2013. aug. 26.

Az idei bodzabogyó

Szombaton elmentünk Zsuzsiékhoz. Hát jó volt.
Olyan igazi Otthon az ő házuk (pedig tudom, hogy Zsuzsi ezerfelé szakadsz: 3 kicsi + a jelenlegi befőzéshullám, de olyan jó érzések jönnek tőletek. :) )

Már eleve jól indult, mert Pepp végigülte a másfél órás autóutat. Hahóóóó! Nem rinyált, nem vergődött, nem vinnyogott egyetlen pillanatig sem. Ez már alapból jó jelnek tűnt. Ilyen kb. sosem volt még, pedig a pesti út is 1,5 óra kb.
(Na jó, annyi csalás volt benne, hogy nem reggeliztek, így az elején vagy fél óráig nyammogott egy sóskiflit.)

Léna és Eszti olyan édesen elvoltak, gyakorlatilag nem is láttam, hol merre járnak. (És úgy látszik, hogy kettő darab 4 éves kislány találkozásakor kizárólag akkor következik be az órákig tartó sikítozás, ha zárt térben vannak.)
Szabadban kifejezetten édesen elvoltak. Mondjuk ezek még medencéztek is (nem, egyáltalán nem volt meleg,  úgyhogy élénken forgattam a szemem erre a tervükre). Bár Léna állítólag naponta megmártózik, nade Esztim azértna... tökös, tökös, de annyira nem. Hittem én...  De aztán Léna gyakorlottan belegyalogolt, és hát így persze Eszti sem akart lemaradni. És nagy levegővel belement. Brrr....
De annak örültem, hogy nem rinyált túl sokat a témán.

Úgyhogy jó napunk volt.

Aztán leszedtük a bodzabogyót. Ez egy nagyon nagy juhéjj! Egyrészt mivel felvásárolják a bogyót, eleve nehézkes a beszerzése, másrészt meg Zsuzsié garantáltan bio. :)

Ráadásul nyomta a fejembe a lázító szöveget, hogy "szedjed még szedjed, mert az kevés lesz!". Én meg jó szolga vagyok, aztán szedtem.
Bakker ma főztem meg a 3. (!) adagot. :D

Hogy minek főzök tonnaszámra szörpöt egy olyan családban, ahol Pepp ugye nem iszik meg semmilyen szmötyit, csak vizet, ahol Eszti én csak a sárga bodzát szeretem, és Laci is alapvetően vízivó, bár ő ha van, akkor iszik szörpöt. (Én meg csakis víz persze.)

Szóval amikor egyszer -szintén Zsuzsitól- kaptam egy üveg bodzabogyó szörpöt: hááát elájultam a gyönyörtől. Olyannyira tetszett az íze, hogy nem szörpnek ittam meg, hanem elkortyolgattam-ízlelgettem magában. (Azóta már tudom, hogy ez egy fűszerezett szörp, és nyilván a forralt borra erősen hajazó ízvilág nagyban befolyásolta a véleményem. :) )
Aztán tavaly már főztem sajátot. Bár egy adag volt, és nem volt még az igazi Laci szerint, de idén! Ohohóóóó! Jó lett! (És Laci szerint is, mert azért a nagyját ő issza majd meg.) Hát ihatja, mert lett belőle cirka 6 liter. Boldogság!
Hát nem guszta? (Jó, nem mindenkinek persze, de összefőve még trutyisabb a képe.)


Ők, a szörpök a dunsztban ülnek éppen.
Ahogyan holnap már a paradicsom is ott fog, Laci hoz haza 10 litert (könnyen főzök be paradicsomot, mert a Zöldségkutatóban minden évben árulják a friss levet. Így azért egyszerűbb, mint passzírozgatni meg miegymás.)
Aztán el is szaladunk gyorsan Stornyára. Még nem tudni szerdán vagy csütörtökön, de gyorsan nyaralunk egy utolsót még az ovi előtt a dédinél. Mert miért is ne? Úgysem férünk a lakásban az itt-ott elhelyezett dunsztoktól. :)

8 megjegyzés:

  1. Ajjajj, de szépeket írtál...igazán köszönöm!! :-) A hideg vizes fürdőzés ugyebár egészséges, nem is lett a két vagánynak semmi baja!(Remélem, a mai se tesz be, Léna ma 3 másik őrülttel este fél7-kor merült a szakadó esőben). És ha nehezen fogy a bodzabogyó-szörpi, elfutunk besegítünk! Amúgy abban a régi Praktika újságban, ahonnan a recept van, írják, hogy a szörp minimális forróvizes hígítással egy korty konyakkal, egy gerezd citrommal kalapkúraként is szolgálhat, és kitűnő köhögéscsillapító (most már csak azt kéne tudni, mi az a kalapkúra). No, jövőre veletek ugyanitt! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ja, akartam mondani: kinevágjátokabodzát!!! Abban a nagy kertszépítgetésben! :P
      És hihi, a kalapkúra egy hagyományos náthaűző mód. Nagggyon régről ered, de tényleg.
      Leteszel egy kalapot és addig iszol, amíg kettőt nem látsz belőle. :D

      Törlés
  2. Szuper lehetett a tali! NAgyon ügyi vagy a szörppel! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, bár te gyanítom 3* ennyi dolgot főztél be idén. ;)

      Törlés
  3. Ha nem fogy a szörp, mi átugrunk megkóstolni ;-)
    Hihetetlen sok szabadidőd van, remélem majd egyszer nekem is lesz ennyi...
    K.

    VálaszTörlés
  4. Irigyirigy. :) És szombaton épp rá is értünk volna. :P (Amúgy nem, de ezt muszáj. :D )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Haha, értjük ám a célzást! :) (Jó, hogy így két hét múlva válaszolok, de kimaradt a múltkor. :) )

      Törlés