2012. nov. 9.

Hetedikek

A nagytakarításos műsornak vége. Kétségtelenül csodálatos voltam.
3 nap alatt simán befejeztem volna, mert egyik este pl. lesuvickoltuk Esztivel a csempét, meg a lambériát. Imádott a habos vízben tapicskolni (amúgy este már nyilván nem szórakoztam volna ilyenekkel). Petikém meg valami hihetetlen módon a legneccesebet- az ablakpucit- végijátszotta.
Érted? De durván! Mert még oda is jött hozzám, álldogált egy ideig, nézte, mit csinálok, majd elment másik helyiségbe. Nem hittem el.

Ma már csak a WC-t tettem rendbe a csempétől a szellőzőig, de az olyan, hogy szívem szerint azt mondanám, ne merd használni 3 napig, hadd ragyogjon!

Tervezzük, ha minden jól megy, de most már egyre erősebb az érzés, hogy tényleg el kel mennünk IKEÁ-ba. Az hagyján hogy nem férünk a játékoktól és tárolóscucc kell megint, de csak nekik volt annyi eszük, hogy fekete WCkefét gyártsanak.

Node Péter Úr.
Péter úr kérem szépen szavakat használ. Az ismerteken túl újakat nem olyan régóta. DE.
Én az a fajta vagyok, mint tudjuk, akinek ha leírják, hogy ezzel a géndefekttel a gyerek nem fog időre beszélni, akkor nem hiszem el, hogy beszél. Mert le van írva, hogy nem. Biztos nem az, félrehallom.

No most az van, hogy ült a habtapin ebéd után, és azt mondta: tente. Többször tesztelve, hogy nem pusztán utánzásról van szó (bár az is fasza amúgy), hanem válaszol a kérdésre, ha erről beszélünk előtte- hova megyünk? tente.
Úgyhogy kénytelen vagyok tudomásul venni és így megosztani a nagyközönség felé, hogy de ez a kölyök, a várakozásaimmal ellentétben, bizony használ szavakat:

Össze is szedtem kb. a régiekkel együtt:
kutya (vauvau), baba, labda (abba), tej (teee), tente, ventillátor (veve), pápá
Ez 7. Ami eszembe jutott most, vagyis erről már tudomást kell vennem.

Plusz a jelek persze, az sok, olyan 40 kb., így meg már klasszul elkommunikálunk. 

Meg arról is, hogy kiabált valamit az etetőszékben, vagyis szemmagasságban volt a szája és igenigen, eljátszottam a régi poént újra: "Mit keres tészta a szájában? Nem is azt eszik." (Eskübecsszó ez volt az első gondolatom, mint egyszer Esztinél.)

A fürdőben aztán kisebb elemlámpával és fogkefével vívott közelharc eredménye, hogy ennek biza van egy komplett kinőtt rágófoga. Veszettül kapálózott és visított, szóval csak sejtem, hogy nem kettes, nem is szemfog, akkor csakis egy jobb, alsó 4-es lehet.

Hát durva, nem durva, nem vettem észre. De este már megsikáltam a 7. jelentkezőt is.

Már 3 évvel ezelőtt letettem a dologról, hogy a nagy klasszikust beszopjam: "biztos nő a foga" (ha nyűgös, ha nem,  ha két kanállal kevesebbet eszik, ha rág- hahaha... , ha esik, ha fúj, ugye tudjuk.) Sőt, úgy érzem át is estem a ló túlsó oldalára, mert fel nem merült bennem, hogy ennek akár foga is nőhet. :) És egy hete, amikor minden éjjel 1-2* felsírt vagy egy egész hétig, hát az az lehetett... Nem jöttem rá, mi a bibije...

Így állunk bibibii és bibibiii.


4 megjegyzés:

  1. ezt annyira, de annyira jó volt olvasni!

    VálaszTörlés
  2. Csatlakozom Magdihoz, tényleg nagyon jó volt olvasni! Puszi Nektek! :)

    VálaszTörlés
  3. Köszi, kedvesek vagytok -mint mindig. :)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon ügyi vagy a nagytakarítással :) és gartula a 7. fogacskához :D

    VálaszTörlés