Büdöskölyke bedurvul

Eszti nagyon-nagyon durva.
Azt hittem nemrég, hogy annál rosszabb nem lehet, hogy hisztizik, földön fetreng és visít közben. De csalódnom kellett: lehet.

Nem hallgat ránk egyáltalán, mindennek direkt az ellenkezőjét csinálja, ha kérem kiröhög, ha utasítom kiröhög, ha elkapom, visítva kitépi a kezemből magát és mindenre "nem-nem-nem" és visít! Petit felkelti (vazze beáll a szoba ajtajába és beüvölti, hogy Peeetyuuuusz! és nagyon sokáig sorolhatnám még).

A borzalom két napja kezdődött, egy "márpedig-én-le-nem-fekszem" akcióval, és azóta is söpör végig az idegeinken.
A premier balhé keretén belül sikerült a normális 8 óra helyett 9-re ágyba zavarni a kölyköt, de ezt is csak úgy, hogy elnyalt rohangálás közben a folyosó kövén és bőgött egy embereset, És ebben kifáradt.

Ezen alkalom volt az, ami odáig fajult, hogy megvertem. Frankón kétszer a seggére csaptam. És aztán nagyon rosszul éreztem magam.
Persze igen, ez a saját tehetetlenségem volt, aminek természetesen eredménye sem lett: két perc bőgés után pofámbaröhögés és újrakijövetel a szobából.
Nem hatott semmi, de semmi. Semmi, de semmi. Huszonhatodszorra is kijött röhögve a szobából.

Közben persze folyamatosan ordibált, és volt képe a rendszeresen felsíró Petinek hanyagul a saját ágyán fekve, ordítva odavetni egy Csönd legyen Peti! laza felkiáltást.

Mi már tényleg mindent megpróbáltunk: szépszó, csúnyaszó, könyörgés, fenyegetőzés, zsarolás és ami még válogatott rémségek.

Két elvem is elszállt, mint az elfújt gyertya füstje: nem verünk gyereket és ne tőlem tanulja már meg a csúnya beszédet (ez amúgy eleve szopacs elképzelés volt, de eddig úgyahogy sikerült. A tegnapelőtti este óta azonban Eszti lelkesen meséli, hogy bunkó vagy és le vagyok szarva. Hát mondom, hogy idegesek voltunk...)

Aztán este 10-kor, túl az egy órás altatáson, összeverekedve a nagyobbal, lecsitítva a kisebbet, remekül összebalhézva apával, mindenki nyugovóra tért (ez utóbbi jó volt, mert nanáhogy duzzogásba vonultam a sértő beszólásai kapcsán, így legalább másnap kaptam... naneeeheeem, nem virágot. Hanem mangót. :))

Így tegnapra komplett akciótervet eszeltünk ki.
Apjának az volt a szerepe, hogy fektetéskor ül a gépnél, a fejére teszi a fejhallgatót és kussol, mert ő megmondta, ha még egyszer kijön a kölök a szobából, egyszerűen lecsapja.
Én meg álltam a sarat rendületlenül. Ha kijött 42-edszerre, akkor visszavittem, -kísértem, -rugdostam stb. Szigorúan nyugodtan. Még akkor is, amikor a dalolászásától ötödszörre verte fel a simán és nyugodtan alvó Peppinót és képembe röhögéseit is viseltem.
3/4 óra lett így is. De iszonyat büszke voltam magamra és a remek pedagógiai érzékemre (és rebegtem egy hálaimát annak, aki a Magne B6-ot piacra dobta).

Aztán fényeztem magam másnap is több körben, hogy mily csodálatos koncepciót és akciótervet hajtottam végre, majd leborultam a magas lóról ma délután 3-kor, amikor a büdöskölyke ugyanezt a verziót levágta a délután alvás helyett.
És nem, képtelenség volt alvásra bírni (ma is Magne B6-tal kezdtem és csak ezért nem nyírtam ki, pedig fejben már összeraktam a válogatott kínzási módok megfelelő sorrendjét.)

Délután el akartunk menni DM-be, el is mentünk, de bosszúból Esztit lepasszoltuk a mamáéknak. Velünk akart jönni, de roppant gonosz arcot vágtunk rá.

És ez csak az alvássztori.
(Ma este amúgy pofátlanul megemlítette, hogy nem alszom ám ebéd után. Ahaaa, anyááád... (Ja, az én...)

Asszem lesznek még panaszposztok ez ügyben. (Vagy legyek optimista? Addhogycsak a hidegfront vooooolt!!)