Adott a gócpont, a helyi baktériumtelep: Eszter. Aki hazahozta a kórságot, lefertőzte az egész családot, majd pofátlan módon két nap alatt meggyógyult és azóta vígan segédkezik a család apraja-nagyja takonyürítési szertartásainál. (Vagyis tartja Petyusz fejét orrszíváskor, jobb kedvében addig visítozik,a míg Peti sokkot kap és elfelejt még bőgni is az akció alatt - egyébként 1 nap alatt megszokta szegénykém.)
Kidőlt mindenki, de persze mi le vagyunk ejtve...
Peti...
Már tegnap elindult a parakör, hogy ebben bizony cucc van de nem köhög és nem folyik az orra. Király, pont mint decemberben...
De teljes nyugalommal megállapítottuk, hogy végülis ráérünk. Most nincs karácsony, vizsgálat, kontroll, Esztiszülinap, Esztifarsang, így akár még kórházba is ráérünk menni. (Persze brrr... meg grrr... de akkoris.)
Ma mentünk volna dokihoz, de rendületlen orrszívásom eredményeképp (vagy lehet, amúgy is beindult volna), szal taknyol az öcsisajt. Nem durván, de talán nem ragad bele teljesen. Így lemondtuk, majd megyünk hétfőn.
Mivel enni azért eszik.
Én kő gázul voltam tegnap. Éjfélkor, amikor Peti bömbizni kezdett, azon könyörögtem, hogy neee, neeee, most neeee, mert éppen úgy fekszem, hogy elég magasan van a fejem ahhoz, hogy csak kicsit fáj, és az orrom is szelel éppen. Nem akarok felkelniiii!
De felkeltem, és persze mire visszafeküdtem már kalapkabát - fejfájás, orrdugulás...
(Kicsit be is paráztam, hogy laza influenza, mert sosem szokott fájni a fejem. Az kijöhet lájti formában oltottakon? Nemtom. De talán nem az, mert ugye csak Pepó oltatlan és akkor már nem így nézne ki. Remélem...)
Aztán mára valahogy jobb. Egy nap alatt.... Mondjuk szívesen aludnék egyet, de asszem nem kell beleélnem magam ilyenekbe. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése