Óhát, annyira nem izgat. Különben Esztit hívhatnám bömbölős büdöskölkének, mivel olyan csodálatos új verziót fejlesztett ki a célelérésre.
Mondjuk célt még nem ért vele, de halálosan idegesítő tud lenni.
Ha nem lehet, nem úgy, nem most: bömböléééés. Olyan 3-4 percig folyamatosan, erőlködve, óriási krokodilkönnyeket potyogtatva. Szép.
A dologgal nem is itt a bibi, mert én letojom. Mondtam neki, hogy ez nagyon nem gyere be, de azért idejöhet hozzám. Általában bőgve oda is jön, és a nyakamban folyatja majdnem minden arcán lévő testnyílásának testnedveit (értsd: takony, könny, nyál). Ilyenkor tényleg azt érzem, hogy milyen szép anyának lenni. :)
Viszont a műsor Lacit azonnal kiborítja. És erőlködik. "Mi van? Miért sírsz? Jó, akkor hagyd abba! Hagyd abba most! Fejeeeeezd máááár beeee!" Kb. így. Ő nem bírja...
Szóval ez úgy néz ki nálunk, hogy gyereken kitör a balhé: bőg, én meg ugrom apát nyugtatgatni, hogy "hagyjad már, sose hagyja abba, amíg foglalkozol vele" blablabla.
Ráadásul be kellett szombat este ugrani a CBA-ba. No kölök megint előadta a "nemnyugszom meg, bőgök" magánszámot. Nem tudni, amúgy miért, mert nem közölte. Lacinak már megint lilult a feje. Én meg sztoikus nyugalommal figyelem a hasonló bolti balhékat. Ettől persze Laci még idegesebb. Nem is tudtam eldönteni, melyik hisztije a gázabb. Szóval szép az élet...
Node a kedvencem. Elmentünk tegnap a Hervisbe Esztivel kettecskén (mert Laci látván, hogy esik az eső, visszafordult az ajtóból -egy gyufa kihúzva). Aztán jókislány persze lezavarta a megabalhékat a Hervisben is - nem jön, elveszik (3* egymás után-marha jó volt, mert a kettes számú elveszés alkalmával keresem, keresem, majd egyszercsak látok egy nagykabátos bébit oldalra kizuhanni a felakasztott nadrágok közül), node még üvöltözik, ha elhúzom a labdáktól stb. De azért sikerült venni egy adag zokni, amit akartam.
Nagy nyugiban haza is megyünk, sztorikat el sem mesélem,annyiszor előfordult már.
Erre a vacsoránál beszélgetés közben okosférj megjegyzi, hogy "amúgyis szerinte a kölyök akkor gázos, ha hármasban vagyunk". No igen, mert velem egy mintapéldány. Há tényleg.
Akkor nagyon közel álltam hozzá, hogy lesikítsam a fejét (de lehet, meg is tettem), hogy "hállllóóóó, hol élsz"?
Szóval így.
Amúgy nem gáz szerintem, csak így leírva, rá kell jönnie, hogy ezzel nem ér el semmi, aztán gondolom abbamarad. Vagy kopp.
2010. nov. 29.
Hogyan cseszik ki a Mikulás a jónéppel
Apa a héten szabin. Kivéve ma, amikor azért még elment dolgozni...
No sebaj. legalább elpanaszolhatom az új borzalmakat.
Táncoló télapók az utcán... Vááááá!
Pár bolt előtt ki van rakva néhány napja az az óriási méretű télapó, amely zenél, énekel és táncol.
No ne mondjam, hogy mindegyik előtt súlyos 5 perceket töltünk odafele, majd vissza, mert ugye amíg énekel, addig nézzük.
Amúgyis úgy indult, hogy Eszti meglátta, szája tátva maradt: téjapú.
Mondom az biza.
Elkezdett táncolni- már a Mikulás. Kölyök nagy szemekkel továbbra is szájtátva nézi. Majd bamba tekintettel rámnéz és bejelenti: megijesztett.
Majdnem elröhögtem magam. Mondom oké, de akkor rémüldözz vagy valami, ne ezzel a helyrebamba képpel bámuld már! De tényleg teljesen beleesett...
Most már nem ijeszti meg, viszont végig kell várni az egész dallamot (asszem 3* nyomja egymás után, majd szünetet tart) addig mi vígan állunk a hol zuhogó esőben, hol viharos szélben. Mert hát hadd örüljön a gyerek...
No sebaj. legalább elpanaszolhatom az új borzalmakat.
Táncoló télapók az utcán... Vááááá!
Pár bolt előtt ki van rakva néhány napja az az óriási méretű télapó, amely zenél, énekel és táncol.
No ne mondjam, hogy mindegyik előtt súlyos 5 perceket töltünk odafele, majd vissza, mert ugye amíg énekel, addig nézzük.
Amúgyis úgy indult, hogy Eszti meglátta, szája tátva maradt: téjapú.
Mondom az biza.
Elkezdett táncolni- már a Mikulás. Kölyök nagy szemekkel továbbra is szájtátva nézi. Majd bamba tekintettel rámnéz és bejelenti: megijesztett.
Majdnem elröhögtem magam. Mondom oké, de akkor rémüldözz vagy valami, ne ezzel a helyrebamba képpel bámuld már! De tényleg teljesen beleesett...
Most már nem ijeszti meg, viszont végig kell várni az egész dallamot (asszem 3* nyomja egymás után, majd szünetet tart) addig mi vígan állunk a hol zuhogó esőben, hol viharos szélben. Mert hát hadd örüljön a gyerek...
2010. nov. 26.
Képszórás
Dobok pár képet is.
Laci jövő héten szabin lesz, szóval ki tudja, mikor hogy jutok ide...
Az említett mai nagyjelenet... (Nem, nem pihen a lelkem... Bömböl...)
Ne szójjá be, mert szólok a Pennys haveroknak!
És egy kép a csakazértis egyedül témakörben.
Hogy fordítva van? Na ez adott helyzetben rajtam kívül a kutyát nem izgatta...
Laci jövő héten szabin lesz, szóval ki tudja, mikor hogy jutok ide...
Az említett mai nagyjelenet... (Nem, nem pihen a lelkem... Bömböl...)
Ne szójjá be, mert szólok a Pennys haveroknak!
És egy kép a csakazértis egyedül témakörben.
Hogy fordítva van? Na ez adott helyzetben rajtam kívül a kutyát nem izgatta...
HJ
Amúgy az Eszternek nevezett kis cukorka köszöni jól van.
Új felfedezésem van: minél korábban fekszik le, annál később kel.
Mostanában új alvási szokásai vannak (mondjuk meglehetősen bosszantóak, de lehetne rosszabb is...)
Szóval eddig lefeküdt, aztán még eldumálgatott 15-20 percet, aztán szunya.
Most lefekszik, dumáldumál, aztán kiabál: anya, anya, anyucika, simi, simike.
Egy ideig hagyom, aztán bemegyek, aztán kijövök, persze újra kiabál. Aztán egyre inkább hagyom.
Megbeszéltem vele minden este, hogy amikor lefekszik, akkor simizem egy kicsit, de aztán csá. Kijövök és alvás van. (Mivel a rácsoságyba behajolva nem most tervezek rászokni a 20 perces simikre...). Tudom, hogy érti a lényeget és határokat próbálgat, csak már eljutottunk oda, hogy egyik este még 3/4 10-kor is dumált.
Tegnap azonban király volt, itt volt a dédi, aki úgy kipurcantotta a kölyköt, hogy az - 112 ezer év óta először- lefeküdt és azonnal, csöndben, úgymaradva elaludt.
Persze szoppantyú volt, mert már alvás előtt hallottam, hogy fúrnak, olyan frankó csini hangon, amikor azt gondolod, hogy a szomszéd hóttuti mindjárt beesik felülről.
Mondtam is Esztinek lefekvéskor, hogy ha arra ébredne, hogy fúrnak, akkor nyuginyugi, nem kell parázni. És lőőőn, 50 perc múlva már nyomták is (anyátok).
És okoskölök felébredt, és elkezdte mondogatni: nyuginyugi. Nem parázott. :)
Viszont emiatt este is kipurcanva, úgymaradva aludt el. Már 9 előtt.
És ma reggel fél 9-kor mondom kész, felkeltem...
Meg ami van, hogy visszaminősültünk rágókás bébivé. Hajajjj, szerintem az utolsó szemfogát várjuk, de elég nyögvenyelősen érkezik.
Kölök ökle folyamatosan a szájában, és ettől persze úszik a nyálban minden... Guszta darab, de most megbeszéltük vele, ha nagyon rághatnékja van, ne a kezét zabbantyúzza már, hanem van egy csomó rágókája, egye azokat. És sokszor le is cseréli a kezét rájuk.
Éééés, kimondta, hogy doktorbácsi. (Vagyis 4 szótagú szó.) Ez csak a kezdet, azóta egyre többet sikerül.
Éééés szép és okos továbbra is, és lefotóztam egy csodálatos "nagykabátban az előszobában hasonfekve bömbölök" nagyjelenetet (amely ma éppen azért pattant ki, mert szenyaanya nem engedte, hogy a koszos cipőben és motoron a frissen porszívozott szobában teperjen.), szóval hisztiben sincs hiány.
Új felfedezésem van: minél korábban fekszik le, annál később kel.
Mostanában új alvási szokásai vannak (mondjuk meglehetősen bosszantóak, de lehetne rosszabb is...)
Szóval eddig lefeküdt, aztán még eldumálgatott 15-20 percet, aztán szunya.
Most lefekszik, dumáldumál, aztán kiabál: anya, anya, anyucika, simi, simike.
Egy ideig hagyom, aztán bemegyek, aztán kijövök, persze újra kiabál. Aztán egyre inkább hagyom.
Megbeszéltem vele minden este, hogy amikor lefekszik, akkor simizem egy kicsit, de aztán csá. Kijövök és alvás van. (Mivel a rácsoságyba behajolva nem most tervezek rászokni a 20 perces simikre...). Tudom, hogy érti a lényeget és határokat próbálgat, csak már eljutottunk oda, hogy egyik este még 3/4 10-kor is dumált.
Tegnap azonban király volt, itt volt a dédi, aki úgy kipurcantotta a kölyköt, hogy az - 112 ezer év óta először- lefeküdt és azonnal, csöndben, úgymaradva elaludt.
Persze szoppantyú volt, mert már alvás előtt hallottam, hogy fúrnak, olyan frankó csini hangon, amikor azt gondolod, hogy a szomszéd hóttuti mindjárt beesik felülről.
Mondtam is Esztinek lefekvéskor, hogy ha arra ébredne, hogy fúrnak, akkor nyuginyugi, nem kell parázni. És lőőőn, 50 perc múlva már nyomták is (anyátok).
És okoskölök felébredt, és elkezdte mondogatni: nyuginyugi. Nem parázott. :)
Viszont emiatt este is kipurcanva, úgymaradva aludt el. Már 9 előtt.
És ma reggel fél 9-kor mondom kész, felkeltem...
Meg ami van, hogy visszaminősültünk rágókás bébivé. Hajajjj, szerintem az utolsó szemfogát várjuk, de elég nyögvenyelősen érkezik.
Kölök ökle folyamatosan a szájában, és ettől persze úszik a nyálban minden... Guszta darab, de most megbeszéltük vele, ha nagyon rághatnékja van, ne a kezét zabbantyúzza már, hanem van egy csomó rágókája, egye azokat. És sokszor le is cseréli a kezét rájuk.
Éééés, kimondta, hogy doktorbácsi. (Vagyis 4 szótagú szó.) Ez csak a kezdet, azóta egyre többet sikerül.
Éééés szép és okos továbbra is, és lefotóztam egy csodálatos "nagykabátban az előszobában hasonfekve bömbölök" nagyjelenetet (amely ma éppen azért pattant ki, mert szenyaanya nem engedte, hogy a koszos cipőben és motoron a frissen porszívozott szobában teperjen.), szóval hisztiben sincs hiány.
Az új háttérkép, mint az időm rablója
Ójeee, újra megérkeztem...
Nem nagyon volt időm a héten...
Először is a fél netes időmet a napokban az tette ki, hogy adventi háttérképet válasszak a mobilomra. Most egy büdösnagy virág van rajta, ami élőben csodálatos volt, de mobilképen tök bendzsó.
No a turkálás a képek közt ott kezdődik, hogy a wallpaper mutogatás előtt az oldal olyan intim kérdéseket tesz fel, minthogy milyen telefonom van. Bakker, mittudomén. Rózsaszín. Ölég kafa... Jócsajos...
A program persze nem éri be ennyivel...
No akkor megnézem...
Samsung.
Ójeee, beírom, oszt válasszak típust.
Hagyjálmááár... Próbálgatom (arra emlékszem, hogy betű, szám és van benne 7-es...) Nincs meg.
Felhívom Lacit azzal a tervekkel, hogy idegbeteg módjára üvöltözve követelem, hogy azonnal mondja meg, milyen telefonom van. Hát nem hív vissza. Ennek is most kell veszettül dolgoznia...
Mire megtaláltam egyedül, magamtól, pusztán az agyi kapacitásommal: addigra felkelt Eszti.
Aztán másnap a képeket válogattam. Mondanom sem kell, hogy több ezerből egy sem tetszik igazán... No comment. Azért találtam kettőt-hármat, amivel talán beérem két hétig. (Mert akkor ugyebár elkezdek majd karácsonyiakat válogatni...)
Laci bírja is az ilyen akcióimat. (Ja, mert nem kell azt gondolni, hogy fel tudom önállóan tenni a kis rózsaszínre a háttérképet.)
No sebaj, biztos nem az agyamért érkezett a napokban haza egy csokor virággal (szépszép, mert megérdemlem. :P Vagy kiharcoltam? ).
Nem nagyon volt időm a héten...
Először is a fél netes időmet a napokban az tette ki, hogy adventi háttérképet válasszak a mobilomra. Most egy büdösnagy virág van rajta, ami élőben csodálatos volt, de mobilképen tök bendzsó.
No a turkálás a képek közt ott kezdődik, hogy a wallpaper mutogatás előtt az oldal olyan intim kérdéseket tesz fel, minthogy milyen telefonom van. Bakker, mittudomén. Rózsaszín. Ölég kafa... Jócsajos...
A program persze nem éri be ennyivel...
No akkor megnézem...
Samsung.
Ójeee, beírom, oszt válasszak típust.
Hagyjálmááár... Próbálgatom (arra emlékszem, hogy betű, szám és van benne 7-es...) Nincs meg.
Felhívom Lacit azzal a tervekkel, hogy idegbeteg módjára üvöltözve követelem, hogy azonnal mondja meg, milyen telefonom van. Hát nem hív vissza. Ennek is most kell veszettül dolgoznia...
Mire megtaláltam egyedül, magamtól, pusztán az agyi kapacitásommal: addigra felkelt Eszti.
Aztán másnap a képeket válogattam. Mondanom sem kell, hogy több ezerből egy sem tetszik igazán... No comment. Azért találtam kettőt-hármat, amivel talán beérem két hétig. (Mert akkor ugyebár elkezdek majd karácsonyiakat válogatni...)
Laci bírja is az ilyen akcióimat. (Ja, mert nem kell azt gondolni, hogy fel tudom önállóan tenni a kis rózsaszínre a háttérképet.)
No sebaj, biztos nem az agyamért érkezett a napokban haza egy csokor virággal (szépszép, mert megérdemlem. :P Vagy kiharcoltam? ).
2010. nov. 22.
MondókaBéla
Ugye mindenki ismeri Esztert, aki heves fejcsóválással jelzi, hogy azonnal hagyjak abba mindenféle mondóka és éneklés jellegű tevékenységet! Mert ő azt nem szereti.
No ez egyik napról a másikra egyszerűen megváltozott.
Most - a ló túlsó oldalán-, naponta 3* hozza a Füzesi Zsuzsa mondókáskönyvet, hogy énekel, énekel. Jó sok van benne, de amit csak ismerek, azt mindent végignyomjuk! És imádja!
De a legjobb, hogy suttyomban megtanulgatja őket. Ma közel álltam hozzá, hogy szerteszéjjel puszilgassam, még az is megbocsátást nyert, hogy cseszett rendesen reggelizni (vagyis 3 falat aztán köszönöm...)
Ugyanis:
Etetőszék. Nem eszik. Köszönöm. Mondtam neki, hogy na ez nagyon nem frankó, éhes leszel... Erre Eszti?: Perec. He?
Gyerekek, perec, sósat, ropog, éhes lesz.
Ááá becarok kiskomám, igenigen, ugye mindenki által felismerhető volt? Szóval szeressük az okos fejét!
Amit annyira nem szeretünk, hogy eljött az idő. Tegnap kimondta az első enyém szót. Azóta pedig már többször is elhangzott. Ma konkrétan pl. akkor, amikor mosnék fel, ő egy ideje már szórakozhatott a felmosóval, mikor kértem, hogy most már adja oda. Erre szorongatva a felmosót: Enyém. Enyém. Enyém. Így asszem kijelenthetem, hogy a mi vonatunk is befutott az "enyém" pályaudvarra...
No ez egyik napról a másikra egyszerűen megváltozott.
Most - a ló túlsó oldalán-, naponta 3* hozza a Füzesi Zsuzsa mondókáskönyvet, hogy énekel, énekel. Jó sok van benne, de amit csak ismerek, azt mindent végignyomjuk! És imádja!
De a legjobb, hogy suttyomban megtanulgatja őket. Ma közel álltam hozzá, hogy szerteszéjjel puszilgassam, még az is megbocsátást nyert, hogy cseszett rendesen reggelizni (vagyis 3 falat aztán köszönöm...)
Ugyanis:
Etetőszék. Nem eszik. Köszönöm. Mondtam neki, hogy na ez nagyon nem frankó, éhes leszel... Erre Eszti?: Perec. He?
Gyerekek, perec, sósat, ropog, éhes lesz.
Ááá becarok kiskomám, igenigen, ugye mindenki által felismerhető volt? Szóval szeressük az okos fejét!
Amit annyira nem szeretünk, hogy eljött az idő. Tegnap kimondta az első enyém szót. Azóta pedig már többször is elhangzott. Ma konkrétan pl. akkor, amikor mosnék fel, ő egy ideje már szórakozhatott a felmosóval, mikor kértem, hogy most már adja oda. Erre szorongatva a felmosót: Enyém. Enyém. Enyém. Így asszem kijelenthetem, hogy a mi vonatunk is befutott az "enyém" pályaudvarra...
Szombat
Ahh, végre eljutottam ide is!
Az elmúlt napok izgalmai között említeném a szombati tanfolyamot.
Most volt az első. Ez azzal járt, hogy Esztire apja vigyázott, és ez így lesz minden szombaton. Még egy évig... És olyan minőségben lesz ez így, amilyenre még nem volt példa. Pl. egyszerűen nem volt még rá soha szükség, hogy apja keljen fel reggel, amikor Eszti, ő adja a tejet, reggelit stb. és egészen ebéd utánig ő legyen vele.
No apjuk kellőképpen aggódott is (no nemám a gyerek miatt hanem hogy hogyan fog ő a számítógéphez ülni délelőtt. Persze a válasz baromi egyszerű: sehogy apukám, sehogy... :D ) Így is lett, viszont egy használati utasítást igényelt Esztihez (melynek pontjai közé szerette volna tudni, mennyi tejet iszik, meg ilyenek apróságok, de én lelkesen azt is feltüntettem, hogy mit kell a kölökre adni, ha elindulnak sétálni stb.)
És mikor hazajöttem.... hmm... minden rendben volt... Még azt is kell gondolnom, hogy nem is árt ezeknek hogy néha kettesben vannak. A kapcsolatuk ugyanis egyszer háborús zónához hasonlít, másszor meg dúl a szerelem. Kicsit szélsőséges népek, na! :)
A tanfolyamom meg... Háát... 10-kor már komolyan elgondolkodtam, hogy 112 humán papírral a hátam mögött mit is üldögélek egy rakat képlet között? De kemény voltam, és kitartottam.
Az elmúlt napok izgalmai között említeném a szombati tanfolyamot.
Most volt az első. Ez azzal járt, hogy Esztire apja vigyázott, és ez így lesz minden szombaton. Még egy évig... És olyan minőségben lesz ez így, amilyenre még nem volt példa. Pl. egyszerűen nem volt még rá soha szükség, hogy apja keljen fel reggel, amikor Eszti, ő adja a tejet, reggelit stb. és egészen ebéd utánig ő legyen vele.
No apjuk kellőképpen aggódott is (no nemám a gyerek miatt hanem hogy hogyan fog ő a számítógéphez ülni délelőtt. Persze a válasz baromi egyszerű: sehogy apukám, sehogy... :D ) Így is lett, viszont egy használati utasítást igényelt Esztihez (melynek pontjai közé szerette volna tudni, mennyi tejet iszik, meg ilyenek apróságok, de én lelkesen azt is feltüntettem, hogy mit kell a kölökre adni, ha elindulnak sétálni stb.)
És mikor hazajöttem.... hmm... minden rendben volt... Még azt is kell gondolnom, hogy nem is árt ezeknek hogy néha kettesben vannak. A kapcsolatuk ugyanis egyszer háborús zónához hasonlít, másszor meg dúl a szerelem. Kicsit szélsőséges népek, na! :)
A tanfolyamom meg... Háát... 10-kor már komolyan elgondolkodtam, hogy 112 humán papírral a hátam mögött mit is üldögélek egy rakat képlet között? De kemény voltam, és kitartottam.
2010. nov. 18.
Utcai balhék
Anyuék ma jönnek.
Hogy miért ma, és nem szerdán?
Gabi felhív hétfőn: Úú, anyuék nem szerdán mennek ám, hanem szombaton! (Úúú, tényleg, dejó, hogy szólsz!) Majd visszahívlak, ha hazaértek este. (Jó.)
Gabi este 7-kor: anyuék szerdán mennek ám! (Jó, okés.)
Anyu este 1/2 8-kor: akkor megyünk csütörtökön... (:D)
Nekem mindegy, csak valakijöjjön valamikor elvinni a kölyköt egy körre, amíg az ablakokat letakarítom.
Megjegyzem tegnap a konyhát suvickoltam, Eszti több, mint másfél órán keresztül békénhagyott. Néha kijött, megállapította, hogy anya takarít, és visszavonult a nappaliba. Rém büszke voltam rá, mondtam is neki, hogy "jajjdejógyerek vagy, mikor lesz böjtje?". Hát hamar lett...
Most ott tartunk, hogy ezzel a gyerekkel nem lehet az utcára kimenni! Egyszerűen nem hat sem a szép szó, sem az erélyes, sem a megmagyarázás, sem a rángatás.
Soha nem arra akar menni, mint én (ő valahogy mindig a játszótér felé veszi az irányt).
Tegnap délután elindulunk. Eszti kiabál: moto, moto... Mondom nem visszük a motort, mert babakocsit viszünk, mert én nem szórakozom veled! De ő már rá is pattant a motorra. Persze megsajnálom, hiszen annyira szeretné...(Áá, bakker, tudom, hogy megbánom, tudom, hogy megbánom.)
Elindulunk motorral.
Két sarok, Eszti motorról le, "anya, viszed". Naigen, erre gondoltam.
Újabb két sarok: apa kanyarodik be kocsival. Mondom "dekirály vagy" és már be is vágtam a motort az elős ülésre. Apa elhajt.
Gyereknek leesik, hogy anya nem viszi a motort és azonnal eldobja magát, leül a földre és bömböli, hogy motooooo, motoooo...
Ahh, faszaaa! Apa telefon, "fel ne vidd azt a nyomoronc piros szart! Megyünk vissza érte." Apa értelemszerűen röhögve fogadja a hírt.
És visszamegyünk a motorért, majd 1,5 óra múlva úgy térünk haza a boltból, hogy a vállamon egy táska, kezemben egy szatyor a boltból, hónom alatt egy háztartási papírtörlő multipack, másik kezemben egy piros motor, és a lábammal segítem útba a gyereket. (Akit persze még néha azért vonszolni kell, mert ő vaksötétben is menne játszóra...)
Hogy miért ma, és nem szerdán?
Gabi felhív hétfőn: Úú, anyuék nem szerdán mennek ám, hanem szombaton! (Úúú, tényleg, dejó, hogy szólsz!) Majd visszahívlak, ha hazaértek este. (Jó.)
Gabi este 7-kor: anyuék szerdán mennek ám! (Jó, okés.)
Anyu este 1/2 8-kor: akkor megyünk csütörtökön... (:D)
Nekem mindegy, csak valakijöjjön valamikor elvinni a kölyköt egy körre, amíg az ablakokat letakarítom.
Megjegyzem tegnap a konyhát suvickoltam, Eszti több, mint másfél órán keresztül békénhagyott. Néha kijött, megállapította, hogy anya takarít, és visszavonult a nappaliba. Rém büszke voltam rá, mondtam is neki, hogy "jajjdejógyerek vagy, mikor lesz böjtje?". Hát hamar lett...
Most ott tartunk, hogy ezzel a gyerekkel nem lehet az utcára kimenni! Egyszerűen nem hat sem a szép szó, sem az erélyes, sem a megmagyarázás, sem a rángatás.
Soha nem arra akar menni, mint én (ő valahogy mindig a játszótér felé veszi az irányt).
Tegnap délután elindulunk. Eszti kiabál: moto, moto... Mondom nem visszük a motort, mert babakocsit viszünk, mert én nem szórakozom veled! De ő már rá is pattant a motorra. Persze megsajnálom, hiszen annyira szeretné...(Áá, bakker, tudom, hogy megbánom, tudom, hogy megbánom.)
Elindulunk motorral.
Két sarok, Eszti motorról le, "anya, viszed". Naigen, erre gondoltam.
Újabb két sarok: apa kanyarodik be kocsival. Mondom "dekirály vagy" és már be is vágtam a motort az elős ülésre. Apa elhajt.
Gyereknek leesik, hogy anya nem viszi a motort és azonnal eldobja magát, leül a földre és bömböli, hogy motooooo, motoooo...
Ahh, faszaaa! Apa telefon, "fel ne vidd azt a nyomoronc piros szart! Megyünk vissza érte." Apa értelemszerűen röhögve fogadja a hírt.
És visszamegyünk a motorért, majd 1,5 óra múlva úgy térünk haza a boltból, hogy a vállamon egy táska, kezemben egy szatyor a boltból, hónom alatt egy háztartási papírtörlő multipack, másik kezemben egy piros motor, és a lábammal segítem útba a gyereket. (Akit persze még néha azért vonszolni kell, mert ő vaksötétben is menne játszóra...)
2010. nov. 16.
Fejlődés
Node az utóbbi időben jó kis fejlődésen ment keresztül egyébként szívemcsücske gyermek, aki mindezután a balhéhengerlet után, azért odajött a lábamhoz, átkarolta és mondta, hogy szejetem (és gondolom reménykedve, hogy nem csak a lábamra gondolt...)
Szóval énekel.
Csigabiga gyeje ki. Ezt pont idáig tudja.
Inta-paninta-kiskatu-zsupsz. Ezt pont így tudja. (Gyengébbek kedvéért az a kiskatona rész.)
Szóval számol.
Egy-kető
Megjegyzem eddig is számolt, csak eddig kető-hájom módon. Aztán addig magyaráztuk neki, hogy van egy is, amíg lett, csak ehhez el kellett hagyni a hármat.
A poén, hogy manapság érti, hogy vannak számok: ezért ilyeneket magyaráz, amikor több dolog van a képen: négy-kinenc-hájom.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy számfogalma csak a kettőről van. Ha valamiből kettő van, akkor az mondja.
És a színek.
Kettőt ismer: piros és kék.
Eleinte minden piros volt, most a pirosat már nagy eséllyel eltalálja, a kéket is, de ezeken kívül minden beleesik az említett két színtartományba.
No ennyi, hogy ne csak szidjam szegín kölyköt.
Szóval énekel.
Csigabiga gyeje ki. Ezt pont idáig tudja.
Inta-paninta-kiskatu-zsupsz. Ezt pont így tudja. (Gyengébbek kedvéért az a kiskatona rész.)
Szóval számol.
Egy-kető
Megjegyzem eddig is számolt, csak eddig kető-hájom módon. Aztán addig magyaráztuk neki, hogy van egy is, amíg lett, csak ehhez el kellett hagyni a hármat.
A poén, hogy manapság érti, hogy vannak számok: ezért ilyeneket magyaráz, amikor több dolog van a képen: négy-kinenc-hájom.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy számfogalma csak a kettőről van. Ha valamiből kettő van, akkor az mondja.
És a színek.
Kettőt ismer: piros és kék.
Eleinte minden piros volt, most a pirosat már nagy eséllyel eltalálja, a kéket is, de ezeken kívül minden beleesik az említett két színtartományba.
No ennyi, hogy ne csak szidjam szegín kölyköt.
A majdnem sikeres nevelt
Ahhh, ma szerettem volna beszámolni a tökéletes nevelési módszereimről, vagyis, hogy a "véreskéz" elméletnek köszönhetően kicsit visszatértünk a régi kerékvágásba (legalábbis újra van tészta a táljában és nem ette meg, nomeg a sapkáját sem tépte le ezer éve útközben mérgében.) De mire a csodát leírtam volna, ma akkora patáliával érkeztünk haza a játszótérről, hogy arról jobb nem is mesélni.
Így érthető módon a gyerek kezelésének lehetőségeiről most nem állok neki értekezni...
Miután a játszón voltunk vagy másfél órát (nagytakarítás és miegymás mellett), úgy kellett hazarángatnom. Persze addigra már úgy bőgött, és piros foltos és taknyos volt a feje, majd hazaérve levetkőzött. Szigorúan egyedül (ez ugyanis az új kedvenc szavunk...).
No, beállt a konyha közepére és bejelentette: ebííííd.
Egyrészt büszke voltam rá, hogy eltalálta a megfelelő étkezés nevét, másrészt megmondtam, hogy jócskán megérdemli, hogy várnia kell vagy 20 percet, amíg tésztát főzök a ragulevesbe. (És akkor még óriásmák, hogy tegnap este megfőztem a levest.)
Még hüppögött egy kicsit, de aztán elvonult Duplózni...
Így érthető módon a gyerek kezelésének lehetőségeiről most nem állok neki értekezni...
Miután a játszón voltunk vagy másfél órát (nagytakarítás és miegymás mellett), úgy kellett hazarángatnom. Persze addigra már úgy bőgött, és piros foltos és taknyos volt a feje, majd hazaérve levetkőzött. Szigorúan egyedül (ez ugyanis az új kedvenc szavunk...).
No, beállt a konyha közepére és bejelentette: ebííííd.
Egyrészt büszke voltam rá, hogy eltalálta a megfelelő étkezés nevét, másrészt megmondtam, hogy jócskán megérdemli, hogy várnia kell vagy 20 percet, amíg tésztát főzök a ragulevesbe. (És akkor még óriásmák, hogy tegnap este megfőztem a levest.)
Még hüppögött egy kicsit, de aztán elvonult Duplózni...
2010. nov. 15.
Nagytakarítás
Mindenki várva várja azt a pillanatot az évben, amikor elvégezheti a lakás nagytakarítását! Ódeboldogság, hogy ez nálunk most következett be!
Külön élvezet ez egy 21 hóssal a nyakamban...
Mivel ezzel számoltam, így ma elkezdtem és pénteken tervezem befejezni.
A dolog úgy kezdődött, hogy elkezdtem Eszti szobájában a bútorok lemosását, és 5 perc múlva oltári sikongatás, örömködés. Ezt megnézem...
Eszti a mosogatószeres víz habjával játszadozott, mire odaértem, már Mici feje is be volt vele kenve. Mit csinálsz gyerek, hejj! Erre boldogan mutat Micire: sampon...
Szóval most erre haragudjál! Mosogatószeres víz magasra kerül, Eszti kezébe egy tiszta, és nem vizes törlőruha, aztán csak végeztünk így két szobával. (Közben persze egy tízórai, egy játszóterezés is befigyelt, dehát ezért szánok rá 5 napot...)
Nagyon nem panaszkodom, mert anyuék lelkesen eljönnek szerdán, és legalább Esztit lefoglalják, amíg az ablakokat megpuceválom (anyu, ugye tiszta sor, hogy szerdára zuhogó esőt ígértek?). No mindegy, nyűjjük ezt a takarítás dolgot.
Külön élvezet ez egy 21 hóssal a nyakamban...
Mivel ezzel számoltam, így ma elkezdtem és pénteken tervezem befejezni.
A dolog úgy kezdődött, hogy elkezdtem Eszti szobájában a bútorok lemosását, és 5 perc múlva oltári sikongatás, örömködés. Ezt megnézem...
Eszti a mosogatószeres víz habjával játszadozott, mire odaértem, már Mici feje is be volt vele kenve. Mit csinálsz gyerek, hejj! Erre boldogan mutat Micire: sampon...
Szóval most erre haragudjál! Mosogatószeres víz magasra kerül, Eszti kezébe egy tiszta, és nem vizes törlőruha, aztán csak végeztünk így két szobával. (Közben persze egy tízórai, egy játszóterezés is befigyelt, dehát ezért szánok rá 5 napot...)
Nagyon nem panaszkodom, mert anyuék lelkesen eljönnek szerdán, és legalább Esztit lefoglalják, amíg az ablakokat megpuceválom (anyu, ugye tiszta sor, hogy szerdára zuhogó esőt ígértek?). No mindegy, nyűjjük ezt a takarítás dolgot.
2010. nov. 13.
Metrós kávés őrület
Az úúúúgy vala...
A fórumon beszéltünk a Dolce Gusto kávéfőzőről. Aztán belépve a Metroba pont belebotlottunk egy Krups kapszulás kávéfőző bemutatóba, amelyre nekem azonnal sorba kellett állnom egy adagért. De csak azért, mert pont ma beszéltünk hasonló masináról és csak ezért.
Szóval, gyerek a bevásárlókocsi közepén csücsül (nem volt már rendes gyerektartós kocsi), apja tolja, de már forgatja a szemét.
Forgatja, forgatja persze, mert:
a) el kell jönni bevásárolni,
b) el kell hozni a boltban beőrülős gyereket,
c) és a hülye felesége még beáll kávéért.
Elindulunk a bejárati ajtó mellől a hostesstől. A kávé forró, a gyerek folyamatosan beszáll-kiszáll a bevásárlókocsiba (nekem tele a kezem kávéval, bocsi). Így apa kissé elkészülve. Engem meg csak a kávé érdekel.
Aztán belekóstoltam, és rájöttem, hogy nem is akarok kávét inni...
Anya: Béb fogd meg lécci!
Apa: Aztán melyik kezemmel? Amelyikkel a gyereket fogom, vagy amelyikkel a kocsit.
Anya: Akkor idd meg, nekem mégsem kell!
Apa: Akkor minek kérted el? És amúgyis tejeskávé, mégcsak nem is cappucino.
Anya: De akkor most mit csináljak vele?
Apa: Nem érdekel, hagyd a pulton, csak csinálj valamit!
Továbbra is döntésképtelen vagyok, így elmegyek megnézni a Duplókat. A kávémmal. Apa/gyerek a másik irányban...
Amikor legközelebb összefutottunk apának már lila a feje.
Apa: Haladjunkmáááár!
Anya: Jó, de a kávét nem iszod meg?
Apa: Nem, nincs benne cukor.
Anya: Akkor most mit csináljak vele?
Apa: Nem érdekel, menjünk!
Hamar átszeljük a multigigaméreteket: tejespult.
Apa fejének lilasága nem csökken. Engem továbbra is a kávé érdekel. A gyerek? No igen, az már beőrülve... Dehát nekem tele a kezem...
Apa: Ha nem azt a rohadt kávét szorongatnád, talán összekaparhatnád Esztit a sorok közül.
Anya: Jó, de mit csináljak a kávéval? Mondtam már, hogy nem kérem?
Apa: Mondtad, hagyd ott valahol, de ne idegesíts! Mi kell még?
Anya: Vaj, sajt.
Sajt be a kocsiba. Vaj sehol. Kávé viszont van a kezemben. Esküszöm, nagyon keresem a vajat, nagyon keresem, közben látom, hogy a sor végén apja a bekergült gyereket kergeti. Már ekkor sejtem, hogy nem lesz ennek jó vége.
Apa: Hol a vaj?
Anya: Bakker nem találom és amúgy is, kávéval a kezemben nem tudok rohangálni!
Apa: Vidd Esztit, meg a kosarat! Keress halat! Én előkerítem a vajat!
(Eskübecsszó nem hallom a halas kérést...)
Így beállítom a kocsit a jégkrémespult mellé, Esztivel elbeszélgetek és közben megnézegetem a müzliket.
Apa: Hol a hal?
Anya: Milyen hal?
Apa: Ááá, vazze, mondtam, hogy nézzél halat!
Anya: Jaaa, nem hallottam.
Apa: Mert az a rohadt kávé!
Éééés, ezzel elveszi a kezemből, és lehúzza az egészet. Egyszuszra.
Anya: Ezt megtehetted volna 20 perce is...
Végül sorbanállás, fizetés, kedélyesen dédihez vonulás.
Este arra gondoltam, hogy apa ölébe elnyújtózva megjegyzem már neki, hogy milyen régen kaptam virágot, de aztán úgy véltem, ez nem a legjobb helyzet erre... :)
A fórumon beszéltünk a Dolce Gusto kávéfőzőről. Aztán belépve a Metroba pont belebotlottunk egy Krups kapszulás kávéfőző bemutatóba, amelyre nekem azonnal sorba kellett állnom egy adagért. De csak azért, mert pont ma beszéltünk hasonló masináról és csak ezért.
Szóval, gyerek a bevásárlókocsi közepén csücsül (nem volt már rendes gyerektartós kocsi), apja tolja, de már forgatja a szemét.
Forgatja, forgatja persze, mert:
a) el kell jönni bevásárolni,
b) el kell hozni a boltban beőrülős gyereket,
c) és a hülye felesége még beáll kávéért.
Elindulunk a bejárati ajtó mellől a hostesstől. A kávé forró, a gyerek folyamatosan beszáll-kiszáll a bevásárlókocsiba (nekem tele a kezem kávéval, bocsi). Így apa kissé elkészülve. Engem meg csak a kávé érdekel.
Aztán belekóstoltam, és rájöttem, hogy nem is akarok kávét inni...
Anya: Béb fogd meg lécci!
Apa: Aztán melyik kezemmel? Amelyikkel a gyereket fogom, vagy amelyikkel a kocsit.
Anya: Akkor idd meg, nekem mégsem kell!
Apa: Akkor minek kérted el? És amúgyis tejeskávé, mégcsak nem is cappucino.
Anya: De akkor most mit csináljak vele?
Apa: Nem érdekel, hagyd a pulton, csak csinálj valamit!
Továbbra is döntésképtelen vagyok, így elmegyek megnézni a Duplókat. A kávémmal. Apa/gyerek a másik irányban...
Amikor legközelebb összefutottunk apának már lila a feje.
Apa: Haladjunkmáááár!
Anya: Jó, de a kávét nem iszod meg?
Apa: Nem, nincs benne cukor.
Anya: Akkor most mit csináljak vele?
Apa: Nem érdekel, menjünk!
Hamar átszeljük a multigigaméreteket: tejespult.
Apa fejének lilasága nem csökken. Engem továbbra is a kávé érdekel. A gyerek? No igen, az már beőrülve... Dehát nekem tele a kezem...
Apa: Ha nem azt a rohadt kávét szorongatnád, talán összekaparhatnád Esztit a sorok közül.
Anya: Jó, de mit csináljak a kávéval? Mondtam már, hogy nem kérem?
Apa: Mondtad, hagyd ott valahol, de ne idegesíts! Mi kell még?
Anya: Vaj, sajt.
Sajt be a kocsiba. Vaj sehol. Kávé viszont van a kezemben. Esküszöm, nagyon keresem a vajat, nagyon keresem, közben látom, hogy a sor végén apja a bekergült gyereket kergeti. Már ekkor sejtem, hogy nem lesz ennek jó vége.
Apa: Hol a vaj?
Anya: Bakker nem találom és amúgy is, kávéval a kezemben nem tudok rohangálni!
Apa: Vidd Esztit, meg a kosarat! Keress halat! Én előkerítem a vajat!
(Eskübecsszó nem hallom a halas kérést...)
Így beállítom a kocsit a jégkrémespult mellé, Esztivel elbeszélgetek és közben megnézegetem a müzliket.
Apa: Hol a hal?
Anya: Milyen hal?
Apa: Ááá, vazze, mondtam, hogy nézzél halat!
Anya: Jaaa, nem hallottam.
Apa: Mert az a rohadt kávé!
Éééés, ezzel elveszi a kezemből, és lehúzza az egészet. Egyszuszra.
Anya: Ezt megtehetted volna 20 perce is...
Végül sorbanállás, fizetés, kedélyesen dédihez vonulás.
Este arra gondoltam, hogy apa ölébe elnyújtózva megjegyzem már neki, hogy milyen régen kaptam virágot, de aztán úgy véltem, ez nem a legjobb helyzet erre... :)
2010. nov. 11.
Nem sok, de ez van
Délután Eszti felkel és ellépünk a ma nyílt Pennybe. Hogy miért követünk el ilyen őrületet, hogy minigyerekkel az ezeremberes tömegbe vonulunk? Hát nanáhogy a lufiért!
Már szegénynek ezer éve nem volt lufija, és ez szomorú...
Amúgy a mamáék mellett nyílik, és amúgy is le kell passzolnom Esztit egy röpke negyed órára a Hajninak, mert én biza találtam egy nekem tetsző tanfolyamot, és el is megyek rá. Ma van a beiratkozás, 4-kor indulok és Laci csak negyedre 5-re ér haza.
Szóval ez így megint nagyon jó!
Tegnap visszavittük a könyvtárba a Boribon könyveket. Hoztunk ki másik 3-at. De annyira felhúztam magam, hogy a "Boribon focizik"-ot vissza is viszem. Annyira idegesítő a szövege, hogy nem bírom. És hosszú is. Nem hiszem, hogy Eszti nagyon befordulna rajta... Nekünk meg csak jobb lesz!
És ennyi az izgalom...
Már szegénynek ezer éve nem volt lufija, és ez szomorú...
Amúgy a mamáék mellett nyílik, és amúgy is le kell passzolnom Esztit egy röpke negyed órára a Hajninak, mert én biza találtam egy nekem tetsző tanfolyamot, és el is megyek rá. Ma van a beiratkozás, 4-kor indulok és Laci csak negyedre 5-re ér haza.
Szóval ez így megint nagyon jó!
Tegnap visszavittük a könyvtárba a Boribon könyveket. Hoztunk ki másik 3-at. De annyira felhúztam magam, hogy a "Boribon focizik"-ot vissza is viszem. Annyira idegesítő a szövege, hogy nem bírom. És hosszú is. Nem hiszem, hogy Eszti nagyon befordulna rajta... Nekünk meg csak jobb lesz!
És ennyi az izgalom...
2010. nov. 10.
Eső meg reszelt sajt meg ilyenek
Azért jó, ha esik az eső: mert Eszti simán babakocsival utazik akárhova. Még a fejét is behúzza, rá ne essen az eső...
Kikéredzkedett ma is persze a boltban, majd hazafele is egy kicsit sétált, mert azért az nem maradhat el, de kb. 15 perc után visszaszállt a kocsiba.
Igazán kényelmes így az élet (nekem is).
Persze a negyed órás séta alatt a szomorúság ért engem, hogy Eszti rájött, hogy valójában a tócsákat kikerülni egyedül anyának érdeke, a gyereknek ez überkirály buli, szóval tolta bele magát az összesbe bakancsostól, melegítőstől... Mindig bejelentette, hogy nemnem, kerül. Mondjuk vettem észre... Jól is nézett ki utána...
Ebédre spagettit csináltam. De ettől is kivagyok ám. Mert kapásból kétfélét.
A kölyök ugyanis darálthús-fóbiás.
Frankón imádja az összes-féle-fajta húst, de darálva?? Inkább az éhhalál... Szerintem nincs már olyan anya a világon, akinek a 21hós gyermekének pürésített főtt csirkemelladagok figyelnének a fagyasztójában (rajtam kívül). Dehát spagi nem megy darált hús nélkül, csak max így.
Amúgy is elvonult egy adag kukival, mondom de király, gyorsan sajtot reszelek.
Ez nálunk külön műsorszám: "hogyan reszeljünk sajtot ohne kölök" mert, ha ott van, azonnal tátogatja a száját, mint a kismadarak.
Csak Eszti nem olyan cuki ám ilyenkor, mert folyamatosan hamma-hamma felkiáltásokat is végez közben és ez a 2. perc után annyira idegesítő, hogy folyamatosan potyogtatni kell neki a sajtdarabkákat(különben megőrülsz).
Mondjuk pofátlanabb fázisaiban nem hammát mond, hanem harap-harap... és tényleg. A fél sajt eltűnik ilyenkor a fejében, szóval nálunk ez úgy működik, ha el van foglalva, akkor kell gyorsan lereszelni a kajába a sajtot, különben jön a kis éhenkórász haramia és bezsebeli.
No, le is reszeltem, már éppen az olívabogyót vágtam fel, mire visszaért a konyhába. És már jött is. Mondom ez olívabogyó... Jójó, olika, hamma-hamma...
Áááánemáááár...
És frankó beette az adagját.
Úgy érzem, ezt a részt nem lehet megkerülni, valamit muszáj már az előkészítéskor eltüntetnie a konyhapultról...
Úú, és kb egy hete kéne mesélnem a 13. fogról. Szinte már kinőtt, csak elfelejtettem mondani, hogy ójeee, 3. szemfog!
Noaztán még azt tettem tegnap, hogy vásártam egy csodacuki hajpántot.
Ugyanis nekem van egy, amivel több apró bibi van: fekete, ki van nyúlva (mert nagy a fejem), és rendszerint a vattapamacsokra van hajítva, így állandóan szöszös. De azt akár 1,5 órán át is hordja anélkül, hogy levenné. nem úgy, mint a max 10 percet bíró csatokat. Na akkor kap egy sajátot.
Direkt kértem, hogy válassza ki a csatosnál, melyiket szeretné, mert ha megveszem és nem hordja, akkor kirakom a hóra.
Természetesen egy pillanatig nem figyelt rám, mert be volt gőzölve a sok csattól és bizsutól, így megvettem, ami nekem tetszett. Lila, lepkés, extraédi, pont gyerekméret. Ééééés nem hordja... Mehetünk a hóra... :)
Kikéredzkedett ma is persze a boltban, majd hazafele is egy kicsit sétált, mert azért az nem maradhat el, de kb. 15 perc után visszaszállt a kocsiba.
Igazán kényelmes így az élet (nekem is).
Persze a negyed órás séta alatt a szomorúság ért engem, hogy Eszti rájött, hogy valójában a tócsákat kikerülni egyedül anyának érdeke, a gyereknek ez überkirály buli, szóval tolta bele magát az összesbe bakancsostól, melegítőstől... Mindig bejelentette, hogy nemnem, kerül. Mondjuk vettem észre... Jól is nézett ki utána...
Ebédre spagettit csináltam. De ettől is kivagyok ám. Mert kapásból kétfélét.
A kölyök ugyanis darálthús-fóbiás.
Frankón imádja az összes-féle-fajta húst, de darálva?? Inkább az éhhalál... Szerintem nincs már olyan anya a világon, akinek a 21hós gyermekének pürésített főtt csirkemelladagok figyelnének a fagyasztójában (rajtam kívül). Dehát spagi nem megy darált hús nélkül, csak max így.
Amúgy is elvonult egy adag kukival, mondom de király, gyorsan sajtot reszelek.
Ez nálunk külön műsorszám: "hogyan reszeljünk sajtot ohne kölök" mert, ha ott van, azonnal tátogatja a száját, mint a kismadarak.
Csak Eszti nem olyan cuki ám ilyenkor, mert folyamatosan hamma-hamma felkiáltásokat is végez közben és ez a 2. perc után annyira idegesítő, hogy folyamatosan potyogtatni kell neki a sajtdarabkákat(különben megőrülsz).
Mondjuk pofátlanabb fázisaiban nem hammát mond, hanem harap-harap... és tényleg. A fél sajt eltűnik ilyenkor a fejében, szóval nálunk ez úgy működik, ha el van foglalva, akkor kell gyorsan lereszelni a kajába a sajtot, különben jön a kis éhenkórász haramia és bezsebeli.
No, le is reszeltem, már éppen az olívabogyót vágtam fel, mire visszaért a konyhába. És már jött is. Mondom ez olívabogyó... Jójó, olika, hamma-hamma...
Áááánemáááár...
És frankó beette az adagját.
Úgy érzem, ezt a részt nem lehet megkerülni, valamit muszáj már az előkészítéskor eltüntetnie a konyhapultról...
Úú, és kb egy hete kéne mesélnem a 13. fogról. Szinte már kinőtt, csak elfelejtettem mondani, hogy ójeee, 3. szemfog!
Noaztán még azt tettem tegnap, hogy vásártam egy csodacuki hajpántot.
Ugyanis nekem van egy, amivel több apró bibi van: fekete, ki van nyúlva (mert nagy a fejem), és rendszerint a vattapamacsokra van hajítva, így állandóan szöszös. De azt akár 1,5 órán át is hordja anélkül, hogy levenné. nem úgy, mint a max 10 percet bíró csatokat. Na akkor kap egy sajátot.
Direkt kértem, hogy válassza ki a csatosnál, melyiket szeretné, mert ha megveszem és nem hordja, akkor kirakom a hóra.
Természetesen egy pillanatig nem figyelt rám, mert be volt gőzölve a sok csattól és bizsutól, így megvettem, ami nekem tetszett. Lila, lepkés, extraédi, pont gyerekméret. Ééééés nem hordja... Mehetünk a hóra... :)
2010. nov. 9.
Amúgy meg....
... annyira cuki. (Mert persze mindemellett csak ezért nem adtuk még el...)
Felkel reggel és levág egy monológot (csak minden 3. szavát értem), arról, hogy apa itthon van, vasárnap van. Ekkor elmondom, hogy nem, ma nem vasárnap van, és apa dolgozik. Erre: apa, apa, apuci, elment, dolgozni, kiment, autó.
Komolyan zabálnivaló! Főleg ezzel a vasárnap dumával. (Vasárnap kérdezte még az ágyban fekve reggel, hol van apa, és mondtam neki, hogy itthon van, alszik, mert vasárnap van, innen jön a duma).
Egyébként meg sztároltam magam itthon elég rendesen, mert Teszveszen megszereztem egy télikabit meg egy overált is, összesen 5 rugóért. A kabi már megjött, hát beszaráscuki tündérkés, meg szőröskapucnis, szóval király, és még a mérettel sincs gubanc.
Felkel reggel és levág egy monológot (csak minden 3. szavát értem), arról, hogy apa itthon van, vasárnap van. Ekkor elmondom, hogy nem, ma nem vasárnap van, és apa dolgozik. Erre: apa, apa, apuci, elment, dolgozni, kiment, autó.
Komolyan zabálnivaló! Főleg ezzel a vasárnap dumával. (Vasárnap kérdezte még az ágyban fekve reggel, hol van apa, és mondtam neki, hogy itthon van, alszik, mert vasárnap van, innen jön a duma).
Egyébként meg sztároltam magam itthon elég rendesen, mert Teszveszen megszereztem egy télikabit meg egy overált is, összesen 5 rugóért. A kabi már megjött, hát beszaráscuki tündérkés, meg szőröskapucnis, szóval király, és még a mérettel sincs gubanc.
Vasszigor
Ma reggel felkeltem, és úgy döntöttem előveszem a tartalék türelmemet és következetességemet, és uzsgyi!
Így is lett.
Egyetlen "azt nem szabad, mert...." hangzik csak el, a következőnél megszüntetjük a cselekvést. Persze figyelmeztetem erről.
Így ma már nem játszhatott a száraztésztájával (ami hónapok óta egy dobozban áll a konyhában, azt szokta "főzni", és pár napja tüntelőleg eszi. Az hagyján, hogy megrágja, kiköpi a habtapira, de utána bevesz még egyet a szájába és újabb kör rágás-köpés jön. Gondolom az segíti hozzá, hogy már az elsőnél tájékoztatom, hogy az nem finom, nem kéne megenni, és amúgy sem köpdösni.)
Aztán elvettem az újságjait. Újabb Metró katalógus jött, megbeszéltük, hogy elolvashatja, de ha összegyűri vagy eltépi, elveszem. És már gyűrte is. Oké, szevasz újság...
Szóval valahogy így. A legszebb az egészben, hogy még egyszer sem sértődött meg rajta. Tutkó érti nagyon jól, mi a szitu. Szóval vaskalap, vasszigor, aztán majd csak enyhülhetünk. Vagy úgy belejövök a véreskezezésbe, hogy ígymaradunk... Nesze neked éntudat!
Így is lett.
Egyetlen "azt nem szabad, mert...." hangzik csak el, a következőnél megszüntetjük a cselekvést. Persze figyelmeztetem erről.
Így ma már nem játszhatott a száraztésztájával (ami hónapok óta egy dobozban áll a konyhában, azt szokta "főzni", és pár napja tüntelőleg eszi. Az hagyján, hogy megrágja, kiköpi a habtapira, de utána bevesz még egyet a szájába és újabb kör rágás-köpés jön. Gondolom az segíti hozzá, hogy már az elsőnél tájékoztatom, hogy az nem finom, nem kéne megenni, és amúgy sem köpdösni.)
Aztán elvettem az újságjait. Újabb Metró katalógus jött, megbeszéltük, hogy elolvashatja, de ha összegyűri vagy eltépi, elveszem. És már gyűrte is. Oké, szevasz újság...
Szóval valahogy így. A legszebb az egészben, hogy még egyszer sem sértődött meg rajta. Tutkó érti nagyon jól, mi a szitu. Szóval vaskalap, vasszigor, aztán majd csak enyhülhetünk. Vagy úgy belejövök a véreskezezésbe, hogy ígymaradunk... Nesze neked éntudat!
2010. nov. 8.
Most már lehet szavam...
Azt kell mondja, hogy a hetek óta tartó séta körüli hercehurca nemcsak egy csöppapró probléma volt, hanem bevezetője a NAGY öntudatra ébredésnek.
Kb. 3-4 napja a gyermek egyszeűen katasztrófa. Annyira neveletlen és nem hallgat rám, hogy ma eljött a nagy pillanat (amelyről azt gondoltam, hogy velem ugyan nem fog megtörténni...): Esztit úgy elzavartam ebéd közben a szobába, hogy még én is bőgtem. Mert olyan megszeppent fejjel ment el, hogy teljesen megsajnáltam...
De tényleg tűrhetetlen az a nagy "én" életérzés, amit produkál.
Azt amit kér, azt azonnal, amit én kérek, az meg le van ejtve...
Amíg kicsibe nyomja, lecarom, de amikor arról van szó, hogy pl. kifele jövet elkap egy paprikát a zöldségesben és amikor kérem, hogy engedje el annál jobban szorítja? Heee?
És addig szorította, amíg elveimmel ellentétben egyszerűen azt mondtam neki, hogy jééé, ott egy kutyus... Pedig nem is volt ott. Muszáj volt, mert amíg a paprika téma volt, addig annál jobban szorította, minél inkább kértem, hogy ne tegye! Aztán persze magyarázhattam, hogy baromira nem volt ott a kutyus, csak azért mondtam, mert nem engedte el a parikát.
És ezek a sztorik naponta 12* előfordulnak. Minél inkább kérem valamire, hogy na ezt már ne, annál jobban csinálja.
Persze nem voltam olyan naív, hogy azt gondoljam a tökéletes gyermek örökre megmarad, de azért reméltem még pár hónap nyugalmat. De valahogy ilyen téren Eszti mindig élen jár... Yess! Szoppantyú... De majd megoldjuk, csak még nem tudom, hogyan.
Kb. 3-4 napja a gyermek egyszeűen katasztrófa. Annyira neveletlen és nem hallgat rám, hogy ma eljött a nagy pillanat (amelyről azt gondoltam, hogy velem ugyan nem fog megtörténni...): Esztit úgy elzavartam ebéd közben a szobába, hogy még én is bőgtem. Mert olyan megszeppent fejjel ment el, hogy teljesen megsajnáltam...
De tényleg tűrhetetlen az a nagy "én" életérzés, amit produkál.
Azt amit kér, azt azonnal, amit én kérek, az meg le van ejtve...
Amíg kicsibe nyomja, lecarom, de amikor arról van szó, hogy pl. kifele jövet elkap egy paprikát a zöldségesben és amikor kérem, hogy engedje el annál jobban szorítja? Heee?
És addig szorította, amíg elveimmel ellentétben egyszerűen azt mondtam neki, hogy jééé, ott egy kutyus... Pedig nem is volt ott. Muszáj volt, mert amíg a paprika téma volt, addig annál jobban szorította, minél inkább kértem, hogy ne tegye! Aztán persze magyarázhattam, hogy baromira nem volt ott a kutyus, csak azért mondtam, mert nem engedte el a parikát.
És ezek a sztorik naponta 12* előfordulnak. Minél inkább kérem valamire, hogy na ezt már ne, annál jobban csinálja.
Persze nem voltam olyan naív, hogy azt gondoljam a tökéletes gyermek örökre megmarad, de azért reméltem még pár hónap nyugalmat. De valahogy ilyen téren Eszti mindig élen jár... Yess! Szoppantyú... De majd megoldjuk, csak még nem tudom, hogyan.
2010. nov. 5.
Szavam sem lehet
Katasztrófa, de nincs időm egyáltalán.
Ma rendbepuccantottam a lakást, megfőztem, mostam, így úgy döntöttem, megérdemlem az alvásidős ellépést.
Mondjuk nem volt nehéz teljesíteni, miután Eszti az óraátállítás óta nem vágja mennyit kéne aludni és rendszeresen 7-kor kel. Tegnap ugyan megcsillogtatott egy kis reménysugarat az aznapi 3/4 8-as ébredéssel, de csak átvágott.
Végülis nekem így is jó, mert egy csomó mindenre jut időm délelőtt...
Jaaa, és ellépés..
Már megint nem öncélú a dolog. Az angolruhaturiba akarok bevetődni, természetesen a gyerekbe... Nincs egy rongya sem szegény kölöknek, na. És vele aztán be nem teszem a lábam oda.
A mai sétánk után ugyanis Eszti megtanulta a "csúnyán viselkedtem" kifejezést. Mondjuk az halálosan jó volt, ahogyan ismételgette itthon (szerintem persze mindenféle meggyőződés nélkül), hogy csúnyán viselkelkedtél, csúnyán, csúnyán. Amúgy nem volt vicces akkor, amikor az új bosszúmódszert alkalmazta, amely legújabban abból áll, hogy
"Nem mehetek amerre akarok? Akkor kabbe, letépem a sapkámat, majd a kabátomat, majd ha elég gyors vagyok, akkor még a sálamat is."
Mondjuk, ha belegondolok, ez sokkal barátibb gesztus tőle mint az "elhagyom magam és anya húzzon haza félkézzel" módnál. Szóval végülis szavam sem lehet...
Nem mellesleg ma hosszas tanítgatás után reggeli után rámnézett és azt mondta: Köszönöm, elég. Nem pedig a tálcára köpte az utolsó falatot.
Há' tényleg egy szavam sem lehet... :)
Ma rendbepuccantottam a lakást, megfőztem, mostam, így úgy döntöttem, megérdemlem az alvásidős ellépést.
Mondjuk nem volt nehéz teljesíteni, miután Eszti az óraátállítás óta nem vágja mennyit kéne aludni és rendszeresen 7-kor kel. Tegnap ugyan megcsillogtatott egy kis reménysugarat az aznapi 3/4 8-as ébredéssel, de csak átvágott.
Végülis nekem így is jó, mert egy csomó mindenre jut időm délelőtt...
Jaaa, és ellépés..
Már megint nem öncélú a dolog. Az angolruhaturiba akarok bevetődni, természetesen a gyerekbe... Nincs egy rongya sem szegény kölöknek, na. És vele aztán be nem teszem a lábam oda.
A mai sétánk után ugyanis Eszti megtanulta a "csúnyán viselkedtem" kifejezést. Mondjuk az halálosan jó volt, ahogyan ismételgette itthon (szerintem persze mindenféle meggyőződés nélkül), hogy csúnyán viselkelkedtél, csúnyán, csúnyán. Amúgy nem volt vicces akkor, amikor az új bosszúmódszert alkalmazta, amely legújabban abból áll, hogy
"Nem mehetek amerre akarok? Akkor kabbe, letépem a sapkámat, majd a kabátomat, majd ha elég gyors vagyok, akkor még a sálamat is."
Mondjuk, ha belegondolok, ez sokkal barátibb gesztus tőle mint az "elhagyom magam és anya húzzon haza félkézzel" módnál. Szóval végülis szavam sem lehet...
Nem mellesleg ma hosszas tanítgatás után reggeli után rámnézett és azt mondta: Köszönöm, elég. Nem pedig a tálcára köpte az utolsó falatot.
Há' tényleg egy szavam sem lehet... :)
2010. nov. 3.
Ezmegaz
Az elmúlt napok arról szóltak, hogy gyerek az egyik nagyszülővel, majd gyerek a másik nagyszülővel, majd gyerek a családdal és tegnap újra gyerek az egyik nagyszülővel. (Két-két órákról van ám szó, csak így lazábban hangzik...)
Így mi Lacival békességben megkávéztuk életem kávéját a Freiben, de Lacié is nagy ász volt ám.
Tegnap csináltam sütit. Készült is róla fotó. A kép címe:
Amíg anya a sütőpapírral vacakol...
A történet arról szól, hogy lelkesen sütöttem egy adag sütit, ha már a mama meg a Hajni voltak olyan jók és átjöttek délután Esztire vigyázni alvásidőben. Majd elkezdtem a sütőpapírt vágni és mire visszafordultam... Már csak arra kellett kérnem kedvenc gyermekemet, hogy maradjon úgy, amíg hozom a fényképezőt.
Ami egyébként még látható:
a) a gyerek baromi kultúráltan, kanállal eszi a nyers tésztát az edényből.
b) éééés, hopppá, hol a rózsaszín pulcsi?? Nohát kimostam, mert az új lila is megfelelő számára. Ójjeeee! Már van kettő, amit szívesen hord. Igaz, hogy ez utóbbi 92-es? De nem lehet minden tökéletes!
Ha már ruhák: elkezdtem kajtatni a télikabátot meg overállt. Persze boltokban nulla sikerrel. Illetve inkább arról van szó, előjött belőlem a spúrabb énem, hogy a francokat fogok 10 rugóért overállt meg kabit venni. Így Teszveszen keresgélek. És nagyon boldog vagyok, mert 2000 körül már árulnak overálokat (az inkább az a bajom vele, hogy mi van, ha nem lesz igazi tél? Akkor ne legyen már egy potyakezeslábas a nyakunkon, nem?)
No ennyi...
Meg egy bónusz videó: Kirakós
Igaz uncsi, de olyan ügyes Esztim, hogy magam is meglepődtem, amikor egyszer azt vettem észre, hogy elkezdi kirakni a kirakókat és gyakorlatilag az egészet ki tudja tenni.
Amúgy meg azzal nem kell foglalkozni, hogy 3* a fejemhez vágja, mert idegbeteg lett, alapesetben nem csinálja, de most eléggé begurult... Hát ez ilyen.
Így mi Lacival békességben megkávéztuk életem kávéját a Freiben, de Lacié is nagy ász volt ám.
Tegnap csináltam sütit. Készült is róla fotó. A kép címe:
Amíg anya a sütőpapírral vacakol...
A történet arról szól, hogy lelkesen sütöttem egy adag sütit, ha már a mama meg a Hajni voltak olyan jók és átjöttek délután Esztire vigyázni alvásidőben. Majd elkezdtem a sütőpapírt vágni és mire visszafordultam... Már csak arra kellett kérnem kedvenc gyermekemet, hogy maradjon úgy, amíg hozom a fényképezőt.
Ami egyébként még látható:
a) a gyerek baromi kultúráltan, kanállal eszi a nyers tésztát az edényből.
b) éééés, hopppá, hol a rózsaszín pulcsi?? Nohát kimostam, mert az új lila is megfelelő számára. Ójjeeee! Már van kettő, amit szívesen hord. Igaz, hogy ez utóbbi 92-es? De nem lehet minden tökéletes!
Ha már ruhák: elkezdtem kajtatni a télikabátot meg overállt. Persze boltokban nulla sikerrel. Illetve inkább arról van szó, előjött belőlem a spúrabb énem, hogy a francokat fogok 10 rugóért overállt meg kabit venni. Így Teszveszen keresgélek. És nagyon boldog vagyok, mert 2000 körül már árulnak overálokat (az inkább az a bajom vele, hogy mi van, ha nem lesz igazi tél? Akkor ne legyen már egy potyakezeslábas a nyakunkon, nem?)
No ennyi...
Meg egy bónusz videó: Kirakós
Igaz uncsi, de olyan ügyes Esztim, hogy magam is meglepődtem, amikor egyszer azt vettem észre, hogy elkezdi kirakni a kirakókat és gyakorlatilag az egészet ki tudja tenni.
Amúgy meg azzal nem kell foglalkozni, hogy 3* a fejemhez vágja, mert idegbeteg lett, alapesetben nem csinálja, de most eléggé begurult... Hát ez ilyen.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)