2014. ápr. 24.

Zöld erdőben jártam...

Történelmi jelentőségű pillanataink vannak.

Pl. idén volt Peti első locsolkodása. Annyira cuki volt. Az hát! (Amúgyis tök jó volt nézni hétfőn a sok kis fiúmanót az utcán az apukájával/papájával, kezükben a tojásokal teli zacsival.)

Mi azért felkészültünk erre az akcióra kellőképpen, ahogy egy "mégnincs3évessel" ez szükséges:
- Csütörtökön megtanítottam neki a "Zöld erdőben jártam..." kezdetűt. Azért ezt, mert ez az egyetlen, amire esélyem volt, hogy Peppem ízes feketepákós tájszólásában is felismerik.
- Aztán egyik nap sokat mondogatta úgy magában, így Laci előkapta a telefonját és hangrögzítette (ha esetleg a minichief cseszne elmondani élesben, akkor majd lejátszák. Fő a bizalom ugye. :) )
- És betanítottam apát a lehetséges zsarolási utakra (mint pl: "akkor lesz csokitojás, ha elmondod a verset" ). Hehehe.

Aztán lett belőle locsolás, a verset mindenki Peti saját szájából hallhatta, lett érte sok csokitojása (amelyeket a kézhezkapás pillanatában kibontott, és egyetlen egyet beléjük harapva eltette őket. Gondolom tesztelt vagy valami... ) Kár, hogy nem láttam, biztos édi volt.

A másik: Valamelyik nap éhes volt már vacsi időre, és azt találta mondani a kajája felett, hogy kérek uborkát. Azonnal vágtam neki 3 karika kígyóuborkát, és megette. (Komolyan! Pedig bazi sokáig kerestem a földön, előkében, bodyjába becsúszva. De így 3 nap után még nem került elő, szal szerintem megette. )
Nem rossz ez egy soha, semmilyen zöldséget és gyümölcsöt meg nem evő, tészta-kenyér típusú gyerektől. (Főleg, ha hozzászámolom, hogy két napja egy fél almát is elrágcsált. Nem értettem, hogyhogy, de megette.)
Azt azért úgy képzeljük el, hogy nálunk továbbra sincs olyan, hogy "úgysem eszi meg". Minden nap megpróbálom rávenni, hogy uzsira legyen gyümölcs (mondjuk a banán 3naponta egyszer lemegy), vagy kaja mellé vágom a retket/uborkát. Soha, de soha nem él a lehetőséggel. Így ez érthető szenzáció!

Jó, hát ez kettő. Emlékszem három volt, de azt azóta elfelejtettem. Jó nagy sztori lehetett. :)

Az lenne még történelmi jelentőségű pillanat, ha végre nem a pelenkába pisilne. Engem továbbra sem izgatna, hiszen az utolsó lépcsőfoknál tartunk (vagyis mondja, meg tudja irányítani, a nap bizonyos szakaszaiban, ha bilire dobom, akkor pisil bele simán, de úgy Petisen szarik az egészre. :) Tehát ez kell már csak, hogy átkapcsoljon, hogy pelus nélkül szebb az élet. )
Node hétfőn ovibaíratás. Fúú, ha erre gondolok, egyrészt "muhahha, óvodába, mi?" másrészt elönt a pánik.
Különben meg mindegy persze, olyan Mónisan szarok én erre, még az is simán esélyes, hogy fel sem veszik... Majd lesz, ahogy lesz.

Ui: banyek rájöttem, mi volt a harmadik: tegnap Laci elvitte a gyereket játszótérre! Nem a sima "mosolyogva kézenfogva megyek" típusút! Hanem a "visítok, ha valami nem tetszik" fajtát. De ténylegám! Amíg mi úszni voltunk Esztivel, ők Peppel elugrottak egy eddig számomra ismeretlen játszótérre. Ami mellesleg olyan fullosan fasza, hogy elájultam (Petőfivárosban... így nem csoda), és mi van kiépítve a játszótér körül? Egy futópálya. Meg park, meg kinti sporteszközök meg ivókút. Hát én ilyen jót még nem láttam... Pedig egy ideje űzöm a játszóterezést... ;)

Ui2: banyek2, tökre nem is ezt akartam, bár ez is történelmi .. :) Hanem hogy húsvét hétfő délután kimentünk a dombhoz. Ott a játszótéren Peti csúszdázott! Nagyon sokat és élvezte. Na erre mondom azt, hogy basszus, ezt is megértük! (Sőt kicsit hintázott is, de azt csak kicsit. ) Az egyensúlyproblémái miatt -meg szerintem hipotónka is még megtartani magát betonstabilan- szóval eddig ezeket ő nem.

3 megjegyzés:

  1. A nem eszek bizonyos dolgokat szituról a lányom mai ebédje jutott eszembe: ketchup. De csak úgy simán, villával... Azért megállapíthatom, hogy nem semmi gyerekeink vannak... :D
    Jól hangzik a futópályás-játszóteres-kutas dolog. A Petőfiváros az ilyen úri hely Kecsón? Nálunk játszóból sincs sok, lehet választani: kisebb gyerekeknek szánt játszi nincs bekerítve, és a Lakótelep összes macskája wc-nek használja... A másikon (szintén kerítés nélküli), meg csak olyan játékok vannak, amik nagyobb gyerekeknek valóak... A harmadik, na az a halálom. Valami őrült, nagytudású kerítésen belül helyezett egy kék artézi kutat, ami persze a sok homoktól mindig el van dugulva, így gusztustalan pocsolya van ott mindig, pedig ez a legjobb játszó a környéken. Szívás. (A trutymóval sem lenne bajom, ha nem az csábítaná leginkább a csajszit. :D )
    Ammán tök jó, hogy pisil bilibe. És hihetetlen tényleg, hogy ovisak lesznek nemsokára. :O

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Amúgy szerintem elég jó itt a játszótérhelyzet... Általában elkerített, viszonylag felújított terek vannak. Ezek mindegyike kúttal ellátott... :D
      De a bekerítés és az elvileg dohányozni tilos miatt már szerencsésnek tartom a helyzetünket.
      (Azt, hogy ki lesz tutira ovis, azt azért ne kiabáljuk el. :P )

      Törlés
    2. Okés, akkor óvodáskorúak. ;)

      Törlés