2013. szept. 9.

Az egész heti történet ömlesztve (Vigyázz! Hosszú és száraz! )

A múlt héten ezer esemény történt.

Hétfőn elmentünk a gyerekorvoshoz. Főleg Esztinek igazolást szerezni (nem tudtam, kell-e már középsőben), aztán mellesleg szóvá tettem, hogy Petyuszka éppen kihalófélben.
Báááz, de ciki volt! Én ugyanis nem vittem volna még dokihoz, csak max. hétvége felé, ha nem javul. Mert még valójában nem hallottam tüdőről igazi, állatias hangokat (valamiért ettől a Sokol rádiós beütéstől most nem riadtam meg... Jó lesz már visszazökkenni, mert a nagy jólétben a tapasztalatom is odalett a nyáron.)
Ráhallgatott a doki, és ja, full gázos volt már.

Úgyhogy elkezdtük lőni a Ventolint, meg az antibiót is megnyerte, de végülis már hónapok óta nem, szóval most nem zakkantunk meg a tudattól.
Viszont mára teljesen jól is van, meggyógyult, így ez sem rossz eredmény az ő esetében.

Eszti végül csütörtökön megkezdte az ovit.
Tök jól jött ki, mert azon héten vagy 4 ismerős anyukával is találkoztunk és Eszti rendre kérdezte tőlük, hogy hol vannak a hozzájuk tartozó gyerekek. És hát ugye oviban.
Így az, hogy előző héten még esze ágában sem volt oviba menni, az szerda estére már alig várom a holnapi ovit életérzéssé változott. Boldog is volt egész héten.

Aztán pénteken voltunk a mamáéknál. Mi el is pattintottunk a Metroba (miután egyik gyerek sem jelentkezett, hogy jönnének, ellenben visítottak arra a felkiáltásra, hogy akkor visszük őket).

Hétvégére meg Csirkéék (öcsémCsirke) jelentkeztek be.

Aztán történt valami első! Az első délutáni nemalvás!

Szombaton reggel a "hadd aludjanak a kicsi aranymacikáim" eredménye:
Eszti 1/2 9-kor, Peti meg 3/4 9-kor kelt.
Namondom, szép egy sütemények vagytok, így akkor Esztivel elmegyünk könyvtárba ebéd után. Ő úgysem fog aludni.

Vártuk, vártuk, hogy Petike majd szépen elalszik, ahogy szokott, de mivel semerre nem haladt az ügy, csak dumált, így elindultunk Esztivel, hogy majd apa elintézi.

Szóval Csirkebéláék is elindultak a mamesztól ebéd után. Így, amikor megérkeztek 3 körül, akkor utánuk jöttek a könyvtárhoz, hogy Peti hadd aludjon. Ja.

Vígan le is ültünk kávézgatni a főtéren négyesben, amikor egy 10 perc múlva csörög a telefon. A vonal végén dúvad-apa (szinte magam előtt láttam a vérben forgó szemeit :D ): "Te meddig szoktál ezzel  a gyerekkel szórakozni?"
Öööö, hát másfél órát nyilván nem...

Volt már állítólag minden: duma, éneklés, innikérek, ennikérek, kiságyrugdosás, bömbölés. Apa kezelte a helyzetet: simisimi, majd "szépen aludjál Petike!", "aludjál mááár", "azonnal feküdjél le, csukd be a szemed és aludjáááál!", de alvás, az semmi.

"Hát jó, vedd ki a kiságyból, aztán majd lesz valami."

Mi is hazaslattyogtunk egy óra múlva, és igen, Petikém rém boldogan vigyorgott az ajtóban. Jó, akkor nem alszol, lesz, ami lesz!

És nem lett semmi!

Eszti rácuppant szegény Nikire, és szívta a vérét rendesen. (Nikikeeee, gyereeee, játszuuuunk! ) Ő nem úszta meg...
Peti meg boldogan elvolt estig. 7-kor azért már láttam, hogy forgatja a szemét, de mindenféle nagyobb kikészülés nélkül dőlt ki 8 után. Szóval ezt is kipróbáltuk végre. (Eszti pl. már 1,5 évesen túl volt az első délután nemalvós napon.)

És mivel a nemalvós gyerekek maxra kidőltek este, így felmerült a "4 felnőtt egy lakásban" értelmetlen helyzete, emiatt mi lepattantunk sörözni egy lazát Lacival. (Csirkéék közben bepunnyadtak egy film elé.)

Vasárnap meg Eszti/apa délután kertipartira mentek, szóval szép volt az élet!

Van még egy hírem egyelőre röviden.

Esti csendélet a komódon:





3 megjegyzés:

  1. Lehet, hogy hülyeséget írok, de a kép alapján mindkét gyerkőc szemüveges??? Azér gondolom ezt, mert a fölsőnek olyan kisebb gyermekeknek való orr izéje van.
    És had kérdezzem már meg, hogy mi az a csodaszer, amiről régebben írtál? Valami természetes immunerősítő, de nem jut eszembe, hogy mi az, amit annyira dicsértél. (Fel akarom tuningolni a kiscsajt, hogy nehogy nekem lebetegedjen a Vadaskertes vizsgálatra. Most is kap vitamint, de asszem azt néha pihentetni kell, és nem ártana valami alternatív megoldás, mert gyümölcsöt sem nagyon eszik a drágaságom.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Aha. De legalább Petiét délután óta már nem is találjuk a lakásban. :D
      A homoktövis az! Tömény velő. Bioboltban lelhető fel remélem, nálatok is! A Vadaskert befekvős ugye?

      Törlés
    2. o.O Eldugta? Emlékszem, Hanni mindig letépte magáról, de úgy ám, hogy a szára teljesen kifordult... :)
      Köszi, köszi! Bevetem nála a homoktövist.(Meg magamnál is.) Az első vizsgálat nem befekvős. Aztán ha nem egyértelmű a helyzet, akkor mehetünk 1-2 hétre.

      Törlés