2014. szept. 29.

Keresztelő és ovibanalvás

a) Jaj, de jó is nekünk!
Tegnap volt Szilvike keresztelője és bibibiii, mi lettünk a keresztszülők!
Hát ez olyan jó!

A templomi szertartás a 3 éves saját gyerek nyakba csimpaszkodásával nem volt egy élmény. Hát komolyan, az a kis mégnincs9hónapos is jobban bírta, mint Pí.
Aki nem, éppen nem az orgona zenéjétől tojt be (ezzel számoltam ugyanis), hanem már a pap mély, öblös hangjától... Matricabéka volt.
Amikor ki kellett mennünk konkrétan a szertartásra, benyomtuk Lacipapa kezébe, de azonnal sírógörcsöt készült kapni, úgyhogy én izé... hát kivittem őt is magammal. Gondoltam, ha "engedjétek hozzám a gyermekeket", akkor csak nem muszáj a templom közepén megkínoznom szegénykémet azáltal, hogy nem engedem magamhoz.

Azért amíg a keresztvíz alá tartottuk Szilvit, addig hajlandó volt a földre leállni. :)

De a lényeg, hogy van egy édes keresztlányunk. Jejejeeee! :)

Meg a b) téma.
Hirtelen jött ez az egész, de jajj. Itt siránkozok már egész nap, hogy kicsi PíPí-met ott kellett hagynom az oviban. Brühühühü!

Eddig direkt én vittem őket, mert így reggel 1/2 8-kor keltek, szépen megreggeliztek és 1/2 9-re beérkeztünk. Utána hamar elment a nap neki ebéd utánig. Annyit azért simán kibír, gondolom.
Ma már viszont reggel mentünk, kb. Laci indulási idejében, és már ott is alszik.

Én nem is tudom, min parázok jobban, hogy degáz, ha bepisil (ez du. alvás közben 95% valószínűséggel), drága H. néni szerint, ne aggódjak, megoldják.
Vagy azon, hogy bekakil? (Igen, ezt is 85%-osan fogja művelni, egyszerűen nem megy még neki.) Tök látszik amúgy, hogy erőszakkal lett szobatisztítva. Küzdelem is az egész....
Vagy azon, hogy nem alszik el? (Az, hogy szórakozni fog, az olyan 80%... )
Vagy azon, hogy olyan sokáig ő nem nagyon játszik el? 

Különben sem volt oda az ötlettől, hogy ő ezen túl az oviban alszik.
Úgyhogy örülök, hogy legalább az első hónapot ilyen kényelmes félnapos tempóban szokhatta meg. Aztán majd lesz valahogy.

3 megjegyzés:

  1. Sztem ezeken mind nem kell paraznod. S tudod miert nem? Mert nem Te vagy az ovono es nem neked kell megoldanod ezeket a dolgokat. Majd fognak Neked szolni ha gaz van, egy percig se hidd, hogy nem. Es akkor torheted a buksid, de addig folosleges (pl. a felsoroltakbol a csordaszellem egy csomo mindent megold).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tudomtudom. Perszepersze. DE: könnyű azt mondani. :P

      Törlés
  2. :-) donvori, Peti olyan kuuuvacuki hogy az vegul ugyis mindent megold. A minap eszembe jutott h milyen jo lenne kicsit megolelgetni :-)

    VálaszTörlés