2014. márc. 13.

Úszóbéka

Esztinek új elfoglaltságot találtunk:
(Laci szerint brutálgáz kép, ne tegyem ide, node ki az úr a házban? Vagymi? :D )


Úszás. 
Elvileg lesz majd kötelező ovisúszás. Talán nagycsoportban. Nem nagy bizalmam van benne, hogy megtanul rendesen úszni ilyen keretek között. (Én is így tanultam és nem is tudok pl. csak mellúszni. Jó, meg háton, de azt is ferdén. :) )

Már úgy fel-felmerült bennünk, hogy megtaníthatnánk úszni, az új usziban van oktatás.  De nem tettünk lépéseket.
Aztán a Viki járni kezdett, így mi is egyre inkább sodródtunk a döntés felé: hogy Eszti is menjen már, hátha nyárra már csak egy gyermek vízben történő életmentését kéne szem előtt tartanunk. Úszni meg úgyis meg kell tanulni!
Aztán elég volt megemlíteni, onnantól kezdve naponta kérdezte, hogy akkor ma megyünk-e.

Így hosszas tökölés után múlt héten elvittük Esztit élete első úszóedzésére.
A végén az edző úgy szerteszéjjel dicsérte, hogy nem hittem el (mert Eszti egyáltalán nem sportlady).
Szó szerint úgy hangzott: "Ez a gyerek olyan tehetséges, hogy egy alkalom alatt eljutott oda, ahova mások kb. 10 edzés alatt jutnak el. És fegyelmezett, és csinálja, és ügyes. Legközelebb is hozzá írjam be, és pikkpakk megtanítja úszni."

Azért a "pikkpakkúszunk" reményeinket módosítottuk, miután több anyukával beszéltem, akik hónapok óta járnak és még mindig csak siklik a gyerek. De sebaj. Esztit szétdicsérték, büszke voltam, :D

A profi úszásélmény meg hát na... meglepő... :)
Eszti ugyanis nem az a vízicsibe stílus. Egyáltalán nem. Sőt! Oké, tökös, tökös gyerek, de ha vízről van szó, akkor igazán nagyon nőiesen "csak-vizes-ne-legyen-a-hajam" és "csak-a-szemembe-ne-menjen-a-víz" és "az-orromba se" fajta.

Sokat lát vizet, de ismerem: szereti a maximális biztonságot. Elkarúszózik, meg tapicskol és élvezi, de pl. az életben nem hagyta még magát eldobni, sőt, nem ugrott még a medence széléről sem vízbe. Mert neki az nem, és kész.
Úgyhogy ezek után- amikor menőnek ítélték, akkor esküszöm néztem egy nagyot.
Viszont 3 mp. múlva már nem is találtam izginek... ehh... ez a kölök hallod mindenben jó.. naná... úszásban is. Megérdemlek egy ilyet is, nem? :D

Amúgy a hetekben szépen sorban beírtuk mind3 edzőhöz, akinek van kezdő csoportja, és addig bementem megnézni az edzéseken. Röhögtem is egy jót, mert az egyik edző alkalmazza az edzés végén a gyerekdobálást. Eszti addig vállalta a dolgot, amíg bombát kellett ugrani  Amikor aztán kinyújtott testtel megpörgették a levegőben, arra még egyszer rá nem vették! Biztonsági játékos. :D Ugrott helyette egyet inkább.

Szóval azt látom, hogy ahhoz képest, hogy ő eddig úgy igazán a víz alá sem ment le... tényleg ügyes.  Néha az elején láttam rajta ijedelmet, de a kötelességtudata ezt mindig legyőzte.

Eleinte úgy volt, majd Laci elhordja edzésre, de aztán tegnap, amikor már nem mentem be vele a medencetérben (beviszi és kihozza őket az edző a végén), ráéreztem az előtérben várakozva valami csodás 45 perces nyugalomra Stephen Kinggel a kezemben. Ejj, mindig én akarom vinni!!! ;)

2 megjegyzés:

  1. Sziasztok! Ha komolyan fogja venni és tehetséges, akkor érdemes figyelni majd a pályázatokra, hogy könnyítsetek magatokon anyagilag. Lehet van ismerősötök,akinek most is jól jönne, olvassátok el: http://bit.ly/sportpalyazat2014 Ez most friss.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyrészt kösz az infót, mindig jó ilyenről tudni. Másrészt azért ennyi idő után azt gondolom, hogy Eszti tehetsége a fegyelmezettségében rejlik. ;) Aztán majd látjuk, hova lyukadunk (én egyelőre annyival is beérném, ha megtanulna 3 úszásnemet szépen. :) )

      Törlés