2013. máj. 9.

Anyák napja

Ma csak egy hóttunalmas, az "én gyerekem a legcukibb" posztra fussa.

Szóval miután Mikszáth-ot és Móriczot oda-vissza (nem, valójában a történelmi témájúakat kihagytam) kinyírtam, rátaláltam Stephen Kingre, aki az elmúlt években, amióta nem is kerestem a könyveit, megírt vagy 3-at. Szóval azokat is kipipáltam, és most meg Bronte.
Kétségtelen, hogy egészen egyedi az ízlésem könyvek terén. (Nem ám, konkrétan igénytelen vagyok könyvek terén, mindennek képes vagyok nekiesni és még tetszik is...)
Mostanában újra nagyon sokat olvasok és szépen a háttérbe is szorul a bejegyzések írogatása. Most is rohanok, mintha nem tudnám, miről szól a Jane Eyre... :)

Azért muszáj szólni róla, hogy megvolt hétfőn az ovis anyák napja.
Ez volt valójában az első, mert tavaly a bölcsiben nem volt ünneplés, ott csak betanítottak egy éneket és hazajőve azt elmondta Esztim a virággal a kezében.

Na most sem volt igazi "kiáll a 25 gyerek aztán énekel típusú" műsor, hanem egyesével kellett bemenni a csoportba, és a saját kölyköd köszöntött fel, a többiek meg az énekben segítettek.

Na ne mondjam, hogy az én gyerekem...

Szóval nagy a szája, nemparás, ügyesokos, és ezekkel a tulajdonságokkal megáldott lányka....

.... beállt elém, lehajtotta a fejét, morzsolgatta a szoknyája alját, és az éppen érthetőség határát súrolva elmondta a verset.
Kész voltam, mondom neki: "Te vagy a legcukibb kislány a világon!" -erre az óvónénik: "jaja, szerintünk is az". Mert édes volt, bárki láthatta. :)




6 megjegyzés:

  1. Nálunk még nem volt ünnepség, de már nagyon várom :-)
    És olvass skandináv krimiket, szuper jók!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oké. Imádom a szakembereket! Mert gondolom, a könyvtárban az S betűnél lesznek. Mint "skandináv krimi". :P

      Törlés
    2. Oké. Nesbo, Larson, Mankell. Guglibarát... :)

      Törlés
    3. :D látod, látod megy ez neked!! Még Camilla Läckberg nagyon jó a felsoroltakon kívül! Nesbo meg a király!! A Hóember után mondjuk sokáig féltem éjszaka, de ez az én hülyeségem (már thrillereket sem nézek, rosszak az idegeim na :))

      Törlés
  2. Jaaaaaj, a Jane Eyre! Olvasd a nevemben is! (bár ha jól megerőltetem magam, talán fejből is tudnám) :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ehh, hagyjuk, még sírtam is a végén. Öregszem. :D

      Törlés