Itt a farsang áll a bál!

Ma van a "hűdeutálokmindent" nap.
Még mindig nehezen szelel az orrom, olyan bosszantóan, hogy szívom, szíííívom be a levegőt, de a nyamvadt taknya meg megszűri a mennyiséget.
Azt hiszem álmos vagyok, pedig azt hiszem aludtam egész éjjel.
És veszélyes az utcára is mennem, mert ma nagyon magas az "ezt mindjárt felrúgom, ha még egyszer megszólal" mutatóm.

Még a poszt címem is ez a minden eredetiséget nélkülöző, különben sem gyereknek való énekecske (hát komolyan: vagy 1 hétig tanultam youtube-ról a megfelelő dallamot és azután is még szintén 1 hétig oda kellett figyelnem a hajlításokra -vagy mik azok benne. Olyan nehéz. A bokázó máktörőről és dirregő mozsárról ne is beszéljünk!). Természetesen jogos büszkeséggel mesélem el, hogy mindkét gyerek hibátlanul énekli a 3 versszakot.

Node.
Peppnek megmondtam, hogy beteg vagyok, unok mindent, ne bosszantson már! Nem hitte el. Kipróbálta mit bírok. Nem sokat, így kiabáltam vele. Amire ő nagy pillogó szemekkel odajött simogatni (nem kell sajnálni annyira őt, éppen a kicsöpögött joghurtot pacsmagolta szét az asztalon).
Aztán valahogy sok vonatot és legót építve túljutottunk a délelőttön.
Magánszám tekintetében végülis csak az ablakpárkányról zúgott le fejjel a szobabiciklire. Hiába pofáztam, hogy nem vagyok egy türelmi top termék a szaltója nélkül sem.
Megúszta külsérelmi nyom nélkül.

Az ebédelés csak egy icipici szeletke életünknek, hogy érezze mindenki. Ez olyan mindennapos. (Meg amúgyis, most nyávoghatnékom van.)
Aszongya rakott spárga.

Mi az benne anyucika?
"Husi, rizs és a zöld, az spárga."
Megkóstolja a spárgát.
Nem jó. Nem kérek párgát! Vedd ki!
Kiveszem. Amíg szedegetem át magamhoz, egyet bekap. Asszem pont egy csúcsot.
Finom, kérek még párgát!
Fasza. Visszapakolgatom. De cselesen már csak a csúcsokat.
Túl nagy falat párga, nem kérek.
"Akkor hagyd ott!
Vedd ki párgát!
"Nem veszem!"
Néz, néz, látja, hogy ez nem viccel. Elkezdi ő átpakolgatni a tányéromba. Villogtatom a szemem, erre abbahagyja és végül megeszi az egész tányérral.
Finom volt. Kérek még!

Kicsit elkap a sikítás feeling...

Azért csináltam egy adag vaníliapudingos fahéjas rudat. Hogy ne mondhassa senki, hogy csak ülök a seggemen itthon és rinyálok.

Viszont tényleg farsang volt ma az oviban.
Tudom... én is eszementül forgatom a szemem arra a hírre, hogy má'megint királylány! Az! (Végülis még egyik évben sem volt kifejezetten az, úgy voltam vele, hát legyen, ha az akar lenni. Pedig ez pont olyan ruha volt, amiből sok mindent ki lehetett volna hozni. Dehát ez királylány.

És annyira poén, mert tényleg királylány. Képzeljétek, megállították anyut Esztivel az Arénában pénteken, hogy olyan szép kislány, nem akarna-e reklámfotózáson részt venni. Anyu a bölcsebbik formáját mutatta, és mondta, hogy majd a szülei eldöntik. Úgy volt, hogy hívnak. De aztán nem hívtak.
Mindegy különben, mert úgyis csak addig akarták volna szegény gyermeket fotózni, amíg el nem vicsorítja magát a "mosolyogj!" felszólításra. :) )
Szóval igenis nem csak szerintünk szép! :P

Mindig, mindig ahh, de jó! :)

Ma van a 14. évfordulónk! Az sok!
Meg a 7. házassági is. Az is sok!
A hétvége kettesben jó volt. Viszont kevés... :)

A gyerekek remekül elvoltak. Peti meglátta a mamát és második megszólítása után egyszerűen mamucikának hívta és többet nem vett tudomást rólunk. Ez megnyugtató fejlemény.
Eszti meg ugye már ésszel nyomta: Akkor, ha hiányoztok, majd az extra meglepire gondolok meg arra, milyen jó lesz anyával aludni vasárnap este.

Petiről meséltem anyunak a borzalmat, hogy délután hajlamos nem lefeküdni.
Hát így is lett. Nemakarokaludni volt fekvéskor, így anyu annyiban is hagyta. Aztán délután mentek végre buszozni (Petinek ez még mindig akkora szám, hogy akárhányszor meglátja a mamát/papát, mindig elkezdi a Mikor megyünk busszal? Mikor megyünk villamossal? Trolival? kezdetű nótát).

Szóval elindultak négyesben az Arénába, Peti - ahogy lenni kell -elaludt 5 perc múlva a buszon.
Majd kitökölték, hogy akkor anyu meg Eszti elmennek moziba, a papa meg a Petit... buszoztatja. Tisztára, mint a hajléktalanok apám! :D
A Móriczon átszálltak a visszajáratra (Peti még mindig aludt), majd egy óra BKV-n alvás után állítólag kipattant a szeme, és megkérdezte, Mikor szállunk le?
(És miután hazaértek, anyuék még Esztivel messze jártak, így elmentek a papával még egy körre: vonatozni Kőbánya-Kispestre.. Ehh... még jó, hogy nem Pesten lakunk. Egész nap nyomulhatnék a BKV-n...)
Szóval remekül feltalálták magukat. Jajj! :)

Aztán persze minden volt: egész napos utazgatások, Elevenpark, színház (és többi napon délutáni alvás is...)
Vasárnap délelőtt meg -anyu alább nem adja- színházban voltak. Hát magam sem hiszem el a család közös állítását miszerint Petikém végignézett egy 1,5 órás Csipkerózsika előadást a színházban (pedig anyu mesélte, hogy menekülő útvonalba ültek, de nem kellett kijönniük). Le Vagyok Döbbenve.

Úgyhogy ők remekül elvoltak!

Azt, hogy eközben mi Lacival milyen magas szinten űztük a semmittevést, azt el lehet képzelni!
Én azért futottam persze, összesen 16 km-et, szóval így kezeljük a lazázás kifejezést, oké? :P
De ettől még a dolog egy óriástespedés volt!
Tespedtünk a medence mellett, a szaunában, Laci a gőzfürdőben. Aztán olvastunk, bambultunk.
Noés ettünk. Jajjdejóvóóót! Reggeli: egy órán keresztül. Vacsora: egy órán keresztül. Ülve, étkezve, nézelődve. 2 napig! Jajjjdejóvóóót!

Olyan jó volt, hogy a hazajövetel traumájaként a testem egy oltári takonynáthával ünnepel. Tegnapra úgy kidöglöttem, mint ezer éve már... Csak takony, de az facsarja az orrom, mint állat, ezért folyamatosan be van dagadva a jobb szemem és ömlik belőle a könny. Petikém meg néz, néz, majd azt mondja: Anyucika! Sírsz! "Hűű, kösz, hogy szóltál!"
De leszarom. Megérte! :D

Esztit legalább nem nyírom... nagyon....

Miatta meg majdnem nem mentünk el kettesben. Annyira nem akart mostanában nélkülünk a mamához menni, hogy na! Mi meg nem akartunk szívtelenek lenni- évforduló ide vagy oda.

De most lelkes szerencsére. Este el is mesélte, hogy miért lesz olyan jó a mamánál. De inkább nem akartam tudni. :D (A mamánál lehet inni kólát, meg HelloKittys szmötyit, meg pattogatott kukit enni, meg csokit, meg elvisz mindig valahova.) Jajjj!
 
Noés nagylány. 5 éves.
Úgyhogy a minap megkaptam az élet egyik nagy kérdését a semmiből bele az arcomba:
Anya, hogyan születik a kisbaba? Pont így szó szerint, ahogyan azt kérdezni illik. :)

Óóóó, persze visszaadtam a sokkot. Mert elmondtam.
Bemegy, megnő, kijön. Közben természetesen nagy élvezettel kiszíneztem a naturális részeket. Hát volt egy feje! De persze addig szórakoztattam, amíg láttam, hogy vevő rá.
A legnagyobb problémát az jelentette számára, hogy de akkor most benne is van egy ilyen csatorna? (Szülőcsatorna.)
"Hát van, de most nem ez a neve, és ne aggódj, ha ez lenne is, akkor azon egyelőre egy sima mezei pocok férne ki max, úgyhogy ez még nem pálya. Oké?" Azt mondta oké.

És túl is lendült a témán: Képzeld el anya, hogy nekem 5 gyerekem lesz!
"Jééé, tényleg?"
Igen. És egyszerre! (Na mibe, hogy ezt még felülbírálod!)
Szóval 3 lány és ööö... nyitja-csukja az ujjait- 1 fiú és 1 lány.
Felőlem! :)

Aztán jön újra. Hogy anya, én úgy szeretnék az állatokról gondoskodni!.
"Oké, akkor majd, ha felnősz, olyan szakmát választasz, ami ilyen."
Szakmát?
"Jó, akkor állatorvos leszel édes fiam!"
Neeem, én most gyerekként szeretnék állatról gondoskodni. Ami nem csíp.
Itt azért megremegett a térdem, hogy most jön a "szeretnék egy kutyát/macskát/akármit, de úgyis anya fogja ellátni-sétáltatni-takarítani már két múlva".
Felkészültem, legyünk túl rajta!
"Na és milyen állatot szeretnél?"
Hát csigát, katicát, bodobácsot.
"Jaaaa, az jöhet!" :D

Úgyhogy a szívecskés háttérkép a telefonomon bekapcsolva, a bordó lakkom a csillogós fedővel felkenve, gyerekzsarolás beizzítva! Mehetüüüünk!

(Azt meg kell mutatnom, mi az, amit Eszti kap kárpótlásul (azért hogy egész nap kólát, szmötyit, pattogatott kukit és csokit kényszerül enni):

Anyám, és ezért pénzt adtam, érted? (Ehh... ezzel nyúz két hete, amióta az utcán egyszer egy kislány kezében látott egy műanyag kis dobozos vattacukrot. Szerintem utálni fogja.... De nem volt kis dobozos. :) )

Egyes! Leülhetsz!

Hű, elég cefetül érzem magam. Dehát ez van. És csak bízhatok abban, hogy a gyerek fejéből egy-egy félresikerült nevelési aktus egyszerűen kitörlődik.

A kutyamindenit, de durva voltam ma! Az történt, hogy szombatig Peti egyszer életében végigszórakozott egy délutáni alvást. 2 órán keresztül énekelt, mondókázott, elvolt, de nem aludt, így kivettem a kiságyból délután 3-kor, aztán ez van. Nem is volt izgi, simán kibírta estig.

Szombaton aztán újra megtörtént, viszont itt már kisebb bömböléssel tarkítva. Jól van, még mindig: ez van! Nem volt vészes, próbálkoztam sokáig (1,5 óra), semmi. Kivettem.
És ma (4 nap múlva) megint.
Elindult a fekvés, ő táncolt és énekelt a kiságyban. Nem érdekelt. Egy órán át elvolt, majd kezdődött: anya, bekakiltam, anya vizet kérek, anya folyik az orrom kör. Amikor bementem, rám nézett nagy vigyorral: Nem aludtam. "Ja nem, de most fogsz!" És erre a mosoly letörlődött a fejéről és indult az üvöltés.

Na a spirál úgy alakult ki, hogy minál inkább bömbölt, annál inkább úgy éreztem, hogy annyira kifárad már, hogy tuti el fog aludni. Így hagytam. Sokáááig. Nagyon sokáááig. Iszonyat sokáááig!
Néha persze bementem csitítani a "neeem, neeem, nem alszok!" üvöltést, melléfeküdtem, de semmi eredménye nem volt, ezért kurvára ideges is lettem, jól felpörögtem, felhívtam Lacit, akit tájékoztattam, hogy a ku** életbe, ba**m**, nemalszik, a ro*** pi*** és amúgyis legszívesebben kitenném az erkélyre kiságyastól és különben meg &#@*/#˛°˘^˘**.

Teljesen elfajultak a dolgok. A gyerek taknyanyálaegyben módon bömböl a kiságyban, én leginkább kint magamban átkozódom és kurvára nem tudom, mi a helyes.
Azt ugyanis nem gondolom annak, hogy 2,5 évesen szépen suttyomban kezdünk majd nem aludni délután (totál értelmetlen lenne, az oviban úgyis kell majd, akkor meg ne borítsunk már be mindent előtte, ráadásul ő majdnem mindig 3 órákat alszik, ha lefekszik, szóval nem hiszem, hogy szimpla kicsi alvásigény...)

Aztán Eszti megoldotta a problémát. Ő ma nem ment oviba, ugyanis Laci anyukája elvitte egy délelőtti bábelőadásra a MűvKp-ba. Na Eszti 14.22-kor bejelentette, hogy neki nagyon elege van a Petiből (nekem is..), mert ő le szeretne feküdni. (Ő amúgy nem szokott, de mindig pihen az ágyban sziesztaként, most mégis meggondolta magát.)
Na oké, akkor Peti végzett, te meg aludj! Így is lett. Ő szépen lefeküdt, el is aludt, Petit kihoztam és ő vígan nézte a szirénázó mentőautókat a jutúbon...
Vagyis teljesen értelmetlen volt bőgetni, mert így sem aludt el, de legalább eszméletlen szarul érezhetem magam miatta...

Na, ki az "Év szaranyája" cím nyertese? Yess!

Apa nem vállalhat több szolgálatot!

Ma Laci szolgálatban volt, így egyedül voltunk. 

Hááát.... izé....

Szóval oké, csak a szokásos volt, de tényleg, viselkedésben semmi plusz idegcincáló. 

Ez ügyben már amúgyis észrevettem, hogy a határaink igen végtelenné váltak az elmúlt 2,5 év folyamán. Mondjuk pl. a tegnap este a fürdőszobapadlóra kinyomott fél tubus fogrém látványa senkit nem őrjített meg. Mindenki tette a dolgát: Laci elvitte Petit a szobájukba, Eszti elszórakoztatta, én meg feltöröltem. (Még ma is mentolszagú volt a felmosásom, és habzott is, ha jól belegondolok. :D )

De ma akkoris kikészültem. A Peti annyira, de annyira... Béna. Na! Apám, ez akkoris képes elesni, ha éppen egy helyben áll.

Délután elugrottunk a Jakóba kakaóporért (az van vagy 10 perc sétára, kemény!) Félúton, miközben a két gyerek 1-2-3 gepáááárd felkiáltással rohangált, egyszer csak az egyik jobbra indult a másik meg balra. És bááááám!  Óriásütközés lett. Természetesen Peti az, aki mindig ultrán megszívja, mert nem támaszt ki rendesen. (Ez ügyben Eszti se kutya, de ő legalább 10-ből 8* megmarad állva.)

Peti meg ugye esik.... na és a kezét meglendíti felfogni az ütést, de mire azok odaérnek, max. a könnyeit törölgetheti vele. Megint felnyalta a betont, megint ömlött a vér, természetesen 10 perces útra nálam 0 zsebkendő.

Aztán elráncigáltam őket duzzogva boltba, megvettük, amit kell. 

Útközben meg volt ám már minden Eszti részéről: Te vagy a legrosszabb anyuka. 

Mondom "mi is a bajod? Hogy szétvet az ideg, mert az öcséd szájából ömlik a vér és emiatt éppen nincs kedvem "gepáááárd" felkiáltással hazáig futni? Hát akkor igen, az vagyok. Különben éppen kel a tészta kakaós csigának, szerintem megveszlek vele otthon."  

Nem veszel... 

(De, megvettem. Fél óra múlva és 2 kakaós csigán túl már Szerinted ki a kedvenc anyukám? volt a téma. :D )

Nade hazaérve leültek a konyhaasztalhoz, megnéztem Petikém sérülését mennyire gáz. Oké, megmaradsz. Elengedtem a fejét... 

... és lefejelte a konyhaasztalt. 

Várjál! Ugye van az asztal széle, meg a terítő rajta, nem vág. Elhiszitek, hogy belefejelt az asztalon hagyott zsírkrétás doboz szélébe? És felvágta a szemhéját vele? Most a másik oldalon, mint pár hete... szóval ehh.... Erre egyszerűen nem lehet mit mondani.

Aztán elhúztak a környékről szerencsére, amíg kisült a kakaós csiga. (Értek hozzá: ezeket elég messzire lehet üldözni egy adag krémtúró megvillantásával. Úgy elspuriztak a konyhából, nehogy tényleg azt kelljen enniük uzsira, mintha ott sem lettek volna. )

Azért várom haza Lacit. (Aki miután meglátja Pepp szétvert száját és megvágott szemét, kétszer is meggondolja, hogy mikor hagyja őket velem 24 órára egyedül.)

A beígért videó viszont itt van. 

Volt valaha, hogy azt mondtam, holnap elmesélem, és tényleg elmeséltem? Ja... szerintem sem. Így videó van, ami gyönyörűen mutatja az artikulációs problémákat (normál beszédet ugye nem tudok levideózni), de a logopédusról meg most nincs kedvem csacsogni. Pedig marhajó.

Viszont akkoris büszke vagyok rá, olyan ügyesen énekel és mondókázik úgy, hogy itthon tanulja meg pusztán szórakozásból őket, nem pedig a közösségből ragad rá. Úgyhogy akár meg is bocsátom neki, hogy a minap bedobta a papucsomat a nyers nokedlitésztába.

(Ess, eső, ess!
Holnap délig ess!
Zab szaporodjék!

Búza bokrosodjék!
Az én hajam olyan legyen,
Mint a csikó farka,
Még annál is hosszabb,
Mint a Duna hossza!) Eddig a családból senki nem ismerte ezt a dalt, és nem is érteni, szóval.... :)

És csak szólok, hogy igenis le vagyok sokkolódva, mert tegnap blöffből benéztem Eszti szájába fogmosáskor (mivel a fórumon már van két kiesett fog), szóval pafff: jön két rágófoga hátul. Akkorára van duzzadva az ínye, mint a fejem... Szerencsére nem fájlalja, észre sem vette, de ebből biza fog lesz. Kettő is... Gyorsan meg is mozgattam az elsőket, de azok még beton stabilak.  :)

Tobi újra köztünk!

Annyi minden lenne, de nincs időm. Hogy miért is?

Előszöris: beszippantott a Trónok harca. (Vyckie, ne mondj semmit! :D )
Most, hogy beszéltem mással is, aki így járt, igen, kijelenthetem, hogy addig nem is lesz időm semmire, amíg végig nem ettem a meglévő 5 kötetet.
Nem kell aggódni, január óta olvasom, azóta hát ja.... több ezer oldalon vagyok túl. És már csak másfél kötet van hátra. Jó tipp volt ez, imádok úgy olvasni, hogy tudom, hogy sok van még belőle. (És közben rossz tipp is, mert nincs meg a vége.)

Másodszor: Pár napja Tobi halála miatt belevetettem magam az autósülés projektbe. Hát jujj!
Megígértem magamnak, hogy nem teszem. De sajna megtettem (asszem meg is tagadnám valómat, ha nem kötöttem volna ki az ADAC tesztnél és különböző véleményfórumoknál.)
Úgyhogy tegnap is feleszméltem, hogy csesszus, éjjel 1/2 11 van és én még a gépen bámulok mindenféle üléseket. Már rég aludnom kéne és fekete embereket vízionálnom!
Gyorsan ágyba vágtam magam és mi történt? Fekete emberek helyett arra riadtam fel több alkalommal is banyek, hogy egy autósülés van mellettem. 9-18-as! :D
Lehet ez jel volt! (Arra legalábbis mindenképpen, hogy időben le kéne feküdnöm.)

Az az alap, hogy GYES-es csóróság van (alig várom amúgy, hogy dolgozhassak, mert ez így olyan béna). A csóróság témakörébe senki ne hánytorgassa má' fel, hogy "de mert ugye jövő héten kettesben wellnessre vonulunk" . Khmmm....
Kérem, emberek, az még Tobi probléma előtt volt, és különben is, Teszveszről szereztem áron alul természetesen. Licittel! Annyira, de annyira el voltam ragadtatva  sorsszerűségtől!
Nade mondom így alakult, veszünk egy olcsóbb ülést: 9-36-osat. Oszt jóvan. És mi van? Természetesen nem bírom megtenni.

Az a jó benne, hogy pont kezdtem volna pumpálni Lacit, hogy csak nem lesz jó egy vacak 3 korosztályt átfogó ülés, de szükségtelen volt. Azonnal azt mondta, hogy "ja, ez olyan mint a 4évszakos autógumi". Szóval szeretem őt, hogy így érti. A 9-18-as ülés viszont a legdrágább üléskategória...

És azért a szerelem lángja nem lobbant benne akkorára, hogy rá tudjam dumálni egy Priorira ("Hülye vagy? Biztos nem veszek 40 rugóért egy ugyanolyan szart." )
Az ugyanolyan szarról meg annyit, hogy szétkapták az ülést Laci munkahelyén és azt lelték benne, hogy dehogy az étkezős gyerek hibája! Hanem az övcsat alatt egyszerűen szétforgácsolódott a műanyag betét. És valahol én akkoris egyetértek az egyik bababoltos eladó csajjal, hogy egy ülésnek is van kihordási ideje. Úgyhogy én simán ugrottam volna fejest egy másik Maxi Cosiba...

Aztán mikor már éjjelente autósüléseket hallucinálok, mi történik? Laci örömmel felhív, hogy Tobi -mint egy valamire való sorozathős- feléledt a tetszhalálból! Megszerelték az ülést!
És mivel nem a biztonsági öv csatja és rendszere volt a bűnös, hanem alatta valami, ami nem engedte az övet kihúzni, így még biztonságosnak is tekintem a dolgot. Halellujahhh!
Azért elkezdünk spórolni egy autósülésre, ha mégsem tartana sokáig a dolog, de időt azt legalább nyertünk.

Na és ennyi.

Majd holnap esetleg mesélem, hogy B) gyereknek volt egy hetes náthája. Eeeheeegy hetes! Világos? És meggyógyult! Oké, még hobbi szinten szívom az orrát napi 3*, dehát ez akkoris egy csoda! Hiszen több, mint egy hónapja semmi nem volt, most meg egy laza náthából simán kijött.

Aztán elmesélem majd biztos, hogy majdnem 11 kiló!

Meg, hogy mi a szitu a logopédiai fejlesztéssel (ugyanis sikerült levideóznom Pöpőt, ahogy elénekli az "Ess, eső ess!"-t. Pedig az töööök nehéz dal. )

És ezt meg még ma mesélem:  Fürödtek nagy viháncikolás közepette a kabinban, Eszti ölében feküdt a Peti (hát hol máshol), és éppen a saját kukacát gyömiszkölte elmélyülten, majd meglepetten rám nézett és azt mondta: Kilyukadt a kukacom.
"Hát az eddig is lyukas volt békakirály!", de azért nagyon-nagyon kellett röhögnöm.  :D

Tobi halála

Ezt a történetet megosztom mindenkivel.
Tényleg pusztán okulásként. Mondjuk én még mindig úgy vagyok vele, hogy "jééé, mik vannak?" És, ha előre tudunk a veszélyről sem teszünk másként.

Amikor még Eszti egy éves sem volt és sor került az autósülés cseréjére, hát jól éltünk, vótpíz,  rendben voltunk, megvettük a Maxi Cosi Tobit. 65ért, ha jól emlékszem, de a teszteken nagyon jól szerepelt, világi kényelmes és könnyen kezelhető kis ülés volt. Nem is bántuk meg.

Már Peti használja ezer éve. Jól működött, no problém.
Aztán hogy, hogy nem, egyik nap beragadt a biztonsági öve alul. (Saját öves a rendszer.). Még jó, hogy csak a mamáéknál voltunk, így öv nélkül jöttünk haza, de az biza semmilyen behatásra nem mozdult meg. Azóta sem.

Aztán nyomozni kezdtünk. Hátha ennyi pénzért már lehet szervizelni vagy akármi. Mert oké, hogy 4 éves, de én valahogy abban a hitben voltam, hogy kiszolgál ez akár 3 gyereket is!

Sikerült is beszélnem a szervízzel, merthogy tényleg van. A fickó, miután végighallgatta a problémámat, nagyon magabiztosan azt mondta:

"Egy kérdésem van csak, mint szülő a szülőhöz." (Itt biztos voltam benne, hogy akármit kérdez, tuti igen lesz a válasz.)
"Eszik-e a gyerek a kocsiban?"
Öööö.... naná! Miért, ismer olyat, aki nem?
("Nem... " :D)

Szerinte kalap-kabát az övnek, mert belepotyogott a kaja, és a kioldódott keményítő az egész rendszert bekeményítette, és a rángatással maximum már el is törtük. Van lehetőség persze cserélni. 25 rugóért. Hát fontoljuk meg.

Komolyan mondom -azon túl, hogy marhára nem hiányzott- tátott szájjal csodálkozva hallgattam, hogy jééé, ilyen is létezik?

Na így nyerjetek üvöltésmentes 15 perceket utazáskor 20 deka pogácsával!

Ui:  Tobi temetéséről később intézkedünk. Laci még beviszi a munkahelyére. Elvégre a repülőkben is vannak biztonsági övek, amit valaki megszerelnek.

5. szülinap

Háthooogy? Háthooogy? Még most is le vagyok döbbenve, hogy van egy 5 éves kislányom. Vajon 18 éves korára megszokom? :)
Édescukifalatka és már 5 éves!!! De tényleg! Huhh!

Na jó, ha ezen kilihegtem magam, akkor jön a mesélnivaló meg a hűdecuki képek stb! :)

Mert ő tökéletes, papírforma szerint hozta a történéseket: ajándékokon meglepődés, nagyon megörülés, egész hétvégén azzal játszadozás. Annyira szeretnivaló jelenség az egész kislány!

Végül már megköszöntöttük pénteken.
Bementem a Jakóba, hogy rákérdezzek, lehetne-e a HelloKittys mini tortából rendelni. De nem lehetett, mert azokat csak úgy hozzák. Nem akarom tudni, honnan.
Másrészt viszont van most bent pont egy. Eltegye vasárnapra? Öööö.... de ez egy torta. Mondtam nagy naívan...
"De ez marcipán és párizsi krém, 2 hét a szavatossága". Nem akarom tudni, mi van benne.
Oké akkor mindegy, melyik hűtőben áll. Kérem.

Így lett az, hogy meséltem Lacinak, hogy beszereztem mindent és akkor kigondolta, ha már úgyis minden megvan, akkor minek várjunk. Ja, végülis csak a szülinapjára kéne... :) De jött a hévége, hadd játszon az új játékával. Legyen buli!

Amikor apával hazaértek az oviból, akkor Peti szorosan átölelte Eszti lábát. Felnézett rá és azt mondta: Kérek tortát! Szülinapra! (Lassan ideje lesz a titkot előtte is titkolni. :) ) Eszti azonnal felfogta, hogy itt valami izgalom van (ráadásul kiszagolta, hogy sütöttem valamit- mást amúgy), ő így aztán nagy vigyorba vágta magát és jött a konyhába.

Igen, apa is nagyon cuki a háttérben. :)
A gyertyafújásról annyit, hogy mindelfújta, majd pár óra múlva megkérdezte, hogy akkor neki egyébként mikor fognak kinőni a szárnyai, mert ő azt kívánta.
Ehhh.... mondtam soha, mert elmondtad. :D Különben több soron átrágtuk ezt a szülinapi kívánság témát, de úgy látszik még majd beszélünk róla.

És még: Jól látható az a balos? A sajtos croissant? Nem? Hát íme:

Annyira jó vagyok! (És egy szavatok sem lehet, mert az előző napi kuglófomat pl. le sem fotóztam dicsekvésre... :P ) De ez valami királyság volt!

Itt újra cukiEszti (ja, lecserélhetném már a karácsonyi mintás terítőt, mi? )

Meg ezt még ideteszem. Ugye látható a jobb sarokban megbúvó "Én aztán ki nem várom, amíg valaki felszeleteli a tortát!" :D Ááá...

Petikém is láthatóan nagyon lelkes, maximálisan a születésnap bűvöletében él. A HelloKittys nagy részét is ő ette meg. Meg ugye jönnek még köszönteni, legalább egy hetes ez a gyerekszülinap. Sütünk mi még tortát eleget!

Aztán tegnap megsütöttem egyet az oviba. Petinek mindegy, csak édes legyen, hát rá volt állva arra is. De nem kapott belőle. Maradt viszont tejszínes csokikrém.

Ma aztán ebédidőben jött éhezve. Amúgyis betojok tőle, olyan jópofa, és akartam már mesélni, ahogy állandóan alkudozik, ellenkezik. Így ezt a párbeszédet akkor gyorsan leírtam:

- Eszek tortát. Biztos.
- Ebédre? Biztos nem.
- Eszek tortát. Muszáj!
- Nemár! Nincs is torta. Elvitte Eszti az oviba. Majd hétvégén sütünk megint.
- Picikkéééét!!
- Nincs torta, krém van csak. De először ebédet eszünk, aztán kapsz krémet.
- Először krém.
- Nem, először ebéd.
- Először krém.
- Na jó, eszünk ebédet, gyere!
- Jó. Mákos tésztát kérek. :D
(Azért végül rendben megette a paradicsomos húsgombócát is. Csak gondolom szó nélkül megtenni az olyan snassz. :) )

Úgyhogy a szülinapos tündérbéka ma alig várta, hogy oviba menjen. Mindenkinek elmesélem, hogy ma van a szülinapom. A legszebb ruhámba megyek ám! Várj, kiválogatom a legcsillogóbb csatokat! (Az csak egy zárójeles kérdés Hajnikához, hogy az vajon normális, hogy van egy csillámos tetkója a karján, amit életében először feltettünk rá és egy hónapja nem kopott le? :D )

Nu, hát ilyen egyszerűen volt ez a szűkcsaládos 5. szülinap.