2013. máj. 7.

Névnapos Peti

Megvolt minden, ünnep itt, ünnep ott.
Peppnek most tartjuk a névnapját (mert a júniusi Péternap a szülinapja után van 2-vel), és ugye jó kis második gyerek...
Szóval múlt vasárnap telefonáltak Artúrkutyás mamáék, hogy ugye mi másnap tartjuk Peti névnapját. Hááát, ja, még jó, hogy szóltok. :)

Na mindegy, tököltünk egy ideig, és lévén a gyerek úgysem tudja, melyik nap van a névnapja, szombaton sikerült is felköszöntenünk.
Ennek tényleg az ajándékkérdés volt az oka. Mert mire is lenne szüksége a kisborjnak, ami még nem lelhető fel a lakásban?
Először kitaláltuk, hogy kicsiPepp meg minden, kap egy olyan kicsi motort, azt a nyuszifejeset. Mert motor nélkül ma gyerek nem nőhet fel.
Eszti ilyenkor már javában tolta neki, így már épp itt az ideje, hogy a kisfiú is elkezdje...

Aztán teltek a napok, végre vettem a fáradtságot és felhoztam Eszti kis, piros verdáját a pincéből. Letakarítottam, ráültettem kicsiPeppet ééééés: leért a lába!! Ójeee, juhéjj!
Mégsem lett belőle mininyuszis motor, ezzel jelenleg vagányul teper. (Még azért persze béndzsa, úgyhogy lakásban-gyakorlós a dolog.)

Aztán szombaton jöttek egyik mamáék, vasárnap anyuék, úgyhogy mindenki boldog volt. Mi meg főleg, finoman fogalmazva sincsenek jelenleg ruhaproblémáink. :)

Esztinek szerintem életében sem volt ennyi ruhája, most már csak a rekkenőhőséges nyarat várjuk, amennyi kánikularucija lett hirtelen. (És ez részbem az én saram is, mert miután Laci szüleitől kapott vagy négyet, vasárnap a Hádából nem tudtam kijönni még 2 nélkül. És az a legjobb Eszti korában, hogy jelenleg nagyon lassan növi ki a ruhákat: most pakoltam el a szekrényében, és még mindig volt olyan 92-es méretűje, amit néhanéha felvett (de úgy voltam vele, hogy azért a 1,5-2 éves korosztályos ruhákat most már nemár. :) Hivatalosan 104-110, amiket hord, csak a viszonyítás miatt.

Az én ruhatáram is remekül van, miután anyuék vasárnap itt voltak és alvásidőben hülye lettem volna itthon ülni. ;) (Laci szolgálatban volt, ezért nem vele császkáltam.)

(Anett: ezt küldöm azért, hogy ne szomorkodj! Most már vígság legyen: maradjunk sekély vízben a felszínen. :D )



Noigen egy ideje azt is kijutuboztam, hogy kell a strasszköveket tartósan a lakkra tenni. (Tudom, félistennő... :D )

4 megjegyzés:

  1. Váááá, nagyon jóóóó! Követ akarok én is a körmömre. Meg olyan papucsot is. ;-)
    Anett

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tudod, mit mondok erre? Hajráhajráhajrá! ;) Főleg a kövecskés köröm. :)

      Törlés
  2. Most olvasom... Grétának van vagy 12 nyári rucija (rövidujjú-ujjatlan, hétköznapi-ünneplős, csilivili-egyszerű), és az a vicces, hogy én konkrétan egyet sem vettem belőle. :) Nagyon megnézném mindben, de igazán kíváncsi vagyok, hányat lesz belőle hajlandó felvenni. Huhh, mi lesz itt két év múlva... :S

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Méééég töööbb ruuuhaaaa! :) Akkor nektek is kánikulanyarat kívánok. :)

      Törlés