2012. okt. 9.

Csak beszívtuk megen

Tegnap délelőtt még semmi extra, délután Peti 38.5-tel kelt 3-kor, de hogy minek, azt nem tudni.
Lehányt kétszer, aztán visszafeküdt 4-kor. (Hányáson nem aggódunk, "csak" a szokásos köptetős buli. Szerintem ő erre is érzékenyebb, nem is feltétlen a  köptető a hibás - most ugyanis Sinuprettel nyomjuk. Annak nincs ilyen hányatós híre.)

Közben Hangyáékat már nem akartam lemondani 3-kor, így ők is jöttek.
Ez jó is volt, mert ugye Hangyóca fut (és nem a paneleket körbe, hanem maratont), és szerinte simán belefér, hogy hetekig regenerálódik a lábam. Meg egyébként is csomó jókat mondott még, Kendét meg meg kell zabálni, egyszerűen olyan édes kissrác, de tényleg!
Közben Petit egyetlen percre sem lehetett letenni a földre, meg sehova, de azért lelkesen felkötöztünk mindenkit.
A földre le nem tehetős dolgot meg szó szerint kell érteni. Ha lázas, akkor ez van. Közelítem a földhöz, már bőg és ha leteszem, akkor vér szerencsétlen fejjel ülve bömbizik a világba. Úgyhogy viszem, nincs más megoldás.
De szerencsére visszafeküdt, aludt 6-ig, akkor kapott kúpot, direkt Germiciddel kezdtem, hogy estére Nurofen jusson, de nem kellett szerencsére. És 6 után olyan volt, mint máskor.
Egész éjjel aludt, bár amikor bent voltam este 10-kor náluk, éreztem, hogy melegszik, de aztán nem ébredt fel, nem is nyöszörgött.

Ma délelőtt 10-ig ugyanez a le-nem-lehetett-tenni dolog, nagyon veszélyes volt, mert azért Eszti is a világon van, meg pofátlan módon 1/2 10-kor már én is a kávémat követeltem, (miután Eszterem sajátos alváskultúráját megint az ágyamba hozta hajnali 1/2 4-kor), de aztán 10 után lecsillapodtak a kedélyek és eljátszogattak vígan egy órát úgy, hogy közben a lakást is kitakarítottam.

Délután meglátogatjuk a kedvenc gyerekorvosunkat, és csak az a szomorúságom, hogy a láza miatt biztos rányomja az antibiotikumot. Brühühü.

De itt az orrszipis elmaradt videó, csakis keresztanyu fülrágása miatt. :) Egyszerűen aranyos. (De a minősége ennek sem 100-as...)

Eszti amúgy megvan, folyik az orra, köhög, de nagyon boldogan vette tudomásul, hogy emiatt minden délelőtt egy órát nézheti a Bogyó és Babócát DVD-n és egész héten nem kell az ovi felé szagolnia (tegnap csak szerdáig mondtam le, de nem úgy néz ki, mint aki holnap meggyógyul, így kivettem a hétre).


2 megjegyzés: