2012. máj. 18.

Itt a táska-hol a táska?

Elindulunk.
Ez nálunk abból áll, hogy röpke óra alatt összekapom a kölyköket és a tartozékokat, majd amikor már ők teljesen puccba vannak vágva és természetesen már akkor késésben vagyunk, jut idő arra, hogy magamra rántsak egy adag szempillaspirált és esetleg megmossam a fogamat, sőt, jobb napokon akár farmert húzzak....
Ekkor már persze elhangzik a "és már megint rád kell várni" szlogen. Hrrrr.....

Ma direkt beszívattam mindenkit, és amíg Laci elvitte Esztit a bölcsibe, szépen arcápoltam, fogat mostam, ruhát válogattam, majd mire Laci hazaért, éppen a reggeli szenyákat készítettem az útra.
Petyuszt kikaptam az ágyból és röpke 20 perc késéssel el is indultunk.

Meg is érkeztünk rendezetten, ebbéli örömünk egészen addig tartott, amíg a kocsiból kiszállva kedvesen érdeklődni kezdtem, hol a hátizsák. És erre azt a választ kaptam: milyen hátizsák.
(Érezhető ugye a "rosszválasz-kiestél?")

Így itt indult az egész napot betöltő "a tehibááád" buli.
A hátizsák ugyanis gyerek pelenkázótáskája, és mint csomag, a Laci feladata a kocsiba tenni. (Én viszem a kölyköket, ő meg a csomagokat. ) Mivel férfi, ez az alábbi módon történik: Béb. 3 csomag van. Oké.
Na, most ez nem jött össze, így azzal indítottunk, hogy mindent, ami a gyerek ellátásához kell, itthon maradt (pelenka, csereruci, és az összes korábbi lelet.)

Már akkor majdnem felrúgtam kedvenc férjemet, amikor ütköztettük az érveinket:
Otthon hagytad azt a nyamvadt hátizsákot!!
Nem volt kikészítve!
De ki vot! Csak nem vagy képes elszámolni 3-ig! 3 csomagot mondtam!
Mibe, hogy nem volt ott!
Mibe, hogy ott volt! És két csomagot hoztál!
Nem! De! Nem! De! A te hibád! A tiéd! Blablabla....

Majd őrült együttes duzzogásban berohantunk a GOKI-ba.

Ott aztán elindítottuk a "hogyan lesz Petyusznak pelenkája" projektet. (Vagyis húzzál a Lurdyba,  aztán vegyél Libsit!)
a) probléma: én mindig 25%-os kuponra veszem a Liberót,
b) probléma: csak Liberót,
c) probléma: csak DM-ben,
d) bónusz probléma: a héten vettem egy megagigapakkot.

Laci elhúzott, majd már vizsgálóban voltunk, amikor telefonon hívott, hogy "Úristen, ez 4800-ba kerül! Biztos ez kell? " Ja, jóreggelt....  :)

Persze visszafele vett valami fasza szicíliai csokikát (szerintem svájci volt, de állítja...), minden eshetőségre készülve.
A minden eshetőség pedig az alábbiak:
a) neki van igaza, és a hátizsák nincs a hálóba bekészítve, ezért hazaérve még estig vagy 12* beszól. Ezért előre kiengesztelés.
b) nekem van igazam, a hátizsák a hálóba van bekészítve, ezért hiba volt már addig is 12* beszólni.

Úgyhogy mire visszaért a sikeresen, 25%-os kuponra beszerzett Liberóval, már szinte szóba is álltunk egymással. (Szeretem a csokit, na!)

A hátizsák meg? Hát ott volt, bekészítve, a hálószobában.



5 megjegyzés:

  1. jó kis sztori, de a lényeg kimaradt :)
    Kedvenc Petyuszunk hogy van?

    Tsók a családnak :D

    VálaszTörlés
  2. Én is hiányolom a lényeget, vagyis mi volt a kontrollon?
    (most volt akció a tescoban 52 ft/db áron az 5-ös peló, a kisebb méret ennél olcsóbban, az utolsó 2 csomagot sikerült Apának megcsípni)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én mindig a DM-es 50pontos kuponfüzetével veszem, úgy akárhonnan nézem, 25%-kal olcsóbb.
      De most éppen mindegy. Van 2 gigaóriáspackunk. :)

      Törlés
  3. Igazán megnyugtató a sztori! Már azt hittem, egyedülállóan "tökéletes" a házasságunk! ;-)
    Még jó, hogy végül nálatok + nálunk is jön duzzogás végén a "inkább-hagyjuk-nem-megoldhatatlan-ez-és-egyébként-is-szeretlek" :-)

    Anna

    VálaszTörlés