Felszínen

Kaptam egy Esprit órát. Bazijó. És mint ilyen bazidrága.
Kronográfos-fémszíjas-kövekkel körberakott. Mondom, hogy bazijó.

Papírforma szerint a szülinapomra, de tényegesen enyhíteni a rosszkedvemet, és mert igazán megérdemlem.

És azért jó, ha az ember felszínes, mert amikor nézegetem szegény kisebbet a maga tonnányi bajával, és elővesz a "jajjszegénymileszveled" érzés, akkor ránézek az órámra, és máris megállapítom, hogy "derohadtjó!", és "ilyen rohadtjó órával az emberrel csak jó dolgok történhetnek".
Sajnos igen, ennyi vagyok. Tényleg megnyugtat. :)

Noés a mai szerzeményem. Egy lila pénztárca. Ahhh...
A múltkor ugyanis nem vettem, mert egyszerűen nem szerelmesedtem bele egyikbe sem, amiket láttam. De most! Olyan igazi szerelem első látásra, és tudom, hogy ezt az érzést sokan tudják értékelni.

Az a kellemetlen, hogy nincs lila táskám. (Vagy inkább az a kellemetlen, hogy Lacinak lelkesen meséltem a telefonban, hogy milyen fasza az új pénztárcám, amire ő riadtan felkiáltott, hogy: "de-nem-kapsz-új-táskáááát!" és én tágra nyílt ártatlan szemekkel nem is értettem, miért mond ilyeneket... )

Mert tényleg nincs lila táskám, viszont egyelőre már az is vadító gondolat, ahogy egy csábos mozdulattal előveszem a szürke Chipolino pelenkázótáskából a pelusok mellől a lila extraszexi pénztárcát és meglobogtatom a szélben. Majd visszeteszem ugyanoda a nedves popsitörlőkendő és a Bepanthen mellé.

Erről jut eszembe. El is megyek körmöt lakkozni.