2013. nov. 28.

A csoda hamar ideért


Ma reggel Peti felegyenesedett!
Reggel nyávogott kettőt a biztonság kedvéért, majd kimászott az ágyunkból kizárólag azért, hogy Eszti kabátja mellett a kikészített reggeli kekszét marokra összeszorítsa.
Majd átdöcögött a mikróhoz, amelyen napok óta nincs gyerekzár (felesleges volt rátenni) és elindította.
Utána felmászott az etetőszékbe és gyors karvalymozdulattal kilopott egy fánkocskát a tálból. Gyorsan a szájába is tömte, mielőtt bármit is megakadályozhatnék.
Később direkt eldobta a fánkot, kiszórta a kakaóport, és kiöntötte a vizet a poharából.
De előtte még kikapcsolta a hosszabbítókat, bekapcsolta a mosogatógépet és kikapcsolta a működő mosógépet.
Ezt csak úgy fél 8-tól 8-ig...

Majd reggeli után betereltem a nappaliba, hogy megigyam a kávémat nyugalomban, ülve és netezgetve, ahogyan ez a negyed óra nekem minden reggel jár.
És így Petyuszkám is elfoglalta a szokásos helyét.
A radiátoron. (Jaaaaj, már vagy egy hete nem járt ilyen magasságokban!)


Ez nem mai kép, de mindennapos. Abszolút biztonságos persze, mi más lenne?
Mert általában addig integet/dumál/kalimpál, hogy észrevétlenül is végigsétálgat a radiátoron oda, ahol már nincs alatta a fotel. Kaptam már el éppen esés közben (és persze esett is már le, de valahogy lábra érkezett, mint a macska. Aztán visszamászott...)

Úgyhogy ja, az alapvető életjelenségei egy hét után rendeződni látszanak.

2 megjegyzés:

  1. Én is úgy ítélem meg, hogy tényleg rendben van. ;-) Rosszalkodni csak egészségesen lehet.
    Még emlékszem, hogy annak idején azonnal a homlokukat, nyakukat tapiztam a fiúknak, ha nagyon csöndesek és jók voltak.
    Anetta

    VálaszTörlés
  2. Jaj, de jó! Örülök, hogy már van energiája rosszalkodni. :)

    VálaszTörlés