2012. dec. 1.

Adventi wellness

Szerdán elindultunk, majd a Bagoly Egház környékén visszafordultunk, mert itthon maradt egy csomag. Így Lacival már itt összevesztünk.

Szerintem a családi nyaralás alapvető velejárója, bár tény, hogy olyan dühös voltam rá, hogy legszívesebben kiraktam volna a kocsiból és hozzávágtam volna az alsógatyáit a bőröndből. Tudjátok, olyan nagy szóró mozdulatokkal!
Olyan mérges voltam, hogy csak minimálisan sem tudja elképzelni, hogy mennyi mindent kell nekem egyedül elpakolni, 22 féle eshetőségre felkészülni, és még sorrendiséget is tartani, hogy mondjuk ha a mameszhoz beugrunk, akkor csak egy táskát kelljen becipelni...gyerekkajával ruhával, pelussal.

De mivel tudjuk, hogy csak Laci tudja vezetni az autót, így maradhatott benne. És akkor már a gatyái is.

Aztán dédinél megálltunk útközben Stornyán, Petivel beugrottunk keresztanyuékhoz rántott húst enni (nem, nem én...), megebédeltünk, majd csoportos alvás után mentünk tovább.



Siófokon voltunk, Bónuszbrigádos ajánlat, simán féláras. (És ezért a fotóért visszaadnak 500 Ft-ot. :)



Tágas szoba, óriási játszóház ugrálóvárral apám. A legjobb, hogy mindez a lobby mellett, vagyis igenis nyugiban kávéztünk reggeli után és boroztuk vacsi után, rálátással az őrültködő gyermekekre. Szerintem ez volt a legzseniálisabb!




Nameg az alvásidős szaunázásom. Jáááj, az is dejóvót!
Több, mint 2 óra szabadság jutott.
Először elmentem futni. Pusztán ki akartam próbálni a futópadot, ezért vittem felszerelést.
Aztán az nem lett belőle, mert nem volt futópad, így beértem az elipszis géppel- olyanon még úgysem voltam.
25 percet téptem, elfáradtam, majd lementem szaunázni. Boldogan láttam, hogy mégis feltöltötték a merülődézsát, amelybe 2 kör szauna után belehuppantam, a 3. kör után már kihagytam. Mert az volt olyan hideg, ami nem kellemes bizsergetést okozott, hanem gyilkos indulatokat, hogy bakker, ez kurvahideg! (Tudom, hogy a finnek pl. a hóba nyomják, én kb. 22 fokba szeretek merülni, az is pont elég sokkoló.)

A kölykök jók voltak, mondjuk Petikém állandóan verte a balhét, azt a büdös akaratos mindenét!
Laci közölte is vele, hogy valójában ki van nyalva a segge, igazán javíthatna valamit a helyzeten, de nem túlzás, körberöhögte a gyerek, aztán ment tovább.

Víz tekintetében is jól állnak, szeretik, wellness bébik. Igaz, hogy az első medencébe érkezéskor mindkettő nyomta a fosimosit, de aztán rendeződtek. Csupa szép, csupa jó volt. Kisebb gikszer utsó iccaka. Majd hazajöttünk.

Ne tévesszen meg senkit a rózsaszín gumi... Télen nem lehet ilyen kicsi méretűt kapni (meg mondjuk semmilyet), így szegény Petinek kénytelen voltam identitászavart okozni az örökölt rózsaszínnel.



Jaaaaa és igen, először nem haza mentük. Hanem Katonatelepre...
Tovább is van mondjam még?
Majd holnap megtudjátok, ki az, aki sehol sem tagadhatja meg önmagát, mi van Katonatelepen és mit kértem pizsamában, hajnali fél egykor a recepciós sráctól. (Még jó, hogy amúgy állatjó H&M-es a pizsim...)

1 megjegyzés:

  1. A folytatásos teleregény sorozat igazán motiváló!
    Bár így is - úgy is jó olvasni rólatok! :)

    Anna (valamiért megint nem hagyott bejelentkezve ez a rendszer...)

    VálaszTörlés