mindent megengedett magának (ebben nyilván nekünk is részünk volt), de amikor 3* kértem, hogy ne dobálja hozzám az építőkockákat, és mégis röhögve megtette, hááát, szülinap ide vagy oda, én biza bedugtam a szobájába gondolkodni! Tartott is 10 másodpercig, mert úgy megrémült szegény, hogy nem tud kijönni, hogy rögtön sírni kezdett. Mindegy, cél elérve, jobb ötletem nem nagyon volt, miután az előző fél órát Laci csipkedésvel és karmolásával töltötte. Mindezt persze vihogva. Így elég volt egy kicsit mostmáraztán!

Szóval teljesen a korosztályának megfelelően viselkedik. Jó is ez, csak az idegrendszerünk bírja még egy kicsit, na!
Szerencsére nagyon jól ellensúlyozza a hasonló drámákat a nagy édibédiségeivel.

Mikor ül a kádban és játszik? Hát akkor lazán meg kell zabálni komolyan! Nem is szoktam beszélni vele, csak hallgatom, miket játszik.
(Tegnap pl. Finomságot főzök Micimackónak. Finomságot, juborkát főzök. Jépát eszik Micimackó késsel. Mindeközben bőszen kavargatja a vizet a kis vödrökben.)

Nameg az állandó szeretetkirohanásai. Ááá, azokkal nem lehet betelni. Szerintem kb. óránként van egy nagyjelenet a megölelem anyát, puszikálom anyát és társaival. Persze apával is, csak sokszor ugye én vagyok mellette az óránkénti kirohanásokkor. Szóval nem cseréljük el továbbra sem!

Két képet azért mellékelek a szülinaposról.





Szerettem volna, ha a lila pulcsijához nem a kék nadrágját viseli (már csak a fotók kedvéért sem). De tudjátok mit mondott, amikor a szekrényben turkálásomat kiszúrta?
Ne válogasson anya! Lepkéset felveszem Eszti. És de, megpróbáltam elmagyarázni, hogy nemjónemjó... Na ekkora hatásfokkal.

2.

Ó az én drágakincsem! Hát nem betöltötte a kettőt?
Nagy csoda ez bizabiza, most is könnynek szöknek a szemembe (ami mondjuk főleg a rohadt náthámnak köszönhető... úgy facsarja az orrom, hogy na! Brrr...). Másrészt tényleg csoda, hiszen amilyen csúfos hisztérika, örülhet, hogy nem az erkélyen szárad a ruhákkal együtt...

Szóval ilyen körülmények között várjuk haza apát, és majd akkor köszöntjük meg együtt.
Akkor kapja meg az ajándékait is. Aminek kötelező lesz örülnie, merthogy az a Lego apám akkora, hogy nem fért bele egy csomipapírba, így gyakorlatilag körbetapétáztam... Lássuk be: szép szép... Így viszont csak az egyik oldalról fotózható, de majd beállítjuk.

Torta nem lesz. Több oka van, a legfőbb persze, hogy Eszti egyáltalán nem eszik meg semmilyen süteményt. Ezen túl meg az én seggemre sem hiányzik és Laci is betegséggyanút jelentett a telefonban, így szükségtelen, hogy tortával szórakozzunk. Kap egy Kinder Pinguit. Aki látta már Eszti erre adott reakcióját, az meg fogja érteni, hogy ez nagyobb ajándék. Belebökök egy gyertyát is, hadd fújja!
Aztán majd hétvégén lesz neki igazi normális gyertyása a családi banzájkor.

Esztinek elmagyaráztam reggel, milyen király is neki, meg hogy mi is az a szülinap. Ne is mondjam, hogy anyunak már azt elemezte a telefonban hogy kijöttem anya pocakjából. És amúgyis hihetetlen, mert reggel a konyhából elkezdett kifelé húzni, és somolyogva mondta: ajándék. (Természetesen nem voltam olyan balga, hogy erről is tájékoztassam a felvilágosításkor, majd, amikor kapja, akkor gondoltam ezt is elmesélni. De nem hülyegyerek ez, szerintem az apja egy hónappal ezelőtti szülinapjára emlékezett.) Ugyanis visszakérdeztem, hogy "milyen ajándékot szeretnél?" Erre: szülinapra.
Szóval érti ez, érti ez!
Mondjuk sikerült megint lebuknunk egy icipicit felszakított doboz Duplofigurával. Ugyanis a Teszveszről amit szereztem figurákat el terveztem mosni, így ott voltak a konyhában Ki is kandikált az autó egy része a dobozból. Eszti azonnal kiszúrta és boldogan mutogatta: anya vett kisautót. Na mondom kész vagyok! Majd holnap megbeszéljük, jó?
Csak megtanuljuk már 3-4 éves korára, hogy az ajándékot a kölyök elől jóóóól el kelll duuugni!!!

Ajándék ügyben viszont üzennék:

a) Renátám, hát remekül időzítettél... Ma érkezett a motyó... :) Majd a szülinapos bontja, ha felkelt. Alig várom! (És kinyírlak, ha csoki... :P)
b) A postás is jól időzített. Becsöngetett egy 10 perce, éppen alvásidő közepén. Szal Béb jelezném, hogy kiváló mechanikai érzéked ide vagy oda: működik a csengőnk...