2013. jún. 11.

Murphy, természetesen

Mindezt a várva várt szabadság tükrében. (Sajnos másról már nem tudok beszélni. :) )

Péntek óta Peti szépen javult. El is terveztük, hogy kb. vasárnapra meggyógyul. Az happy-király lesz!
Nem, vasárnap még köhög. Akkor majd hétfőre.
Na akkorra sem, sőt, tegnap éjjel már úgy köhögött, mint fénykorában, (konkrétan egész éjjel), mondom ma reggelre, ez biza gázgáz.

Reggel felkelt, elmentünk tornára, ahonnan már lázasan tért haza. Mivel emiatt ki is dőlt azonnal hazaérkezés után, lefektettem 12-kor, majd 5 perc múlva óriásróka. Be az ágyába... Fasza.
Rendbetettem (most már gumilepedő, rajta fürdőlepedő, és amíg meg nem gyógyul, egy fia lepedőt nem kap az ágyába!) Na elaludt és szerencsére csak 1/2 4 után kelt fel. Örültem.
Sikerült valamelyest megetetnem. Örültem.
Majd 5 perc múlva rámhányta. Nem örültem.
Majd elindultunk a dokihoz, és a rendelőben is telibehányt. Ennek sem örültem.
(Nem kell izgulni, annyira jó érzékem van ehhez, hogy már a mozgásából megérzem, hogy gáz van, így legalább nem a váróba toltuk.)
Becsattogtunk a doktornénihez. Azzal a határozott elgondolással, hogy itt már csak az antibiotikum segíthet. Őszerinte viszont nem. Mérlegelte a helyzetet (miszerint egészségessé szeretnénk tenni a kölyköt időre), de tiszta tüdőre, nem piros torokra nem szívesen adná. Csütörtökig várjunk vele, akkor újra megnézi (szeretem. :) )
Aztán előadta a saját elképzelését, miszerint most mindenki hányós-fosós. Szerinte Petin is ez jön ki. (Hát én inkább a "nem sikerült meggyógyulni a náthából"-t szeretném, ha lehetne...)
Még jó, hogy két napja kijelentettem, hogy nem a gyerekeken fog múlni....
Mielőtt sírógörcsöt kapna a nagyközönség, hogy az eltervezett 3 helyett véletlen csak 2 helyre mennénk...
... azóta megvettünk egy 2013 dec-ig felhasználható voucher-t is Siófokra (mert egyszerűen akcióhajhász vagyok és jól csinálom).
Úgyhogy egyelőre még nem dőltünk a fakardba. Max. el kell tolni a jövő hetet és akkor sajna más helyre kell menni. (Ez az extra akciós csomagajánlat ebben a szállóban csak 20-ig vehető igénybe.)

(Más kérdés, hogy Eszti az olyan szinten meg van őrülve, hogy napokat számol vissza, megvetette a karúszókat- HellóKitty rózsaszínt, és minden reggel azzal kel, hogy "jajjj de kááár, hogy nem ma megyünk". És amúgy mi is nagyon-nagyon-nagyon szeretnénk ezt eredeti tervek szerint. )
De ha Murphy beleköp, akkó bekaphassa...

Nomert Laci meg az árvíz....
Ő azóta is megvan homokzsákmentesen. Még nem vitték el ezt a kört. Most úgy élünk, mint terhesék: A málhazsák összepakolva és várjuk, mikor kell mennie. Vasárnap óta úgy tervezünk, hogy lehet, haza sem jön a melóból, de eddig minden nap hazajött. Hát hmm... ez van.
Elviszik-nemviszik, gyógyul-nemgyógyul, nyaralunk-nemnyaralunk. Csak a szokásos. :)




2 megjegyzés:

  1. Az én emberem meg haza sem jöhet, most levitték Mohácsra, onnan Dunaszekcsőre, mert átszakadt a gát.Mi július első hetében nyaralnánk,addigra csak hazaér!:))

    Dorisz

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hehe, addigra csak tán! :) Laci szerintem már sehova se megy a héten. Bár hivatalosan még nem szóltak róla...

      Törlés