2014. máj. 14.

Csak címszavakban

Este van. Itt üldögélek az 5puttonyos Tokaji aszúmmal (igen, jól olvassa mindenki. Timiéktől kaptuk, és meg is van szentelve, csak úgy mondom. :) ). És olvasom éppen EZT a cikket. Annyira tetszik!

Úgy elképzelem magam a 4-esben. Mint unatkozó várkisasszony, aki király apja kastélyának egyik nagy termébe egyszerűen besétál. Szívja be az ódon szagokat, majd lassú mozdulatokkal, élvezettel válogatja a könyveket...
(Álmodozom én, aki jelenleg is újra és megint Stephen Kinget olvas. Őt nyilván nem találnám meg a 18. századi kötetek közt...)

És igenis van önkritikám: tudom hogy marhára nem kéne többet innom.
Különben nem is fogok, mert Pepp 5 perce hányta össze az ágyat. (Hétfő óta taknyos, de ma délutánra dőlt ki igazán. Melegedős-huruthányós állapotúra. 1 hónap volt tiszta.)

Így nem tudom a maga pompájában elmesélni, hogy szeptembertől ovis lesz a lelkem, meg azt sem, hogy ilyen betegségstatisztikával minek is írattam be (2 napot, ha bírni fog két betegség között), meg azt sem, hogy be vagyok szarva az egésztől, meg azt sem, hogyan tervezem addig szobatisztává varázsolni, meg azt sem, hogy csodaEszteremmel megtettük az első közös biciklis utat a csúcsforgalomban (és ő tökéletesen szerepelt), meg azt sem... na, ezt el is felejtettem....

Úgyhogy erről ennyit.

8 megjegyzés:

  1. hagyd már. Marci T-sejtekkel is olyat statisztikázott, hogy 2-3 nap bölcsi, 2 hét itthon. majd megoldódik ez is.
    a szobatisztaságról meg tudod mi a véleményem. amíg nem érik be az idegrendszer, addig hiába erőlteti az ember. lehet próbálkozni, de az valaminek a megerőszakolása. szeptember még rohadt messze van. lehet, hogy augusztus utolsó hetében egyik napról a másikra magától is szobatiszta lesz. én most még hagynám (nyárig biztosan).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ehhh.. úgy érzem, nincs időm... Pelusosan nem veszik be, tudod. És kicsit kisebb a bizalmam felé ez ügyben. Ezért nincs mit tenni: marad a para! :)

      Törlés
  2. Szerintem Eszti remekül immunizálta már Petit. Szorítok, hogy így legyen!!!

    Az ovis szobatisztaságos kényszeren meg amúgy ki vagyok akadva!!! Nem tudom, hogy Pepp milyen csoportba fog járni, de gondolom integráltba, ugye? Na, az enyém meg szegregáltba. És hogy még ott is elvárás a szobatisztaság, hát inkább nem mondok semmit a véleményemről, mert csak mocskos szavak hagynák el a klavit... Az is bosszantó számomra, hogy ugye azért nem titok, hogy az SNI-s gyerekek után több fejpénzt kapnak, akkor legalább velük szembe lehetnének egy picit elnézőbbek, de nem??? Én csak az autistapistákról olvasottakról tudok nyilatkozni, ami statisztikailag azt hozza, hogy legtöbben az átlagosnál később hagyják el a pelust. Személyes tapasztalat is van, semmi jele, hogy szobatisztulna őkelme... De én emiatt biztos nem fogom bölcsibe vinni, mert ott nem kap speciális ellátást. És ezzel az ovivezető is tisztában van. :D És ezért is jó, hogy van korai diagnózisa a leánynak (és bassza meg az összes, aki csak úri huncutságnak gondolta részünkről a kód utáni rohangászást, hát előre aggodalmaskodóként/gondolkodóként ez is motivált, hogy ha auti, akkor ne kerüljük már a forró kását és ne jöjjenek már ilyen kevert specifikus fejlődési zavaros kamu diaggal, amivel lazán bölcsibe kényszeríthették volna, és ezzel hátráltatták volna a fejlődését és iszonyú nagy feszültség generálódhatott volna benne...)
    Stephen King-et régen elég sokat olvastam, aztán kölcsönadtam a könyveimet, így jutottam oda, hogy 1 db van összvissz... Mondjuk az nagy kedvencem (Tom Gordon segíts!)

    Neked mindig litániát sikerül írnom, bocsi... :) De lenne még egy kérdésem is a végére: szerinted gyökérség vagy hülyeség lenne a megyénkbeli, SNI-s gyerkőcöket nevelő fb-csoportot létrehozni??? Jó lenne infót áramoltatni meg ilyenek. Szerinted?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A múltkor végül ezt nem fejtettem ki neked kommentben az ovi kapcsán. (Lusta voltam, na. :) ) Hogy egyetértek, a szegregált csopiban hogyan lehet elvárás a szobatisztaság???
      Ráadásul az is kérdés bennem, hogy ha ez tényleg egy érési folyamat eredménye (márpedig ma kb. minden szakember ezt vallja), akkor mi van azzal a normál kisgyerekkel, akinek anyukája 3 évesen adná be oviba, mert lejár a GYES, menni kell vissza melózni, de a gyerek nem ért be? (Elméletileg azért erre is kéne valami megoldás vagy felkészültség.)
      Peti igen, integráltba megy, majd elmesélem, de sikerült Eszti csoportjába bekerülnie. Hát verem a seggem a földhöz örömömben. :D
      King....ezer éve minden művét olvastam, de egyszerűen elfelejtettem a részleteket. Így most tök jó, új élményt nyújt! (Ki a franc nem ad vissza kölcsönkért könyvet??? Grrrr...)
      A fb csopi nem rossz ötlet, de én pl. nem vagyok nagy rajongója az effélének (a negatív sztorik miatt, amolyan struccpolitika.) Lehet, egyszer kifejtem mailben. Ismersz többeket amúgy a környéken? Akikkel elindulhatna?

      Törlés
    2. Én úgy tudom, hogy a legtöbb helyen, ha nem szobatiszta a gyerek, akkor bölcsibe íratják. :( De ez olyan izé dolog szerintem.

      Mondjuk én is találkoztam már elég érdekes jelenségekkel sorstársak közül, emiatt egy csoportból ki is léptem, mert ijesztő volt a csoport adminja. :/
      Nem igazán vannak ismerőseim, így lehet, hogy csak egyedül lennék a csoportban. :D Mindegy, még átrágom.

      Törlés
    3. Azt meg elfelejtettem írni, hogy örülnék, ha emailben elárulnád, hogy milyen negatív tapasztalatot szereztél a fb csoportoknál.

      Törlés
  3. ...szóval ovi....
    ....neked meg dóóóógozóóóó? hol? mikor? miért? biztos?

    anna

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na pont ekkora a káosz az ügyben! :D
      Nem tudom. Az biztos, hogy elkezdek melót keresni. (Vissza nem megyek Lajosmizsére, ezt már megbeszéltem korábban velük.) Nyilván lesz egy átfutás, amíg találok valamit, de addig meg GYES-en maradok, ami valójában egy baromi szerencsés helyzet (márminthogy megtehetem ezt így).
      Úgyhogy, ha találok munkát, az jó, mert örülünk, ha meg nem, akkor maradok itthon ugyanúgy, ahogy eddig, és a betegségek miatt legalább nem lesz káosz a családban. Valahogy így állunk.:)

      Törlés