2014. febr. 12.

Tobi újra köztünk!

Annyi minden lenne, de nincs időm. Hogy miért is?

Előszöris: beszippantott a Trónok harca. (Vyckie, ne mondj semmit! :D )
Most, hogy beszéltem mással is, aki így járt, igen, kijelenthetem, hogy addig nem is lesz időm semmire, amíg végig nem ettem a meglévő 5 kötetet.
Nem kell aggódni, január óta olvasom, azóta hát ja.... több ezer oldalon vagyok túl. És már csak másfél kötet van hátra. Jó tipp volt ez, imádok úgy olvasni, hogy tudom, hogy sok van még belőle. (És közben rossz tipp is, mert nincs meg a vége.)

Másodszor: Pár napja Tobi halála miatt belevetettem magam az autósülés projektbe. Hát jujj!
Megígértem magamnak, hogy nem teszem. De sajna megtettem (asszem meg is tagadnám valómat, ha nem kötöttem volna ki az ADAC tesztnél és különböző véleményfórumoknál.)
Úgyhogy tegnap is feleszméltem, hogy csesszus, éjjel 1/2 11 van és én még a gépen bámulok mindenféle üléseket. Már rég aludnom kéne és fekete embereket vízionálnom!
Gyorsan ágyba vágtam magam és mi történt? Fekete emberek helyett arra riadtam fel több alkalommal is banyek, hogy egy autósülés van mellettem. 9-18-as! :D
Lehet ez jel volt! (Arra legalábbis mindenképpen, hogy időben le kéne feküdnöm.)

Az az alap, hogy GYES-es csóróság van (alig várom amúgy, hogy dolgozhassak, mert ez így olyan béna). A csóróság témakörébe senki ne hánytorgassa má' fel, hogy "de mert ugye jövő héten kettesben wellnessre vonulunk" . Khmmm....
Kérem, emberek, az még Tobi probléma előtt volt, és különben is, Teszveszről szereztem áron alul természetesen. Licittel! Annyira, de annyira el voltam ragadtatva  sorsszerűségtől!
Nade mondom így alakult, veszünk egy olcsóbb ülést: 9-36-osat. Oszt jóvan. És mi van? Természetesen nem bírom megtenni.

Az a jó benne, hogy pont kezdtem volna pumpálni Lacit, hogy csak nem lesz jó egy vacak 3 korosztályt átfogó ülés, de szükségtelen volt. Azonnal azt mondta, hogy "ja, ez olyan mint a 4évszakos autógumi". Szóval szeretem őt, hogy így érti. A 9-18-as ülés viszont a legdrágább üléskategória...

És azért a szerelem lángja nem lobbant benne akkorára, hogy rá tudjam dumálni egy Priorira ("Hülye vagy? Biztos nem veszek 40 rugóért egy ugyanolyan szart." )
Az ugyanolyan szarról meg annyit, hogy szétkapták az ülést Laci munkahelyén és azt lelték benne, hogy dehogy az étkezős gyerek hibája! Hanem az övcsat alatt egyszerűen szétforgácsolódott a műanyag betét. És valahol én akkoris egyetértek az egyik bababoltos eladó csajjal, hogy egy ülésnek is van kihordási ideje. Úgyhogy én simán ugrottam volna fejest egy másik Maxi Cosiba...

Aztán mikor már éjjelente autósüléseket hallucinálok, mi történik? Laci örömmel felhív, hogy Tobi -mint egy valamire való sorozathős- feléledt a tetszhalálból! Megszerelték az ülést!
És mivel nem a biztonsági öv csatja és rendszere volt a bűnös, hanem alatta valami, ami nem engedte az övet kihúzni, így még biztonságosnak is tekintem a dolgot. Halellujahhh!
Azért elkezdünk spórolni egy autósülésre, ha mégsem tartana sokáig a dolog, de időt azt legalább nyertünk.

Na és ennyi.

Majd holnap esetleg mesélem, hogy B) gyereknek volt egy hetes náthája. Eeeheeegy hetes! Világos? És meggyógyult! Oké, még hobbi szinten szívom az orrát napi 3*, dehát ez akkoris egy csoda! Hiszen több, mint egy hónapja semmi nem volt, most meg egy laza náthából simán kijött.

Aztán elmesélem majd biztos, hogy majdnem 11 kiló!

Meg, hogy mi a szitu a logopédiai fejlesztéssel (ugyanis sikerült levideóznom Pöpőt, ahogy elénekli az "Ess, eső ess!"-t. Pedig az töööök nehéz dal. )

És ezt meg még ma mesélem:  Fürödtek nagy viháncikolás közepette a kabinban, Eszti ölében feküdt a Peti (hát hol máshol), és éppen a saját kukacát gyömiszkölte elmélyülten, majd meglepetten rám nézett és azt mondta: Kilyukadt a kukacom.
"Hát az eddig is lyukas volt békakirály!", de azért nagyon-nagyon kellett röhögnöm.  :D

13 megjegyzés:

  1. kérlek, kérlek, kérlek! kérdezzétek meg nekünk, hogy mit kell csinálni, hogy kell szétszedni, mert tuti akkor a Zuram megcsinálja. nálunk ugyanez a zűr. totál be van ragadva az öv húzókája vagy miaszar... és tük jó lenne rendes pénzért eladni valakinek (de így?)

    Petikirály meg a szokásos megacuki!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én szívesen megkérdeztetem pontosan, de ááááá.... Már eleve onnan indul a buli, hogy képtelenség szétszedni egy spéci csavarhúzó nélkül (valami tű áll ki a közepéből). Aztán valami kiemelő szerszám is kellett hozzá. És ez csak, amire emlékszem.... Különben valami méretre vágott műanyag emelőrészt csináltak bele, ami kiemeli a szerkezet, így ki lehet húzni az övet. (A srác két napig csinálta.... :/ )
      Te Magdi, komolyan nem tudom... nem tudom, reális elképzelés-e, hogy otthon megbugásszátok... Így is érdekel?

      Törlés
    2. :( ó be szomorú vagyok :( és ez akkora, de akkora átverés és szemétség! igazságtalanság. mármint tobiék részéről.

      Törlés
    3. Sejtettem... Azzal mondom egyetértek, hogy nem 5 évre csinálnak egy ilyet. És oké, nem mindenkinek húzta 4 évig sem... De valamiért én nem vesztettem akkora bizalmat a Maxi Cosi iránt... (Laci viszont igen. :) )

      Törlés
  2. :D
    Lakat a számon,azaz a kezemen!

    VálaszTörlés
  3. Ja, de jó befektetés lenne amúgy "ezeknek az évek óta 10 kilós gyerekeinknek" a 9-18-as kategória, kár, hogy hosszanti irányban nőnek. Szóval nálunk előbb fog kelleni a nagyobb kategória, mert néha már aláöltöztetve "kileng" Véda feje, pedig csak 88-92 cm magas. Szerintem a következő ülése Römer vagy Recaro lesz, de mindenképpen olyan, amiben lehet ENNI. És a kétgyerekes lét gyedes bájai miatt, lehet ellenőrzött helyről vennék használtat, balesetmenteset meg minden, azt hiszem be is lehet vizsgáltatni pl. a Minimanóban. Esztinek milyen van?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nahát, Pepp üti a 84-et, szal nekünk tényleg simán jó befektetés lett volna (ráadásul 2 év gari arra is indult volna :) )
      Megnyugtatlak, a következő üléskategóriának nincsen saját öve, ami elromoljon. :D A 15-36-osakba a gyerkőt már az autó biztonsági övével kell rögzíteni.
      Esztinek így egy sima, egyszerű, nem drága (15ezer volt) Cybex autósülése van. Azt éreztem, hogy ha nem isofixes az ülés, akkor kb édesmindegy, milyet veszek, mert mind kb. ugyanolyannak tűnt , aztán így lett ez. (De, amíg lehet, addig a 9-18-as, mert sokkal sokkal biztonságosabb érzetet kelt. Főleg a minigyerekek esetében.)

      Törlés
    2. Énszerintem van sajátöves, következő kategóriás is, biztos százezerért. Amúgy ja, nekünk sem isofixálható sajnos, ezért is lett a drága MC, hogy legalább úgy érezzük, hogy biztonságos, de legalább nem Suzukink van :D

      Törlés
  4. Szuper, hogy megszerelték!!! :) Pepó duma király! :D

    VálaszTörlés
  5. Aztaaaa! De ügyesek a fiúk! Egyenesen a léjübe vittétek! Annyira, de annyira rendesek! Szerintem már lassan szakosodnak babacuccjavításra.

    ...és 11 kiló!?!! :-) Szuper! Szuper! Szuper!

    anna

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát nem. A Grippen hajtóművesekhez. :D De ők se semmi, hogy képesek voltak egy ilyet megcsinálni (tekintve, hogy alap ember, alap szerszámokkal szét sem tudta szedni... )

      Törlés