"Neked ugye olyan hányós gyerekeid vannak?"

Ó Hajnikám, ha tudnád hányszor eszembe jutsz ezzel a kérdéseddel. :) Mert ja, mindig vihognom kell, amikor sztori van, hogy igen, nekem kétségtelenül hányós gyerekeim vannak.

Volt már egy alap probléma Peti esetében: a huruthányás (ha sok a takony, meg a köhögés, plusz fulladós a téma, akkor hajlamos hányni).
Na most azt érezzük, hogy lett még egy: a kocsihányás. Miért is ne? Az buliiiii!

De figyuzzatok, akkora pszichés a dolog szerintem, mint a ház!
Erre akkor jöttem rá, amikor Laci nagy vidoran kifigurázta hétfő este, hogy az történt délelőtt, hogy
"Peti, most akkor sokat fogunk utazni, mert megyünk Pestre a doktorbácsihoz."
Peti:
Mama is jön doktorbácsihoz? (Ugye a múltkor jött.) De nem, a mama éppen Spanyolországból küldözgeti a napfényes fotókat, fene a jódolgát.
Akkor nemakarook, nem megyek doktorbácsihoz. Nem!
És boááááá!

De ez szó szerint így történt, 2 perccel az után, hogy tankoláskor meséltük neki, hogy na akkor most sokáig megyünk kocsival.
És ugye ennyi idő alatt a mindennapokban még az oviból sem jutunk haza. Márpedig bevásárláskor vagy Eszti hazahozatalakor még sosem ugrott ki a róka az 5-10 perces kocsiúton. Úgyhogy na, gyanús a dolog....

Mindenesetre volt nálam pótpóló, az autósülés most bebukta (vagy én buktam be, mert moshattam ki a huzatot, meg mindent), és hazáig rendszeres időközönként meg-megcsapott az a jól ismert, kedves hányásszag.
És most, hogy öblítőszagban illatozik az autónk, kedden a kardiológáira kéne menni....
Azt gondolom, lehet, majd csak Pesten valljuk be, hogy mi most dokihoz jöttünk.... :)

(Amúgy semmi izgalom nem volt: a genetikán voltunk hétfőn, először kicsit bosszantó plusz útnak tűnt, mert a prof. tényleg pusztán kitöltötte a tartósan beteg igazolásról a papírt, aztán csókolom. Amit postán is kiküldhettek volna igazából.
De utána Pepp Kecskemétig aludt, itthon meg Auchan játszóházaztunk meg Decathlonban trambulinoztunk, amíg nem kellett menni Esztiért az oviba. Így viszont nem volt ez rossz egy gyerekes mulatság. :)
Mondjuk megint 2 évre adták meg az igazolást, ezt tényleg nem értem, miért? Nem reális elképzelés ugyanis, hogy 2 év múlvára kinő a hiányzó kromoszómakar a 22-esen, de mindegy.)

Na ez a hétfő. Aztán szerda este már elmondhattuk, hogy a héten már 2* hányt a gyerek. Tényleg húzós egy statisztika, belátom én. :)

Fürödtek nagy boldogan a gyerekek a kabinban. Egyszercsak nagy üvöltés támadt Peti részéről (amolyan igazi fájdalmas), ő bőg (Mit csinált az Eszti??? kérdezi), kérdezem én is, "mit történt Eszti?"
De nem mondja meg egyik sem, csak a bömbölés.
Kikaptam Petit törcsibe csavarva...
...majd már fordítottam is a csapba, mert gyanús volt a hangja. Igen. Elcsíptem. Róka.
Kicsit véres volt, tök para, de bakker ezekből semmit nem lehetett kiszedni.
Biztos voltam benne, hogy Eszti csinált valamit, láttam rajta, hogy nem stimmel nála a dolog, de nem vallotta be, ehelyett legalább ő is bőgni kezdett.
És kb. ezzel a sztereóbömböléssel feküdtek le végül. Hiába nyugtatgattam Esztit, hogy megmarad a tesó, csak mondja el, mi volt! Nulla.

Na aztán reggelre kelve kiderült, hogy Eszti a Peti szájába nyomogatta a Nurofenes fecskendőből a vizet. Mondom "atyaég, te ezek szerint lenyomtad az öcséd torkán a fecskendőt?" Erre ő felháborodva: Neeeem, csak a szájába nyomtam a vizet!
(Ja, gondolom. :D )

Különben emiatt nem aludtam jól, mert azt vártam, hogy Peti beteg lesz és ezért hányt, mert egyelőre ugye azt várjuk (hurrá optimizmus :P), hogy mikor esik vissza Pepp a betegségbe, mert szombat óta nem szedi az antibiót, de egyet-kettőt köhint néha még mindig (ami normál gyereknél alap, de nála az antibió el szokta vágni az egészet).
És mi erre most tök nem érnénk rá. Majd máskor mesélem, tényleg besűrűsödött a program a hetekben.