2012. okt. 2.

Én és én meg én

Persze rólam is essék már szó ennyi gyerek mellett.

Először is, amikor nyígtam, hogy szétfutottam a bokám, akkor azt úgy kell érteni, hogy nem tudok menni.
Annyira bosszant, hogy végre felturbóztam magam a futás olyan szintjére, hogy kb. addig futok, amíg kedvem van (no, ezt a 30-45 perc között kell ám érteni), már éppen fűzögettem Lacit, hogy adjon már nekem igazi okostelefont, amin GPS-szel meg futósalkalmazással lemérhető a teljesítményem, amikor...
Először csak bal boka kicsit fájdolgál. Leszarom.
Majd bal boka nagyon fáj, jobb kicsit. Oké, pihenjen: 2 napig nem mentem futni (közben szénné idegeskedtem magam, mert az idő egyszerűen tökéletes futásra, este még simán trikós, meg nappal is verőfényes.)
3. napra nem javult így mondom hátha csak bokaizomláz. Futok egyet rá. Na nem az volt.
Így már két napja nem tudok menni, csak sántikálok. Ezt úgy kell érteni, hogy nem tudok rágördülni a lábfejemre.

Ma baromira beszívtam volna, ha nincs álomférj, aki egyébként egyedi munkarendet kért a munkáltatótól, hogy reggel csak 8-ra kelljen beérnie (cserébe pénteken is 4-ig melózik). Mindezt azért, hogy ő vigye Esztit oviba, mert nekünk az a negyed óra babakocsival az esőben/hóban/fagyban szerinte nem buli.
Szóval, ha ma nem ő viszi reggel kocsival, akkor a túlélési esélyeim nagy mértékben csökkentek volna. Ugyanis kedd lévén vittem Petit is tornára. És alig tudtam hazajönni.

Szóval ideges vagyok miatta, de hiába, Laci nem enged futni még legalább egy hétig...

Ez a fizikai állapotom.

A pszichéssel is van baj.
Elmesélem a mai álmomat. Nagyon pontosan.

Enikővel találkoztam. Otthagytam a két gyereket vele az utcán.
Hazaugrottam valamiért. Amíg itthon voltam -most betojtok- beugrott Orbán Viktor az ablakon és bement a gyerekszobába, mert dolga volt. Én nem akartam zavarni, de aztán bevillant valami. Utánamentem és kértem tőle autogrammot. Poénból a Jánosnak (mert ő libsi), és ezt posztoltam az üzenőfalán.
Ééés, amíg ez történt, Enikő begerjedt és lepasszolta a gyerekeimet a gyámhivatalba, hogy elhagytam őket, és  azok nem akarták visszaadni. (Azt mondták, hogy végig kell járni a procedúrát hónapokig akkor is, ha minden rendben.) Hát ez nagyon rossz volt, de ezt a részét simán megfejtettem (Eszti oviba járása nemcsak őt viseli meg, hanem nekem is fel kell dolgoznom az elválást. Bölcsi ide-vagy oda...)

Szóval most kissé defektes vagyok több téren is.
De ellensúlyozni a nyávogásomat, teszek egy képet a kedvenc Pepókirályomról.
Imádom, ahogyan kiszolgálja magát vízzel, de sajna be kell fejezni ezt a mutatványt, mert nyáron még nem volt gáz, ha nyakon borította magát, de már az... (És a legjobb, leveszi a kupakot, iszik éééés visszateszi a kupakot, ha végzett. :) )




11 megjegyzés:

  1. Uhh, sajnálom a bokád. Milyen a cipőd? Nekem mióta nagyon extra van, soha nem fáj, előtte néha úgy fájt, hogy majd be..artam. A pihenés soha nem árt, aztán majd óvatosan újra kezded.
    Álom. :-) Ez az Enikő... :-D

    Anett

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tudtam, hogy ezt bele kellett volna írnom, mert ez lesz az első. :)
      Szerintem nem gáz: betonfutásra kiképzett Nike futócipő, 15ezres kategória. Ennél extrábbat hobbifutásra nem képzelek el. Egyetértesz? Neked milyen a nagyon extra?
      (Velem szerintem az történt, hogy az állóképességem sokat javult, de a lábam nem volt felkészülve még a sok futásra.)

      Törlés
  2. Szegény bokád :( Orbán Viktoron meg azóta is röhögök :)

    VálaszTörlés
  3. Peti, nagyon ügyi!! :)
    Jobbulást neked, pihit ne sajnáld, most úgyis sokszor esik. 45 perc, nagyon komoly!

    VálaszTörlés
  4. Pepi nagyon ügyes! :) A bokádnak jobbulást!!!!

    VálaszTörlés
  5. Na, végre, hallok rólatok!
    Az álmod nem semmi. Mondjuk azt nem tudtam még megfejteni, hogy az ovis anyai leválás történetébe hogyan passzol bele Orbán Viktor. De hát jóvan.

    Egyébként majd már írok rólunk is. Különben ma volt UH. Már 65 mm!!! :-)

    (anna)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Éljenéljenéljen! Akkor már hivatalosan is? :) Ójeee!
      Jááj, Viktor nem tudom, mit keresett ott, de a gyámügyes részt megfejtettem. :)

      Törlés
  6. Esztid menő csaj, megoldja. nyilván cudar ezzel szembesülni, megértelek. de az ellensúlyozás igen jól sikerült, Peti ugyanis, szerintem, legalább akkora király, mint az elsőszülötted! azért majd hozd a fejleményeket az oviról. és persze drukkolok, h mielőbb belerázódjon (és sztem csak pár nap és rendbe jön a dolog, csak néhány barát kérdése lesz a dolog).

    VálaszTörlés
  7. Decathlonos a drágám, Kalenji, Kapteren TR2. Ez olyan hegyen-völgyön, földúton való, úgyhogy úgy fogja a lábam, mint a parancsolat. Az üzletben úgy próbáltam egyiket a másik után, hogy odacsapkodtam a lábam a talajhoz, és az volt a nyerő, amiben nem éreztem semmi rázkódást a sípcsontomban. Esküszöm lekörözte az összes márkás cuccost, és -úgy emlékszem- 12 ezer körül volt. Imádom! :-)
    Ez lehet sok egy futógéphez, de inkább több legyen, mint kevesebb, meg hátha kint is tudok még futni.
    Szerintem a Tied is jó lehet, úgyhogy marad akkor az, hogy túl lőttél a célon. Pihi után fokozatosság a fő, mert a lábaidra szükség van. :-)

    VálaszTörlés