2012. nov. 28.

Végrevégrevégre!

És trálláláááá! Utazunk!

Már jó is, mert Esztit napok óta lelőni sem lehet, be van őrülve, pörögforog és jajj! :) (Laci már hétfőn megmondta, hogy az én hibám, mert nem kellett volna már vasárnap megmondani neki. De szerettem volna betegség ellen motiválni. Így elmeséltük. :) )

Igazából tegnap az egész napom erre ment el, hogy a két gyereket+magunkat becuccoljam pusztán 3 napra...

Voltunk tornán, főztem ebédet, a szünetekben kimostam Petit kétszer a vízből (magára rántotta a fürdősjátékokat, természetesen a flakonok félig voltak vízzel), kiszedtem a szájából 3 katalógust és két DM-es kupont (hogy erről a papírzabálásról mikor szakaduk már le?), kipakoltam a bőröndből őt és visszapakoltam a bőröndbe, amit kirámolt és sorolhatnám.

Emellé társul -hogy ne érezzem már olyan jól magam- rájöttem, hogy ha elmegyünk és visszajövünk, akkor csókolom dec. 1! Na de hogy áll a hiperszuper naptáram?
Hát úgy: ragasztottam, kentem, lakkoztam, száradnak: nem hittem, hogy elkészül az összes szombatra.

És még  a bónusz: az adventi koszorúmnak egyelőre két eleme van: egy koszorú alap és 4 beszúrós gyertya-alap.... Na, ez ügyben reménykedem, hogy bronzvasárnapra meglesz... gyertyástól, díszítésestől... De legrosszabb esetben karácsonyra. :D

Viszont egy fázisfotó a naptárról.
Immár lelakkozva:




Még egy textil jön a tetejükre szalaggal átkötve, és teljesen elégedett vagyok magammal.

Meg egy Petikép. Ha elfelejtettük volna, hogy kegyetlen cuki! (Jah az, ha nem tudom, hogy éppen ezidőtájt tekergette el a gombokat, ami miatt a gép 30 fokon mosott és 600-as fordulatszámon centrizett . "Harmadnapon megszáradott."


5 megjegyzés:

  1. Köszi az adventi naptáras képet!!!! Nagyon jó lett! Tök ügyes vagy! És hogy még be is szorítottad az idődbe, hogy megcsináld!!!! Csodállak most ezért nagyon!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Áááá, az az igazság, hogy élveztem. Úgy meg könnyű... :)

      Törlés
  2. Nagyon szép a naptárad!Gyerekek igazán örülni fognak!
    Jó pihit az egész családnak!
    Jaaa és kis pasit ki ne hagyjam,nagyon édes!Sőőőőt zabálni való.

    VálaszTörlés
  3. Jaj de cuki ez a Petigyerek, kis huncutka! :)
    Adventi naptár királyságos!
    Jó pihit Nektek!!!!

    VálaszTörlés