Pénteken -annak köszönhetően, hogy apja bemondta az unalmast az arborétum ügyében - felpakoltam a kölyköt a verőfényes napsütésben, felpakoltam hozzá a hét elején szépen elmosogatott és téli álomba helyezett vödör-lapát-gereblye konstrukciót és elindultunk a játszótérre.
Egész pontosan a nyaralás előtt voltunk utoljára (kb. egy hónapja), ennek meg is volt az eredménye: kölyök battyog mellettem egykedvűen, kezében a vödörlapátgereblye kombó. Gyanús...
Mondom hejjkislány, vágod hova megyünk? És rámnézett nagy szemekkel. Aha sejtettem, hogy nem egészen világos...
Hát játszótérre babám! Apám, ahogy leesett neki, sikított örömében és szaladni kezdett. Hát azt hittem megzabálom, ollan édes volt.
Aztán új rekodot döntöttem a röpke két órás játszótéri tartózkodással, agyamlezsibbadt, de megérte. Kölykec azóta azt meséli itthon, hogy Uzsi, ement, anyuci - vagyis, hogy a Zsuzsi elment az anyukájával haza, illetve a kedvencem a: játszi, omoztál, intáztál, csúdátál -vagyis a játszótéren volt, homokozott, hintázott és csúszdázott. Áá, nem kis élmény maradt szegényben ez a kósza játszótér.
Ezért elvittem másnap is a nemverőfényes napsütésben, helyette szélviharos időben. Azt eléggé megszívtam, mert annyira fújt a szél, de Esztinek esze ágában sem volt hazajönni. Ezért hazatelefonáltam Lacinak, hogy igazán megjutalmazhatna egy pizzázással este így a másfél órás minusz10fokos gyerekszórakoztatás után.
No persze neki sem kellett kétszer mondani, így elmentünk pizzázni. Szerintem Esztivel még sosem voltunk, és annyira jól elvolt, hogycsakna!
Mondjuk gondolom ebben szerepe volt annak a ténynek is, hogy módszeresen betolta a pizzám szélét teljesen (neeem, nem köcsögök vagyunk, a belsejét egyszerűen nem szereti... Szerencsére persze, mert az olyan sós, hogy én is kiszáradásos tüneteket produkálok utána....)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése