Korán kelni jó...

... mert elnéztem a drága kislánykámat, aki tökre rózsaszín (kicsit már virított is a reggeli napsütésben a rózsaszín szerelésben a rózsaszín bringáján és a rózsaszín baseball sapkájában), de annyira cuki és imádnivaló. Aztán rájöttem, hogy nagyon szentimentális vagyok.
Nyilván azért, mert ekkor még csak hajnali FÉL HÉT volt!!!

És mi már a piacra félúton a pékségben vásárolt sóskiflit ettük.

Nem elemzem, mennyire kelt korán, elég annyi, hogy amikor reggel kikóválygott a szobájából, bemászott mellém, én meglepődve tapasztaltam, hogy egyedül érkezett (nulla szőrös állattal -amúgy ölben hozza a kedvenceket- 4-et stabilan). Szóval kérdeztem, hogy "és a haverok hol vannak?" Erre azt mondta, ők még alszanak... No igen, így 6 előtt 10 perccel tök érthető...

Na így összekapartam magunkat és elmentünk piacolni fél 7-kor. Ahonnan reggel 9-kor értünk jöttünk haza, amikor Laci szólt, hogy Petyusszal már ők is ébredtek...

Azon a tényen kívül, hogy dekurvakorán volt, amúgy tök jó volt az egész.
Az utcán még sehol senki, a nap akkor kelt fel, amitől olyan nyárra jellemző "felkelőnapszag" volt, tudjátok, amikor bár hűvös van, de már melenget és a reggeli virágillatokat még nem nyomja el a kocsik szaga. És ettől az embernek olyan jó érzése lesz.

Ott volt a kedvenc kislánykám, akiről mostanában nem sokat meséltem, mert egyszerűen olyan jó és kedves és bájos. (Tényleg döbbenetes, miket csinál néha. Kezdve, hogy amikor kértem, hogy ne pakolja ki a kanalakat a konyhaszekrényből, mert így is az összes játék szét van rámolva, ugyan meg se hallotta, de este, amikor rakodtam a játékokat vettem észre, hogy visszapakolta a konyhaszekrénybe a kiskanalakat. Vagy azért az durva, hogy tegnap az udvaron játszott Iringóval (aki cuki kis kétéves), és mivel aranyos volt és nagyon tetszett neki Eszti buborékfújója, ő odaadta neki az egyiket. Bakker azt mondta: szívesen odaadom, hazaviheted... és nem kereste később sem.)
Ahh, szóval szeretem.

Node mielőtt elsírnánk magunkat, azért ma is már lepofozta Petyuszt, aki pofátlanul megzavarta legózásban, és a dumája is kifejezetten lehengerlő. Ma pl. megcsillogtatta a káromkodási ismereteit.

Képzeld anya, Donni kihúzta a gyufát!
Ne viccelj, aztán mivel?
Azt mondta: affancba. (ez még édes megjegyzés volt)
És mi volt még?
Hát azt is mondta: picsa. (ez már nem volt édes)
Kissé remegve kérdeztem - ki tudja, mi van még a tarsolyban- volt még valami?
Igen, hogy defrankó vagy! (huhh, legördült a kő, egyelőre ennyi a repertoár.)