Majdnem írtam Petiről

Majdnem.
Már félig meg is fogalmaztam.
Aztán tegnap óta vele kapcsolatban az egész tudatomat az borítja be, hogy valószínűleg skarlátos.

Az egyik anyuka hétfőn mondta, hogy az évzárós virágot odaadja, mert ők tuti nem jönnek, mert skarlátos a lánya.
Én mondjuk már akkor élénken húzogattam a szemem, mert kb. annyit tudtam róla, hogy a betű az piros. Meg hogy halni szoktak bele.

Aztán másnap reggel Pí már hasfájással meg torokfájással kelt, igen gyanús volt nekem úgy az egész gyerek (nem ette meg a krajszant - tudjátok az a 7Days műanyag valami, ami 4 (néhéééégy) hónapig is eláll! Nem akarom tudni, mi az. Viszont imádják, így heti egyszer az a reggeli. Mert az elmúlt hónapokban valami nem változott: még mindig kurvajófej vagyok. )

Szóval szóltam T. néninek az oviban, hogy nem tetszik a kölök, ezért készenlétben vagyok.
És telefonált is már 10-kor, hogy egyelőre 38,4 plusz egy róka....
Na akkor kigugliztam a skarlátot. És stimmel egyelőre. Dokinénink nem mondott semmit, mert amíg meg nem jelennek a pöttyök, addig ne pánikoljak, de ma szerintem alakulnak azok is... Így most már pánikolok.

Különben asszem antibióval gyógyul.

Na és a kérdés? Mikor kapott Peti utoljára antibiót? Na? Na? Senkitöbbet?
1 éve! Tavaly májusban! És mivel ma május 31. van és leghamarabb holnap kap megint: teljes 1 év, 365 nap telt el antibiotikum nélkül. Ragozzam-e még? Előtte két évig kb. havi rendszerességgel nyomtuk.
Hogy immunhiánnyal ez hogy lehet, nem értjük.
Azt nem tudom elmeséltem-e, hogy egész télen nem jártunk a háziorvosnál, (tán kétszer volt náthás, egy hétig tartottak) majd amikor tavasszal egyszer azért megmutattam egy csúnyább köhögést azt mondta, hogy olyan kemény tél volt  a rendelőben, hogy rég látott ennyi beteget. És hogy a Peti nem járt erre? Hihetetlen.

Szóval most kis cukika, mert le van nyugodva, lázasan pillog ki a fejéből, és panaszkodik az élet dolgaira (amúgy is mindig, csak általában nagyobb hangon).
Íme ő is képen:

Ma lett volna az évzáró, így az óvó nénis virágot én is továbbadtam. :)
Szegény Petim délután 25 percig sírt, hogy mi lesz akkor az ő évzáró-tortájával. Hiába bizonygattam, hogy ha 2 napja nem eszik semmit csak napi 6 falat PomBär macit, akkor nincs szüksége csokitortára sem. (Devahaaaan...) És hogy mindjárt itt a szülinapja, és visz majd az oviba csokitortát, jó lesz-e? (Aznemjóhóóóó.) És ha meggyógyul, akkor veszek neki egy akkora szeletet, mint a feje... De nem. Csak sírt, sírt. Rém szívszorító is lehetett volna.... Valóban... Nade én ilyet nem eszek már meg. ;) Úgy ismerem, de úgy!
Mert tudjátok mi történt?  H.néni erre kanyarodott az évzáró után és hozott csokitortát a Petinek. (Kicsi protekciós gyerek, nem kell nézni, na.)
Megette-e Peti? Ránézett-e a tortára? ("Nem baj Petikém, majd ha jobban leszel, biztosan jól fog esni". - Akkor sem fogom megenni.)
Szerintem ez a történet jellemzi őt magát a legjobban. Igazán olyan egyszerű vele! (Gyengébbek kedvéért: nem, nem az. :D )

Szóval most azért izgulok érte kicsit, csak nyonyó a ded.

Ja, meg ugye.... hát mi utaznánk a hétvégén. (Mondjuk mikor nem?)
Lacival messengeren nyomtuk végig az elmúlt heteket. Írtam neki egyszer abszolút hirtelen bevillanástól vezérelve: "Ha hazajössz, nem kéne elmennünk Mátraházára? Honvéd üdülőbe? (megj: tavasszal voltunk egy hétvégét a Mátrában és egész szombaton szakadt az eső, és én úgy vágytam vissza, az üdülő neki meg igen olcsó). Aszongya erre: "Pünkösdi 3 nap? Hát egy héttel előtte elég necces. Kérdezzem?" 5 perc múlva megint írt: "Király, van hely. Le is foglaltam".
Mindig így utazunk egyébként, teljesen szimpatikus megoldás. Nem kell sok agymunkát belefektetni.

Szóval ez a dolog még most is elég necces így scarletPível.

Azonban eltörpül minden amellett, hogy Laci holnap végre hazajön. A mindennapokban is erős volt  hiánya (ilyenkor érzem, hogy milyen szerencsém van, mert ő kb. a másik felem, nem csak egy ember, akivel egy lakásban élünk), de ezeket a logisztikai feladatokat egyedül megoldani?? Ahhhh...(Pl. Peti 2* hányt be a kocsimba szerencsétlen pusztán azért, mert a doki után tegnap még el kellett menni Esztiért a suliba. Akkoris, ha ő lázas, rókázik, a kocsiban meg 45 fok van.... )

Ráadásul azért vannak dolgok a családban, amelyek csak közös kooperációs munkával megoldhatóak...
Ilyenek, mint pl. Eszti elemes fogkeféjében az elemcsere. Láttatok már olyan borzalmat? Most manuálisan működik csak a kefe, mert nem ment egyedül.
Ennek az első mozzanatát csak Laci tudja véghezvinni. Egyszerűen nem vagyok képes leszedni a kupakot az elemről.
Azonban visszatenni? Na, arra meg Laci nem képes.
Szóval várjuk holnap a családi egység visszaalakulását nagyon. :)

Hagyjatok már, alig tudtam belépni!

Vagy 20 perce izzadok, hogy mit is kell csinálni!

Mert persze, rég jártam itt, de nincs ki a szememre vesse. Sok a dolog kérem.

Na, most meséljem el, hogy hát volt az Esztinek szülinapja... (Még februárban. :D  )
Jó, most tök mindegy, mert kevéssé fotózzuk mostanában, csak messziről. Mert szép a lelkem, de a fogai... Aki ismeri a szüleit sejti, hogy szegény gyerek hogymegszívta. Szóval, ami a mi szánkban van fogállás, az neki hatványozottan jelentkezik.

Az hagyján, de voltunk fogorvosnál (éves kontrollon), és abban maradtunk a dokival, hogy Esztikém kap egy hónapot, hogy kirángassa a bal2-es tejfogát. (Mert mögötte már kinőtt a csontfog.) Nem tudta az a jóember, hogy akármit is próbálkozik, ő lesz az a szerencsés, aki kihúzhatja neki.
Esztikém ugyanis továbbra is az a finom darab, mint volt: megbeszéltük, hogy szükséges lenne rántani, tépni, húzni, ezért ő becsülettel minden nap simogat egyet a fogfelszínen.
Ráadásul, amióta én voltam fogtömésen, és a kedves doktorbácsi letesztelte rajtam a zselét ("Mi lenne, ha Esztinek is csak ezt kenném fel, próbáld ki, szerintem jól lezsibbaszt." -és tényleg, így kiderült, hogy nem is kell szuri, pont nem is foglalkozik ilyen alantas dolgokkal, mint a saját foga kirángatása.

Amúgy ő nem sokat változott az elmúlt 120 évben amióta nem jártam erre. Mondjuk ma lefotóztam, mert általános jelleggel élő tudósításokat szoktam küldeni férjnek (aki éppen ismét a határon van), és a fotó láttán megértettem mindent.
Hogy miért akarja mindenki etetni a gyereket.
Azok a lábak! Hirtelen nekem is az jutott eszembe róla, hogy kenek már egy kis mogyoróvajas szenyát szegénynek. :D

(Sosem volt kispista, de ez a csajosodási fázis nagyon megnyúlt nála mostanában. A hétvégén vettük meg a szandit: 45 percig válogatta a boltban...)
Amúgy az a hír járja, hogy idén az osztályban már csak 6 kitűnő lesz, Eszti még mindig tartja az iramot, egyelőre semmi megterhelő nincs neki benne. Szimplán ért mindent. Rám ütött. Szerintem. ;)
(A múltkor amúgy benyögte, hogy még jó hogy az intellektusát az apjától örökölte. Finoman vissza is kérdeztem, hogyhe? Most ezzel arra céloz-e, hogy nekem valami hibádzik? Hát megmondta, hogy "te 2 számot nem tudsz összeadni"! Jóvan, jóvan, de én legalább tudok hexameterben skandálni, az smafu?)

És van neki szerelmi élete (a tanító néni mesélte, hogy jajdecukik), de bakker, 8 éves, nem mesélhetem el a szaftos pletyiket, mert hát na... személyiségi jogok meg minden...

Úgyhogy ennyiben maradunk. Ha ügyes leszek, a napokban még Petit is sorra veszem. ;) 

Nanáhogy megvan az érem + egyéb értesítések

Most nem azért így fotóztam, hogy a többi is látszódjon.... (De igen. :D )
Karácsonyra kaptam egy éremtartót, Laci két hete meglepetésszerűen felszerelte a falra, így az a szép, hegedűformájú érem is kikerülhetett.
Semmi extra nem volt a versenyen, azon kívül, hogy kilométeres részeken csontra le volt fagyva az út, de maga a hőmérséklet a verseny közepére már 0 fok volt. Sem előtte napokban, sem utána nem volt ilyen meleg. Szóval jó volt!

De van ám még fotóm. Mert szép, szép, szép!
És olyan jó volt látni ezt így!
Hollókőn voltam a múlt héten, kötelező szakmai szeánsz volt. Dehát itt? Ahhh....

Olyan végtelenül rettenetes, ha valaki nem tudja látni, milyen csodálatos a világ!

És van itt még valami. Igenis nagy álmom volt egy ilyen:
(Szerencsére elég homályos a fotó ahhoz, hogy feltehessem. :D )

Aki kemény, az kemény! (Ó, nem úgy van az: soha, de sohatöbbet, ez úgy csíp, mint az istennyila!)

Ennyi volt mára, nyomulhatnék a 8 éves lett a kislányom témakörben is, de ha jól emlékszem, egy fotó sem készült. Látszik, hogy már 8 éves. :D Mivel saját maga sem tudott egy hét alatt semmi értelmes ajándékot kérni (sőt, igazából már értelmetlent sem), így klasszikusan kirándulást kapott. Úgyhogy holnap megyünk strandolni! Nem, ott sem lesz fotózás.... ;)

Futóélet

Mert eltervezed, hogy laza leszel, nem erőlködsz, itt a tél, alapozol.
Aztán persze egész decemberben iszonyú cikinek érzed, hogy elkényelmesedett a tempód, ezért minden alkalommal kényelmesen ugyan, de lenyomsz legalább egy 10-est. És akkor elégedett vagy magaddal. Tél van, alapozol, mit is akarnál?

Közben kétszer is lefagy 1 mm csapadék a járdára, így megunod és minden ellenérzésed ellenére veszel egy 10 alkalmas bérletet a legközelebbi konditerembe. (Amit az elmúlt időszak időjárását tekintve egy pillanatig sem bánsz meg.)
Aztán dec. 30-án felhív a futókolléga, hogy januárra megbeszéltétek a városi futóversenyt, akkor neveztek-e?
Mivel a lányod iskolája szervezi, jótékonysági is, hát persze. Lezajlik a beszélgetés:

"Hallod, én nem futottam hosszút 6 hete. Lehet, csak a 10 km-re nevezek."
"Ne legyél már gyík! Simán lenyomsz 21-et."
"Jó, akkor menjünk félmaratonra."

Ezek után január 1-jén már lenyomod a 14-et. Valahol el kell kezdeni a hosszúzást. Közben imádod, hogy január 1-je van, mert kétszer is rád jön a szükség futás közben, és mivel senki nincs az úton, megoldod. (7 km alatt az ember kijut a városból, nyugodjon meg mindenki.)
És ha kedve támadna bárkinek a helyzeten vigyorogni, csak képzelje el, ahogy letolja az izzadt gatyáját magáról -2 fokban.. ;) 2* is. No comment.

Aztán ezután két hétig sem futsz kint, csak bent. Egyrészt jéggé fagyott az út, másrészt -a hideg alapvetően nem gáz, mindig futottál télen is-, de hosszút futni -10 fokban. Na azt még te sem...
A futópadon szép az élet: gyorsabb is vagy, bár az a gép egyszer 100 perc után kiakadt.... :D

Majd szombaton éjjel leesik 10 cm hó, és másnapra verőfényes 5 fokos csodás napra ébredsz. Bár a férjed megemlíti, hogy nem túl kedvezőek a feltételek a futáshoz, de mivel ő mindig ezt mondja, rá se hederítesz.
Kirohansz, hogy dekirály lesz, futsz egy utolsó hosszút a félmaraton előtt és akkor az a téma rendben lesz.
Az első 300 méteren a lendülettől jobb lábbal bokáig csúszol a latyakba. Visszafordulsz, hogy hazakullogsz, de végülis úgy érzed, annyira nem is hideg. Mész tovább.
A 4. km-nél mindezt lenyomod  a bal lábaddal is. Az már keményen cuppog is utána. Megígéred magadnak, hogy innen már minden km-t ajándéknak tekintesz, de ha fázni kezd, hazaindulsz. (Nem teszed meg. Sosem teszed meg. ;) )
Majd találsz egy 500 méteres szakaszt, amin oda-vissza lehet futni (csak 4 helyen van nulláralassítós, sárlatyakátlépős rész), és ezen lazán nyomod a maradékot.
És 1,5 óra futás után iszonyat elégedetten hazamész.
Két nap múlva 2,5 év betegségmentesség után kapar a torkod. Két napra rá már nincs hangod. (Péntekre lassan visszatér, úgyhogy megállapítod, nem betegség ez: végülis más bajod nincs, lófing ez.)

Elnézegeted a városban a járdák lefagyott állapotát, az időjárás legpozitívabb kilátásait (ami semmiféleképpen nem fog holnapig fagyot olvasztani), elképzeled, ahogy holnap reggel -10 fokban rajthoz állsz egy laza 21-esre.... Hűdekirály!
(Persze gyártasz nagy szájjal b) verziókat: ha lefagy valamelyik testrészed, max kiállsz a 3. körnél. De úgysem fogsz, mert tök királyul néz ki a befutóérem.)
Remélem, megmutatom. ;)

Mert én még nem láttam befagyva a Balatont

Már igen. Mert ha én befagyva akarom látni a Balatont, akkor megnézem. :D

Az egész a pezsgőn múlott.
Minden évben vettünk jódrága, muskotályosédes puccos pezsgőt Szilveszterre (tudjátok, Asti, Martini, ilyenek, amelyeknek kiemelkedő.... hmm.... a cukortartalmuk elsősorban. :D )
Idén bevásárláskor mondtam Lacinak, vegyünk valamit oszt kész, nem számít, mit.
Törley vöröspezsgő lett belőle. Arra volt pont jó, hogy egy fél pohárnyit újévkor összeütköztessünk, és mehetett a hűtőbe.

Én ezt utána hétfő este elő is vettem, csak ne szomorkodjon a hűtőben, árván (na jó, meg amúgyis szeretek inni).
Kivettem, öntöttem magamnak, hát még mindig vacak volt. Erre Laci meglátja -na mondom, vége a vigalomnak - erre nemhogy szóvá teszi, hogy "ha szar, ne idd már meg" (utálja a kötelező maradékfogyasztás eszméjét), hanem: "Húú, figyelj már, maradt egy kis gyerekpezsgő is! Ha összeöntöd őket, tuti finom lesz!"
Valóban finom lett.

A 3. pohár után aztán olvastam, hogy kurvahidegvan, befagyott a Balaton, és felcsillant a szemem! Gondoltam, hétvégén megnézzük má', úgyis január van, dögunalom meg minden. Aztán tovább csillant a szemem, hogy ahol decemberben voltunk wellnesselni kuponnal, az a szálloda alapból nagyon jó áron van télen, Esztiért meg a 8. év betöltéséig nem kell fizetni (van még addig 3 hét... ;) )
És már kértem is egy árajánlatot.

Laci ugyan kérdőn vonogatta a szemét az anyagi helyzetünk iránt érdeklődve, de nekem van ám erre is szövegem, ezt figyeld:

"Alvásban telő
időt, örömben fogyó
pénzt sose sajnálj."
Fodor Ákos

Laci amúgy sem vitázik velem ilyeneken. Rámnéz: utazunk? És már veszi is le a bőröndöt. ;)
Kedd délutánra megvolt az ajánlat, egy kattintás, és így az egész hétvégét Balatonkenesén töltöttük.

Pénteken még nem volt befagyva a tó, mert az erős szél feltörte. Szombat reggel aztán felkeltem, (óóó, merőben király volt a helyzet: Balatonra néző szoba... ), kirohantam az erkélyre (aznap volt éjszaka -17 fok), helyben, azonnal pizsamában fotóztam vagy 6-ot a napfelkeltés, befagyott Balatonról.

Aztán felkelt Laci, aki a nap első mondatával elrontott mindent: "Hüüüülyeeee, ez nincs is befagyva... Hát ott úsznak benne a kacsák."
Aztán pislogtam nagyokat (meghagyhatott volna abban a hitben, hogy.... Franc látta a kacsákat! ).  Mivel továbbra is erőteljesen pislogtam, majd még jobban pislogtam megértette a helyzetet: és mivel ő előző este a szaunában hallotta, hogy Siófok rendben van, átvitt minket Siófokra. Befagyottbalatonozni!
Iszonyú szél volt, így 10 percig élveztük csak helyben csúszkálva, de utána a nap folyamán szerencsére a balatonkenesei part is befagyott. Vasárnapra az eggggész!
(Ezért vasárnap reggel is pizsamában az erkélyen fotóztam vagy 6-ot.)

EZT-SZERETTEM-VOLNA-LÁTNI!

És lőn!
Boldogság!

BÚÉKos, de véletlenül sem múltba révedezősen elmélázós

Akartam én, akartam, valami klassz összefoglalást az évről, mert hát ez a szokás/divat/ígyillik, de nem érdekelt tovább 5 másodpercnél a kérdés, így annyiban hagytam.
Szembejött a minap egy Vekerdy idézet, azzal készültem zárni az évet, mert jópofa.

Egyébként -most bátran kitárulkozom, mert súlyos szentségtörés következik- az agyamra megy ez az instant Vekerdy. De tényleg. (Jójó, hallom a brutális felhördülést, de basszus, akkoris.) Szerintem kedélyesen elpuffan a tollából egy csomó önigazolásra tökéletesen alkalmas szösszenet, ezt kikapják az ügyes fb posztolók, aztán jóvan.  Nyilván van nekijje egy nagyon mély és tartalmas életműve, amit én nem ismerek - és tudom, tudom, ha így állok hozzá, meg se ismerjem ;)  -de én belátom, nekem ez sok blablabla marha sok.
Egy csomó gondolatát szeretném csípőből más szempontból is megközelíteni, de általában a csorda nem engedi. Tudomásul veszem. Vekerdy gondolatait elfogadni/követni KELL.

A nagy klasszikus a kedvencem, amikor rendben szidjuk az iskolarendszert, mert hát az így szar, úgy szar (mert ez amúgy ismerten így van), meg Vekerdy is megmondta, mennyire nem képes kezelni a gyereket. De az, hogy adott esetben emellé a gyereked sem túl okos (vagyis síkhülye). Hát azt már roppant kínos lenne számításba venni. Pl.(Volt ilyen beszélgetésem, de roppant kellemetlen lehet az ilyen, főleg, ha éppen nem tudok csendben maradni.)

De nem is ezt akartam ragozni, hanem hogy mindezek ellenére leltem valami kis cukiságra a tollából.
Eszembe jutott pár dolog a napokban megint fellángolt női szerepes ide-oda vagdalkozásos téma olvasása közben -nem, ne legyenek kétségeitek, egyáltalán nincs idegrendszerem ilyen cikkek végigolvasására, úgyhogy pont arról gondolkodtam, mi a szarról képesek ezek ennyit beszélni.

Hiszen a világ ennél sokkal egyszerűbb.
Körülnézek magam körül, azt látom, hogy a család kerek, a gyerekek boldogok (kb... :) ), a falak állnak. Amit nekem kell biztosítanom a családnak, azt igyekszem biztosítani, Laci is valahogy így van vele. És ennyit erről. Ebben a témában nincs több sor.
És akkor futott szembe velem ez az idézet. Vekerdytől. :) És eme gondolatmenetben egyszerűen konzerválódtam. Vagyis általa megönigazolódtam. :D

"Siker az, ha viszonylag kiegyensúlyozottan tudok élni, ha kibírom önmagamat, nem leszek magamtól depressziós, a családom sem lesz tőlem, és én sem a családomtól. Ezek valódi sikerek az életben."

Úgyhogy további sikereket kívánok magunknak és másoknak is 2017-re és az összes eljövendő esztendőre. (Igazából eme sor tartalmáért írtam le a fenti 45-öt, úgyhogy én is magamba nézhetnék, ha a "semmiről pofázásról" esik szó. ;) )

Most már a karácsony jön

Na a tervek szerint megvagyok, már csak két bejegyzés, és meglesz annyi, mint tavaly volt.

A karácsony, karácsony, ejj beszép! Jó is volt, megéltük szépen, nyugalomban.

Karácsony előtti héten én még végig dolgoztam, útközben valahol megsütöttem egy valag süteményt (egész pontosan 6 félét, ebből 2-ből dupla adagot), koordináltam a gyereksereget, etettem, itattam, becsülettel sportoltam és kb. tisztaságot produkáltam szentestére.
Most így annyira nem csoda, hogy mostanra már a feszültség szikrái pattognak itthon, mivel Laci bakker karácsony előtti héten már itthon seggelt szabadságon, és -amúgy kötelező jelleggel- még a jövő héten is itthon fog. Fölöslegesen idegesítettem ezen persze magam, mert sütit amúgy sem tud sütni.
Most ezzel nyilván nem azt akarom mondani, hogy izémizé vagy valami, szeretem ő is szeret (és egyéb közhelyek), de hogy szívem szerint mostanra már konkrétan lehajítanám a kanapéról... :D
Lássuk be, hosszúra kezd nyúlni a nagy, romantikus közös, családi téli szünet. :)

Tél ide vagy oda én továbbra is kötelezőnek érzem a gyerekeknek a napi legalább egy óra friss levegőn tartózkodást. Emiatt mindenféle ötletet bevetettem már, hogy ez meg is valósuljon -5 fokban is.
A legjobb kétségtelen a hófánkozás volt. Amely hófánkpálya már hosszú évek óta megépült, minden 2. alkalommal oda járok futni, szezonban sokat mentünk oda sétálni és játszóterezni is, de SOHA nem próbáltuk még. A fenti gyakoriság miatt nem is értem.
Igaz, hogy 0 fok volt és 80 km/h-s szél fújt, de kétségtelenül jó volt na!

Nem kell azt képzelni, hogy a kisebb kópé maga húzta fel körönként a hófánkot.....

Jaaaaa... most esik le, hogy a karácsonyról akartam posztolni.

Na. Én egy szuperanya vagyok. Belátom, bevallom, vállalom.
Meg, hogy nem azért sütöttem 6 féle sütit, hogy aztán ne dicsekedjek vele úton, útfélen, höhöhö (meg fotózni azóta sem tanultam meg, szintén höhöhö):

A szentesti látkép anyuéknál, tökéletesen mutatja a dolgok állását:

Eszti Gazdálkodj okosan! társast kapott, aminek okán azonnal szívni kezdte a szabadlábon ténfergő családtagok vérét. Akit meglátott, annak játszania kellett!
Én szerencsésen máshol voltam, ebben amúgy nagyon jó vagyok, hogyan lehet elbújni, amikor Eszti nagyobb társaságban pl. UNO partnert keres. :D
(Másnap már én sem úsztam meg, de a 3. után igazából már kezdtem élvezni is. )
Peti meg az előtérben... Húbasszus. Kapott egy mosógépet. Ami zúg, pörög a dobja és mos. Na ennek megfelelően 1,5 napig folyamatosan mosott. Most ha erre bárki azt mondja, hogy tök rendben van, csak szereti a gépeket... Háthuhh. De legalább telitalálatos volt az ajándéka.

Mondanék valami viccesen frappánsat még, dehát nincs semmi, ennyi volt. Az ünnepek szépen, nyugodtan elteltek. Készíteni akartam pár közös képet, de ez jött össze. (Peti egy troll... :D Szerintem. ;) )

Most még nem a karácsony jön

Jó tudom, hogy karácsony van, de éppen más jutott eszembe!
Esztikém...
Dobpergéééés!
Megkapta az első 91% alá eső érdemjegyét. (Az szerintünk már 4-es, ugye?)
A környezetismeret dolgozata pár hete 88%-os lett...
Szívtuk is a vérét... Ő meg dünnyög is rendesen miatta. :)

Még oka is van pedig, szegény hiányzott az óráról.

Két napig ugyanis itthon volt december elején, mert azt hittük, előjön az a vírus, ami tavasszal volt egyszer neki (ami olyan, hogy lerohad a keze, amit egy torokvírus okoz, hülyén hangzik, de tényleg így van).
Tavasszal ugye azt mondták, hogy ez fertőző, így persze itthon fogtuk egyik szerdán, mert reggelre nagyon bepirosodott a keze.
Ne is mondjam, hogy egy órán belül lement neki a durva pirosság és vígan elvolt (bár szerintem amúgy napokig volt valami vele), és a szerda délelőttöt így a Mekiben ebédelgetve és a moziban filmet nézve töltötte. Szegény gyerök... :D

És mivel a kajáját lemondtuk ugye másnapra is, így csütörtökön is henyélt itthon egy kört.

A tananyagot persze azonnal bepótoltuk, de így is rettenetes sok időt elvett, mire a napi 5 tanóráját a füzetbe beírtuk, megcsináltuk este, meg pénteken, így a környezetet valóban csak átfutottuk.
És ennek az átfutásnak ez a havi szenzáció lett az eredménye. :) (És ő nagyon komolyan fel van háborodva ezen a dolgon...)

Meg más!  Volt neki decemberben csellókoncertje. Jajjj!
Most azzal biztatnak -egymástól független történetekben - az anyukák /apukák, hogy az elején ez a hangszer valóban nyekereg. (Nyekereg? Nyikorog, vicsorog, vánszorog, nyikog, sikolt! Csak úgy nyöszörög a vonó a húrokon). De hogy higgyük el, ez tök jó lesz, eddig senki nem bánta meg hogy a csellót választották. Na ezt a részét azért várjuk már! ;)
Viszont tök hihetetlen, hogy pár hónap alatt mennyit fejlődött a nulláról. Csak úgy repkednek a fisz-gisz-mittudoménmiszek és még akkor egy-két hete kezdtek el csak vonóval dolgozni. Mivel én egyáltalán nem értek a dologhoz, maximális csodálattal adóztam már annak is, amit ő így pár hónap csellóképzés után csinált. Egy kis dalt játszott le, persze oktatói segítséggel, de már vonóval. Cuki volt, akárhogy is nézem.

Noésmég balettos nyílt nap is volt. Azon megintcsak dobtam egy hátast. Kb. ugyanezért.
Hogy milyen profin nyomják a klasszikus balett elemeit. (5-ös pozíció, plié, fondü, aztán ezek kicsi kislányok meg csinálják, ami elhangzik. Tiszta jópofaság na!)
Sikerült egy képet is lőnöm, amellyel nem tudom megsérteni senki személyiségi jogait. :D

Szóval Eszti egy élmény, akármit is csinál. Olyan értelmes gyerek, hogy öröm nézni (és hallgatni).
Ma anyuéknál Apenta víz volt. Megütközött rajta.
Hát a "penta", az öt. Az "a-penta", meg "az-öt"? Vagy mi?
Mondtam neki, hogy az csak egy név, ilyen értelemben ez most nem számít.
De akkor lehetne ahexa is?
Jesszus Eszterem, viselkedj már 8 éveshez méltóan! Különben ja, lehetne.... :D

Adventi wellness

Mert visszagondoltam, és már negyedik éve mentünk el adventi wellnessre. Úgyhogy ez már szinte tényleg hagyományosnak minősül.

Most már extrém módon keresem a lehetőségeket, ahol még Esztiért nem kell fizetni (még elvétve találni 8 éves korig ingyenes helyeket -most ne nézzetek így), így leltük meg az idei helyet is Balatonkenesén.

Az nagyon király, hogy amin évekkel ezelőtt még vacakolnunk kellett, azon ma már nem.
Megvettük a kupont -hihetetlen jó áron- és még októberben lefoglaltuk a szállást. Úgy voltunk vele, ha valami közbejön Pí miatt, akkor majd kialakítjuk a b)verziót.

Éltünk is mint hal a vízben, amikor múlt héten szerdán, érted: szerdán! (pénteken indultunk) azzal fogadott az óvónéni, hogy "Nahát, ti jöttetek oviba? Nem sokan leszünk... Sorra jelzik a szülők a hányás-fosást... "
Gyengén kerekedett ki a szemem! 
Ez valami országos brutáljárvány lehetett, mert amúgy annyi helyről hallottam. Az oviban is tarolt rendesen.
Úgyhogy remegő térdekkel hagytam ott Petit aznap a 4. kisgyermekként a csoportban, egész nap telefonközelben voltam, ha gáz van, ugorhassak. (Aznap több helyen is voltam, egy idősek otthonában is, ahol.... látogatási tilalom volt érvényben. Miért? Calici...)
Úgyhogy félig feladtam, egy ilyet az én fiam nem úszhat meg! És magam sem hittem el, hogy végül de. 

Így elmentünk pénteken nagy boldogan Kenesére, iszonyú jó is volt, hát valami rendezvény volt aznap (csapatépítő feelinges), így az egész szálló tök kihalt volt (nyilván a csapat volt itt-ott, de mi nem találkoztunk velük), mi emiatt eleve egy sokkal jobb szobát kaptunk, mint a megrendelt (konkrétan egybenyithatósat, Balatonranézőset, erkélyeset, és ha kimentünk az erkélyre, ott csapkodta a hullámokat a szél. Hajj! Márpedig szerencsések vagyunk!). Aznap üres volt az étterem, a medencetér, a játszóház, a miénk volt minden! :)
Úgyhogy ment a játszóház, medence, játszóház, csocsó. (Nekünk meg kaja, szauna, kaja, kaja, szauna, kaja- hééé, én emiatt szombaton majdnem egy 9-est lefutottam... szóval után jöhetett még egy adag kaja, szauna. Laci már nyifogott, hogy nem jó valami, nem jó, ő nem is evett sokat végig. És hétfőn éjszaka itthon be is rókázott. Így végül ő lett a gyenge láncszem.)

Szóval a hagyományos adventi wellness nagy királyság volt, Peti, az örök elégedetlenkedő is jókedvvel meséli, úgyhogy ennél jobb visszaigazoló nem létezik. :)

Hátdeszépek! Téli álmot alvó vitorlások!

Mösziőcuki

Téli balatonparti öltözői látkép

Nincs Mikulás fotó

Hát nem csináltam. Pedig lett volna lehetőség... 7. Egészen pontosan.
Ennyire volt durva a Mikulás: 7 csomaggal lettünk gazdagabbak.
Már vannak terveim, mit is csinálok velük (nem, a kályhában nem égnek jól...)

Az a szép az egészben, hogy ezek a gyerekek nem eszik meg csokit. Nagyon kevés dolog van amit hajlandóak, esetleg. Peti sem, pedig ő alapvetően szereti az édeset. Pl. a mozgásfejlesztésen mindig  választhatnak valami finomságot a végén, ha ügyesek voltak. A. néni már készül Petinek... chipssel...

Esztivel a múltkor kerengtünk a Malomban, ahol ki volt települve az a lajosmizsei cukrász (ha megfeszülök sem jut eszembe a neve). Mindenesetre ott megkóstolta a szezámmagos mézzel/cukorral összeragasztott izét (nem, ennek sem jut eszembe a neve). Arra azt mondta, húú, az nagyon finom. Olyat kapott. Azóta sem evett bele... De az legalább drága volt.
Peti meg Raffaellóra bukik, na azt mennyiségben tolja.

Így majd karácsonykor pótoljuk a fotókat! ;)

Én már amúgy is veszedelmesen kemény vagyok: ma csomagoltam be az ajándékok másik felét, és csókolom! Készen vagyok.
Még, ha lesz kedvem, akkor ajándékkísérőket gyártok rájuk. Ha lesz kedvem. (Nem, szerintem sem lesz. :D )
Úgyhogy elmondható, hogy mi már csak gyertyákat égetünk, mézeskalácsot gyúrunk és mit is? Ja igen, ablakmatricát gyártunk. Jeeee! Az is akkora buli!
Ugyanis Eszti veri a hisztit, mert nem tudja pöpecül meghúzni a kontúrt (megjegyzem, én sem, de az nem zavarja...), így én vergődöm a kontúros tubussal, és nekem igenis fájnak az ízületeim már a gépeléstől. Na most azzal a kezemmel kell szorítani a tubust. Néha úgy kivágnám az egész szart az ablakon. Ahhh...
(De nem teszem meg, és ezzel csodás önfeláldozásomnak lehettek tanúi.)
Úgyhogy ablakmatricákat gyártunk, meg süteményeket. Rendet nem rakok, ezt megígértem magamnak, ebből nem lesz hercehurca. Takarítás lesz csak és pont.

Úgyhogy haleluja karácsony!
Más nem jut eszembe, de holnap mesélek az immár hagyományosnak mondható adventi wellnessről.

Énisénis

Én is itt vagyok ám!

Azt ígértem magamnak (vagy nektek?), hogy idén legalább annyi bejegyzést írok, mint amennyit tavaly írtam. Így már csak 6 van hátra.... (ööö... már csak 5... ).
Lesz itt még boldogan Mikulásajándékokat bontó gyerekfotó, kiskosztümben a díszes karácsonyfa alatt viruló boldog gyerekek bemutatása és egyéb sablonfotók!

Most azonban rólam elmondandó:

Világszám vagyok, egy kincs. Hát képzeljétek: őzpörköltet főztem!
Nem vagyok őrült, nyilván nem vettem őzet a boltban, hogy aztán otthon elnézegethessem, hogy melyik testrésze mi és mire való.
Hanem Laci még a nyáron szerzett egy konyhakész csomagot. (Mondtam is neki, ha legközelebb számítógépet szerel puszira, akkor inkább maradjon a jól bevált "egy üveg vörösborban kiegyezünk" szövegnél. Ő ugyanis nem iszik vörösbort... ;) )
Na be is tettem a fagyasztóba a vadállatdarabokat, mert ugyan ki eszik nyáron vadat?
De mostanra tél lett. Aztán azt mondogatta a férjem, hogy már csakugyan meg kéne főzni.
És megfőztem! Olyan büszke voltam magamra! (Soha többet nem csinálok vadat egyébként, mert egy gyerek sem ette meg, de azért bemutattam, hogy ilyet is tudok.)
Majd ezek után megfejeltem az egész konyhaművészetem következő héten egy adag sült kacsacombbal. Nem, én még olyat sem sütöttem. Na!
Bár azt imádom, de a mameszkám viszonylag gyakran készít, így az én életemből az elkészítés kimaradt. Hát az is jó lett.
Egyelőre elmondható, hogy az önbizalmam nem szenvedett csorbát.

Aztán.
Ki nem hagyható, el nem felejthető egy rólam szóló posztban: a legújabb futás sikerem. Bebebeeee, aki szemet forgat erre. (Mert kurva sok munkám van benne. Pl. ma is elmentem egy 10-esre. Nem túlzok, hogy majd levitte a szél a fejem.... De mivel a hétvégén nem érek rá, amit meg kell tenni, azt meg kell tenni. :) )
Node a történet: 2 hete behúztam az personal bestemet félmaratonon 2 óra alá. Hát ez egy akkora "aztakurva" volt, hogy nem számítottam rá.
Siófokon voltunk futni, és állatjó idő volt (15 fok), nem volt tömeg (vagyis de, de kezelhetően), és nem volt semmi szintemelkedés. Aztán mentem nagy nyugiban, szép idővel, de eszembe sem jutott a rekorddöntés, aztán amikor 15 km után annyira belejöttem, hogy bemondott a teló egy 5:22-es pace-t is, akkor már nem hagytam, tüdőkiköpve zúztam a maradék kilométereket, kihozva a max. sebességet magamból. Kemény volt.
Majd, amikor megláttam messziről a célban az órát, hogy 1 perccel is beljebb vagyok, mint 2 óra, akkor az utolsó 200 méteren besprinteltem. És 1:59:10. Hivatalosan. (Bele is gravíroztattam az érmembe, apám, életem vágya volt 2 óra alá behozni a 21-est!) Boldogság volt egyszerűen. Sírtam is. Szoktam is. :)

Még annyit tudnotok kell, hogy felfedeztem a spanyolviaszt!
Elmentem vért adni. Ez oké, már nagyon indultam, mert ezer éve nem jutottam el, hol ezért, hol azért, de most, hogy vége a futószezonnak, igenis elvittem magam. És sajnos szarul jött ki, mert két nap múlva megjött a menstruációm. Kicsit aggódtam is, hogy vashiányban elfáradok, de annyira nem kellett volna aggódni. Viszont 4 nap alatt letudtam a dolgot. Szóval akinek erős és sokáig tart, az ne rinyáljon, adjon vért!
Meg amúgyis adjon vért, aki teheti!

Fotót nem mellékelek magamról.
Jaaaj, de! Hát ez olyan jó! (Tudom, fb miatt már túl vannak rajta sokan, de annyira tetszik a feelingem!)

Ugye jól láthatóak a rénszarvasok? Akkor jó!

Ő meg itt Eszti

Eszti, akit bűn lenne kihagyni egy ilyen bemutatkozós körből.
Eszti, aki szerintünk a világ legjobb gyereke. Most nem azért, de a tavalyi kötelező esti balhék is megszűntek. Nincs vele semmi, de semmi gond vagy kérdés.
Eszti, aki mindig mindennel képben, van, mindig azt csinálja, amit kell. (És itt arra gondolok, hogy annyira helyén van a világlátása meg az érzelmi világa meg a mindene.)
Eszti, aki imád suliba járni, teljesen beolvadt a közegbe, és még nem kapott 97%-nál kevesebbet (mert jól összejött neki: kötelességtudó és okos is. És emiatt annyira könnyű vele.) Nem is én menedzselem a tanulmányait, hanem saját maga. Mondjuk néha előveszem a kötelességeimet, de minek... Hogy mondjuk "akkor hol is a vers, amit péntekre meg kell tanulni?" Ja, azt már megtanultam kedden. (Hát persze. Mit is gondoltam.) Nincs 8 éves... azért néha ijesztő. :)
Eszti, aki nem szeret semmilyen csokit. Viszont minden gyümölcsöt imád. És sajnos rákapott a sajtjainkra. ;) Én próbáltam rávilágítani neki, hogy ki látott már olyat, hogy egy gyerek penészes sajtot egyen, de sajnos nem ijedt meg. Így előle sajtot dugdosunk. :D
Eszti, aki megnézte 4* a Pán Pétert és tervei szerint még számtalanszor meg is szeretné.
Szóval Eszti, akiről a testvére fényében csak úgy tudunk gondolkodni, hogy "na, legalább az egyik jól sikerült." Egy csoda, de ténylegám.
Végtelen türelemmel és elfogadással kezeli Petit, amiről ide is teszek egy képet.
Boribon olvasása csak úgy jófejségből, mert Peti éppen unatkozott (hihetetlenül imádnivalóak).

Ő itt Peti

Peti, akit minden évben kötelezően el kell vinni a vonatkiállításra (értsd: helyi vasútmodell kiállítás). Idén nyilván kétszer, mert apa hazajött, így első számú családi program volt ez pénteken, majd Pí addig nyígott, hogy elmentem vele kettesben vasárnap is.
Peti, aki jelenleg minden fejlesztést megkap (határozottan azt gondolom, hogy segítettek hátulról logopédia ügyben).
Peti, aki még nem volt beteg a tanévben. Hadd hívjam fel a figyelmet október 25-e tényére. Dede, egyszer itthon fogtuk szeptember elején, mert taknyos lett, majd egyik reggel annyira köhögött, hogy biztos voltam benne, na... kezdődik... Aztán délelőtt 10-kor Laci felhívott, hogy finoman megkérdezze, minek is ülnek itthon, mert ennek aztán semmi baja. És tényleg.
Peti, akiről egy év után lekerült a szemtapasz. Igaz az utolsó hónapokban már csak délutánonként hordta pár órát, de komolyan mondom, az viselte meg a legjobban. Még a "végleg"szó hiányzik a mondatból, két hónap múlva futunk egy kontrollt és csak utána lesz kijelenthető, hogy végleg lekerült a tapasz.
Peti, aki amíg az apja nem volt itthon, minden egyes nap bepisilt éjszaka. (Ugyanúgy, ahogyan augusztusban is). Egyelőre a határkérdés márciusig nem aktuális, így talán megússzuk újra heti 1-2-vel.
Peti, aki képes lenne minden nap mákos gubát enni vaníliaöntettel. Szigor van, heti egyszer kap vacsorára ilyen cukortengert.
Peti, aki soha, de soha nem elégedett semmivel, és szükségét érzi mindig mindennek az ellenkezőjét cselekedni.
Peti, aki alig várja, hogy halottak napján menjünk a temetőbe halott embereket nézni. (Anyámborogass!)
Peti, aki az összes játékautóját odaadná egy igazi mosógépért, amit ő nyomkodhatna és irányíthatna. (Kissé autisztikus módon szereti ezt a dolgot.)
És Peti, akinek egyébként óriási szerencséje van a testvérével:

Férj nélkül az élet

Persze kezdtem a nagyrinyát az elutazás előtti napon, ahogy kell: "jahhaj, nem akarom hogy elmenj", "jahhaj, ki lesz most velem", meg egyébként is csak úgy "jahhaj"!

Aztán Laci elutazott, én meg kezdtem megvilágosodni:
Előszöris már tuti, hogy egggész jövő héten nem fogok főzni. Sőt. Utána héten sem. (Lacinak szoktam hétköznap többször főzni, mert a menzakaja nem tud jól működni az ő esetében.)

Aztán. A hétvégi kaján gondolkodnom sem kellett: benéztem a fagyóba: jééé, van csirkecomb, lesz csirkepaprikás. Óóó, senki nem nyiffantott ám, hogy "pfff.. megint csirke" meg "pfff... a csontját kiszedted?"
Meg átrendeztük kicsit a gyerekszobát, letakarítottuk, amit nagytakarítás előtt szoktunk (nem is lett délre ebéd), de porszívóztam, amikor kellett, felmostam ebéd után (nem este 8 után sutyiban, mert apjuk tuti akkor megy a konyhába, amikor felmosok és pofátlanul még megjegyzéseket is tesz rá.)
Már éppen rá is jöttem, hogy egyébként mekkora elnyomás alatt vagyok tartva, amikor...

Meghozták az új szárítógépet. Ha már Laci elpucol két hetekre, nehogy ne legyen már látszatja a pluszpénznek. Na ezt puccra helyére állítva rendeltem meg, puccra a helyére is állították mondván, nem kell beszerelni sem, elég bedugni.
Elolvastam az egész használati utasítását, majd a hétvége folyamán az alábbi statisztikát produkáltam:
Kivettem 5 szárításból egyetlen 1 adag száraz ruhát. 
Az is csak azért lett száraz, mert Lacinak nyifogtam a telefonban, hogy "szarezb+", majd ő elolvasta  neten és elmagyarázta, hogyan kell értelmezni a használati utasítás egyes elemeit. Így az utolsó kört sikerült végre száraz ruhaként azonnal a szekrénybe pakolnom.
Egyelőre nem tudok tovább próbálkozni, vajon tényleg neki volt-e igaza, mert az egész lakásban nincs egy darab mosnivaló ruha sem. (Hozzátenném, szoba közepén ruhaszárítón száradó sem.)

Meg amúgy kemény csajnak képzelem magam, ezért elmentem a két gyermekkel meg a Yarissal (ennek lesz jelentősége, nem csak úgy mondom) a Mömaxba.
Ez meg úúúgy volt:
Laci bejelentette, hogy most már csakugyan el kell takarítani a nyulat, mert az nem állapot, hogy Esztinek nincs íróasztala. Mert a nyúlketrec miatt nem fér egyáltalán. Meg blablabla.
Úgyhogy gyorsan meghirdettem Jófogáson...
... a pelenkázókomódot. :)

El is adtuk, lett hely. Néztünk pár helyen íróasztalt, aztán annyiban maradt időhiány miatt.
De azt mondta Eszti pénteken, hogy neki igazán az tetszik, amelyiket a Mömaxban láttuk. Én meg nem szaroztam, lecsaptam a lehetőségre, ugyanis 16.000ért nézte ki az íróasztalt... Máshol a hasonló elosztásúak 2* ennyibe kerülnek, úgyhogy nekem nem kellett kétszer mondani.

Szombaton fel is csaptam őket és elmentem gyerekestől bútort venni. Ez már önmagában is szép mutatványnak tűnt.
Banyek, már ott kezdődtek a gondok, hogy imádkoztam kifele menet, hogy az íróasztal egyáltalán Yaris kompatibilis legyen. Aztán azon, hogy egyébként valahogy még a gyerekek is beférjenek mellé. Bár gyártottam 3 vészforgatókönyvet arra az esetre, ha az íróasztal nem fér, vagy a gyerekek nem férnek, az a verzió nem volt közte, hogy olyan nehéz lesz a csomag, hogy nem fogom tudni megemelni sem. Úgy taszigáltam be a hátsó ülésre. (Csomagtartó? Láttál te már Yarist? :D )

No, ehhez képest hazaértünk. Valahogy, akárhogy. Asztal, kétgyerek, mösziőYaris. A lépcsőn felcuccolás volt a legszebb mutatvány. Hát nem akarja azt tudni senki, de továbbra is kőkeménynek gondolom magam. Sérv nélkül megoldottam.
Mondtam Esztinek, hogy akkor ezt most két hétig így a folyosón átlépkedjük.

Eszti ugyan már akkor bepróbálkozott (mert ugye minden azonnal kell), de kértem, hogy jól nyissa ki a szemét!
Mi ez? Legó? Nem? Akkor nem építem össze...
De csak nyomta a lelki terrort (mint sóhajtás minden egyes átlépéskor, kiskutyaszemek meresztgetése a dobozra és társai). Nyert. Oké,oké: összeszerelem!

Hátöööizé...
Ma elmentünk az arborétumba sétálgatni, majd frissenboldogan hazaértünk, és akkor megéreztem a sugallatot, és nekiláttam. Az eredmény?

Hát az első pont a fiók összeillesztése volt, amit én összeragasztottam a facsavaroknál, ahogy le volt írva, de valahogy nem úgy áll, ahogy a képen mutatja. És különben majd szétestem, mire összeütöttem úgy, hogy ne legyen rés az alja meg a szélek között (de amúgy van).
Úgyhogy részemről maradok a Legónál.
Meg a hétköznapi főzésnél, csak jönne már haza Laci, mert így most két hétig izgulhatok, hogy lesz-e fiókja az íróasztalnak.

Meg most már azért csak hiányzik a férj. Mittudomén. Közeleg az éjjel. És most már napok óta nincs, aki megmentsen a Petitől...  (Kóricál basszus, sőt, újabban be is pisil, én meg gyilkos vagyok, ha keltenek.)
Eszti meg még igazából nem tudja a fiók problematikát. Hát boldog napok várnak ránk. :)

Szeptemberi egyetlen

Nézelődök erre, nézelődök arra, hát csak látom ám, hogy egy bejegyzést sem szültem meg szeptemberben.
Úgyhogy íme.

Voltaképpen, ha jól megnézem, akkor kb. pont ott tartunk, mint ahol abbahagytam, csak pepitában.

Laci újra megy a határra két hétre, csak én most úgy maradok itthon, hogy már ovit/sulit nyomunk ezerrel. Logisztikai izgalom lesz, az már biztos.

A visszailleszkedés a dolgos hétköznapokba elég simán ment.

Eszti ment szeptember 1-gyel nagy mellénnyel, nagy táskával, boldog mosollyal: elvégre ő szeret iskolába járni.

Peti meg szintén ment, kis mellénnyel, kis táskával, duzzogva: ő meg sosem szeretett óvodába járni.

A csoportja egyébként egy katasztrófa lett, a régiek elmentek az elmúlt 1 ill. 2 évben, talán 6-an maradtak. És idén feltöltötték őket. Lett egy valag sni-s kishaver, meg egy igazi fullgáz csoport réme kisfiú. Úgyhogy szívásnak tűnik az egész. H óvónéni is saját bevallása alapján hirtelen többet öregedett a ténylegesen eltelt időszaknál, ráadásul Peti életében nem mesélt annyit az oviról, mint most (E. fellökött, E. csúnyán bánik a gyerekekkel, E felébresztett stb.stb.) E. egy kis botrány.

És lett új óvónéni is. Szerintem konkrétan pályakezdő, olyan fiatal (vagy csak én öregedtem nagyot???) de a nagyonkedves, nagyonaranyos előnye emiatt megvan. Én meg szeretem, ha kedves emberek vannak a fiúcskámmal.

A fejlesztés idén szépen elindult. Sajnos nem tudom elhordani az előírt heti két mozgásfejlesztésre. Ugye siránkoztam már, hogy ezt úgy képzelik, hogy van két délelőtti időpont a héten, amikor nem a fejlesztő megy az oviba, hanem te viszed el az oviból a kölyköd, bedobod fejlesztésre, 45 perc után meg visszaviszed az oviba. Na ki tudja ezt elképzelni? Ugye? Én sem.

Ezért párhuzamosan TSMT-t kezdtünk szeptemberben.

Logopédus tavaly óta nincs. Most azonban már szálakat kezdtem megmozgatni, amely szál azt azért elmondta, hogy ezek az előírt óraszámok le vannak osztva a logopédusoknak, hát ott kell lennie valakinél a Petinek. Jövő hétre utánanéz. Ezt nem hagyhatom annyiban, nagyon csúnyán artikulál, kell neki a logopédia, kész.

Én meg... Rendben meg vagyok elégedve magammal továbbra is, a család rendben, a falak állnak.
Szeptemberben lenyomtam két félmaratont (a múlt hétvégit új egyéni rekorddal), ami igenis nagy szám, mert egy súlyos mentális válságon vagyok túl. (Majdnem abbahagytam a hosszúfutásokat.)
Egyre inkább azt gondolom, hogy nekem nyáron kell megcsinálnom az éves pihenést, nem télen. Tavaly 1-2 fokban futottam a legnagyobb rekordjaimat, a melegben viszont már 25 fok felett botrányosan visszaesik a teljesítményem. Úgyhogy a szeptemberi sikerek kellettek, hogy feltápászkodjak. És fussak tovább.

Ennyi legyen is elég így szeptemberre. ;)

Nyári szünet

Jaja, a dedek visszatértek. Már rég. Mondjuk azóta sem tértem igazán magamhoz.

A két pinty olyan, mint volt. Csak pluszban még rajtuk van a nyaralás feeling. (Szemtelenebbek, mint valaha. ;) )

Ugyanis a nyár nem telik nekik rosszul. Szerintem persze.

A júniust azt kihúztuk. Peti az oviban ügyeletben, Eszti pár nap ügyelet/mama/tábor kombóval. A tábor neki nagyon jó volt: a Leskovskynak volt klassz hangszeres tábora, azt nagyon élvezte.
Amúgy meg ennyit kértem csak tőlük: a júniust bírják ki valahogy, utána düböröghet a nyári szünet.
Ha vért izzadva is, de megoldottuk: nem akartam őket nyáron ügyeletbe dugni, az olyan végtelenül szomorú igazából. Úgyhogy valahogy, akárhogy is, de megoldottuk, hogy szeptember 1-gyel kezdjenek csak ki ki a maga pályáján.

Petikém kiizzadta az ügyeletet: másik ovi, vadidegen óvónénik, borzalmas környezet (Ó, nem akarok rinyapicsának tűnni, de a prostik ott álltak az ovi mellett és fogták az ügyfeleket. Minden nap...). Petikém minden nap sírt. (Nem, őt nem érdekelték a prostik, csak úgy az ügyelet tette meg a hatását.)

Nade rajzoltunk striguláztunk, kihúztuk a napokat, és így túlélte mindenki (hangsúlyosan amúgyis csak erre játszottunk június végén).

Aztán, ahogy túlélte mindenki, kövi héten el is mentünk nyaralni.

Majd utána héten velem voltak itthon (ill. dédinél voltunk főleg).

Utána elvitt egy hetet Laci szabin. Na szívták is a vérét, mint állat, de ugye egy hétig az ember egyedül tud ezt-azt kitalálni gyerekszórakoztatni. Bár egyik nap már mondta, hogy ő elvitte, de higgyem el elvitte őket játszani, ki az arborétumba. ( Érts: Laci elvitte a gyerekeket J-Á-T-SZ-Ó-T-É-R-R-E. Ilyenre ő ugye, hát nem vetemedik gyakran. Finoman fogalmazok.) Délben hazaértek, és ahogy az ebédet követelték már kezdték is megtárgyalni a kisklambók az apjukkal, hogy akkor ez oké volt, de mit csinálunk délután. Bahh.. Azt.

Utána jött Laci anyukája egy hétig. Ők másfajta játszóra jártak, meg játszóházba, meg fagyizni, meg az uncsitesókkal nyomultak, az is elment így.

Majd jöttek anyuék. Az volt a szép világ! Hajj, még most is visszasírom. Elvitték Pestre őket, lehet sejteni.... Fel sem tudom sorolni (cirkusz, kalandpark, strand, mozi, izémizé követhetetlen.) Ez persze olyan jó, mert hóttuti, egy percig sem unatkoztak. Öröm volt ez! (Nekünk meg itthon kettesben pláne.)

Majd Laci vitte a múlt hetet szabadságon és tádáám, máris itt tartunk, amikor újra én viszek két hetet szabin. És így vége is lesz a nyárnak. Még a dédihez készülünk, mert minek üljünk itthon, amikor vidéken is ülhetünk.
Különben is oltárira ráérünk, ugyanis átmenetileg a státuszom a következő:
- egyedülálló szülő vagyok a nyári szünet közepén.
Még leírni is rettenetes, és valahogy úgy vagyok ezzel, hogy ha most nem őrülök meg, akkor kb. sosem. ;)
(Lacinak mennie kellett a határra. Az a hír járja, hogy hazajön két hét múlva, de az ismerősök egyike sem jött még haza, amikorra ígérték, szal maradjunk annyiban, hogy határozatlan ideig egyedülálló szülő vagyok.)

Így telik a nyár. Mivel mindenki egy-egy heteket vigyázott a gyerkőkre én azt mondom, tök jó nekik. Nem untak meg semmit, csak szórakoznak.
A következő két hétben velem lesznek. Mivel feltöltöttem sörrel a hűtőt, szerintem ezzel sem lesz gond. ;)

Mi hiányzik a képről?

Nanana? Senki? Mi? Hmmm?

A gyerekek! Hát azok hiányoznak róla!

Meglepetééés!
Egy hetet kaptunk az égiektől (na jó, ha őszinte akarok lenni, akkor inkább anyuéktól).

Már vasárnap este elvitték őket. Olyan du. 4 fele indultak el, fél 6-kor, amikor hívtak, hogy megérkeztek ám, akkor mi már vígan túl voltunk egy óriásfagyin és boldogan limonádézgattunk valahol... a Főtéren... kettesben.
És azóta is ezt csináltuk minden nap. Kettesben.
Kettesben, mondtam már? (Ki irigy? Sokan? Jóvan. :P )

És végre eljutottunk -kettesben- Kalandparkba is. Olyan 3 éve - amióta egyszer Csirkét elvittük- ki akartam próbálni, de azóta sem jött össze. Nade most! 3 év után, végre eljutottunk!

Már amikor felcsatoltak, és fel kellett mászni arra az imbolygó létrára, ami felvitt a fára, ahol indult  a buli (és ahol a 37-es lábamnak sem hely volt, sem kapaszkodó...), hát azonnal megbántam.
Nem is értettem, mit keresek én itt! Utálom a magasat, a szűket, a bizonytalant, a sérülésveszélyest, az adrenalintúltengőset! (Én max. a mesekörhintára vagyok hajlandó felülni is, elpusztulás fenyegetne mondjuk egy hullámvasúton. Jesszus!) Laci meg. ("Jóvan elmegyek veled" - Informatikus az is. Nyilván okkal.)

Na és akkor így elindultunk a pályákon.

Bátran elmondhatom, hogy combközépig fostam össze magam már az első kilengő, instabil, mozgó izénél. Ordibáltam én hátra Lacinak, hogy a franc, aki ezt az egészet kitalálta, de ő csak azt ordibálta vissza izzadtan, hogy "Az, az! Franc, aki kitalálta..." Hát így...

Kb. 15 perc után iszonyúan elkezdett fájni a fejem. Nagyon rosszul érintett, mert pont most, amikor végre kettesben vagyunk, én meg itt szívatom magam és még a fejem is megfájdul tőle???

Tudom, hogy néha előfordul, de olyankor mindig elkezdek sokat inni, és általában bejön.
Így 5 méter magasan nem tűnt reálisnak az ivás. Mérges is voltam magamra, hogy reggel futás után nem figyeltem a folyadékpótlásra, csak a 0,7-es flakonban vittem vizet, utaztam 220 km-et és csak egyszer töltöttem fel.
Mondjuk fura volt, mert nem itt homlok környéken szokott fájni, de pff...

Meg hogy biztos a stressz, a túlzott koncentráció betett. Még így is gáz végig küzdeni, nemhogy fejfájósan! Jajajajjj!

Majd csoda történt! Az univerzum segített! Mikor már újabb 10 perc múlva már a szemem is könnyezett a fejfájástól, akkor valamiért hátranyúltam a fejvédőmön.
 ...és elcsavartam a gombot, ami meglazította a rendszert.
És abban a pillanatban elmúlt a fejfájás! (Noés még 3 óra múlva is látható volt a nyoma a homlokomon! :) )

Este 7-kor lejöttünk, egyszer sem kellett hozzám létrát hozni, bár többször annyira féltem, hogy grrrr... De eltökéltem magam, hogy kemény vagyok, megcsinálom.

Szóval este 7-kor fáradtan, de büszkén lejöttünk a magasból, biztosítottuk a lecsatolós srácot, hogy "peeersze, mi nagyon élveztük", beültünk a kocsiba, megbeszéltük, hogy legalább egy hamburgert megérdemlünk, majd távozóban hátranézve a kalandparkra megállapítottuk, hogy ide aztán a büdös életbe többet el nem jövünk. :D

Kiscsirke esküvője

Most így csúszik a dédis posz. Mégiscsak ez már valami!
Megházasodott az öcsém! (Csak a kisebbik, a középső még eladó. Szegény, keményen állta a sarat a témában, gondolhatjátok.)

Micsoda csoda! Oly'csodás és fantasztikus esemény! Oly' nagy boldogság ez!
(Most próbálom elódázni a vallomást, hogy olyan csodásak ja, valóban, de egy fotót sem sikerült a kedvesen és szépen mosolygó ifjú párról készítenünk. :)
De szerzek róluk később és - teljesen oda nem illő módon - majd beszúrom valamelyik újabb irományomba . Ezt megígérhetem! (Izé, valaki küldjön már nekem róluk valami kedves képet, amin szerepelnek. ;) )

Most szombaton volt a nagy nap, tök jó volt. Nekem mondjuk jobb, mert Laci volt a sofőr (Zeusz volt a menyasszonyi autó), így egyáltalán nem ivott. (Nem kell könnyeket hullatni, ma este mindent bepótol.)
A gyerekek élvezték, és mindenki boldog volt.
Kis létszámú esküvő volt, de meglepően bulisra sikeredett így is. (Nem kérdés, kik voltak a buli császárai.)

Ha házasodni akartok, menjetek a 13. kerületbe. Olyan hangulatosan volt megcsinálva, hogy ritkán látni tényleg olyat. (Arról, hogy jött egy hirtelen vihar és éppen akkor dördült hatalmasat az ég, amikor Csirke kimondta az "igen"-t, arról meg nem a polgármesteri hivatal tehet. :D )
De aztán az eső elállt, az étteremnél meg nem is esett egyáltalán. Úgyhogy megsülhettünk, ahogyan egy esküvőn kell!

Eszti volt a gyűrű hordozója. Hordozta is lelkesen. Megmondták neki, hogyan, mit, mikor és az olyan koncentrálással vitte végig a hadműveletet, hogy öröm volt nézni!

 1. számú ruha. Ez még a Fanni (unokatesó) majd' 20 évvel ezelőtti ruhája ám. Eszti meglátta és azt mondta, neki ez kell, mert ebben olyan, mint egy hercegkisasszony. Ha neki öröm, akkor ráigazította a dédi. 

Ezt csak, mert itt nagyon aranyosak.

Ők voltak a bulikirályok. Nagyon sokat nyomták a dance-t. Gyakorlatilag este 10-kor a táncparkettről szedtük össze őket. Már alig álltak a lábukon...

Peti azért meg-megpihent. Pl. ellopta a mikrofont és vagy fél órán át ott ült és énekeset játszott. Így.

Szét kell ilyenkor cincálni, olyan cuki.

Rólam jó fotók készültek. Meg vagyok elégedve, na (és a fotós képeit még nem is láttam. :D )

És a már publikált nagy kedvencem. Gondoltam is rá, hogy a hálószoba falára mehetne szobadísznek. Hát olyan jó! 

Na így volt ez, hogy a kisöcsém is elkelt, és éppen most Máltán sütteti a hasát, és hogy kívántunk nekik is minden szépet és jót (de minimum 2 gyereket, hogy nekik se legyen jobb! :D )

Nyaralunk! Nem, izé... Nyaraltunk!

Végülis már a két hét szabim is letelt, úgyhogy én már nyomom a taposómalmot.
Emiatt sokképes, kevésszöveges beszámoló érkezik.

Állat volt! Most először 1 teljes hétig nyaraltunk! Állat volt!

Nagyon jó helyen voltunk Bükfürdőn (ami még mindig ultrabrutál messze van tőlünk). Az idő nem volt extra, mint tavaly, de simán jó volt, nem esett. A gyerekek ugyanolyan hisztiket, balhékat és követelőzéseket vágtak le nagy jódolgukba, mint egyébként, úgyhogy ez is sima ügy volt.
Minden délelőtt medencéztünk, minden délután programoztunk.

Annyit ettünk, hogy még... Ez a teljes ellátás full gáz, de azért elég büszke vagyok magamra, aki ugyanannyi kilóval jött haza, mint ment el. (12-ket lefutottam becsülettel két nap is reggel- értsd: felkeltem, amíg mindenki aludt, és elmentem... Hát ennyit enni mégsem lehet...) És büszke voltam Lacira is, aki szerintem minden nap elment futni egy fél órát. Aztán persze mentünk enni... :)

Sokfotó, előreszólok, teker-teker-teker lefele.

Egyik nap a Holdfényliget Kalandparkban. Annyira nagyot csattant a végén, hogy még! Látszik is a fotón. Az eredménye (az meg a fejükön látszik): Eszti többet nem csúszott vele, Petit meg úgy kellett elrángatni a 16. csúszás után.

Kihagyhatatlan szalmabálás kép. Yo!

Laci, aki kb. 4 képen szerepel.... Így jár, aki fotóz... :)

No igen, van még róla kettő. Nem mintha ezen pl. látszana valami. :D

Eszterházy kastély. Meg a LOVE lányok. :)

Ezt amúgy mindenki szerette. Peti is a 45 perces tárlatvezetést. Nem gunyoroskodom, simán végigsétálta (és végigbeszélte persze). 

A nyaralás kétségtelen fénypontja. Dottó! Menni kellett vele kétszer, mert rájöttek, hogy ez este is közlekedik, és visítva kikövetelték kikönyörögték, hogy menjünk vele egyszer este is. Mentünk. (Meg ugye szép itt is az összeöltözésünk. ;) )

Erről nincs mit mondanom. Szívszerelmembüdöskölyke!

Medencébe be, medencéből ki, víz alá le, csúszdán lecsúszva (fejjel előre is a vízbe... no comment.) Végülis rák. (Mondjuk Eszti meg vízöntő, aztán azért negyedennyire sem... :) )

Azt hiszitek nem volt trambulin? De volt.

Ez így a végére. Mert csak.

Nem kell izélni, mondtam, hogy teker-teker. Ennyi képet még sosem raktam egy posztba.

Legközelebb folytatom az egy hét a dédinél fotósorozattal. Az csak fele ennyi lesz. ;)

Az ellenpólusról is legyen szó, azaz Petim és a Szakértői Bizottság

Ollan tré ám mindig ez a helyzet!

Van az a nagy és bölcs Szakértői Bizottság. Már amikor meglátom a behívójukat, elkészülök tőle.

Na ők előírtak a tavalyi évre 3 fejlesztést. (Gyakorlatlanok kedvéért- odamész, megvizsgálják a dedet órákon át, hogy mire képes, aztán megmondják, hogy a következő 1 vagy 2 tanévben milyen fejlesztés kéne a gyereknek.)

Szóval a tavalyi évre vonatkozóan ez így nézett ki:
Szeptembertől volt Petinek előírva 3 fejlesztése: a komplex, a logopédia, a mozgásfejlesztés. Ez rendben is lett volna. De.
A kialakult finanszírozási vita miatt (önk. kontra KLIK) januárig nem indult el semmi. Januárig!

Aztán elindult: az oviban napközben jött érte egy (talán konduktor) hölgy, el is vitte fejleszteni minden héten. Na és kb. ennyi az örömhír.

Logopédiát ugyanis nem kapott egész évben, mert nem került elő senki, aki őt mindenáron szerette volna fejleszteni...

Mozgásfejlesztésére meg kaptunk 3 időpontot, amiből választhattunk: amikor délelőtt, munkaidőben az oviba érte kellett menni, elvinni fejlesztésre egy másik helyszínre majd elvileg visszavinni az oviba. Barátok közt is olyan 1 óra 15 perces tevékenység minden héten. Hangsúlyozom: hétköznap délelőtt. Hangsúlyozom: munkát végzünk (papa-mama) heti 40 órában...
(Ahhoz képest elég sokszor eljutott akármilyen módon is.)

Iszonyú az egész, az egyértelmű, hogy nem dolgozó anyákra van tervezve a rendszer, de egy SNI-s gyermek miatt miért is ne járjak munkába?

Na és akkor így elmentünk idén is a vizsgálatra.
Hát... izé.. Nulla-zéró-kétszer áthúzva.

De azért előírt a csaj összesen 4 óra fejlesztést egy héten. Nyilván, ha újra melóból kell napközben elhordanom kétszer mozgásfejlesztésre valahova, akkor kár is volt...

A teljesítménye meg? Pfff...
Az tiszta sor, hogy a figyelemzavar biztosan bejátszik.

Arról vannak kétségeim egyébként, hogy mennyire értette meg valójában a feladatokat. Aki felmérte, az azt mondta, hogy bizonyos feladatokban, amikor elkapta az ívet, akkor teljesen átlagosan teljesített. Amikor viszont elnézett másfele, akkor nem is lehetett értékelni.
Szerinte súlyos figyelemzavar. Bennem maradt azonban a kérdés, hogy valóban csak ez-e az oka.

Aztán elmondtam neki, hogy fel fogjuk méretni magánban, és mondjuk pl. TSMT felé orientálódunk, mert ebben a rendszerben nem lehet eléldegélni így. Ezen aztán kicsit szemforgatott, de azt mondta, ahogy gondoljuk...

De akkor aztán határozottan közölte: a súlyos figyelemzavara és hiperaktivitása miatt feltétlen-sürgősen-azonnal menjünk gyermekpszichiáterhez.
Majd szinte már időpontot is intézett, de szerencsére ott és akkor nem sikerült neki, de olyan agresszív volt, hogy ez belőlem sajnos azonnali ellenállást váltott ki.

Most az van, hogy aug. végén telefonáljak be hozzájuk és majd ők kérnek nekünk időpontot. Óvatosan megjegyeztem, hogy ezt én is meg tudom ám tenni, de leintett. Kicsit olyan érzésem volt, hogy biztosra akar menni. (Vagy esetleg olyan hülyének néz, aki nem tud időpontot kérni egy szakrendelésre, de esküszöm, a legjobb formámat hoztam, úgyhogy maradok az előbbi feltevésénél.)

Így ennek a témának még utánamegyek a nyáron. Nem kétlem amúgy, hogy zűrös, de elég ijesztő volt egy mondatban hallani a "figyelemzavar" és a "hiperaktivitás" szavakat. (ADHD asszociációm támadt hirtelen... bár mondom, nem egyértelmű a kérdés szerintem.)

Node így ezt a problémakört becsomagoljuk, és nyár vége felé közeledve vesszük csak elő újra.
(Laci úgyis hamar megnyugtatott szerencsére, amikor elkezdtem volna pánikszerűen előteregetni neki, mivel járhat ez az egész: "Most egy diagnózissal több vagy kevesebb, nem mindegy?" Hát deeee. Így is zűrös, úgy is az lesz. Pont. )

A jó hír  a téma végére: legközelebb 2 év múlva, suli előtt hívják majd vissza. Ámen.

Szóval itt vége is az agyalásnak, pont. Mert levanámeztojva, hiszen mi elmegyünk nyaralni! Mindjárt! Ágyőpáésviszlát!
(Aki most ezt olvassa és erre a hírre betörni készülne hozzánk, annak szólok, hogy nagyon kár lenne, mert nem jött meg pénteken a fizetésünk, így egy fillér kp. nincs itthon. És mivel nem nagyon TV-zünk, az sem mai darab, nem érdemes vinni. Ellenben vannak szép muskátlijaim. De azokat meg kívülről is el lehet lopni.)
Csókolom!

(Ui: Most jut eszembe... azok nem is muskátlik, mert utálom a muskátlikat. Hanem petúniák!)