2012. jún. 5.

Mostmáraztán tényleg leszakad a táska!

Asszem elkapattam a kölyköm tralllalaaaalaaaa!
Tök egyszerű egyébként hónaljkutyát varázsolni a második gyerekből.
Az elsőnél még úgy-ahogy figyel az ember, a másodiknál pont leszarja....

Tegnap nagyon jól jött ki, a 10milliószoros napon pont eljutottam végre masszázsra (vettem kupont, meeeert: a szomszéd utcában volt hirdetve... Így is már lejárt a kupon, csak megbeszéltük a masszőrrel, hogy majd elintézzük. Ennyire nem jutok el ilyen helyekre.) Node megvolt, pont tegnapra esett, úgyhogy szétpozitívrezegtem.

Node tényleg, úúúgy lelazultam, hogy még a karjaim is himbilimbiztek a testem mellett ahogy hazasétáltam. A nőnek meg nagyon jó meglátásai voltak Petivel való viszonyommal kapcsolatban, így azt a boldog szembesülést éltem át, hogy áááá, ez el van kényeztetve...

Gondoltam, előveszem a vasszigort, hazamegyek, és legalább, amíg szétesősre lazultam, addig nem kapom fel a kistáskát.
Kistáska azonban meglátott (jellemzően éppen az apjára volt tapadva), széles mosolyt indított és már nyújtotta is mindkét kezét felém. Szóval ennyit a hirtelen terveimről... :)

Egyébként semmi gáz, hülyeség ez az elkényeztetés dolog, mert szerintem minden szülő annyit abajgassa a kölykét még ilyen miniként, amennyit csak bírja. Hiszen ő még minidg csak egy kicsike babcika, de már nem sokáiiiiiig!!!!
És nekem már nem esik jól, na!

Az a fő problémamegoldási stratégiám ugyanis a nyávogására, hogy felkapom hónaljba.
Mert általában csinálok valamit, amit inkább csinálok tovább fél kézzel, minthogy egyáltalán ne csinálja.
Ebből azonban már az van, hogy rendre ott nyaral. Szeret is ott lenni egyébként, de ahh, uhhh, nekem már sok....
A babakocsizásról meg ne is beszéljünk. 20 perc max, utána ordítás (mint az a híres fába szorult), aztán kiveszem, mert csak ne üvöltsönmá'. Igen, ez is már bajos, hogy így kell hazahoznom még a pékségből is.

Amúgy is kevésbé vagyok vele szigoros, mint Esztivel (igen, azért nehéz sutbadobni a "jajjszegényke" érzést), de mostantól lesz ihajcsuhajj!

Persze csak a felkapkodásban. Csak azért, mert nehéz. (Na jó, nem az, csak nyüzüge vagyok.)

Erről ennyit, hiszen mondjuk jobb dolgom is lehetne, mint ezen nyünnyögni, ugyanis holnap megyünk végre korai fejlesztésre, egyelőre csak felmérődni, de már ezen is annyit izgultam, hogy nem jutunk be a nyári szünet előtt. Majd elmesélem az előzményeket.
Most persze már azon izgulok, hogy mit találnak még nála. (Oké, hogy nyünyü a mozgása, de mittudomén, hogy szellemiek terén milyen kritériumok vannak -mint a balra dobva a labdát jobbra nézi-e megkerülve az asztalt, vagy hasonlók...)
Szóval rommá izgulom magam, még jó, hogy ma már belefér a napba egy-két negatív gondolat is...
(Neeem, annyira nem gyagya szerintem, csak így a lemaradások terén agyaltam már és futtattam le vagy 21 verziót az állapotára.)

3 megjegyzés:

  1. Az elején rommá röhögtem magam, a végéhez pedig drukk ezerrel, és nyugi!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ne röhögj, lesz majd neked is ketteske, meglátjuk, az hol nyaral majd! :P

      Törlés
  2. Holnapra mennek a drukkok!!!!

    VálaszTörlés