Futóélet

Mert eltervezed, hogy laza leszel, nem erőlködsz, itt a tél, alapozol.
Aztán persze egész decemberben iszonyú cikinek érzed, hogy elkényelmesedett a tempód, ezért minden alkalommal kényelmesen ugyan, de lenyomsz legalább egy 10-est. És akkor elégedett vagy magaddal. Tél van, alapozol, mit is akarnál?

Közben kétszer is lefagy 1 mm csapadék a járdára, így megunod és minden ellenérzésed ellenére veszel egy 10 alkalmas bérletet a legközelebbi konditerembe. (Amit az elmúlt időszak időjárását tekintve egy pillanatig sem bánsz meg.)
Aztán dec. 30-án felhív a futókolléga, hogy januárra megbeszéltétek a városi futóversenyt, akkor neveztek-e?
Mivel a lányod iskolája szervezi, jótékonysági is, hát persze. Lezajlik a beszélgetés:

"Hallod, én nem futottam hosszút 6 hete. Lehet, csak a 10 km-re nevezek."
"Ne legyél már gyík! Simán lenyomsz 21-et."
"Jó, akkor menjünk félmaratonra."

Ezek után január 1-jén már lenyomod a 14-et. Valahol el kell kezdeni a hosszúzást. Közben imádod, hogy január 1-je van, mert kétszer is rád jön a szükség futás közben, és mivel senki nincs az úton, megoldod. (7 km alatt az ember kijut a városból, nyugodjon meg mindenki.)
És ha kedve támadna bárkinek a helyzeten vigyorogni, csak képzelje el, ahogy letolja az izzadt gatyáját magáról -2 fokban.. ;) 2* is. No comment.

Aztán ezután két hétig sem futsz kint, csak bent. Egyrészt jéggé fagyott az út, másrészt -a hideg alapvetően nem gáz, mindig futottál télen is-, de hosszút futni -10 fokban. Na azt még te sem...
A futópadon szép az élet: gyorsabb is vagy, bár az a gép egyszer 100 perc után kiakadt.... :D

Majd szombaton éjjel leesik 10 cm hó, és másnapra verőfényes 5 fokos csodás napra ébredsz. Bár a férjed megemlíti, hogy nem túl kedvezőek a feltételek a futáshoz, de mivel ő mindig ezt mondja, rá se hederítesz.
Kirohansz, hogy dekirály lesz, futsz egy utolsó hosszút a félmaraton előtt és akkor az a téma rendben lesz.
Az első 300 méteren a lendülettől jobb lábbal bokáig csúszol a latyakba. Visszafordulsz, hogy hazakullogsz, de végülis úgy érzed, annyira nem is hideg. Mész tovább.
A 4. km-nél mindezt lenyomod  a bal lábaddal is. Az már keményen cuppog is utána. Megígéred magadnak, hogy innen már minden km-t ajándéknak tekintesz, de ha fázni kezd, hazaindulsz. (Nem teszed meg. Sosem teszed meg. ;) )
Majd találsz egy 500 méteres szakaszt, amin oda-vissza lehet futni (csak 4 helyen van nulláralassítós, sárlatyakátlépős rész), és ezen lazán nyomod a maradékot.
És 1,5 óra futás után iszonyat elégedetten hazamész.
Két nap múlva 2,5 év betegségmentesség után kapar a torkod. Két napra rá már nincs hangod. (Péntekre lassan visszatér, úgyhogy megállapítod, nem betegség ez: végülis más bajod nincs, lófing ez.)

Elnézegeted a városban a járdák lefagyott állapotát, az időjárás legpozitívabb kilátásait (ami semmiféleképpen nem fog holnapig fagyot olvasztani), elképzeled, ahogy holnap reggel -10 fokban rajthoz állsz egy laza 21-esre.... Hűdekirály!
(Persze gyártasz nagy szájjal b) verziókat: ha lefagy valamelyik testrészed, max kiállsz a 3. körnél. De úgysem fogsz, mert tök királyul néz ki a befutóérem.)
Remélem, megmutatom. ;)

Mert én még nem láttam befagyva a Balatont

Már igen. Mert ha én befagyva akarom látni a Balatont, akkor megnézem. :D

Az egész a pezsgőn múlott.
Minden évben vettünk jódrága, muskotályosédes puccos pezsgőt Szilveszterre (tudjátok, Asti, Martini, ilyenek, amelyeknek kiemelkedő.... hmm.... a cukortartalmuk elsősorban. :D )
Idén bevásárláskor mondtam Lacinak, vegyünk valamit oszt kész, nem számít, mit.
Törley vöröspezsgő lett belőle. Arra volt pont jó, hogy egy fél pohárnyit újévkor összeütköztessünk, és mehetett a hűtőbe.

Én ezt utána hétfő este elő is vettem, csak ne szomorkodjon a hűtőben, árván (na jó, meg amúgyis szeretek inni).
Kivettem, öntöttem magamnak, hát még mindig vacak volt. Erre Laci meglátja -na mondom, vége a vigalomnak - erre nemhogy szóvá teszi, hogy "ha szar, ne idd már meg" (utálja a kötelező maradékfogyasztás eszméjét), hanem: "Húú, figyelj már, maradt egy kis gyerekpezsgő is! Ha összeöntöd őket, tuti finom lesz!"
Valóban finom lett.

A 3. pohár után aztán olvastam, hogy kurvahidegvan, befagyott a Balaton, és felcsillant a szemem! Gondoltam, hétvégén megnézzük má', úgyis január van, dögunalom meg minden. Aztán tovább csillant a szemem, hogy ahol decemberben voltunk wellnesselni kuponnal, az a szálloda alapból nagyon jó áron van télen, Esztiért meg a 8. év betöltéséig nem kell fizetni (van még addig 3 hét... ;) )
És már kértem is egy árajánlatot.

Laci ugyan kérdőn vonogatta a szemét az anyagi helyzetünk iránt érdeklődve, de nekem van ám erre is szövegem, ezt figyeld:

"Alvásban telő
időt, örömben fogyó
pénzt sose sajnálj."
Fodor Ákos

Laci amúgy sem vitázik velem ilyeneken. Rámnéz: utazunk? És már veszi is le a bőröndöt. ;)
Kedd délutánra megvolt az ajánlat, egy kattintás, és így az egész hétvégét Balatonkenesén töltöttük.

Pénteken még nem volt befagyva a tó, mert az erős szél feltörte. Szombat reggel aztán felkeltem, (óóó, merőben király volt a helyzet: Balatonra néző szoba... ), kirohantam az erkélyre (aznap volt éjszaka -17 fok), helyben, azonnal pizsamában fotóztam vagy 6-ot a napfelkeltés, befagyott Balatonról.

Aztán felkelt Laci, aki a nap első mondatával elrontott mindent: "Hüüüülyeeee, ez nincs is befagyva... Hát ott úsznak benne a kacsák."
Aztán pislogtam nagyokat (meghagyhatott volna abban a hitben, hogy.... Franc látta a kacsákat! ).  Mivel továbbra is erőteljesen pislogtam, majd még jobban pislogtam megértette a helyzetet: és mivel ő előző este a szaunában hallotta, hogy Siófok rendben van, átvitt minket Siófokra. Befagyottbalatonozni!
Iszonyú szél volt, így 10 percig élveztük csak helyben csúszkálva, de utána a nap folyamán szerencsére a balatonkenesei part is befagyott. Vasárnapra az eggggész!
(Ezért vasárnap reggel is pizsamában az erkélyen fotóztam vagy 6-ot.)

EZT-SZERETTEM-VOLNA-LÁTNI!

És lőn!
Boldogság!