2012. júl. 26.

Helyzetjelentés

Mostanra visszatértünk a rendes kerékvágásba.
Éldegélünk kettecskén Petikirállyal, apa és Eszti meg délután érkeznek.
A jóvilágnak hirtelen vége szakad majd, mert Eszti jövő héttől már nem jár bölcsibe és nem is tudjuk még mikor kezd az ovi.

Peti holnap betölti a 13 hónapot. Ennek okán kinövesztette 2 napja azt a várva várt fogat (felül persze), amely már egy hete úgy nézett ki, hogy kilóg, de mégsem... 
Úgyhogy:
a) juhéjjj, csak lett foga ennek is,
b) és brrr... mert most kezdhetek aggódni a szindrómához kapcsolódó durva fogromlás miatt.
(Fele-fele arányban jelentkezik kb. az a probléma, hogy a fogba nem épül be valami anyag, ami a fogzománcot építi, így gyakorlatilag pikkpakk elromlanak a tejfogak (akármivel is kezelik). A normál fogakról nincs infó még. Meg nyilván azokkal már lehet kezdeni akármit is (korona mittudomén...) Na ez az, amit jobb lett volna ha nem tudok, mert szerencsétlen kiálló fogcsücsköt nézegetem napi 30*, és stresszelem vele még bónuszban Lacit is. Nehogy kimaradjon már a jóból.) Különben meg marha nagy kicseszés lenne ez pont velünk, akik kínosan ügyelnek a szájhigiéniára - feketefogú kisgyerek? Naneeeee!!!

Amúgy ezen kívül viszont a mozgása csodásan fejlődik. Egy hónap alatt a torna hatására teljesen látványos az előrelépés. Még nem tudja magát négykézláb megtartani, de a kúszása szabályossá vált (mindkét kezés és lábát használja felváltva), meg fel is húzza magát féltérdelésbe, ha el akar érni valamit.

A pakolása kezd remek mókává válni. Tegnap elcsíptem, amint csörgőspapírt adagol a mosógépbe, még jó, hogy azok a kis fiszemfaszom darabok fennakadtak a gumi részen, különben ma asszem csúnyán néztem volna mosás után. (De a legózása a legjobb: magára borítja az egészet, majd módszeresen dugdossa vissza a dobozba a darabkákat. Csak lesz ennek haszna is.)

Kaja tekintetében... hááát, nemgáz. Végülis.
Tápszer az kilőve. Mindig begyártom a kemény 100-at, amiből nem eszik általában egy falatot sem. Valamennyit benyomok fecskendővel, mert ez megszokott táplálási mód maradt nálunk, a többi meg le van tojva (ezt is csak a folyadék miatt, mert reggelre kellemetlen szagú a pelusa, szerintem a kevés folyadék miatt). 
A tejalap nem izgat, miután egy ideje fél literes joghurtosdoboz alá nem adjuk. Ma lemértem és bakker 250et evett ki belőle tízóraira... Na azzal elégedett is vagyok.

Az ebéd a gyenge pont, mert darabok-darabok-darabok!!!
Utálja. 
Adtam tegnap neki becsinált levest, de csak a levét. Ízlett neki. Ma beletettem fokhagymapréssel (!) a rizst és a répákat. Utálta. Ette, köhögött, köpött, ette, köhögött, majd kivette a szájából a narancssárga cuccot és érdeklődve, méla undorral nézegette az ujján, végül lerázta a földre. 
Úgyhogy eszik valamennyi mikajánkat, de elhanyagolható mennyiséget, meg a 6 hós babakajás pultról válogatunk, amihez húst/májat/sajtot azért teszek pluszban, dehát jobb nem lesz ezektől sem. 
És reménykedünk persze, hogy a suliban a menzán már nem botmixerrel kell jelen lennünk.
(És az a gyanúm, átlépte a 7 kilót, de még nem merem kijelenteni.)

Az alvása is érdekes.
Egy egész hónapja (pontosan azóta, hogy elutaztunk Pestre) reggel 7-nél tovább nem alszik. Két hétig még reménykedtem benne, hogy visszaáll a rend, de nem.
Ez nem is baj, de mivel keveset alszik éjjel, simán 3-3,5 órát szunnyadt délután. Ami csak azért bajos, mert ebben a rohadt házban ami megy, az kritikán aluli (udvari visítozás már 1-kor, meg fúrás 2-kor), szóval mindig azon izgultam, hogy nem hagyják. (Szerencsére a nagy meleg miatt az udvar hetekig kongott sziesztaidőben.)
Ugyanis a héten meg visszaugrott. Hétfő-kedd 1/2 8, szerda-csütörtök meg 1/2 9, úgyhogy így megnyugtatóbb a helyzet.

Aztán öööö más nincs.

Esztiről nincs mit mondanom. Ő a kiskirálylányom!
Úton útfélen újságolom, hogy olyan okosügyes, hogy a kiskönyvét lapozgatva láttam, hogy az 5 évesektől elvártakat simán teljesíti. De senkinek nem ragyogott fel erre a hírre az arca, így elmesélem itt is, hátha anyukámat legalább meghatja. :)
Különben meg Zsuzsi azt mondta tegnap, hogy a rajza szupiügyes, és akár kihozhatná belőle, hogy nagycsoportos szint (ő tudja ám bibibiii! Amúgy nem tud hozzám kommentelni, úgyhogy akár felturbózhatnám ezt az infót jobban is. :D)

Ennyi a helyzet!

7 megjegyzés:

  1. Igen a mamát meghatotta az ötéves szint!

    VálaszTörlés
  2. Hűűű, de ügyes Eszti!! Látod, engem is érdekel. :)

    VálaszTörlés
  3. Na??? Megidéztél, frankón!!! Valahogy sikerült, magam sem értem... De most aztán vége az eddigsemvolt nagyzolásoknak, szépítéseknek! Eljött az őszinte beszéd ideje :-) Szóval ezennel igazolom, hogy az általam már csak nagy vonalakban felidézhető emberábrázolás-teszen Eszti, a csodagyerek rajza bizony felsőbb minősítést nyerne! De most én inkább a visszanyert hozzászólás-képességemtől vagyok oda :-P Csók!

    VálaszTörlés
  4. És igen, megkerestem, kiértékeltem:) Kicsikirálylányajjdecsodatündér-Eszti rajzkvóciense 210.(!, és a rajzkora 84 hónap) És itt idézet következik a teszttel történő minősítés értelméről: "az emberrajz színvonala és az értelmi fejlettség szoros összefüggést mutat, ami a gyakorlatban azzal a tapasztalattal jár, hogy a rajzkvóciens (RQ) általában megegyezik az intelligencia-kvócienssel (IQ)".
    De mindenki elemezzen kedvére, jó móka!:
    http://logopedia-velence.info/rajzkor
    :-)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ettől a hírtől olyan szinten elaléltam, hogy Esztin gondolkodtam, dudorászva készítettem a kávémat, megnyitottam a kart és leengedtem egy mesés, habos adagot a csöpögtetőtálcára. :D
      (Gondolom így éjfél tájban neked nem volt jobb dolgod, de juhéjj, hogy megjavult nálad is bibi!)

      Törlés
  5. Na, akkor az én lányom IQ-ja 0, mert nem hajlandó rajzolni, csak köröket, meg vadasparkot=sok kör :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ja, minden bizonnyal. Aki az Öreg néne őzikéjét 3 hallás után kívülről fújja... Az tutinulla! :)

      Törlés