Aztán még tegnapi UH is izgalmas volt.
Az hagyján, hogy annyit kellett várni, hogy a végére már az én alapvetően türelembajnok babám is úgy bekattant, hogy konkrétan felmászott utánam a vizsgálóasztalra az ultrahangozás alatt. Én meg nem tudtam ám csak úgy lehajítani...
De még a remek hírek... Brrr...
Az uhus néni ugyanis teljesen más álláspontot képviselt, mint az előző. Vagyis szerinte konkrétan gáz, hogy sok a magzatvizem. Mondtam hurrá! Meséljen!
És mesélt, de addig jutottunk, hogy a Petigyerek szervein nem lát semmi elváltozást, ezért talán a cukorértékemmel hozható összefüggésbe a dolog. (Vagyis a cukormérésen nem léptem át a határértéket, de közel jártam hozzá), így diétára fogott és vissza is rendelt egy hónap múlvára kontrollra.
No, persze első dolgom volt tegnap jól utánaolvasni mindennek a neten, és hát szívás!
És tényleg! Ha a kölyköt szétvizsgálják, és nem valamely rendellenessége miatt termelődik, akkor biza a cukros kismamáknak több a vize.
Ez egyébként egy csomó veszéllyel is jár, úgyhogy azonnal, melegében búcsút intettem az ebéd utáni mogyorókrém-csokoládé-csokiskeksz és sütike verziónak. (Ráadásul a veszélyek mellett a has növekedése miatti csíkozódással is jár, úgyhogy nem volt nehéz azonnali diétába kezdenem...) És nekikezdtem annak eltervezésének, hogy akkor vajon mit is fogok étkezni az elkövetkezendő időszakban.
És nem volt gáz lemondani azonnal mindenről... Főleg, hogy ezek a kismamák általában óriásbébiket szülnek, na attól mentsen meg az Isten! De tényleg!
A szép az egészben, hogy pont előző nap találkoztunk Enikővel, aki csak és kizárólag orvos által előírt elővigyázatosságból diétázik a terhessége alatt, és kb. őrá is hősként tekintettem. És erre tessék. Most én is hőssé válhatok!
2011. ápr. 30.
Szemészciki
Eszti akár a kis büszkeségem is lehetett volna a szemésznél, ha nem szól be foylamatosan mindenkinek a környéken. Hát komolyan mondom, tiszta égés a kölyök. Még jó, hogy egy idő múlva Laci is csatlakozott hozzánk, miközben várakoztunk, így legalább ketten égtünk miatta.
Először is hősként ünnepeltem, amikor simán hagyta, hogy doktornéni becseppentsen a szemébe, ez idáig okés is volt. Sőt, már rombolt volna belenézni a gépbe... Na majd 15 perc múlva.
Kiültünk a váróba, majd az optikusnak nagy hetykén megjegyezte, hogy kérem a matricámat! Mondom gyerök, majd, ha vége a vizsgálatnak,a doktor néni esetleg ad, jó? (És reménykedtem, hogy tökre nem érthető a beszéde... De az. ). Így az optikus néni bebattyogott vigyorogva a dokihoz és szerzett egy matricát. Amely matrica csak addig érdekelte a drágakincset, amíg meg nem érkezett egy kedveskedő nénike (mint tudjuk, ilyen nénike mindenhol van...)
De az énkölyköm nem szarozik ám. Az úúúgy beszólt folyamatosan, hogy hujjujujjj.
Néni maradjon csöndben! Ne beszéljen. Ne nevessen, legyen szomorú! És csodálatos módon nem lehetett elhallgattatni.
Lesz kistestvéred?
Nem kistestvér.
De klassz motorod van!
Nem motor! Néni ne beszéljen.
Jaj, milyen morcos vagy, akkor is beszélek.
Ne beszéljen, maradjon csöndben!
Naaa? Mennyire égő a gyerek? Aztán jött Laci, aki próbálta halkan befenyíteni/zsarolni/mindegy "csak fogja be" alapon úgy, hogy kilátásba helyezte a maradék olívabogyó megétkezésének lehetőségét...
Más módszer, de ez sem jött be. Mindegy. Megszabadultunk nemsokára, Eszti benézett a gépbe, szerzett még egy matricát, és kapott erősebb lencséket. (Talán 2 és 1,5, de már megint elfelejtettem. Mindenesetre kb. keddre lesz kész a beszerzésre váró keret miatt.)
Szóval égő-égő, nem is megyek sehova vele egy ideig!
Először is hősként ünnepeltem, amikor simán hagyta, hogy doktornéni becseppentsen a szemébe, ez idáig okés is volt. Sőt, már rombolt volna belenézni a gépbe... Na majd 15 perc múlva.
Kiültünk a váróba, majd az optikusnak nagy hetykén megjegyezte, hogy kérem a matricámat! Mondom gyerök, majd, ha vége a vizsgálatnak,a doktor néni esetleg ad, jó? (És reménykedtem, hogy tökre nem érthető a beszéde... De az. ). Így az optikus néni bebattyogott vigyorogva a dokihoz és szerzett egy matricát. Amely matrica csak addig érdekelte a drágakincset, amíg meg nem érkezett egy kedveskedő nénike (mint tudjuk, ilyen nénike mindenhol van...)
De az énkölyköm nem szarozik ám. Az úúúgy beszólt folyamatosan, hogy hujjujujjj.
Néni maradjon csöndben! Ne beszéljen. Ne nevessen, legyen szomorú! És csodálatos módon nem lehetett elhallgattatni.
Lesz kistestvéred?
Nem kistestvér.
De klassz motorod van!
Nem motor! Néni ne beszéljen.
Jaj, milyen morcos vagy, akkor is beszélek.
Ne beszéljen, maradjon csöndben!
Naaa? Mennyire égő a gyerek? Aztán jött Laci, aki próbálta halkan befenyíteni/zsarolni/mindegy "csak fogja be" alapon úgy, hogy kilátásba helyezte a maradék olívabogyó megétkezésének lehetőségét...
Más módszer, de ez sem jött be. Mindegy. Megszabadultunk nemsokára, Eszti benézett a gépbe, szerzett még egy matricát, és kapott erősebb lencséket. (Talán 2 és 1,5, de már megint elfelejtettem. Mindenesetre kb. keddre lesz kész a beszerzésre váró keret miatt.)
Szóval égő-égő, nem is megyek sehova vele egy ideig!
2011. ápr. 28.
Olibogyó újra és mindig
Ja, merthogy minden nap elterveztem, hogy szerzek valahonnan ebédet, hogy ne kelljen már azzal is carolni itthon. Na ez a része egyszer sem jött össze.
Így ma is főztem. Spagettit. Természetesen csak és kizárólag olibogyóért kellett elmenni a boltba. Mert enélkül Eszterem nem tekinti ehető ételnek a spagettit.
No egy csomag beszerezve. Taktikusan kivettem apa részét: kb. 10 szemet, mert szegény így is hátrányos helyzetű... Kölyök persze látta, de mondtam, ez apáé. Apáé. Oké, túltárgyalva.
A miénket felszeleteltem, amit aztán Eszti be is tolt kb. 3 falat spagettivel.
Majd:
Kérek még olibogyót!
Nem szívem, megmondtam, hogy ennyi van, ha befalod egyszerre, szívás. Vége.
Nem vége. Kérek még.
Nincs- pá- ágyő- adjonisten.
Apának van olibogyója.
Naná, és az apáé is marad, hogy legyen mit ennie vacsorára neki is.
Erre okos Büdöskölke:
Apa nem szereti olibogyót.
Csak szeretnéd, ha nem szeretné angyalom, csak szeretnéd... :)
De legalább minden alkalommal bebizonyosodik, hogy nem hülyegyerek ez kérem! :)
Így ma is főztem. Spagettit. Természetesen csak és kizárólag olibogyóért kellett elmenni a boltba. Mert enélkül Eszterem nem tekinti ehető ételnek a spagettit.
No egy csomag beszerezve. Taktikusan kivettem apa részét: kb. 10 szemet, mert szegény így is hátrányos helyzetű... Kölyök persze látta, de mondtam, ez apáé. Apáé. Oké, túltárgyalva.
A miénket felszeleteltem, amit aztán Eszti be is tolt kb. 3 falat spagettivel.
Majd:
Kérek még olibogyót!
Nem szívem, megmondtam, hogy ennyi van, ha befalod egyszerre, szívás. Vége.
Nem vége. Kérek még.
Nincs- pá- ágyő- adjonisten.
Apának van olibogyója.
Naná, és az apáé is marad, hogy legyen mit ennie vacsorára neki is.
Erre okos Büdöskölke:
Apa nem szereti olibogyót.
Csak szeretnéd, ha nem szeretné angyalom, csak szeretnéd... :)
De legalább minden alkalommal bebizonyosodik, hogy nem hülyegyerek ez kérem! :)
Egy hős vagyok
De tényleg.
Asszem mára végeztem a nagyja nagytakarítással is. Mondjuk, ha a függönyvasalást nem számítjuk...
Egész héten ezen melóztam, és ne mondjam, hogy nem esett túl jól.
Így beálltam én is a magnéziumzabálók sorába, igazából sosem tudtam, mi az a keményedés, de lehet, hogy most már tudom. Bár még bizonytalan vagyok benne, hogy azom van-e néha, de mindegy, mert az idegállapotomnak sem árt a cucc...
Aztán ami még van:
Miss Cukorkának tegnap sikerült végleg eltörni a szemüvegét. Már érett egy ideje a dolog. Még jó, hogy volt rá kötve biztosítás (mondjuk ki az a hülye, aki egy gyerekszemcsire nem köt...), és szerencsére a keret pótolható is, csak meg kell rendelni a boltban.
Emiatt ma elrobogunk kontrollra a szemészhez, mert úgyis erősebb lencsét kap, aztán majd így lesz új szemüveg. Addig meg kiélvezheti, hogy fejjel a párnába zuhanás után nem kell megigazgatni a gukkert.
Mondjuk lehet tortúrás lesz a vizsgálat. Úgy feküdt le ugyanis aludni, hogy: nem fog a doktornéni belecsöppenteni a szemembe. Hát sajna dehogynem.
Azért izgalom lesz.
Asszem mára végeztem a nagyja nagytakarítással is. Mondjuk, ha a függönyvasalást nem számítjuk...
Egész héten ezen melóztam, és ne mondjam, hogy nem esett túl jól.
Így beálltam én is a magnéziumzabálók sorába, igazából sosem tudtam, mi az a keményedés, de lehet, hogy most már tudom. Bár még bizonytalan vagyok benne, hogy azom van-e néha, de mindegy, mert az idegállapotomnak sem árt a cucc...
Aztán ami még van:
Miss Cukorkának tegnap sikerült végleg eltörni a szemüvegét. Már érett egy ideje a dolog. Még jó, hogy volt rá kötve biztosítás (mondjuk ki az a hülye, aki egy gyerekszemcsire nem köt...), és szerencsére a keret pótolható is, csak meg kell rendelni a boltban.
Emiatt ma elrobogunk kontrollra a szemészhez, mert úgyis erősebb lencsét kap, aztán majd így lesz új szemüveg. Addig meg kiélvezheti, hogy fejjel a párnába zuhanás után nem kell megigazgatni a gukkert.
Mondjuk lehet tortúrás lesz a vizsgálat. Úgy feküdt le ugyanis aludni, hogy: nem fog a doktornéni belecsöppenteni a szemembe. Hát sajna dehogynem.
Azért izgalom lesz.
2011. ápr. 26.
És a húsvét- csak képekben
Cukikám egy valamit nagyon tudott. Mégpedig azt, hogy a nyuszi hoz csokit.
Ezzel a tudattal várta, várta, míg végül elérkezett.
A környezetnek köszönhetően volt fészeképítés
Elpotyogtatott nyuszitojásgyűjtés
Ajándékok mellett elsétálás, mert hol van még tojás?
Tömeges segítséggel: Eszti gyere vissza, nézd már mi van ott!
Úúú, vazze a nyuszi nem viccelt!
Begyűjtve...
... és egy adag reggelire megkajolva.
(Szerencsére azóta sem kérte, szerintem lazán elfelejtette, hogy dugig a szekrény csokival, mi meg galád módon annyira nem reklámozzuk...)
Ezzel a tudattal várta, várta, míg végül elérkezett.
A környezetnek köszönhetően volt fészeképítés
Elpotyogtatott nyuszitojásgyűjtés
Ajándékok mellett elsétálás, mert hol van még tojás?
Tömeges segítséggel: Eszti gyere vissza, nézd már mi van ott!
Úúú, vazze a nyuszi nem viccelt!
Begyűjtve...
... és egy adag reggelire megkajolva.
(Szerencsére azóta sem kérte, szerintem lazán elfelejtette, hogy dugig a szekrény csokival, mi meg galád módon annyira nem reklámozzuk...)
2011. ápr. 25.
Mindez képekben
Gyere Eszti szedjük össze a tojásokat! - így a dédimama.
Aki mondhatni amatőr, mert csak azt nem mesélte el a gyereknek, hogy amúgy nem kell odavágni a fészekből megszerett kincset a kosárba, mert összetörik... :)
Ez a "mindenki boldog" kép.
Főleg én, mert Eszti már a buszon azt kérdezgette, hogy van-e a dédinek labdája (mert, ha eljön a mamesz, akkor itthon is szoktak labdázni), hááát, mondom szerintem nincs, de majd lejmolunk egyet valahonnan.
És hihetetlen ráérzéssel a Mártiéktól pont kapott egyet!
Munkában a dédipapával.
Én is dolgozom. Még jó, hogy ott nem volt elveteményezve.
Végre megjött Etumama!
Mama lökje hintát! Mamagyereeeee! Mama húzza papucsomat! És sorolhatnám... (Mondom, "egymás-segge" feeling)
A teljesen korrekt húsvéti kaja... Főtt sonka... Jóegészségesen.
(Jaaa, és nem kell elájulni, van egy ugyanilyen kép, amelyen a kölykec előző nap egy nagy darab sült kolbászt eszik. Uhh... Az is cuki...)
És igen, a napi, minimum 5* végzett tevékenység közben.
Mármár odáig fajult a dolog, hogy egyszer a konyhában érzem: büdös a gyerek. Mondom neki: Te Eszti! Kaki van? Ő ártatlanul rámnéz: Nincsen.
Jaaa, akkor frankó, mert tyúkszaros a gatyád is...
A húsvéti nyuszifészekkészítős és nyuszifészek mellett elmenős, de ajándékot észre nem vevős képeket majd holnap, mert ennyi most pont elég volt a beszámolóból!
Aki mondhatni amatőr, mert csak azt nem mesélte el a gyereknek, hogy amúgy nem kell odavágni a fészekből megszerett kincset a kosárba, mert összetörik... :)
Ez a "mindenki boldog" kép.
Főleg én, mert Eszti már a buszon azt kérdezgette, hogy van-e a dédinek labdája (mert, ha eljön a mamesz, akkor itthon is szoktak labdázni), hááát, mondom szerintem nincs, de majd lejmolunk egyet valahonnan.
És hihetetlen ráérzéssel a Mártiéktól pont kapott egyet!
Munkában a dédipapával.
Én is dolgozom. Még jó, hogy ott nem volt elveteményezve.
Végre megjött Etumama!
Mama lökje hintát! Mamagyereeeee! Mama húzza papucsomat! És sorolhatnám... (Mondom, "egymás-segge" feeling)
A teljesen korrekt húsvéti kaja... Főtt sonka... Jóegészségesen.
(Jaaa, és nem kell elájulni, van egy ugyanilyen kép, amelyen a kölykec előző nap egy nagy darab sült kolbászt eszik. Uhh... Az is cuki...)
És igen, a napi, minimum 5* végzett tevékenység közben.
Mármár odáig fajult a dolog, hogy egyszer a konyhában érzem: büdös a gyerek. Mondom neki: Te Eszti! Kaki van? Ő ártatlanul rámnéz: Nincsen.
Jaaa, akkor frankó, mert tyúkszaros a gatyád is...
A húsvéti nyuszifészekkészítős és nyuszifészek mellett elmenős, de ajándékot észre nem vevős képeket majd holnap, mert ennyi most pont elég volt a beszámolóból!
És érkezés
Laci egyetlen kéréssel ált elő, amikor indultunk: "Aztán ne valami kis parasztgyereket hozzál ám haza nekem!"
A második dédinél falunk töltött nap után ránéztem Eszteremre.
Elnézegettem a homok híjján a fekete föld túrásától mocskos kezecskéit, a piszkos körmeit, a tyúkaszaros cipőjét és a lila-zöld színkódos alsó lábszárát, és már akkor mondtam neki, hogy "ejj, apád asszem nem fog örülni"!
Szóval pillanatok alatt kis parasztgyereket varázsoltam belőle, de nem számít, mert boldog volt a végtelenségig. Egész nap az udvaron tevékenykedett, kergette a tyúkokat és köszöni szépen, jól elvolt.
Persze a jólét hamar meg is látszott rajta, olyan szemteleni kis maki lett belőle, hogy azt hittem megeszem! Két napig a dédivel puszipajtiba nyomták, majd utána nem állt szóba vele (nopersze, mert megérkezett anyu is, akivel aztán ki nem másztak egymás seggéből), meg amúgy is frankón leosztott mindenkit. (Dédi csöndbe legyél! Papa nem beszéljen! Nem mesélem el!És konkrétan szerzett egy vödör homokot a szomszédból, hogy tudjon homokozni. No comment!)
És ami még lett:
2 új fog. (Ódeszerencsés vagyok a gondnélkülfogzó gyerkővel!)
Egy adag alvástapasztalat.
Ez utóbbi konkrétan arról szól, hogy Eszti olyan mélyen tud aludni, hogy első nap azt nem vette észre hogy iccaka bekavart az íróasztal alá, és a lábtartó alatt, arra merőlegesen aludt. Majd felriadva egy gyenge anyucika nyivákolással jelezte, hogy baromira nem tud megmozdulni. 3. nap meg a földön ébredt reggel. Hát ez van.
De a legboldogabb attól vagyok, hogy végre képes elaludni úgy is, hogy a szobában vagyok. (Régen muszáj volt rácsukni az ajtót és otthagyni, különben szórakozott csak.)
Úgyhogy az élet szép, én üde vagyok és kipihent, mivel az udvari tevékenységeket nagyrészt a dédipapa figyelte, aki amúgy is sokat üldögél kint,valamint az uccsó két napban anyu gyakorlatilag kisajátította az onokát, így nem sok dolgom volt.
Laci azért hiányzott, nem szeretek nélküle ennyit elleni. Megjegyzem legalább ő is jobban értékeli majd a család áldásos hatásait, miután első nap este 7-kor már bejelentette, hogy biza unatkozik. És a helyzet nem javult a napok múlásával.
A második dédinél falunk töltött nap után ránéztem Eszteremre.
Elnézegettem a homok híjján a fekete föld túrásától mocskos kezecskéit, a piszkos körmeit, a tyúkaszaros cipőjét és a lila-zöld színkódos alsó lábszárát, és már akkor mondtam neki, hogy "ejj, apád asszem nem fog örülni"!
Szóval pillanatok alatt kis parasztgyereket varázsoltam belőle, de nem számít, mert boldog volt a végtelenségig. Egész nap az udvaron tevékenykedett, kergette a tyúkokat és köszöni szépen, jól elvolt.
Persze a jólét hamar meg is látszott rajta, olyan szemteleni kis maki lett belőle, hogy azt hittem megeszem! Két napig a dédivel puszipajtiba nyomták, majd utána nem állt szóba vele (nopersze, mert megérkezett anyu is, akivel aztán ki nem másztak egymás seggéből), meg amúgy is frankón leosztott mindenkit. (Dédi csöndbe legyél! Papa nem beszéljen! Nem mesélem el!És konkrétan szerzett egy vödör homokot a szomszédból, hogy tudjon homokozni. No comment!)
És ami még lett:
2 új fog. (Ódeszerencsés vagyok a gondnélkülfogzó gyerkővel!)
Egy adag alvástapasztalat.
Ez utóbbi konkrétan arról szól, hogy Eszti olyan mélyen tud aludni, hogy első nap azt nem vette észre hogy iccaka bekavart az íróasztal alá, és a lábtartó alatt, arra merőlegesen aludt. Majd felriadva egy gyenge anyucika nyivákolással jelezte, hogy baromira nem tud megmozdulni. 3. nap meg a földön ébredt reggel. Hát ez van.
De a legboldogabb attól vagyok, hogy végre képes elaludni úgy is, hogy a szobában vagyok. (Régen muszáj volt rácsukni az ajtót és otthagyni, különben szórakozott csak.)
Úgyhogy az élet szép, én üde vagyok és kipihent, mivel az udvari tevékenységeket nagyrészt a dédipapa figyelte, aki amúgy is sokat üldögél kint,valamint az uccsó két napban anyu gyakorlatilag kisajátította az onokát, így nem sok dolgom volt.
Laci azért hiányzott, nem szeretek nélküle ennyit elleni. Megjegyzem legalább ő is jobban értékeli majd a család áldásos hatásait, miután első nap este 7-kor már bejelentette, hogy biza unatkozik. És a helyzet nem javult a napok múlásával.
2011. ápr. 20.
Indulás
No, akkor ezennel hivatalosan is leléptünk.
Mivel Lacit (=netet) nem visszük magunkkal, így hétfőnél előbb nem járok erre.
Persze macibaba nem alszik ám, hahahaa, minek azt!
Előadta már az összes verziót. Nem alszom, nem vagyok fáradt, megyünk busszal MOST!, majd Aludtam. Felébredtem., majd jött genyaanya, aki jól megfenyegette, hogy "az a nyomoronc busz addig el nem indul, amíg nem aludtál!" és jelenleg csend van. Talán...
Mondjuk annyira nem is vagyok ám genya, de mennyire nem!
Sőőőt!
Ugyanis húsvét alkalmából vettem neki 2, azaz kettő darab csokit is! Amúgy egy pár bugyi mellé... Hát istenem, ez van, ezt tojja a nyuszi. Úgyis kap elég mindent, és tőlem már ez is nagyon szép eredmény.
Persze együtt kellett megvenni vele, mert két szem csokibeszerzéséért nem passzoltam le Lacinak.
Így Eszti társaságában kiválasztottam egy darab Milka waffelinit és egy KitKat-et, amelyet ő persze nagy boldogan kísért figyelemmel a kosárba kerüléstől a pénztárosnéniig. És vagy 12* elmondta a nagyon finom lesz Esztinek -amúgy hosszabb monológját.
Én meg komolyan gondolkodtam, mit is kéne bemesélni neki, ami nem nagykamu, de mégse koppanjon már, hogy vazze azt hozta a nyuszi, amit anya megvett a boltban. Szóval megbeszéltem vele, hogy ez most nem az övé, hanem apának vettük ajándékba, de ha nagyon szeretne ilyet, akkor szólunk a nyuszinak, és majd kap tőle. Ettől boldog lett a drága, és annyiban hagyta a csokidolgot.
Ha már macibaba. Hát az, medve.
Biza eljött az idő, hogy kinőtte a 4-es pelust. Node mire erre rájöttem.
Első nap: jaj, mibe ültél bele, atyaég (hehe, én naív. Az persze nem esett le, hogy a gatyája nem vizes, csak a bodyja...)
Második nap: Te Eszti, kifolyt a pisi? Mi lehetett?
Harmadik nap: A pecsába szerezzünk be azonnal 5-ös pelust.
Szóval felnő...
És mivel nem jövök ezer évig, pár fotót idelegyintek:
Csoda, hogy sikerült befejezni a lakásfelújítást
Papa majd én tekerem!
Szerintem kétségtelenül az én lányom
Mivel Lacit (=netet) nem visszük magunkkal, így hétfőnél előbb nem járok erre.
Persze macibaba nem alszik ám, hahahaa, minek azt!
Előadta már az összes verziót. Nem alszom, nem vagyok fáradt, megyünk busszal MOST!, majd Aludtam. Felébredtem., majd jött genyaanya, aki jól megfenyegette, hogy "az a nyomoronc busz addig el nem indul, amíg nem aludtál!" és jelenleg csend van. Talán...
Mondjuk annyira nem is vagyok ám genya, de mennyire nem!
Sőőőt!
Ugyanis húsvét alkalmából vettem neki 2, azaz kettő darab csokit is! Amúgy egy pár bugyi mellé... Hát istenem, ez van, ezt tojja a nyuszi. Úgyis kap elég mindent, és tőlem már ez is nagyon szép eredmény.
Persze együtt kellett megvenni vele, mert két szem csokibeszerzéséért nem passzoltam le Lacinak.
Így Eszti társaságában kiválasztottam egy darab Milka waffelinit és egy KitKat-et, amelyet ő persze nagy boldogan kísért figyelemmel a kosárba kerüléstől a pénztárosnéniig. És vagy 12* elmondta a nagyon finom lesz Esztinek -amúgy hosszabb monológját.
Én meg komolyan gondolkodtam, mit is kéne bemesélni neki, ami nem nagykamu, de mégse koppanjon már, hogy vazze azt hozta a nyuszi, amit anya megvett a boltban. Szóval megbeszéltem vele, hogy ez most nem az övé, hanem apának vettük ajándékba, de ha nagyon szeretne ilyet, akkor szólunk a nyuszinak, és majd kap tőle. Ettől boldog lett a drága, és annyiban hagyta a csokidolgot.
Ha már macibaba. Hát az, medve.
Biza eljött az idő, hogy kinőtte a 4-es pelust. Node mire erre rájöttem.
Első nap: jaj, mibe ültél bele, atyaég (hehe, én naív. Az persze nem esett le, hogy a gatyája nem vizes, csak a bodyja...)
Második nap: Te Eszti, kifolyt a pisi? Mi lehetett?
Harmadik nap: A pecsába szerezzünk be azonnal 5-ös pelust.
Szóval felnő...
És mivel nem jövök ezer évig, pár fotót idelegyintek:
Csoda, hogy sikerült befejezni a lakásfelújítást
Papa majd én tekerem!
Szerintem kétségtelenül az én lányom
2011. ápr. 18.
Petitesó hátrányban
Bizabiza, szegínkölök, már most hátrányos helyzetben van.
Elmentünk 4D-re, de a fotót már a fél családnak elfelejtettem megmutatni.
Így most felteszem ide is. Hogy miért homályos? Mert egyszerűen nem kértük a CD-t a fotókkal, mert minek. Szegénykém... De tényleg azt kell mondanom, hogy Esztiével sem sokmindent kezdtünk, szóval nem láttuk értelmét még egynek. Így a legjobb fotót Laci kivágta a videóból, azt tudom feltenni ide.
Egyébként azt az orbitális hasam miatt nem tudom elfelejteni, hogy terhes vagyok, de ijesztő módon nem érek rá ezzel foglalkozni.
Most jöttem rá, hogy már átléptem a 3. trimeszterbe (Esztivel ez már annak a napnak a reggelén tudatosult bennem.)
Az már csak hab a tortán, hogy volt olyan hetem, amikor nem emlékeztem, hogy hány hetes terhes is vagyok... És ez azért kemény... (Azóta viszont szigorúan észben tartom!)
Most nekiestem, hogy bejelentkezek már a 30 hetes UH-ra, majd ma rájöttem, hogy arra adtak automatikusan egy időpontot az előzőn. És már a kezemben volt a telefon, amikor bevillant.
Szerintem tökgáz!
Ma szomorúan vettem tudomásul, hogy átléptem a 60 kilót. Hát csúnya, na...
De biztos szerepe van benne a frissen vásárolt, majd azonnal megfőzött, hagyományos eljárással készített (vagyis számomra kincset érő) sonkahegynek, ami a hétvége fő táplálékául szolgált. Király, hogy tudtam nagyvárosban ilyet szerezni! Szóval a hízásos eseményt elkerülhetetlennek nyilvánítottam!
Ennyi a terhességes "aztsemtudomhovakénemenni".
Ja, az új védőnőm elkerüléséről nem mesélek, mert az tudatos... :)
Elmentünk 4D-re, de a fotót már a fél családnak elfelejtettem megmutatni.
Így most felteszem ide is. Hogy miért homályos? Mert egyszerűen nem kértük a CD-t a fotókkal, mert minek. Szegénykém... De tényleg azt kell mondanom, hogy Esztiével sem sokmindent kezdtünk, szóval nem láttuk értelmét még egynek. Így a legjobb fotót Laci kivágta a videóból, azt tudom feltenni ide.
Egyébként azt az orbitális hasam miatt nem tudom elfelejteni, hogy terhes vagyok, de ijesztő módon nem érek rá ezzel foglalkozni.
Most jöttem rá, hogy már átléptem a 3. trimeszterbe (Esztivel ez már annak a napnak a reggelén tudatosult bennem.)
Az már csak hab a tortán, hogy volt olyan hetem, amikor nem emlékeztem, hogy hány hetes terhes is vagyok... És ez azért kemény... (Azóta viszont szigorúan észben tartom!)
Most nekiestem, hogy bejelentkezek már a 30 hetes UH-ra, majd ma rájöttem, hogy arra adtak automatikusan egy időpontot az előzőn. És már a kezemben volt a telefon, amikor bevillant.
Szerintem tökgáz!
Ma szomorúan vettem tudomásul, hogy átléptem a 60 kilót. Hát csúnya, na...
De biztos szerepe van benne a frissen vásárolt, majd azonnal megfőzött, hagyományos eljárással készített (vagyis számomra kincset érő) sonkahegynek, ami a hétvége fő táplálékául szolgált. Király, hogy tudtam nagyvárosban ilyet szerezni! Szóval a hízásos eseményt elkerülhetetlennek nyilvánítottam!
Ennyi a terhességes "aztsemtudomhovakénemenni".
Ja, az új védőnőm elkerüléséről nem mesélek, mert az tudatos... :)
Orrszippantásos folytatás
Gondolom mindenki epedve várja, mi lett az orrszívó nélküli, félnapos, "itt takony hol a takony" után.
Háááát, sajna tuti orrhang immár 3 napja. De semmi egyéb, viszont ez is eléggé bosszant minekt, ugyanis nem jön le semmi az orrából.
És ezt honnan tudjuk?
Nakérem, apucika leül gyerekkel szemben pénteken:
"Eszter! Kiszívjuk a porszívóval az orrod, jó?"
Gyerek: nemjó.
"De alvás előtt megcsináljuk, gyorsanügyesenhipp-hopp kész is leszünk, ha hagyod magad."
Gyerek: Szívjuk orromat.
Bááá
Vazze, azóta minden lefekvése előtt megpróbáljuk kitisztítani az orrát úgy, hogy Eszti ül az apja ölében és mosolyogva hagyja, hogy menjen a buli.
Nemáááár!
(Ma azért necces volt, már 11-kor elkezdtem mesélni, hogy ma apa nélkül orrszívózunk. Apucika ölébe ülök. "Nem drágám, apucika ezért nem fog hazajönni a munkából". Felhívom apát, hazajön. Há' majd' megettem...
Persze apucika nem jött haza, viszont ma már azon ment a harc, hogy ne saját magának dugdossa be a motyót az orrába a bekapcsolt porszívóval, hadd csináljam már én. És ez azért kedvezőbb felállás.
Ha nem javul az orrhang, én tuti elviszem dokihoz megnézetni, nehogy gubanc legyen belőle, ugyanis...
...nagy túrára készülünk: lemegyünk mameszékhoz Stornyára csütörtökön. Ohne Laci, aki majd csak vasárnap csatlakozik hozzánk (és hoz minket haza kocsival.)
Érdekes buli lesz, átszállásos-fél délelőttös buszozással, mert mi mindig a kéynelmesebb módját választottuk az utazgatásoknak (vagyis apa viszi kocsival a csajok seggét mindehova.)
Szóval nem ott kéne lebetegedni, ha nem muszáj!
Háááát, sajna tuti orrhang immár 3 napja. De semmi egyéb, viszont ez is eléggé bosszant minekt, ugyanis nem jön le semmi az orrából.
És ezt honnan tudjuk?
Nakérem, apucika leül gyerekkel szemben pénteken:
"Eszter! Kiszívjuk a porszívóval az orrod, jó?"
Gyerek: nemjó.
"De alvás előtt megcsináljuk, gyorsanügyesenhipp-hopp kész is leszünk, ha hagyod magad."
Gyerek: Szívjuk orromat.
Bááá
Vazze, azóta minden lefekvése előtt megpróbáljuk kitisztítani az orrát úgy, hogy Eszti ül az apja ölében és mosolyogva hagyja, hogy menjen a buli.
Nemáááár!
(Ma azért necces volt, már 11-kor elkezdtem mesélni, hogy ma apa nélkül orrszívózunk. Apucika ölébe ülök. "Nem drágám, apucika ezért nem fog hazajönni a munkából". Felhívom apát, hazajön. Há' majd' megettem...
Persze apucika nem jött haza, viszont ma már azon ment a harc, hogy ne saját magának dugdossa be a motyót az orrába a bekapcsolt porszívóval, hadd csináljam már én. És ez azért kedvezőbb felállás.
Ha nem javul az orrhang, én tuti elviszem dokihoz megnézetni, nehogy gubanc legyen belőle, ugyanis...
...nagy túrára készülünk: lemegyünk mameszékhoz Stornyára csütörtökön. Ohne Laci, aki majd csak vasárnap csatlakozik hozzánk (és hoz minket haza kocsival.)
Érdekes buli lesz, átszállásos-fél délelőttös buszozással, mert mi mindig a kéynelmesebb módját választottuk az utazgatásoknak (vagyis apa viszi kocsival a csajok seggét mindehova.)
Szóval nem ott kéne lebetegedni, ha nem muszáj!
2011. ápr. 15.
Egynapos betegség
Tegnap reggel 1/4 8, Eszti ébred. Kettőt szólt, majd többet sem. Csönd.
Visszaaludt. Hmmm... Érdekes.
3/4 8 újra szólt. Be is mentem, hiszen időben van, de nem akart felkelni. "Kérsz tejet?" Nem. És feküdt tovább. Na itt már gyanús volt.
Aztán, amikor visszaaludt, akkor végképp az lett. El is hüppögtem Lacinak a telefonba, hogy biztos beteg a kismackó, mert nem kel fel.
Végül 3/4 9-kor bementem életjelenségek után kutatni, szerintem erre felébredt, de továbbra sem kelt fel.
Fél órán keresztül feküdt csak, mondom kész, ez gáz. Az egész téli nyavalyamentesség után most lett beteg. Végülis már várható volt, ez van.
Megitta a tejet, majd legnagyobb örömömre kért még.
Aztán nulla reggeli után babakocsival akart menni sétálni (nagyon ritkán használjuk már), és addigra elindult a takony is. Ó jeeee...
Elő is vettem nagy lelkesen az orrszívót, hát kemény vagyok én, majd megoldom.
Nos, nem tudtam. Eszti úgy rúgkapált, hogy 3 végtagommal és az állammal sem tudtam megtartani. (Nem, időközben nem veszítettem el a karom, hanem abban fogtam az orrszívót.)
Szóval konkrét ökölharc, aminek a vége nemhogy orrszívás nem lett, de Eszti úgy megsértődött, hogy szegénykém bőgve rohant ki a szobából szabadulása után. Hát szomorú volt a helyzet.
Magyaráztam én neki, hogy anya nem kinyírni és megkínozni akart, hanem szimplán takonymentesíteni, de asszem nem jött be neki a szöveg. Mindegy, megnyugodott.
Aztán séta után (szigorúan mozdulatlanul ülve a babakocsiban...) hazajöttünk, megevett soksok gyümölcsöt, meg ebédet is rendesen, és már délben elkezdte, hogy ő megy alukálni. "De nem viccelsz? " És nem viccelt.
Fél 1-kor már aludt.
És a délutáni 2,5 óra sem az ő stílusa már.
Jadesajnáltam szegény kismackót, olyan kis szotyola volt.
Aztán persze a rámszakadt nagy szabadidőben magamat kezdtem sajnálni, hogy jajderosszlesznekem ma ablakot takarítani beteg kölykeccel a környékemen.
De nem így lett.
Már a megaalvás után sem sok baja volt, de ma reggel aztán végképp semmi.
Felkelt, végigsöpört a lakáson, takarítás közben kiborította a takarítósvizet arra a szőnyegpadlóra, amire tennék fel délután az újat, szóval neeeem, köszi ő jól van. (Én kevésbbé, mert most szenvedhetek egy kört, hogy hajszárítóval felszárítsam, hogy ne emiatt ne lehessen letenni ma az újat...)
Aztán drLacinak volt az egész családunkban annyi esze, hogy megérdeklődje, nem jön-e a kölykec foga. És de! Elindult az egyik hátsó utolsó fog.
Szóval ójeeee! Csak fogtakony volt!
Visszaaludt. Hmmm... Érdekes.
3/4 8 újra szólt. Be is mentem, hiszen időben van, de nem akart felkelni. "Kérsz tejet?" Nem. És feküdt tovább. Na itt már gyanús volt.
Aztán, amikor visszaaludt, akkor végképp az lett. El is hüppögtem Lacinak a telefonba, hogy biztos beteg a kismackó, mert nem kel fel.
Végül 3/4 9-kor bementem életjelenségek után kutatni, szerintem erre felébredt, de továbbra sem kelt fel.
Fél órán keresztül feküdt csak, mondom kész, ez gáz. Az egész téli nyavalyamentesség után most lett beteg. Végülis már várható volt, ez van.
Megitta a tejet, majd legnagyobb örömömre kért még.
Aztán nulla reggeli után babakocsival akart menni sétálni (nagyon ritkán használjuk már), és addigra elindult a takony is. Ó jeeee...
Elő is vettem nagy lelkesen az orrszívót, hát kemény vagyok én, majd megoldom.
Nos, nem tudtam. Eszti úgy rúgkapált, hogy 3 végtagommal és az állammal sem tudtam megtartani. (Nem, időközben nem veszítettem el a karom, hanem abban fogtam az orrszívót.)
Szóval konkrét ökölharc, aminek a vége nemhogy orrszívás nem lett, de Eszti úgy megsértődött, hogy szegénykém bőgve rohant ki a szobából szabadulása után. Hát szomorú volt a helyzet.
Magyaráztam én neki, hogy anya nem kinyírni és megkínozni akart, hanem szimplán takonymentesíteni, de asszem nem jött be neki a szöveg. Mindegy, megnyugodott.
Aztán séta után (szigorúan mozdulatlanul ülve a babakocsiban...) hazajöttünk, megevett soksok gyümölcsöt, meg ebédet is rendesen, és már délben elkezdte, hogy ő megy alukálni. "De nem viccelsz? " És nem viccelt.
Fél 1-kor már aludt.
És a délutáni 2,5 óra sem az ő stílusa már.
Jadesajnáltam szegény kismackót, olyan kis szotyola volt.
Aztán persze a rámszakadt nagy szabadidőben magamat kezdtem sajnálni, hogy jajderosszlesznekem ma ablakot takarítani beteg kölykeccel a környékemen.
De nem így lett.
Már a megaalvás után sem sok baja volt, de ma reggel aztán végképp semmi.
Felkelt, végigsöpört a lakáson, takarítás közben kiborította a takarítósvizet arra a szőnyegpadlóra, amire tennék fel délután az újat, szóval neeeem, köszi ő jól van. (Én kevésbbé, mert most szenvedhetek egy kört, hogy hajszárítóval felszárítsam, hogy ne emiatt ne lehessen letenni ma az újat...)
Aztán drLacinak volt az egész családunkban annyi esze, hogy megérdeklődje, nem jön-e a kölykec foga. És de! Elindult az egyik hátsó utolsó fog.
Szóval ójeeee! Csak fogtakony volt!
2011. ápr. 14.
Amikor az ember lánya elfelejti, hogy gyereke van
Reggel van, Laci megsimogat. Majd még egyszer.
Éppen rúgni készülök, mert "neeeee, én erre felébredeeeek!" Aztán bevillan, hogy ő ezt tudja nagyon jól, nyilván okkal simogatott meg.
Érzem, hogy korán van, nézem: 1/4 7. Mibajaaa?
Feláll az ágyról és indul - gondolom pisilni - nemértem, nemértem, mi a jófrancért vert fel engem is???
Aztán éles kanyarban a gyerekszoba fel veszi az irányt. "Jaaj, nehogybemenj, lehet csak álmában szólt!!" (Ebben a pillanatban ugyanis leesett, hogy van egy gyerekem, akiről bár hihetetlen feltételezés, de akár fel is ébredhetett negyed 7-kor...
Laci vállat von, visszacsámpáz, és bejelenti, hogy " Eszti tuti fent van, mert már vagy 6* anyá-zott". De ő akkor már be nem megy érte. Najó, megyek én, mert közben én is hallom.
Eszti ül az ágyon.
Majd felmerül a hajnal kérdése: Majom hol van?
Ej baba, minnyá előkerítem neked, jó? Megvan.
Kérek tejcit!
Nem is értem, miről beszél... "Húú, babecku ne szívass, még csak negyed 7, nehogymár kelni akarj!" (Mondom csak úgy inkább magamnak, hiszen egyértelmű, hogy ha felkel, akkor felkel.) És nem. Elhitte, hogy korán van, visszakucorodott és aludt még 8-ig...
Király vagyok!
Na és, nem kell ám annyira irigykedni, mert ahogyan ez a kettes számú Petigyerök működik, hááát, nem sok ilyen élményem lesz július után, azmánbiztos!
Éppen rúgni készülök, mert "neeeee, én erre felébredeeeek!" Aztán bevillan, hogy ő ezt tudja nagyon jól, nyilván okkal simogatott meg.
Érzem, hogy korán van, nézem: 1/4 7. Mibajaaa?
Feláll az ágyról és indul - gondolom pisilni - nemértem, nemértem, mi a jófrancért vert fel engem is???
Aztán éles kanyarban a gyerekszoba fel veszi az irányt. "Jaaj, nehogybemenj, lehet csak álmában szólt!!" (Ebben a pillanatban ugyanis leesett, hogy van egy gyerekem, akiről bár hihetetlen feltételezés, de akár fel is ébredhetett negyed 7-kor...
Laci vállat von, visszacsámpáz, és bejelenti, hogy " Eszti tuti fent van, mert már vagy 6* anyá-zott". De ő akkor már be nem megy érte. Najó, megyek én, mert közben én is hallom.
Eszti ül az ágyon.
Majd felmerül a hajnal kérdése: Majom hol van?
Ej baba, minnyá előkerítem neked, jó? Megvan.
Kérek tejcit!
Nem is értem, miről beszél... "Húú, babecku ne szívass, még csak negyed 7, nehogymár kelni akarj!" (Mondom csak úgy inkább magamnak, hiszen egyértelmű, hogy ha felkel, akkor felkel.) És nem. Elhitte, hogy korán van, visszakucorodott és aludt még 8-ig...
Király vagyok!
Na és, nem kell ám annyira irigykedni, mert ahogyan ez a kettes számú Petigyerök működik, hááát, nem sok ilyen élményem lesz július után, azmánbiztos!
2011. ápr. 11.
Hirtelen nagylányosodás
Minden bizonnyal le kéne szoknom arról, hogy édesbabámnak szólítom azt a kislányt, aki immáron a családban van. Hol van ez már a babától!!!
A terveink azok voltak, hogy mire Peti megszületik, addigra egy-két dolgon változtatni kell. Ilyenek mint pl. kád helyett zuhanykabin, meg kiságy helyett ifjúsági ágy. Meg még pár ilyen.
Noés ezeket a változtatásokat szerettem volna igen hamar bevezetni, jóval szülés előtt. (Ne koppanjon már akkorát szegény kölykec, amikor jön az új jövevény, aztán már kádja sincs, meg ágya sem, szóval ez érthető.)
Node Eszti beelőzött.
A nagy rumli kellős közepén egyszercsak kipattant a fejéből, hogy ő a zuhanykabinban fog fürdeni. Hát jó, de akkor most választhatsz és akkor viszlát kád! Zuhanykabin. Ok.
És lőn, két hete abban fürdik (mélytálcás), és szereti kellőképpen. (Már megkapta a kabin az első szerelmi vallomását is, miszerint: Nagyon szeretem a csúszásgátlót. ) Éljen!
Bár mostanában inkább randalírozásra használja a helyet.
Látni kéne, ahogyan: anya menjen ki után mi azért visszasettenkedünk röhögni, ahogyan a kis puciseggű baba háttal nekünk a tusfürdőkből próbálja kisajtolni a cuccot. Persze nem megy neki, de azért bőszen kenegeti a hasát és közben dumál folyamatosan. Hát édi, na!
Aztán a nagylány-ágy.
Végre készen van a gyerekszoba, egy-két apróság van már csak hátra ezzel, így szombat dél óta Eszti alvás-nagylány is lett.
A fektetés egyedül a gázosabb, mert azért egy-egy nehezebb alkalomkor jól jött, hogy bevágtam a kiságyba, aztán tetszik-nemtetszik alvás van, de ez a lehetőségem sajna elúszott. Biztos lesznek még zűrök, egyelőre azonban jól vette az akadályt.
Első iccaka felsírt hajnalban, de aztán ma már nem.
Mondjuk tegnap délután azért megpróbálta becsempészni az elöl hagyott lámpabúrát és egyebeket az ágyba, de visszafele settenkedés közben elcsíptem... :)
Szóval ez is megvan.
Volt még egy feladat, az a hálózsák elhagyása. Ugyanis 92-es jóvastag téli zsákja van, és én már nem akartam tavaszra/nyárra új méretet venni. Gondoltam majd átszoktatjuk valahogyan a takaróra. Na ez ügyben is inkább engem kéne átszoktatni, mivel hülyét kapok attól a ténytől, hogy tutira kitakarózva alszik a kölyök egész éjjel.
Majd megszokom. Ugyanis Eszti egyszercsak kb. egy hete nem vette fel többet a hálózsákot. És azóta sem veszi, már nincs is felajánlva. Takaró, oszt csá.
Szóval mekkora jógyerek ez, 3-ból 2-t simán-magától.
És a bónusz szépsége a nagylányságnak: bilizés tekintetében is elindult a folyamat. Olyan lassan, de biztosan alapon. Szintén önálló döntés alapján.
Úgyhogy mindamellett, hogy az önálló akaratától nemrég még falnak mentem, végre megleltem benne az előnyöket is.
A terveink azok voltak, hogy mire Peti megszületik, addigra egy-két dolgon változtatni kell. Ilyenek mint pl. kád helyett zuhanykabin, meg kiságy helyett ifjúsági ágy. Meg még pár ilyen.
Noés ezeket a változtatásokat szerettem volna igen hamar bevezetni, jóval szülés előtt. (Ne koppanjon már akkorát szegény kölykec, amikor jön az új jövevény, aztán már kádja sincs, meg ágya sem, szóval ez érthető.)
Node Eszti beelőzött.
A nagy rumli kellős közepén egyszercsak kipattant a fejéből, hogy ő a zuhanykabinban fog fürdeni. Hát jó, de akkor most választhatsz és akkor viszlát kád! Zuhanykabin. Ok.
És lőn, két hete abban fürdik (mélytálcás), és szereti kellőképpen. (Már megkapta a kabin az első szerelmi vallomását is, miszerint: Nagyon szeretem a csúszásgátlót. ) Éljen!
Bár mostanában inkább randalírozásra használja a helyet.
Látni kéne, ahogyan: anya menjen ki után mi azért visszasettenkedünk röhögni, ahogyan a kis puciseggű baba háttal nekünk a tusfürdőkből próbálja kisajtolni a cuccot. Persze nem megy neki, de azért bőszen kenegeti a hasát és közben dumál folyamatosan. Hát édi, na!
Aztán a nagylány-ágy.
Végre készen van a gyerekszoba, egy-két apróság van már csak hátra ezzel, így szombat dél óta Eszti alvás-nagylány is lett.
A fektetés egyedül a gázosabb, mert azért egy-egy nehezebb alkalomkor jól jött, hogy bevágtam a kiságyba, aztán tetszik-nemtetszik alvás van, de ez a lehetőségem sajna elúszott. Biztos lesznek még zűrök, egyelőre azonban jól vette az akadályt.
Első iccaka felsírt hajnalban, de aztán ma már nem.
Mondjuk tegnap délután azért megpróbálta becsempészni az elöl hagyott lámpabúrát és egyebeket az ágyba, de visszafele settenkedés közben elcsíptem... :)
Szóval ez is megvan.
Volt még egy feladat, az a hálózsák elhagyása. Ugyanis 92-es jóvastag téli zsákja van, és én már nem akartam tavaszra/nyárra új méretet venni. Gondoltam majd átszoktatjuk valahogyan a takaróra. Na ez ügyben is inkább engem kéne átszoktatni, mivel hülyét kapok attól a ténytől, hogy tutira kitakarózva alszik a kölyök egész éjjel.
Majd megszokom. Ugyanis Eszti egyszercsak kb. egy hete nem vette fel többet a hálózsákot. És azóta sem veszi, már nincs is felajánlva. Takaró, oszt csá.
Szóval mekkora jógyerek ez, 3-ból 2-t simán-magától.
És a bónusz szépsége a nagylányságnak: bilizés tekintetében is elindult a folyamat. Olyan lassan, de biztosan alapon. Szintén önálló döntés alapján.
Úgyhogy mindamellett, hogy az önálló akaratától nemrég még falnak mentem, végre megleltem benne az előnyöket is.
2011. ápr. 10.
4D
Noés a 4D. Na az nagyon király volt!
Már eleve jópofa benézni a pocakba, mi folyik odabent, de egy csomó megnyugvással is gazdagodtam (olyan alap dolgokon kívül, minthogy Petike minden keze/ lába és ujja megvan) Érti remélem mindenki: Petike... (Beadtam a derekam, na, Laci nyert.)
Szal kiderült, hogy azért ekkora nagy a hasam, mert jóval több a magzatvizem, és amikor ezek után rákérdezett a nőci, hogy nem húzódik-e sűrűbben, akkor végképp boldog lettem. Merthogy de. Csak azt hittem, a nempihenés az oka, de közben mégsem. Hanem a sok víz+méret. Szóval most már csak emiatt is jobb az élet.
Petinek nagy a haja, és van nagy bicepsze. Ennyit sikerült megtudni. Illetve, hogy nem várható korábbra (mint anno Eszti volt), mert méretei alapján teljesen a számítottnak megfelelő. Így, ha minden jól meg, akkor júl. 11-ig simán kihúzom.
És a nőci szerint meg sem áll 3400 grammig. Háááát, ezen hüppögtem egy kört, mert Eszti 2950-je úgy megfelelt volna most is, de amikor ezután Misibácsi mesélte kisDani megszületését 4300 grammal, akkor úgy gondoltam, inkább befogom. Jó lesz ez akkorának, amekkorára sikerül.
Szóval ennyi, a kölök amúgy szép és cuki, a 4D-s képen pont úgy néz ki... mint hmm... bármelyik hasbanbaba.
Már eleve jópofa benézni a pocakba, mi folyik odabent, de egy csomó megnyugvással is gazdagodtam (olyan alap dolgokon kívül, minthogy Petike minden keze/ lába és ujja megvan) Érti remélem mindenki: Petike... (Beadtam a derekam, na, Laci nyert.)
Szal kiderült, hogy azért ekkora nagy a hasam, mert jóval több a magzatvizem, és amikor ezek után rákérdezett a nőci, hogy nem húzódik-e sűrűbben, akkor végképp boldog lettem. Merthogy de. Csak azt hittem, a nempihenés az oka, de közben mégsem. Hanem a sok víz+méret. Szóval most már csak emiatt is jobb az élet.
Petinek nagy a haja, és van nagy bicepsze. Ennyit sikerült megtudni. Illetve, hogy nem várható korábbra (mint anno Eszti volt), mert méretei alapján teljesen a számítottnak megfelelő. Így, ha minden jól meg, akkor júl. 11-ig simán kihúzom.
És a nőci szerint meg sem áll 3400 grammig. Háááát, ezen hüppögtem egy kört, mert Eszti 2950-je úgy megfelelt volna most is, de amikor ezután Misibácsi mesélte kisDani megszületését 4300 grammal, akkor úgy gondoltam, inkább befogom. Jó lesz ez akkorának, amekkorára sikerül.
Szóval ennyi, a kölök amúgy szép és cuki, a 4D-s képen pont úgy néz ki... mint hmm... bármelyik hasbanbaba.
Pénteki helyrerázódás
Nagyon kellett is. Mert miből állt a péntek?
Mi ketten Lacival, Eszti meg Etumamával. Külön utakon...
Amióta eltelt a nap, visszanyertem elveszett türelmemet, úgyhogy most minden szép és jó.
Reggel jó korán elindultunk Pestre, ugyanis Eszti be lehetett izgulva a kirándulásra, mert negyed 8-kor felkelt. Laci szerint viszont már fél 7-kor is kiáltott ki egy anyucika/apucika párost, de azt szerencsére nem hallottam.
Aztán a Lurdyban véghezvittük a bizniszt. Mi szabadságot, anyu meg gyereket nyert az ügyön.
Mi 4D-re mentünk, persze előtte még beugrottunk egy kafa helyre kávézni, majd utána hőn áhított Burger King (tapasztalatom: a Whooper már nemfinoooom...), majd IKEA. Ahol már végképp ráérősen nyomtuk, mert közben kiderült, hogy Eszti csont nélkül lefeküdt délutánit aludni a mamánál. Szóval szép volt az élet.
Végül délután felszedtük a kölyköt egy vödör nápolyi mellől, aztán go home.
Mi ketten Lacival, Eszti meg Etumamával. Külön utakon...
Amióta eltelt a nap, visszanyertem elveszett türelmemet, úgyhogy most minden szép és jó.
Reggel jó korán elindultunk Pestre, ugyanis Eszti be lehetett izgulva a kirándulásra, mert negyed 8-kor felkelt. Laci szerint viszont már fél 7-kor is kiáltott ki egy anyucika/apucika párost, de azt szerencsére nem hallottam.
Aztán a Lurdyban véghezvittük a bizniszt. Mi szabadságot, anyu meg gyereket nyert az ügyön.
Mi 4D-re mentünk, persze előtte még beugrottunk egy kafa helyre kávézni, majd utána hőn áhított Burger King (tapasztalatom: a Whooper már nemfinoooom...), majd IKEA. Ahol már végképp ráérősen nyomtuk, mert közben kiderült, hogy Eszti csont nélkül lefeküdt délutánit aludni a mamánál. Szóval szép volt az élet.
Végül délután felszedtük a kölyköt egy vödör nápolyi mellől, aztán go home.
2011. ápr. 7.
Full
Asszem közeleg a vég...
Hát én már annyira kivagyok. Nem is tudom, hogy magamtól jobban, vagy Esztitől.
Már annyira közel vagyunk a szobája befejezéséhez, hogy csak na! Ma letették a szőnyeget, összerakták a "nagylányágyat", a fél szekrényt bepakoltam, de közben...
Áááá, folyamatos veszekedés, kiabálás, ricsaj, szétpakolás. Az a legdurvább, hogy azt vártam, mikor fekszik már le aludni a pernahajder, mert tényleg hülyét kapok tőle.
Perszepersze csúfos dolog ilyeneket írni, de akkoris így van, ha előadom, hogy "hűdejóóó"
Nála a segítek anyának maximálisan így néz ki:
Vagyis a már kinőtt és elrakott cuccokat magára aggatta.
Itt.
Amúgy kiöntött 2 adag takarítós vizet, felmászott a létrára, és a tiszta ablakot újra összetapicskolta, széthajigálta a bepakolt ruhákat, meg azt is, amihez még nem nyúltam. Egyszóval szinte lehetetlenség mellette pakolni.
Elhiszem, hogy ő is rohadtul unja a banánt, de én is elég szerencsétlen vagyok jelenleg.
Mindenesetre kibírtam és nem hívtam fel Lacit üvöltözni, csak hogy valakin kiadjam a mérgem, nem raktam ki a kölyköt sem az erkélyre a ruhaszárítóval együtt, viszont megettem egy adag mogyorókrémet és most csak arra gondolok, hogy holnap már királyság van.
Ugyanis megyünk Pestre 4D-re meg vásárolni (meg remélem Burger Kingbe - ami nekem simán egy igazi program -mert Kméten nincsen...), ééés mindezt úgy, hogy kisgazember le lesz passzolva a mamának.
Aki szerencsére alig várja, hogy Esztit megkaparintsa.
Csak nehogy nála felejtsük pár napra...
Hát én már annyira kivagyok. Nem is tudom, hogy magamtól jobban, vagy Esztitől.
Már annyira közel vagyunk a szobája befejezéséhez, hogy csak na! Ma letették a szőnyeget, összerakták a "nagylányágyat", a fél szekrényt bepakoltam, de közben...
Áááá, folyamatos veszekedés, kiabálás, ricsaj, szétpakolás. Az a legdurvább, hogy azt vártam, mikor fekszik már le aludni a pernahajder, mert tényleg hülyét kapok tőle.
Perszepersze csúfos dolog ilyeneket írni, de akkoris így van, ha előadom, hogy "hűdejóóó"
Nála a segítek anyának maximálisan így néz ki:
Vagyis a már kinőtt és elrakott cuccokat magára aggatta.
Itt.
Amúgy kiöntött 2 adag takarítós vizet, felmászott a létrára, és a tiszta ablakot újra összetapicskolta, széthajigálta a bepakolt ruhákat, meg azt is, amihez még nem nyúltam. Egyszóval szinte lehetetlenség mellette pakolni.
Elhiszem, hogy ő is rohadtul unja a banánt, de én is elég szerencsétlen vagyok jelenleg.
Mindenesetre kibírtam és nem hívtam fel Lacit üvöltözni, csak hogy valakin kiadjam a mérgem, nem raktam ki a kölyköt sem az erkélyre a ruhaszárítóval együtt, viszont megettem egy adag mogyorókrémet és most csak arra gondolok, hogy holnap már királyság van.
Ugyanis megyünk Pestre 4D-re meg vásárolni (meg remélem Burger Kingbe - ami nekem simán egy igazi program -mert Kméten nincsen...), ééés mindezt úgy, hogy kisgazember le lesz passzolva a mamának.
Aki szerencsére alig várja, hogy Esztit megkaparintsa.
Csak nehogy nála felejtsük pár napra...
2011. ápr. 6.
Semmi izgi
Ma nagyon kellett volna egy fotót nyomatnom Esztiről, miután lefeküdt, de nem akartam megzavarni alvás közben.
Ugyanis hanyatt feküdt egy adag takarón és a kezében "A két lotti" című darab nyugodott szépen becsukva és úgy aludt. Halálosan jó kép lett volna, de sajna kihagytam.
Ma is megcsillogtatta az össze bűnöző hajlamát. Már folyamatosan vannak nálunk emberek: hol Laci apukája fest, tegnap a Kriszta, ma a mameszom volt itt, szóval Eszti kellőképpen randalírozós passzban van napok óta. Ma is így volt, de legalább elszórakoztatta a dédit. Szal eltalálta, hogy ő most széttúrja a földön lévő könyveket és "A két lotti"-val tér nyugovóra. Amúgy meg általában legófigurát választ a lefekvéshez. "Hát vigyed, de ha tépéshangot hallok, bemegyek és elveszem"-mel együtt vitte magával, és szerencsére alváshoz elég unalmasnak is találta.
Node azért fotó van, a kölykec hihetetlen makimajom tulajdonságokkal van felruházva. Két napja hajmosás előtt álltam, ezért copfban mentem utcára. Hazatérve Eszti lehajította a szemüvegét, kérte az enyémet (haha, sohaaaa!!!). De ő csak követelte a drága szemüveget. Mondtam sohaaaa!! És előhalásztam 6 rakat alom alól az occsót...
Na felvette a szemére, feltette a feje tetejére, majd újra a szemére, nézegette magát a tükörben és érezte, hogy nem százas a dolog.
Ekkor kérte, hogy neki is legyen copf a hajában. Tényleg nagyon nagyon édes jelenet volt, teljesen lemásolva az aznapi sétán kinézetemet. És tuti én voltam, mert a copf után baseball sapkát is akart. De azt sajna már nem kapott.
Majd két napig napszemüvegben nyomta itthon... (Bepróbálkozott persze a megyek sétálni napszemügemben témával is, de azért azt ne már!) Merthogy furán néztek volna asszem az emberek:
Diszpécser Eszter
Ugyanis hanyatt feküdt egy adag takarón és a kezében "A két lotti" című darab nyugodott szépen becsukva és úgy aludt. Halálosan jó kép lett volna, de sajna kihagytam.
Ma is megcsillogtatta az össze bűnöző hajlamát. Már folyamatosan vannak nálunk emberek: hol Laci apukája fest, tegnap a Kriszta, ma a mameszom volt itt, szóval Eszti kellőképpen randalírozós passzban van napok óta. Ma is így volt, de legalább elszórakoztatta a dédit. Szal eltalálta, hogy ő most széttúrja a földön lévő könyveket és "A két lotti"-val tér nyugovóra. Amúgy meg általában legófigurát választ a lefekvéshez. "Hát vigyed, de ha tépéshangot hallok, bemegyek és elveszem"-mel együtt vitte magával, és szerencsére alváshoz elég unalmasnak is találta.
Node azért fotó van, a kölykec hihetetlen makimajom tulajdonságokkal van felruházva. Két napja hajmosás előtt álltam, ezért copfban mentem utcára. Hazatérve Eszti lehajította a szemüvegét, kérte az enyémet (haha, sohaaaa!!!). De ő csak követelte a drága szemüveget. Mondtam sohaaaa!! És előhalásztam 6 rakat alom alól az occsót...
Na felvette a szemére, feltette a feje tetejére, majd újra a szemére, nézegette magát a tükörben és érezte, hogy nem százas a dolog.
Ekkor kérte, hogy neki is legyen copf a hajában. Tényleg nagyon nagyon édes jelenet volt, teljesen lemásolva az aznapi sétán kinézetemet. És tuti én voltam, mert a copf után baseball sapkát is akart. De azt sajna már nem kapott.
Majd két napig napszemüvegben nyomta itthon... (Bepróbálkozott persze a megyek sétálni napszemügemben témával is, de azért azt ne már!) Merthogy furán néztek volna asszem az emberek:
Diszpécser Eszter
2011. ápr. 4.
Tegnapi majdnemidilli kirándulás
Tegnap elmentünk a domb mellé családi kirándulni. Előzmény: Laci van a gyerkővel szombat délelőtt, és a fene tudja hogyan, de az befűzte apját, hogy menjenek arborétumba. Így Laci beígérte, hogy megyünk majd vasárnap kirándulni. Én az ígérgetést megfejeltem egy fagyizással, szóval így indult a vasárnap délután.
Jakófagyi, ahova mondanom sem kell, Eszti tökéletes gyermek módjára, kézenfogva sétált el velünk, közben azt mesélte boldogan, szinte folyamatosan: Nagyon finom lesz Esztinek fagyi. Majd kimentünk a dombhoz.
Mármost még idilli családnak is nézhettünk volna ki, ha nem szívjuk be egy tavaly felépített -amúgy überkafa- játszótérrel, amely miatt a kirándulásnak játszóterezés lett a vége. Ez amúgy nem is lett volna baj, mert nekem mindegy, de Laci... Anyám, az egy hisztériagép, ha játszóterezésről van szó. Szal megpróbáltuk mi a játékok között boldogan futkosó gyermeket erdőben, partmentén sétálásra bírni, de ugyanmár. Én már az elejétől kezdve tudtam, hogy csírájában halott az ötlet, de Laci erőlködött nagyon.
Így az lett a vége, hogy 100 méteres és egy röpke 20 perces vakondtúrásokat feltúró séta után Eszti egyszerűen visszafordult, hogy akkor játszótér.
Én szeretem, amikor olyan kis boldog, Laci meg fél órát bírta a kispadon, aztán kötelezően elrángatott minket haza. Nem volt szép dolog tőle, de ilyen bekattant állapotában nem sokat lehet vele sem kezdeni. Mellesleg én Tőserdőt javasoltam, szal apucika csak a saját gödrébe esett.
De így is jó volt: Eszti azóta emlegeti, hogy kirándulni volt, és én csak reménykedni tudok, hogy nem úgy állt össze a kis agyában, hogy a kirándulás=játszótér...
Fagyis boldogság
Mászókás boldogság
Apucika csináljon botot!
Amivel aztán vakondtúrást lehet túrni...
A "nagy hátraarc" Go a játszótérre!
Vagyis hol a gyerek? Hát ezaz!!
Jakófagyi, ahova mondanom sem kell, Eszti tökéletes gyermek módjára, kézenfogva sétált el velünk, közben azt mesélte boldogan, szinte folyamatosan: Nagyon finom lesz Esztinek fagyi. Majd kimentünk a dombhoz.
Mármost még idilli családnak is nézhettünk volna ki, ha nem szívjuk be egy tavaly felépített -amúgy überkafa- játszótérrel, amely miatt a kirándulásnak játszóterezés lett a vége. Ez amúgy nem is lett volna baj, mert nekem mindegy, de Laci... Anyám, az egy hisztériagép, ha játszóterezésről van szó. Szal megpróbáltuk mi a játékok között boldogan futkosó gyermeket erdőben, partmentén sétálásra bírni, de ugyanmár. Én már az elejétől kezdve tudtam, hogy csírájában halott az ötlet, de Laci erőlködött nagyon.
Így az lett a vége, hogy 100 méteres és egy röpke 20 perces vakondtúrásokat feltúró séta után Eszti egyszerűen visszafordult, hogy akkor játszótér.
Én szeretem, amikor olyan kis boldog, Laci meg fél órát bírta a kispadon, aztán kötelezően elrángatott minket haza. Nem volt szép dolog tőle, de ilyen bekattant állapotában nem sokat lehet vele sem kezdeni. Mellesleg én Tőserdőt javasoltam, szal apucika csak a saját gödrébe esett.
De így is jó volt: Eszti azóta emlegeti, hogy kirándulni volt, és én csak reménykedni tudok, hogy nem úgy állt össze a kis agyában, hogy a kirándulás=játszótér...
Fagyis boldogság
Mászókás boldogság
Apucika csináljon botot!
Amivel aztán vakondtúrást lehet túrni...
A "nagy hátraarc" Go a játszótérre!
Vagyis hol a gyerek? Hát ezaz!!
2011. ápr. 1.
Röpke sztori apafőnökről
Bolt közepe, Eszti kinézett valami -talán Yupee nevezetű- cukros szmötyit és bele is tette a kosárba. Hát mondom ezt hóttuti, nem veszem meg neked!
Kezdünk amúgyis rászokni erre a boltban vásárolgatósdira, ami annyira nem tetszik anyafőnöknek.
Tegnap pl bepakolt a kosárba egy túrórudit. 12 körben magyaráztam neki, hogy eddig nem szeretted és nem fogod megenni, de nem hitte el. Én meg persze hisztielkerülendő, meg "amúgyiscsak 60 forint" jól van, nagy engedékenyen beleegyeztem, hogy megvegyük.
Na meg is lett az aznapi túrórudi adagom, mert beleharapás után Eszti: nem szeretem tújójudit. Kaffa, mert pont ezt pofáztam a boltban 20 soron. Sebaj, jegyezd meg, oszt kész!
Na ma cukros szmötyivel ugyanez. Mondtam neki, hogy nem fogjuk megvenni. Ezerszázalék. Pont. Ha ehhez itt éjszakázunk a boltban akkor sem. Visít, hogy ne vedd ki kosárból!. Mondom jó, akkor vedd ki te! Nem veszem, viszem pénztárnéninek.
Végső elkeseredés, mert felmerült bennem a tényleg itt éjszakázás lehetősége: apafőnök telefon: "te beszélj vele, mert nem tudom, mit csinálok itt a bolt közepén, de ha így kell innen kirángatnom, nem jövünk többet Univerbe, aztuti!"
Beszéltek -nem túlzok -10 másodpercet, majd Eszti visszaadta a telefont a kezembe, benyúlt a kosárba és visszatette a szmötyit a helyére.
Hát néztem egyet sokkolódva... De iszonyat gyorsan magamhoz tértem és odaspuriztam a pénztárhoz boldogan, kölyköstől és szmötyimentesen.
Kezdünk amúgyis rászokni erre a boltban vásárolgatósdira, ami annyira nem tetszik anyafőnöknek.
Tegnap pl bepakolt a kosárba egy túrórudit. 12 körben magyaráztam neki, hogy eddig nem szeretted és nem fogod megenni, de nem hitte el. Én meg persze hisztielkerülendő, meg "amúgyiscsak 60 forint" jól van, nagy engedékenyen beleegyeztem, hogy megvegyük.
Na meg is lett az aznapi túrórudi adagom, mert beleharapás után Eszti: nem szeretem tújójudit. Kaffa, mert pont ezt pofáztam a boltban 20 soron. Sebaj, jegyezd meg, oszt kész!
Na ma cukros szmötyivel ugyanez. Mondtam neki, hogy nem fogjuk megvenni. Ezerszázalék. Pont. Ha ehhez itt éjszakázunk a boltban akkor sem. Visít, hogy ne vedd ki kosárból!. Mondom jó, akkor vedd ki te! Nem veszem, viszem pénztárnéninek.
Végső elkeseredés, mert felmerült bennem a tényleg itt éjszakázás lehetősége: apafőnök telefon: "te beszélj vele, mert nem tudom, mit csinálok itt a bolt közepén, de ha így kell innen kirángatnom, nem jövünk többet Univerbe, aztuti!"
Beszéltek -nem túlzok -10 másodpercet, majd Eszti visszaadta a telefont a kezembe, benyúlt a kosárba és visszatette a szmötyit a helyére.
Hát néztem egyet sokkolódva... De iszonyat gyorsan magamhoz tértem és odaspuriztam a pénztárhoz boldogan, kölyköstől és szmötyimentesen.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)