2013. aug. 21.

Hosszúhétvégés

Volt minden a hosszú hétvégén, de tényleg.
Eszteremet hazaszállították pénteken. És a mama/papa itt is aludtak, mert másnap mentek anyu barátnőjéhez "sikítozni". (Semmi túlzás, ezek ketten összejönnek és 3 perc múlva már sikítanak a röhögéstől.)
Szóval, nehogy túl sok felnőtt tartózkodjon egyszerre a lakásban, természetesen mi elléptünk estére.
Borutca.
Háááát, nincs mit szépíteni. Lacival oly remekül elvoltunk: jó borokat szopogattunk, majd valahol este 10 tájban elcsúsztunk. De nagyon... (Értsd: úgy berúgtam, mint kb. 10 éve a fősulin utoljára.)

Másnap felriadtam hajnali fél 7-kor, hogy olyan szomjas vagyok, hogy össze van ragadva a szám. Kipattantam az ágyból, hogy kikászálódok a konyhába, de elszédültem és nekimentem az ajtófélfának.
Marhára nem emlékszem már, mit kell ilyen helyzetben csinálni. (Nyilván nem kiugrálni az ágyból.)
Azt az egyet tudom, hogy első gondolatom -az igazi másnapot jelző - "sohatöbbetnemiszom" volt. (De nem aggódtam, arra ugyanis határozottan emlékszem, hogy ez az érzés meg úgyis elmúlik harmadnapra. :D )

Aznap túlélésre játszottunk Lacival. Én még főztem is. Meg is dicsértem magam, mekkora ász vagyok.

Aztán este Laci futott még egy kört a haverokkal, aminek óriás vasárnapi kipusztulás lett az eredménye (nem érti, hogy már ő sem olyan fiatal). Szóval aznap semmitettünk mi is.

Hétfőn köszi jól volt mindenki, így kihasználtuk az utolsó jóidős napot a hidegfront előtt, és elnéztünk aaaaa....
... borutcába.
Nade gyerekekkel ám. Má'még ekkora buktát! Hogy is találhattuk ki?

Előszöris a kézműves cuccok miatt mentünk (tudjátok kecskesajt, sonkák, lekvárok miegymás), azt a részt körbe is sétáltuk, vettünk, amiket szeretünk.
Közben összefutottunk a Vikiékkel (rendszeresen összefutunk, ő Eszti csoporttársa), akkor a csajokat alig tudtuk fél óra múltán szétszedni egymástól. Peppről ne is beszéljünk, mert nem vettem ki a babakocsiból, mondom mindjárt odamegyünk a boros részhez, majd ott elleszel.
Na persze, szegényem már tisztára be volt zizzenve, nyomta folyamatosan a kiszász-kiszász szöveget, és már a végén állt a babakocsiban.
Megérkeztünk végre borutca részébe, ahol megvettük a gyümölcsboros fröccsünket, és már majdnem leültem belekóstolni, amikor Eszti: én is akarok mustot inni. Hát persze drágám!
Eközben Peppet kivettem a kocsiból, ő örömében sikítva elszaladt vagy 5 bódéval arrébb. Visszahoztam.
Közben szereztem mustot, akkor Eszti már nagyobb szájjal: De miért kell itt ülnünk?. és Miért nem maradhattam a Vikivel? 
És nyiff ide, nyaff oda, Peti elrohangálás, nemnyugtonmaradás. Beszorítottuk mi két sörpad közé, de 3 mp alatt mászott át rajta.

Persze ő tette fel a koronát az egészre: vörösödő fej, majd: kakííítam. Pfff...ja, észrevettem...
Úgyhogy itt be is rekesztettük a kellemes, délutáni, családos fröccsözgetést. Húzóra lezúztuk, "ami marad harag", aztán "na menjük haza!".

Ezt a traumát másnap délelőttig sem hevertük ki, szal amikor Eszti meg Laci átugrottak a Hajniékhoz számítógépet szerelni, akkor ő bizony egy délutáni két óra gyerekfelvigyázásban szabta meg a szerelésének árát. Természetesen mindkét gyerekre vonatkozóan. :)

Aztán tegnap délután vendégeink voltak (L. keresztszülei), bár 6 körül elmentek és így mi besétáltunk a városba még a Szabináékkal, de rá kellett jönnünk, hogy aug. 20-án ez egy kifejezetten hülye ötlet volt. (Csak a kürtöskalácsosnál vagy 8-an álltak előttünk.) Úgyhogy ezzel a huzattal hazamasíroztunk (azért eperbort beszereztem estére. :P)
És nem, annyit azért tényleg nem iszom, amennyit erről írok. :D




4 megjegyzés:

  1. Kedves egészségedre! Kell az ilyen néha. ;-)
    Anetta

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mondjuk 10 évente pont belefér. :D

      Törlés
  2. :D
    Jajj,nagyon jó volt ezt olvasni!Főleg munkaidőben!Bebújva a laptop mögé,röhögést elfojtva!
    Dorisz

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Óó, akkor te nem vicceltél, tényleg melózol. Na írok már majd levelet már majd na!:)

      Törlés