Esküvői képes beszámoló party nélkül

Tiszta őrület volt már a péntek is, mert ezer apróság hiányzott még: kis filc szívek + szalag az ajándékra, harisnya és zokniproblémák (hiányok...), hajbizbaszok, szőrmentesítés meg ilyenek.

Aztán a szombat, az végképp rohanás.
Anyu mentett meg minket, kicsi Pepókirálynak aznap ő lett az alattvalója.
Laci vitt minket fodrászhoz 11-re (kedvenc fodrászomnál alább nem adtam, és ő átmenetileg kiköltözött a világ végére- szó szerint, ugyanis ki a Ladánybenei útra...), szóval majdnem 1-ig eltartott, mire hazaértünk.
Egy adag kaja mindenkibe, Esztit szigorúan anyu etette. Mert kinyírtam volna őket, ha összetejfölözi a frissen besütött séróját. Mondjuk kértem tőle, hogy legyen kedves egy órára leülni a székre (de neeeem hátradőőlve!), és ott maradni, de nem tette.
Szal ezután anyu ebédjét még összedobtam (ezt itt ni - muszáj reklámoznom Elif, annyira szeretem ezt a kaját, anyum meg ugye ezerrel diétázik most, tökéletes étel!), lefektettem Petit, anyunak megtartottam az eligazítást éééés volt kerek 20 percem: öltözni, sminkelni, mindent elsimítani. Még jó, hogy Esztit anyu gúnyába rázta.
És megoldottam 25 perc alatt, Laci is visszaért a dédivel, és mentünk is.

Nem, ő továbbra sem érti milyen a szép, selymes, lágy mosolygás. A haja viszont itt még bírta, később már kihúzta a súlya. Királylányos cukiság volt...

Aztán kikérő, polgári, templomi szertartás, és igen, mindet bírta. Büszke voltam rá nagyon, mert csak néha zendített rá templomban egy PálKataPéterre, de hamar abbahagyta az éneklést, amikor szóltunk neki (ugye ő zizimanó, mindig énekelget, meg amúgyis 3 éves csak).

A bibi az volt, hogy már a kikérőn mutattuk neki a kosarat, hogy abból fogja a legvégén Enikővel (másik koszorúslyányka) dobálni a rózsaszirmokat. Onnantól szegény folyamatosan rá volt állva és azt kérdezgette: Ez már a templom? Mikor dobálom?
Ebből persze az lett, hogy vége lett a szertartásoknak, végre dobált egy kör szirmot a Hajniék elé, és kevésnek találta a dolgot.
Úgyhogy a fél násznép rajta nevetett, amikor a Hajniék már rég a gratulációkat fogadták a templom előtt állva, de az én kölyköm még mindig ott állt a Hajni lába mellett és szórta a földre a rózsaszirmokat. Amíg csak volt....

Aztán igen, megérkezett Peppino is (nem láttam értelmét a szertartásokon szenvedtetni, ha megoldható volt a felügyelete.)

Amikor mindenki szép. (Főleg apaci... Az sem bírja a kamerát... :D)

Elmentünk a vacsira.
Nos, próbálnám én szépen tálalni az eseményeket (tekintettel arra, hogy Dorisz/Enikő is esküvői bulival próbálkoznak), de nem lehet.
Pepó bakker egy órát bírt. Ennek oka, a bömbölő zene és a támadó rokonok. Mindkettő teljesen normális egy esküvőn, de Petivel egy óra múlva már nem tudtunk mit kezdeni. Sem a babakocsiban, sem kézben nem volt el. Így fogtam, megmutattam mindenkinek, hogy jól nézzék meg, mert ezt biza arrébbvisszük.
Így lett az, hogy 1/4 7-kor hazahoztak minket, aztán 10 perc múlva szól Laci, hogy érkezik Esztivel, mert kiverte ammeg hisztit, hogy haza akar jönni.
Így Eszti lagzikaja helyett párizsiskenyeret evett. Fürdés-fekvés-alvás, Laci hazahozta a kocsit és én mehettem vissza partyzni már 1/2 9-kor.
Jó is volt, a kajámat félretették, de végül csak a sültestálat vettem magam elé, mondtam mindenkinek, hogy hagyjanak, jó lesz ez így. Oszt ettem. Majd ittam. Sokat. Nagyon sokat. Ahogy terveztem.
Még lesz partybeszámoló is... Most legalább van miről írni... :)

Addig is sok boldogságot innen is a HajniViktor (házas)párosnak, akik jók voltak, csodás kreatívságokkal fűszerezték az egészet napot, és amúgyis, annyira szépek voltak. (Mert ők is társra leltek egymásban, és az ilyen párokból ez a békesség mindig sugárzik.)