2012. jan. 20.

Vízbetojó Bübüke éhes

Már megint átsuhant ám rajtam a para (eskübecsszó tényleg csak átsuhant), hogy a kölykec nem beszél. A hangadás jellenző volt, de a kétszótagozás az még nulla.
De végre, tegnap óta bübüzik és dájdájozik.
Annyira örültem neki, amikor meghallottam tegnap, ránéztem, hogy he? Akkor persze abbahagyta, aztán visszabújtam az aktuálisan olvasott Metro katalógusom mögé, és akkor újra felhangzott.
És akkor huhh, azt gondoltam, jóvanpipa,ezismegvan.

Kaja téren is előreléptünk.
Gondom az van, de majd elsírom (konkrétan a tejmennyiség fogyasztásával, ami olyan alacsony, hogy szinte nem tudok étkezést kiváltani), de a hozzátáplálás szépen alakul.
Tutira most fogta fel szegénykém, hogy az is kaja ám. Mert egy csomószor volt már éhes, de balhézott, ha meglátta a tányért. Olyan igazi "neszívassál-miaszarez" arckifejezéssel és persze az ezzel karöltve járó sikítófrásszal.
Aminek az lett az eredménye, hogy azonnal tej a szájba és majd kapod utána.

Node már napok óta tolja belefelé a flamót, mint a kisangyal. Bár a zöldség egyértelműen sikeresebb.
Mondjuk eddig répán, csicsókán, céklán és sütőtökön van túl, amelyek elég édesek, úgyhogy lesz itt még izgalom, amikor mondjuk egy hétfői megaédes sütőtök után kedden kelbimbó kerül a szájába. :)

Úgyhogy el is terveztem, hogy jövő héten már meg is csinálom a husikockákat a fagyasztóba. Micsoddda csodddálatos előrelépés!

A súlya gyarapszik, az tuti, hogy mennyi arról fingom sincs, mert a paraszt verzióval mérem. Vagyis fürdés előtt én a mérlegre, majd én a mérlegre pucér gyerekkel. És aztán kivonok.
Ez azért jó, mert a digis személymérleg hol erre billen 100 grammot, hol arra. Az én 50 kilómnál nyilván mindegy, de a gyerek 5 kilójánál azért nem. De kétség kívül felfele tendál, oszt relax.

(És nem, nem félek, hogy a fürdés előtti pucérkölyök lepisili a mérleget, mert mostanában következetesen beletojik a fürdővízbe és előtte ereszti bele a pisit is. Jókat "mókázunk" mostanában ezen:

Anya édesen: Béééb, megint becart a vízbe!!! Gyereee!
Apa dünnyögve: Mert rászoktattad!
Anya zöld fejjel: Rábammeg, mondtam neki, vízbecarjál, merazjó, és azóta vízbecarik. Vagy hogyis csináltam?
Apa lilán: Mindegy, hagyjál, kiöntöm!
Eszti: Énismegnéézeeeem!)

Szóval mostanában csak kétnaponta tiszta a gyerek. (Amikor épp nem a vízbe tojik és megfürdethető.)

7 megjegyzés:

  1. Most mondjam hogy folyik a könnyem Laci dumán :D Ejej rászoktatni a kölköt micsoda dolog már :D

    VálaszTörlés
  2. Tanuljál Petitől, és hízzál Te is, mer' az 50 kiló azért kicsit kevés!

    Egyébként én is 'paraszt'módszerrel mérem mostanság Hannát.

    ...jahhh, Anna vagyok, csak valamiért nem léptetett most be automatikusan a rendszer.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. 51 ám, csak már egyet elcsaltam. (Tudod, így 29 évesen már elcsalja az ember... najó30...jóoké 31 :D)
      Amúgy muszáj tartani a súlyom, mert én állat a két autósülés között utazom hosszabb úton- kismaki miatt... Gondolhatod!:)

      Törlés
  3. hat ez joooo. mekkora arc mar a kisebb ;-) puszi mindkettonek.

    VálaszTörlés
  4. Ja mer nem beszél fél évesen... most sírjak, nevessek, vagy csak simán csapjak oda neked egyet? Hm?

    VálaszTörlés
  5. Hogy te mikre szoktatod ezt a fiúcskát, ejnye :D Úgy rémlik anno Esztit is próbáltad, de az nem volt tartós siker :D
    Amúgy persze nem is a meleg víz jótékony hatása, h segíti a perisztaltikát és lazítja a simaizmokat, hanem vasfegyelemmel végzett kiképzésed gyümölcse :D

    VálaszTörlés
  6. Hogy te mikre szoktatod ezt a fiúcskát, ejnye :D Úgy rémlik anno Esztit is próbáltad, de az nem volt tartós siker :D
    Amúgy persze nem is a meleg víz jótékony hatása, h segíti a perisztaltikát és lazítja a simaizmokat, hanem vasfegyelemmel végzett kiképzésed gyümölcse :D

    VálaszTörlés