Ez megint olyan idegborzolós dolog.
Eszti a múlt héten mondogatni kezdte lefekvéskor, hogy fél.
Aztán egyre jobban behergelte magát, úgyhogy pár nap múlva előadta este, hogy is van ez.
Hát, amikor ő lefekszik, elalszik és éjjel felébred, akkor biza emberek vannak a szobájában. Fekete emberek. Jujjdejó!
Próbáltam mindenfélét, hogy itt van a Peti is veled (de ő nem erős - hihihi, valóban :D ), meg hogy majd rajzolunk amulettet holnap, ami nem engedi, hogy bejöjjenek az ajtón (de ők átjönnek a falakon- oké, asszem elég ennyi infó). Ezt is valami ezer éve gyorsan átolvasott pszichológiai témájú cikkből szedtem. Nem jött be.
Reggel aztán gyors tollvonásokkal le is rajzolta Eszti, kik látogatják éjjel:
Hát köszi, én is úgy beszartam, hogy egy éjjel nem aludtam rendesen. Azt nem közöltem vele, hogy izé... néha én is látok dolgokat... Brrrrrr!
Az azonban biztos, hogy én is féltem gyerekkoromban (gondolom, az ET nem éppen kisgyereknek való mulatság, ez volt az egyik fő félelemforrásom. Az ördög, aki az ágyamnál áll és ütemesen azt mondja: i-i-i-i, az csak később jött.)
Tuti sokan tudunk felmutatni hasonló rémeket a gyerekkori éjszakából. Úgyhogy nagyon sajnáltam Esztit. Mert félni egyszerűen tök szar. (Ráadásul emiatt már néhanapján sem jött a szobájából éjjel hozzám aludni.)
És hálaszerencse és ave fórumtagság! Mert a többiek javaslataiból -végül főleg Magdiéból-, összegyúrtam a saját próbálkozást. És bejött! Egyelőre simaliba, nincs para!
Minden este együtt felfújjuk a varázsgömböt, amely beborítja és védelmezi a szobájukat. Én ki tudok lépni belőle, meg be is tudok menni, ha kell, mert én jó vagyok, de minden rossz lepattan róla. És reggel, amikor felkel, elég csak kipukkasztania az ujjával, és ő is kijön belőle. Hát nem csodás? Soha nem tudtam volna magamtól megszülni ezt a félelemgátló dolgot.
Tök boldogan fújja-fújja esténként, és nem hallottam tőle azóta a fekete komákról. Legalábbis Esztinél nem jártak.
Ezt azért ma lett aktuális elmesélnem, mert az éjjelem egyébként így nézett ki:
22.30 Lacival beszélgettünk, lefeküdtünk és nemsokára ki is jöttem a kanapéra.
23.07 Felriadtam. Valaki van az ágyamnál. Áá, aludj!
23.15 Felriadtam. Láttam egy árnyat. A francba. Alszom!
23.33 Felriadtam. Felültem, az árny akkor szaladt ki a szobából. (Nem tudom, miért olvasgatta az AnnaPetiket.) Én felkapcsoltam a villanyt. Néztem, néztem, és nem vállaltam tovább a kanapézást. Visszacuccoltam Lacihoz, bekucorodtam mellé és inkább a horkolása!
Asszem nekem is fel kéne fújnom valami varázsgömböt, mi? ;)
2014. jan. 31.
2014. jan. 29.
Jön a szülinap!
Aszongya lelkem kislánya: ő HelloKittys tortát szeretne. Mondom jól van Cicuka, persze, de azért ne éld bele magad teljesen!
Én a kiscsaládi szülinapra nem hiszen, hogy tortát sütök. Mert sütök az oviba, aztán hétvégére, ha jönnek anyuék. Meg akkor is, ha átjönnek Laci szülei. Szóval négyünknek elég az a Jakós picitorta, az nagyon cuki. És ha szerencsém van, akkor még lesz pont HellóKittys is.
Az ajándékon nem nagyon izgattuk magunkat. Kitaláltuk, hogy egy kis babaházat kaphatna. Szerintünk azzal még tök sokáig eljátszik egy gyerek, úgyhogy van értelme. Ráadásul Artúrkutyás mamánál van egy műanyag összecsukhatós lakóbusz berendezéssel, azt nagyon szereti.
Erre jött a poén, hogy kivettük a könyvtárból az APG egyetlen eddig nem olvasott kötetét. Ebben pedig pont van egy babaházas mese. Úgyhogy ennek megfelelően Eszti is rázendített, hogy mi is csináljunk már apával neki egy babaházat (a könyvben a szülők csinálták fából).
Mondom:
-Eszti! AnnaPetiGergő anyukája meg apukája építészek, vagy valami hasonló szakemberek. Ezért csináltak nekik saját készítésű babaházat. Mi nem annyira tudunk ilyet csinálni.
Apa erre azt mondja nekem:
- Ja, én is mondtam neki, hogy anyád ugyan nem tudom éppen mi, de apád infomatikus. Így neked tableted van. :D
A lényeg, hogy megbeszéltük, ha szépen mosolyog, akkor apja biztos farag neki egyet késsel egy fatuskóból. Höhöhö.
(De az ötlet tök jól jött ki, így most pont azt kap, amit szeretne, és amit mi is elterveztünk neki.)
Mostanra kezdett meleg lenni a talaj, mert bezárt a Bambini a Malomban. Ott tudom, hogy van/volt Sylvanian familys babaház. (Az tetszik: fából van (utólagos megjegyzésem: műanyag), lehet bele sok kiegészítőt venni később is. Ha kell. Ha nem, akkor meg így is cuki.)
Az Alföldbe meg tegnap sikerült végre eljutnom, hogy megállapítsam, hogyott csak 4 egy kupacban vihogó eladónő van, akiknek fingjuk sincs, mit jelent a szó: babaház, képes volt az egyik egy sátrat mutatni válaszul. ott semmisenincs.
Aztán már törtem a fejem, hogy oldom meg a netes rendelést, és meglepődve tapasztaltam, hogy egy csomó helyen szállítanak másnapra a webáruházból. Úgyhogy holnapra várom. (Ráadásul még a logopédus is beteg lett, így várhatom lelkesen a futárt.) Mégis lesz időben ajándék. :)
Én a kiscsaládi szülinapra nem hiszen, hogy tortát sütök. Mert sütök az oviba, aztán hétvégére, ha jönnek anyuék. Meg akkor is, ha átjönnek Laci szülei. Szóval négyünknek elég az a Jakós picitorta, az nagyon cuki. És ha szerencsém van, akkor még lesz pont HellóKittys is.
Az ajándékon nem nagyon izgattuk magunkat. Kitaláltuk, hogy egy kis babaházat kaphatna. Szerintünk azzal még tök sokáig eljátszik egy gyerek, úgyhogy van értelme. Ráadásul Artúrkutyás mamánál van egy műanyag összecsukhatós lakóbusz berendezéssel, azt nagyon szereti.
Erre jött a poén, hogy kivettük a könyvtárból az APG egyetlen eddig nem olvasott kötetét. Ebben pedig pont van egy babaházas mese. Úgyhogy ennek megfelelően Eszti is rázendített, hogy mi is csináljunk már apával neki egy babaházat (a könyvben a szülők csinálták fából).
Mondom:
-Eszti! AnnaPetiGergő anyukája meg apukája építészek, vagy valami hasonló szakemberek. Ezért csináltak nekik saját készítésű babaházat. Mi nem annyira tudunk ilyet csinálni.
Apa erre azt mondja nekem:
- Ja, én is mondtam neki, hogy anyád ugyan nem tudom éppen mi, de apád infomatikus. Így neked tableted van. :D
A lényeg, hogy megbeszéltük, ha szépen mosolyog, akkor apja biztos farag neki egyet késsel egy fatuskóból. Höhöhö.
(De az ötlet tök jól jött ki, így most pont azt kap, amit szeretne, és amit mi is elterveztünk neki.)
Mostanra kezdett meleg lenni a talaj, mert bezárt a Bambini a Malomban. Ott tudom, hogy van/volt Sylvanian familys babaház. (Az tetszik: fából van (utólagos megjegyzésem: műanyag), lehet bele sok kiegészítőt venni később is. Ha kell. Ha nem, akkor meg így is cuki.)
Az Alföldbe meg tegnap sikerült végre eljutnom, hogy megállapítsam, hogy
Aztán már törtem a fejem, hogy oldom meg a netes rendelést, és meglepődve tapasztaltam, hogy egy csomó helyen szállítanak másnapra a webáruházból. Úgyhogy holnapra várom. (Ráadásul még a logopédus is beteg lett, így várhatom lelkesen a futárt.) Mégis lesz időben ajándék. :)
2014. jan. 28.
Hát persze, hogy hóboldogság!
Végre! Hó van babám!
Ne feledjük, hogy tavaly a mi környékünkön nem volt egyetlen egyszer sem annyi hó, amiből egyáltalán hógolyót lehetett volna gyúrni.
Így érthető, hogy az örömöm dupla volt, amikor pénteken már tökig gázoltak a leesett csapadékban a sajátgyártmányú hógolyóink.
Szerencsére mindkettőnek találtunk overállt a szekrény mélyén. Ilyen vidéken, ahol mi lakunk, luxus lenne minden évben venni egyet luftra.
Esztinek tavaly lőttem Teszveszen 1 forintért (természetesen egyszer sem volt rajta). Idén még éppen jó rá. Petinek meg szerencséje van, hogy Eszti egy barna méhecskésben nyomta akkoriban. Így mindkét gyerek felvehette a klasszikus Michelinbabás hógolyó-mintázatot.
Biztos cukik voltak, mert péntek este vagy 3 mamika/papika is lepacsizott velük, "de édesek" felkiáltással.
Aztán persze egész hétvégén kötelezően mentünk délelőtt és délután is a "hóba".
El is terveztük családosan, hogy milyen buli lesz szánkóval átmenni szombaton a mamáékhoz. Aztán be is buktuk. Peti ugyanis nem szánkózik... Miért is szánkózna, ugye?
Ellenben hóban tapicskol/szalad/elesik/visít, mert hógolyógúnyában nem tud felállni/húzza a szánkón Esztit (egyedüüül!)/úgy persze nem megy a szánkó/ visít.
Laci fél óra és 200 méter megtétele után ment haza végül a kocsiért. Addigra ugyanis csak az utca végig jutottunk. :)
Mert az hagyján, hogy megtesszük az utat oda mintegy 1 óra alatt, de vissza hogy jövünk este 7-kor?
Úgyhogy küzdöttem velük meg a szánkóval még 20 percig a "Csináljunk hóangyalkát!/De itt bele ne feküdj, saras!/Jaj beesett a hó a nyakamba!/ Anya hol a pótkesztyűm? / Nem hoztál pótkesztyűt? /Ja, a zsebemben van! / Fogd a vizes kesztyűmet!" Eszterrel és jövök/megyek/visítok, ha nem tetszik valami Péterrel. Meg a szánkóval persze.
Apa felvette Petit félúton, én meg Esztivel onnan kb. 10 perc szánkózás után beértem a célba. A véradás utáni "ma azért kímélje" kezemmel... Megkíméltem. Majd haza is húztam Esztit este a mamától.
Tegnap oviszünet volt, Laci is szabit vett ki. Így elmondhatom, hogy péntektől hétfő estig 8* fagyott be a seggem, de ezek ketten annyira élvezték minden alkalommal, hogy egye fene, megérte! :)
Mára lett fogorvos időpontom. Így az egyéb boldogságszikrák elmesélése elmarad. Mert jobban be vagyok szarva, mint amikor a Rémkoppantókat olvastam. (A francba, és megint elfelejtettem visszavinni a könyvtári könyveket!)
Ez a gyenge kép álljon itt annak emlékére, hogy tényleg volt olyan, hogy esett a hó nálunk is!
Ne feledjük, hogy tavaly a mi környékünkön nem volt egyetlen egyszer sem annyi hó, amiből egyáltalán hógolyót lehetett volna gyúrni.
Így érthető, hogy az örömöm dupla volt, amikor pénteken már tökig gázoltak a leesett csapadékban a sajátgyártmányú hógolyóink.
Szerencsére mindkettőnek találtunk overállt a szekrény mélyén. Ilyen vidéken, ahol mi lakunk, luxus lenne minden évben venni egyet luftra.
Esztinek tavaly lőttem Teszveszen 1 forintért (természetesen egyszer sem volt rajta). Idén még éppen jó rá. Petinek meg szerencséje van, hogy Eszti egy barna méhecskésben nyomta akkoriban. Így mindkét gyerek felvehette a klasszikus Michelinbabás hógolyó-mintázatot.
Biztos cukik voltak, mert péntek este vagy 3 mamika/papika is lepacsizott velük, "de édesek" felkiáltással.
Aztán persze egész hétvégén kötelezően mentünk délelőtt és délután is a "hóba".
El is terveztük családosan, hogy milyen buli lesz szánkóval átmenni szombaton a mamáékhoz. Aztán be is buktuk. Peti ugyanis nem szánkózik... Miért is szánkózna, ugye?
Ellenben hóban tapicskol/szalad/elesik/visít, mert hógolyógúnyában nem tud felállni/húzza a szánkón Esztit (egyedüüül!)/úgy persze nem megy a szánkó/ visít.
Laci fél óra és 200 méter megtétele után ment haza végül a kocsiért. Addigra ugyanis csak az utca végig jutottunk. :)
Mert az hagyján, hogy megtesszük az utat oda mintegy 1 óra alatt, de vissza hogy jövünk este 7-kor?
Úgyhogy küzdöttem velük meg a szánkóval még 20 percig a "Csináljunk hóangyalkát!/De itt bele ne feküdj, saras!/Jaj beesett a hó a nyakamba!/ Anya hol a pótkesztyűm? / Nem hoztál pótkesztyűt? /Ja, a zsebemben van! / Fogd a vizes kesztyűmet!" Eszterrel és jövök/megyek/visítok, ha nem tetszik valami Péterrel. Meg a szánkóval persze.
Apa felvette Petit félúton, én meg Esztivel onnan kb. 10 perc szánkózás után beértem a célba. A véradás utáni "ma azért kímélje" kezemmel... Megkíméltem. Majd haza is húztam Esztit este a mamától.
Tegnap oviszünet volt, Laci is szabit vett ki. Így elmondhatom, hogy péntektől hétfő estig 8* fagyott be a seggem, de ezek ketten annyira élvezték minden alkalommal, hogy egye fene, megérte! :)
Mára lett fogorvos időpontom. Így az egyéb boldogságszikrák elmesélése elmarad. Mert jobban be vagyok szarva, mint amikor a Rémkoppantókat olvastam. (A francba, és megint elfelejtettem visszavinni a könyvtári könyveket!)
Ez a gyenge kép álljon itt annak emlékére, hogy tényleg volt olyan, hogy esett a hó nálunk is!
2014. jan. 24.
Rájöttem, hogy inkább mégis elégedett vagyok életem folyásával
2014. január 24-én 13.25-kor megláttam az idei tél legelső hópelyheit. Hát boldog voltam! Sokra nem számítok, de azért örülök.
Voltam annyira pozitív, hogy elmentem tegnap este futni, hátha leesne az a bizonyos 20 cm hó reggelre. Nem esett.
De erről legalább eszembe jutott, hogy elmeséljem, hogy "bezzeg nekem milyen férjem van!"
Szóval vett nekem egy telefont. Érted? Futni. A magánvagyonából! Szerintem szeret. :)
(Magánvagyon= férjnek a mindenféle érthetetlen funkciót ellátó számítógépes alkatrészekre összespórolt pénze.)
Volt egy okostelefonom erre a célra, de mindig csalt. Azért én szerettem. (Ezt használtan vettük, potom pénzért.) És Laci megunta, hogy csal és megajándékozott -a legolcsóbb kapható - okostelóval (muszáj hangsúlyoznom, hogy azért nem élek akkora luxussal, hogy valami ordenáré drágaságosat használjak pusztán futkározni).
De a teló cuki, jól zenél és tökéletesen mér. A férjem meg szeret. :)
Azóta rendszeresen egy órát futok. Csak lazán, de akkoris. Jókirálynak is érzem magam (a lábam kellemes fáradtságától meg abszolút élőnek)!
De el kell hinnetek, hogy milyen motivációs tényező egy ilyen kütyü, amelyik minden kilométernél lehalkítja a zenét és bemondja az eredmény, ahol tartok.
És életemben először látszik a lábizmom! Hohohóóóó! (Tegnap egész este ezt mutogattam Lacinak, aki szerint annyira azért nem kéne elájulnom magamtól, de tuhhuuddooom, hogy jól látta ő is és csak irigykedett. Hihihi.)
Voltam fogorvosnál. 10 percig tartott. Juhéjj is lehetne de nem az. Nem a tömés magassága volt a puszta gond. Az egyik fogam mostanra már annyira fáj rágáskor, hogy egyáltalán nem eszek azon az oldalon. Emiatt már fogytam egy kilót (annyira nem szívesen eszem most), úgyhogy várok még egy hetet legalább. Hátha mínusz még egy kiló... :D
Valójában nem hiszem, hogy egy kicsit esetleg magasabb tömés miatt ennyire kéne, hogy fájjon, úgyhogy neki kell futnom mégis ennek a töméscserének. (Doki szerint határesetes a fog, bírhat még fél évet. De úgy látszik, mégsem.) Ez ügyben jelenleg egyszerű apátiát érzek, mivel még időpontom sincs. Úgyhogy ezzel így nincs probléma.
Végre lett egy ilyen csodám! Karácsonyi ajándékba
Az is csoda, hogy a falon van. Laci ugyanis inkább 3* telepíti újra a gépet egymás után, minthogy egy szöget a falba fúrjon (valószínűleg egyébként is képtelen lenne rá).
Úgyhogy befűztem Laci papát (aki aztán dobott egy hátast, hogy tényleg ezért az egyetlen tipliért pakoltattam össze vele a fúrófelszerelését? ), hogy fúrja fel. És a héten felkerült! Hát ezek fontos dolgok! Olyan nagyon tetszik!
Petim... Magatartás egyes. Ez stabil maradt. :)
Viszont észrevettem, hogy nem is babakocsizunk annyit, mert motorozunk. A fejlesztésre ugyan mindig babakocsival megyünk, de ez is ki lesz pipálva, mert Vera nekünk adja a bicajülésüket, Hajni meg a bicaját. És ez a verzió nagyon tetszik (márhogy bicajjal menni erre-arra).
Viki pedig szólt, hogy van egy székmagasítójuk, amit náluk nem szeret a gyerkő.
Enikő jelezte, hogy kapjam fel a fejem, és emlékezzek, hogy Eszti 2,5 évesen az arcomba röhögve pisilte össze a szőnyeget.
Ó igen, nekem kifejezetten jó fej ismerőseim vannak. :) És kezdek sokuknak tartozni. :)
Úgyhogy minden meg lesz oldva, ezért belelkesültem, és sütöttem olyan fahéjas kiflit, amit Andus posztolt (mert egyébként rendszeresen a facebookról szedem az ötleteket ). Vaníliapudinggal töltve ám. (Ja, persze csak az adag felét, mert Eszti hajlamos nem szeretni az olyat.)
Jó vagyok. De ezt már mondtam.
2014. jan. 20.
Ideborítom az összes rinyámat! Csak itt, csak most! Minden egy helyen!
Néha elkezdek aggodalmaskodni, hogy más ilyenkor már a közösséget koptatja. Amiért ez eszembe jut, az a közösségi lét egyik előnye: valami szociális fejlődés, kultúra vagy anyámkínja. Csak egy kicsi. Na!
Ez a kölök iszonyatcuki! Jajj, de tényleg! De viselkedni? Na azt nem! Nem! NEEEEM!
Nem hallgat senkire, ha rászólok, hogy "engedd el!", "ne csináld!", annál jobban csinálja. És röhög közben. Ha kérem, ha fenyegetem, ha zsarolom semmi. Semmi! SEMMI!
Pakol, rombol, dönt, nyomkod, teker, dobál, csipked. És nevet. (Mondom, hogy iszonyat cuki. Nehézkes rá haragudni, de amikor ilyen értetlen, akkor úúúgy ki tud hozni a sodromból, hogy még!)
Aztán. Megőszülök, mire pl. egyáltalán megkajál. Ráadásul úgy eszik, mint egy disznó. De frankón! Szó sincs mondjuk előke elhagyásról (ja, mit magyarázom, pont itt van lejjebb egy laza palacsintás kép). De nem ügyetlen ám! Hanem kézzel-lábbal tolja.
Rápakolja a kanálra kézzel a falatokat, vagy egyesével ugrasztja ki a tésztákat a tányér szélén (Kiugrott anya kiugrott! És úúgy nevet, de úúgy! Mondom neki: "tök nem poén". De ő csak nevet. Poééén! )
Vagy ha nem eszik, akkor kénytelen vagyok kinyitott AnnaPetiGergő mellett lapátolni belé az ételt. Naneeemááár!
Aztán még mindig határozottan élménynek tartom, amikor elveszi evés közben a tányéromat, beleönti a kistálkájából az ebédjét, és a szintén tőlem elcsórt villával szemenként eszegeti ki belőle a nokedlit.
Nagyon unottan szoktam nézni az ilyen akciókat. De legalább bejelenti, hogy szeretem nokedlit És köszönöm, elég volt, megmosom kezem (korábban fejreborította a tányért jelezvén, hogy vége :) ) Lássam már a haladást azért!
(Jaj, ki ne hagyjam már, hogy a mákos tésztát -ami nálunk túlzás nélkül heti 3* szerepel az étlapon- szóval szeretem mákostésztát felkiáltással megpuszilta és megsimogatta. Majd kiugrasztotta a tányér szélén a falatokat és nevetett. :D )
Az etetőszék csak felmerült bennem, hogy béna már ennyi idősen. Ráadásul azért is eszik ám csúnyán, mert a székben kicsit hátra van dőlve. Kényelmetlen tartósan az asztal fölé hajolnia. De a maga 84 cm-jével nem nagyon oldható meg a szék. A múltkor mondtam neki, hogy talán kéne neki valami székmagasító. Erre mit mondott? Esztinek is kell! Igazán jószándékú gyerek amúgy. (A végére biggyesztem a fotót, ami eszembe jutott erről. Kicsit tompítja majd a nyűglődésem élét. :) )
Hmm... Gondolom, csak azért vagyok ily' nyávogós, mert vissza kell mennem a fogorvoshoz. És bizonytalan is vagyok, melyik fogam a bűnös. Úgyhogy ideges vagyok. Úúúúgy utálom a fogorvososdit!
Ezért folytatom is a nyávogást.
Aztán már milyen tré, hogy nálunk még babakocsi van! Meg etetőszék. Meg kiságy. Meg pelenka. Meg más nem jut hirtelen eszembe. :) Néha tényleg annyira belassultnak érzem az egészet.
Közösség. Nagyon jónak tartom, hogy itthon maradhattam vele eddig, és csak bőven 3 évesen kell beadnom valahova. Neki erre tényleg szüksége van/volt. Úgyhogy ez jipiijájéééé! De kevés hatásom van mostanában úgy érzem.
És még most is kicsit jobban a szívemhez van nőve ez a borzalmas tennivágyó, elborogatós, szétdobálós természete, úgyhogy vágyálmaimban megjelenik a Bambini magánovi képe. Ahol jobban elnézik neki, hogy olyan, amilyen, és szeretettel veszik körül ennek ellenére is. (Mert az a gyanúm, hogy az óvónők rémét melengeti a kebleimet. :) )
Ez persze csak akkor jöhet szóba, ha valami csoda folytán sikerül ősszel elhelyezkednem. Áá, nem nagyon reális elképzelés ám! (Ha már a mama nem viccel és tényleg nyugdíjba megy. Ha meg nem, akkor még ennyiről sincs szó.)
Különben meg elvileg be kéne íratnom már oviba tavasszal a beiratkozáskor (bár úgy olvastam, hogy lehet, nem is kötelező még neki 3 éves kortól? ) Meg, hogy még SNI-s, de lesz felülvizsgálata (majd valamikor), és át akarják tetetni abba a másik kategóriába (azóta sem tudom mi az, ahol a viselkedészavaros/tanulási zavarosak vannak- mindezt azért, hogy a logopédia ne szakadjon meg neki). Szóval ki fogadja egyáltalán? Így közeleg az ovi, de kb. a fene tudja mi lesz.
A babakocsi téma úgy működik, hogy Peti nem jár lábon. Legalábbis arra biztosan nem, amerre én szeretném. Például ki van zárva, hogy a DM-be menjek. Mert ő nem szeret a DM-be menni. Ellenben 15 percig kell a 100forintos bolt kirakatában kiállított mentő/tűzoltó/egyéb autókat nézegetnünk.
A kezemet nem fogja meg. Így ha találok valami motiválót (mint a távolban egy jókora tócsa vagy a hold az égen), akkor megy. Ha nem, akkor nem. Tehát sem időben, sem távban nincs haladás. Márpedig nekem sokszor dolgom van.
Most elkezdtünk igazán motorozni. Ez legalább a babakocsimentes haladás egy formája.
Dehát a motorozási szokásairól is annyit, hogy huhh...
....legalább már tudom, hol a baleseti...
Nekem egy gyerekem sem képes ügyesen esni. Pí ráadásul még benga is -egyensúlyproblémás. De azért 120-szal teperni akkoris muszáj, ugye. Jeeeee....
A kiságy. Végülis annyira nem zavar. Úgy vagyok vele, hogy majd, ha közösség réme meglegyinti, az előtti hónapokban elindítjuk a rácsmentes alvást. Addig meg bazicuki, ahogy bekucorodik. Őt nem érdekli az egész, elvan benne, sőt! Én meg örülök, ha nem mászkál ki fektetések után. Mit szivassam magam?
Pelus téma persze semmi sürgető. Inkább az van, hogy olyanokat élek meg a biliztetéssel, amit Esztivel sosem kellett.
Az alapfelállás, ahol tartunk: ha mondom pisilj, akkor pisil. Magától nem szól (elvétve volt azért már rá példa, de nem ez a jellemző), azért viszont általában szól, hogy kakiltam!.
Szóval szabályozni tudja a dolgot.
És na: Egyszer előfordult, hogy fürdés előtt bilire dobtam, és a kukaca kilógott. Hát ki is csurgott a pisi, ahogy kell, mire észrevettem. Aztán egy hétig minden esti fürdés előtt kiküzdötte a kukit a biliből, hogy kicsorogjon. Neehheeem véletlen volt egyszer sem. (Nagyon nevetett.) Aztán elmagyaráztam 22* egymás után, hogy kukinak a biliben a helye. És azóta benyomja a kukit a bilibe. Természetesen addig ott tartva a kezét, amíg le nem pisili. Majd röhög, de ezt már említettem.
Az már szinte mellékes, hogy ha pucéran van, akkor poénból simán odapisil, ahol eszébe jut. (Mondtam már, hogy "és röhög?" ;) )
És különben is, a fiúgyerekeket állva kell pisiltetni? (Láttam ám az egyik "Maszat" könyvben! Maszat állva pisilt a vécébe. Hoppá! )
Na akkor erről a jótesóságról jutott eszembe egy cuki kép. Amikor Eszti hazajön az oviból, leül egy fél órát számítógépen mesét nézni. Peti ilyenkor eljátszik. Addig Laci eszik vacsorát. De akárhogyis, a konyhában vagyunk. Ketten! És beszélgetünk. És gyanús volt a minap, hogy nagy a csönd odabent. Hát ezért:
És a legszebb, hogy nem pónis/Barbie-s őrület ment, hanem berakott a Petinek valami tűzoltósat. Azt meg nem akarom tudni, milyen módon rángatta fel az ölébe. :)
Úgyhogy nagy baj nincs, csak fogorvoshoz ne kéne mennem holnap. Pfff....
2014. jan. 15.
Peti gondoskodik róla, hogy legyen miről mesélni. Avagy hogyhogy eddig nem tudtuk, hol a baleseti sebészet?
Már akartam írni, hogy itt bizony semmi nem történik, elvagyunk mintbefőtt. Ha hiszitek, ha nem, max. a gyerekek alvási szokásiról akartam fotókat tenni. Állóvíz.
Két hete különben mindig vagy megyünk, vagy hozzánk jönnek, minden napra jutott, így amikor ma mégsem jött össze délelőtt Krisztáékkal a sétálás, akkor arra gondoltam, hogy sütök már egy palacsintát. Ha már úgy ráérünk.
A hajamat is megmostam. Éppen törcsibe beturbánozva még a vízszűrő kancsót mosogattam a konyhában, amikor hihetetlen minőségű, sikítós sírás zendült. Peti, aki eddig békésen autózott mellettem, üvöltött. Ott feküdt a radiátornál az etetőszék mögött (megj.: a konyhának ugyanezen a pontján törte le a fogát anno a palacsintasütésem közben. Elbarikádozni! Lezárni! Életveszélyes területté nyilvánítani! És soha többet nem sütni palacsintát! Eltervezni sem!)
Szóval hanyatt feküdt a radiátor alatt és az egyik kezét rátapasztotta a bal szemére. Gáz volt, azonnal tudtam a sírásból.
Na az a 30 másodperc, az okozott vagy 30+ ősz hajszálat, amíg a szeméről lefeszítettem a kezét. Szerencsére kisebb sokkot kaptam azonnal, így nem fogtam fel, hogy mekkora is lehetett volna a baj.
De azért az így is volt... A szeme mellett csak egy centis kicsi, de legalább jó mély vágás volt. Persze vérzett meg minden, de a szeme nem sérült.
Azért én bepánikoltam. Úgy utálom az ilyen helyzeteket, mert érzem, ahogy kúszik a köd és képtelen vagyok tisztán gondolkodni.
Gyorsan lemostam, letapaszoltam. Aztán felhívtam Lacit, hogy lehet, ezt így melegében el kéne vinni a balesetire. Mert mély a seb.
Ő semmi hajlandóságot nem mutatott arra nézve, hogy esetleg "jajj drágám haza is ugrom azonnal megmenteni benneteket!". De azért azt megjegyezte, hogy "jaja, vidd csak el, legalább sétáltok egyet".
Gyorsan megállapítottam, hogy ez vagy nagyon dolgozik, vagy nagyon hülye. Mindegy is, Laci a potenciális segítők listájáról kihúzva. Kösz a semmit, csá!
Felhívtam a gyerekorvost, hogy hova kell vinni, egyáltalán vigyem-e. Bizonytalan voltam, de ő is azt mondta, hogy vigyem, mert lehet, hogy össze kell húzni (megj.: a jövőre nézve ki kell deríteni, hogy összehúzós ragtapaszt árulnak-e simán a gyógyszertárban. Ha igen, akkor kell. Azonnal!).
Ááá, Petivel nem mertem vacakolni, hogy csúnya lesz, vagy akármi. Menjünk!
Az eső zuhogott, ezért felhívtam a kettes számú és egyben utolsó potenciális segítőt a listámról: Lacipapát. Hátha legalább odáig elvinne kocsival (sárga kórház).
- Helló! Ittál már?
- Naná!
- Akkor szia!
- Szia!
Azért a papáról annyit tudni kell, hogy ezek után simán előfordul, hogy a hétvégén kiderül, hogy ő tényleg csak vízre gondolt, és abszolút nem találta furcsának, hogy felhívom megkérdezni a folyadékpótlásáról szerda reggel 9-kor...
Így aztán fél kézzel megszárítottam a hajam, közben Petit a másik kezemmel tartottam vissza, hogy ne tépje le a ragtapaszt a fejéről és közben emiatt idegesen üvöltöztem vele. Az a szerencséje, hogy hamar megszárítom a hajam, mert egyszer úgy leszidtam, hogy elsírta magát és az ölembe bújt. Na mondom, ez a vég! Utána mondjuk meaculpázhattam, meg a jóisten minden finomságát beígértem neki.
Nagyon ideges voltam de tényleg, beültünk a babakocsiba és az út felénél beterített minket pocsolyával (főleg Petit a babakocsiban) egy nem 50-nel közlekedő kisteherautó.
Akkor már csúnyát káromkodtam és elterveztem, hogy utánafutok, és jól megrugdosom. De gyorsan letettem a L. kontra Ford kisbusz meccsről.
A baleseti sebészet viszont egy nagy pozitív csalódás volt. Már a kartonozóban szóltam, hogy a gyerek nem százas (muszáj volt, mert a gyerekorvos asszisztense nyomatékosan közölte, hogy igenis szóljak mindenkinek, hogy a Peti súúúhúúúlyos immunhiányos, nem várakozhat tömegben.) Kiderült, hogy a kicsiket amúgyis előre veszik. Úgyhogy, amikor felértünk a másodikra és éppen még csak megállapítottam szájtátva, hogy basszus, ez nagyon durva (zsúfolásig tele beteggel), már be is mondták a Peti nevét. (Az előttünk bejutó sulis kissráccal már akkor 2,5 órája várakozott az anyukája...)
Az orvostól kétszer is elnézést kértem, amiért egy minimális méretű vágott sebbel rabolom az idejét, dehát ez a Peti, nem szabad kockáztatnom. Ő mosolyogva azt mondta, bár ilyenekkel lennének tele, mert a felnőttek többet nyavalyognak, mint ez az egy szem gyerek. Igen, aki szó nélkül tűrte a röpke fertőtlenítést, leragasztást. Kapott is érte 4 matricát és még egy mikuláscsokit is előtúrtak neki valahonnan a fiókból. :)
Hazafelé beugrottunk a kisboltba ásványvízért - újra terítéken a palacsintaprojekt- persze az eladónő nyomta a "jajajmitörtént?"-et miután látta a tapaszt. Mondom áááá... semmi... csak "jógyerek".
Aztán röhögött, hogy neki ne mondjam, két fiút nevelt fel. Jajjj! :)
Szóval ezt is kipróbáltuk és most már bármikor tudjuk, hol a baleseti sebészet.
Az úgy van tisztelt közönség, hogy csak palacsinta legyen! Kakaós. Akkor nagy baj nincs.
Két hete különben mindig vagy megyünk, vagy hozzánk jönnek, minden napra jutott, így amikor ma mégsem jött össze délelőtt Krisztáékkal a sétálás, akkor arra gondoltam, hogy sütök már egy palacsintát. Ha már úgy ráérünk.
A hajamat is megmostam. Éppen törcsibe beturbánozva még a vízszűrő kancsót mosogattam a konyhában, amikor hihetetlen minőségű, sikítós sírás zendült. Peti, aki eddig békésen autózott mellettem, üvöltött. Ott feküdt a radiátornál az etetőszék mögött (megj.: a konyhának ugyanezen a pontján törte le a fogát anno a palacsintasütésem közben. Elbarikádozni! Lezárni! Életveszélyes területté nyilvánítani! És soha többet nem sütni palacsintát! Eltervezni sem!)
Szóval hanyatt feküdt a radiátor alatt és az egyik kezét rátapasztotta a bal szemére. Gáz volt, azonnal tudtam a sírásból.
Na az a 30 másodperc, az okozott vagy 30+ ősz hajszálat, amíg a szeméről lefeszítettem a kezét. Szerencsére kisebb sokkot kaptam azonnal, így nem fogtam fel, hogy mekkora is lehetett volna a baj.
De azért az így is volt... A szeme mellett csak egy centis kicsi, de legalább jó mély vágás volt. Persze vérzett meg minden, de a szeme nem sérült.
Azért én bepánikoltam. Úgy utálom az ilyen helyzeteket, mert érzem, ahogy kúszik a köd és képtelen vagyok tisztán gondolkodni.
Gyorsan lemostam, letapaszoltam. Aztán felhívtam Lacit, hogy lehet, ezt így melegében el kéne vinni a balesetire. Mert mély a seb.
Ő semmi hajlandóságot nem mutatott arra nézve, hogy esetleg "jajj drágám haza is ugrom azonnal megmenteni benneteket!". De azért azt megjegyezte, hogy "jaja, vidd csak el, legalább sétáltok egyet".
Gyorsan megállapítottam, hogy ez vagy nagyon dolgozik, vagy nagyon hülye. Mindegy is, Laci a potenciális segítők listájáról kihúzva. Kösz a semmit, csá!
Felhívtam a gyerekorvost, hogy hova kell vinni, egyáltalán vigyem-e. Bizonytalan voltam, de ő is azt mondta, hogy vigyem, mert lehet, hogy össze kell húzni (megj.: a jövőre nézve ki kell deríteni, hogy összehúzós ragtapaszt árulnak-e simán a gyógyszertárban. Ha igen, akkor kell. Azonnal!).
Ááá, Petivel nem mertem vacakolni, hogy csúnya lesz, vagy akármi. Menjünk!
Az eső zuhogott, ezért felhívtam a kettes számú és egyben utolsó potenciális segítőt a listámról: Lacipapát. Hátha legalább odáig elvinne kocsival (sárga kórház).
- Helló! Ittál már?
- Naná!
- Akkor szia!
- Szia!
Azért a papáról annyit tudni kell, hogy ezek után simán előfordul, hogy a hétvégén kiderül, hogy ő tényleg csak vízre gondolt, és abszolút nem találta furcsának, hogy felhívom megkérdezni a folyadékpótlásáról szerda reggel 9-kor...
Így aztán fél kézzel megszárítottam a hajam, közben Petit a másik kezemmel tartottam vissza, hogy ne tépje le a ragtapaszt a fejéről és közben emiatt idegesen üvöltöztem vele. Az a szerencséje, hogy hamar megszárítom a hajam, mert egyszer úgy leszidtam, hogy elsírta magát és az ölembe bújt. Na mondom, ez a vég! Utána mondjuk meaculpázhattam, meg a jóisten minden finomságát beígértem neki.
Nagyon ideges voltam de tényleg, beültünk a babakocsiba és az út felénél beterített minket pocsolyával (főleg Petit a babakocsiban) egy nem 50-nel közlekedő kisteherautó.
Akkor már csúnyát káromkodtam és elterveztem, hogy utánafutok, és jól megrugdosom. De gyorsan letettem a L. kontra Ford kisbusz meccsről.
A baleseti sebészet viszont egy nagy pozitív csalódás volt. Már a kartonozóban szóltam, hogy a gyerek nem százas (muszáj volt, mert a gyerekorvos asszisztense nyomatékosan közölte, hogy igenis szóljak mindenkinek, hogy a Peti súúúhúúúlyos immunhiányos, nem várakozhat tömegben.) Kiderült, hogy a kicsiket amúgyis előre veszik. Úgyhogy, amikor felértünk a másodikra és éppen még csak megállapítottam szájtátva, hogy basszus, ez nagyon durva (zsúfolásig tele beteggel), már be is mondták a Peti nevét. (Az előttünk bejutó sulis kissráccal már akkor 2,5 órája várakozott az anyukája...)
Az orvostól kétszer is elnézést kértem, amiért egy minimális méretű vágott sebbel rabolom az idejét, dehát ez a Peti, nem szabad kockáztatnom. Ő mosolyogva azt mondta, bár ilyenekkel lennének tele, mert a felnőttek többet nyavalyognak, mint ez az egy szem gyerek. Igen, aki szó nélkül tűrte a röpke fertőtlenítést, leragasztást. Kapott is érte 4 matricát és még egy mikuláscsokit is előtúrtak neki valahonnan a fiókból. :)
Hazafelé beugrottunk a kisboltba ásványvízért - újra terítéken a palacsintaprojekt- persze az eladónő nyomta a "jajajmitörtént?"-et miután látta a tapaszt. Mondom áááá... semmi... csak "jógyerek".
Aztán röhögött, hogy neki ne mondjam, két fiút nevelt fel. Jajjj! :)
Szóval ezt is kipróbáltuk és most már bármikor tudjuk, hol a baleseti sebészet.
Az úgy van tisztelt közönség, hogy csak palacsinta legyen! Kakaós. Akkor nagy baj nincs.
2014. jan. 8.
Aprókicsi lopott 24 óra
Huncut hihihi. Bizony. Hihihi. :D
Apa szülinapos ma. Mi azért már a múlt csütörtökön egy gyertyás tortaszelet és zengedező "Boldog szülinapot!' kíséretében megköszöntöttük a gyerekekkel. Elvégre muszáj volt szólni arról, hogy két nap múlva kettesben lazulunk egy egész 24 órát Visegrádon. Mondom én. Hihihi. :D
Ahh, nincs mit tenni... mi így tudunk maxon kikapcsolódni. Gondoltam ennek jobban örül majd, mint egy pulcsinak. És ez igenis a 35. majdnemszintekerek szülinapja. (És amúgyis, kellőképpen szopacs évről évre a karácsony után 2 héttel szülinap, csak úgy mondom.)
Aztán, ahogy megkapta csütörtökön este, ki is gondolta, hogy már pénteken menjünk el anyuékhoz Pestre mer'azjó. És így gyorsan kapkodva csomag-lakk-hajmosás és goooo!
Úgyhogy megérkeztünk: Petiben ébredt az azonnali mamaszerelem, Eszti viszont nehezen maradt anyuékkal, de lezsaroltam, hogy vasárnap velem alhat a kanapén. (Így is lett. Mit nekem a fogcsikorgatás, arcbaverekedés, és rendszeres ébresztgetés anya ölelgess! sutyorgásokkal?) Így aztán már nem volt ellenvetése.
(Aztán gondolom akkor sem amikor délután már az Elevenparkban nyomultak a nagyszülők a két gyerekkel...)
Szombaton így Lacival kettesben csináltuk a nagy semmit. Én készültem: S. King: Rémkoppantók. Nem is ez a lényeg, hanem hogy 950 oldal.
(De amúgy ez is lényeg. Azóta ugyanis itt a vég: két napja Laci mellett alszom az ágyunkban. Nem érdekel, hogy horkol. 32 éves vagyok, de befostam egyedül a kanapén. Probléma? :D Ja, 33 éves vagyok. A fene tudja fejben tartani...)
Naés, mekkora lazulást csaptunk, ha 500 oldalt ki is olvastam a szaunázós semmittevés alatt? Varázslatos volt! (És nem csak könyvvel ültem: sétáltunk is, futottam is (úgy általában a futópados borzalomról még tuti mesélek), sőt biliárdoztunk is.)
Eccerűen állat volt!
Aztán már elkezdtem várni a következőt. Mert évfordulós wellness lesz februárban vagymifene!
De azóta voltam fogorvosnál (ez is megérne egy posztot, milyen szinten voltam betojva). Noés az új tetszetős fogorvos az új tetszetős fogamat egy remek tetszetős módszerrel csinálja meg.
Ami pont a wellness árába fog nekünk kerülni. Szóval brühühü, lehet, hogy a Kecskeméti Fürdő szaunaparkjáig jutunk csak februárban. Költséghatékonyság....
De legalább a fogamba tartós tömés kerül.
Egyáltalán nem örülök neki, de ha a kocsival lenne valami, zokszó nélkül perkálnánk, úgyhogy megyek pénteken a szupertömésre vissza (most egy radírgumiszerű átmeneti cucc van benne). Ezvan.
Ma pedig! Jujujjj! Meglátogattuk melegében az új uncsitesót! És aztakutyamindenit! Az a kislány annyira édi! Eleve ugye mütyürke. Alig 2,5 kiló, és emiatt még jobban szeretgetnivaló. És én nem is láttam még ennyire olyat! Csak a kölykeimet természetesen. ;) De tuti hasonlít rájuk, mert annyira, de annyira tetszik nekem, hogy lelkendezve meséltem Lacinak, hogy "óóó, nekem igazán kell egy ilyen!". Mire ő nagy vigyorogva, boldogan elemezte, hogy szerinte meg pont így az igazi! Megnéztük, megszeretgettük fél óráig, aztán ha-za-me-gyünk. És alszunk éjszaka.
Na asszem ebből sem lesz 3. gyerek. :D
Viszont a meglévő kettőből az egyik ma (nevesítve Peti) feldicsérte az apaszülinap tényét.
Mondom neki reggel- amikor még mindenki az ágyunkban fetrengett:
-Petiiii, képzeld, apa vén csataló lett! Mondd apának, hogy "boldog szülinapooot!"
-Kéjek!
-He? És mit kérsz?
-Azt!
-Jópersze, de mit?
-Tojtááát!
Megállapíthatjuk, hogy nem olyan hülye az a gyerek.... :D
Apa szülinapos ma. Mi azért már a múlt csütörtökön egy gyertyás tortaszelet és zengedező "Boldog szülinapot!' kíséretében megköszöntöttük a gyerekekkel. Elvégre muszáj volt szólni arról, hogy két nap múlva kettesben lazulunk egy egész 24 órát Visegrádon. Mondom én. Hihihi. :D
Ahh, nincs mit tenni... mi így tudunk maxon kikapcsolódni. Gondoltam ennek jobban örül majd, mint egy pulcsinak. És ez igenis a 35. majdnemszintekerek szülinapja. (És amúgyis, kellőképpen szopacs évről évre a karácsony után 2 héttel szülinap, csak úgy mondom.)
Aztán, ahogy megkapta csütörtökön este, ki is gondolta, hogy már pénteken menjünk el anyuékhoz Pestre mer'azjó. És így gyorsan kapkodva csomag-lakk-hajmosás és goooo!
Úgyhogy megérkeztünk: Petiben ébredt az azonnali mamaszerelem, Eszti viszont nehezen maradt anyuékkal, de lezsaroltam, hogy vasárnap velem alhat a kanapén. (Így is lett. Mit nekem a fogcsikorgatás, arcbaverekedés, és rendszeres ébresztgetés anya ölelgess! sutyorgásokkal?) Így aztán már nem volt ellenvetése.
(Aztán gondolom akkor sem amikor délután már az Elevenparkban nyomultak a nagyszülők a két gyerekkel...)
Szombaton így Lacival kettesben csináltuk a nagy semmit. Én készültem: S. King: Rémkoppantók. Nem is ez a lényeg, hanem hogy 950 oldal.
(De amúgy ez is lényeg. Azóta ugyanis itt a vég: két napja Laci mellett alszom az ágyunkban. Nem érdekel, hogy horkol. 32 éves vagyok, de befostam egyedül a kanapén. Probléma? :D Ja, 33 éves vagyok. A fene tudja fejben tartani...)
Naés, mekkora lazulást csaptunk, ha 500 oldalt ki is olvastam a szaunázós semmittevés alatt? Varázslatos volt! (És nem csak könyvvel ültem: sétáltunk is, futottam is (úgy általában a futópados borzalomról még tuti mesélek), sőt biliárdoztunk is.)
Eccerűen állat volt!
Aztán már elkezdtem várni a következőt. Mert évfordulós wellness lesz februárban vagymifene!
De azóta voltam fogorvosnál (ez is megérne egy posztot, milyen szinten voltam betojva). Noés az új tetszetős fogorvos az új tetszetős fogamat egy remek tetszetős módszerrel csinálja meg.
Ami pont a wellness árába fog nekünk kerülni. Szóval brühühü, lehet, hogy a Kecskeméti Fürdő szaunaparkjáig jutunk csak februárban. Költséghatékonyság....
De legalább a fogamba tartós tömés kerül.
Egyáltalán nem örülök neki, de ha a kocsival lenne valami, zokszó nélkül perkálnánk, úgyhogy megyek pénteken a szupertömésre vissza (most egy radírgumiszerű átmeneti cucc van benne). Ezvan.
Ma pedig! Jujujjj! Meglátogattuk melegében az új uncsitesót! És aztakutyamindenit! Az a kislány annyira édi! Eleve ugye mütyürke. Alig 2,5 kiló, és emiatt még jobban szeretgetnivaló. És én nem is láttam még ennyire olyat! Csak a kölykeimet természetesen. ;) De tuti hasonlít rájuk, mert annyira, de annyira tetszik nekem, hogy lelkendezve meséltem Lacinak, hogy "óóó, nekem igazán kell egy ilyen!". Mire ő nagy vigyorogva, boldogan elemezte, hogy szerinte meg pont így az igazi! Megnéztük, megszeretgettük fél óráig, aztán ha-za-me-gyünk. És alszunk éjszaka.
Na asszem ebből sem lesz 3. gyerek. :D
Viszont a meglévő kettőből az egyik ma (nevesítve Peti) feldicsérte az apaszülinap tényét.
Mondom neki reggel- amikor még mindenki az ágyunkban fetrengett:
-Petiiii, képzeld, apa vén csataló lett! Mondd apának, hogy "boldog szülinapooot!"
-Kéjek!
-He? És mit kérsz?
-Azt!
-Jópersze, de mit?
-Tojtááát!
Megállapíthatjuk, hogy nem olyan hülye az a gyerek.... :D
2014. jan. 6.
BUÉK meg Szilveszter meg juhéjj uncsitesó és nehézkes visszazökkenés
Ja, sok minden van egy posztban, de hát annyi mindenféle volt mostanában.
Szép volt az élet, hiszen apa nem dolgozott karácsony előtti hét óta, Eszti sem volt oviban és amikor az elmúlt 3 hétben szénné untuk volna a családi idillt itthon, mindig pont átmentünk/elutaztunk valahova.
Szilveszter programja a szokásos "itthon ülünk és talán ébren maradunk éjfélig" volt. De az ilyenkor hagyományos finomsonkás-finomsajtos-olívás-bruschettás vacsoránk remek volt. A pezsgőnk is.
A filmjeink mondjuk csapnivalóak ("Föld után" és "Elisyium" pfff.... pedig én Harry Pottert akartam nézni, még sosem láttam teljesen egyiket sem, de Laci nem engedélyezte. :) ).
Hát ilyen ez a kisgyerekes szilveszter.
Nekik amúgy tetszett. Lágyszívű voltam: szmötyit ittak (oké, Pepp persze nem szereti), chipset is ehettek és 9-ig ébren is maradhattak. (Eszükbe sem jutott tovább fent lenni szerencsére.)
Táncoltak és széthajigáltak egy 20-as szerpentint, úgyhogy boldogság kipipálva. :)
Ő itt most a szolidabb kiadás:
Különben tényleg elterveztem, hogy végignézem a Harry Pottert. Az első rész első fél óráját kb.15* láttam, de ezen aztán valahogy sosem jutottam túl. Pedig mostanra lehet, hogy még érdekelne is.
Azonban közbejött hirtelen valami!
Előjegyeztettem ugyanis végre a Trónok harcát (ha jól emlékszem,a te javaslatodra Mia rájöttem az éjjel, trallallla, hogy Vyckie javasolta :) ). Már kajtattam egy ideje, de sosem volt bent, most csütörtökön is voltunk Esztivel a könyvtárban. Du. 3-kor aztán kértem rá előjegyzést és 1/2 5-kor már kaptam is e-mailt, hogy visszahozták.
Na aztán hétvégén voltunk Pesten (posztot érdemlő téma, hogy miért. ;) ), és vittem a könyvet, mivel induláskor ugrottam be érte a könyvtárba.
Erre meglátta Csirke, és finoman megérdeklődte, hogy különben miért nem a Nikitől kérem el, neki megvan az összes. (Majd anyu is azonnal mondta, hogy jaaa, ezt ő is akarta kérdezni.)
Napaff! Mert én jobban szeretem a könyvtárban hetente keresgetni, azéééé' vazz'!
Úgyhogy Csirkének szóltam, hogy "idevele a többit is"! Vasárnapra át is húzta talicskával a nemtom hány kötetét. Szóval, ha utálni fogom, akkor talicskázhatom vissza az 5 kötet ezeroldalast. :D
Így emiatt Harry Potter újra visszament a kispolcra.
Ezen túl: éljenéljen, pénteken megszületett az első és -közel s távol- egyetlen uncsitesó! Igazi családbeli lett 2400 grammal, úgyhogy inkubiban csücsül, de reméljük, nem sokáig. A súlyán kívül amúgy minden oké, alig várom, hogy lássam!
A poén még az, hogy Eszti nevezte el. Én sajnos nem voltam jelen a kinyilatkoztatáskor, így elmesélésből tudom, hogy is történt.
Laci Esztivel hónapokkal ezelőtt volt a Hajniéknál és amikor megkérdezték tőle, hogy szerinte mi legyen a baba neve, azt mondta: Szilvi. Nem tudom, honnan szedte, nem ismerek ilyen nevűt a környezetében, viszont annyira beragadt a Viktornak ez a név, hogy -bár végignyálaztak minden lehetőséget- tényleg Szilvi lett a bébi. :)
A téli szünet ideje alatt véletlenül jöttem rá, hogy a Lacitól kapott burgundi lakkra ha ráhúzom Eszti csillogós fedőlakkját, akkor az eszméletlen jól néz ki.
(Hosszas kuncsorgásra a nyáron lakkoztam ki először Eszti körmeit. Ellene voltam mindig, de tiszta sor, ha nekem van, akkor neki is kell. Így a középutas megoldást választottam:csillogós fedőlakk. Azon nem látszik, ha kopik és nem is feltűnő, nem lesz a gyerekből miniribi. (Apukák ugyanis kifejezetten tudják ezt utálni.). Mindenki boldog. Főleg én hogy milyen jól passzol a burgundihoz. :)
Aztán a hosszú szabi után megy az élet tovább.
Tényleg nehézkesen rázódunk vissza a mindennapokba. Reggel mindenki azon gondolkodott, hogy mit is szoktunk csinálni ilyenkor. :)
De ma aztán kemény voltam, és felszámoltam itthon ezt:
Ez a karácsony óta meglévő kupleráj. Ennyi cucchoz ugyanis már tényleg lakást kellett átrendezni.
A gyerekek meg olyan szívesen játszadoztak a kupi kellős közepén, hogy nem volt szívem megbontani.
Szerencsére Vízkereszt van, úgyhogy ma eltüntettem a fát, összepakoltam/szortíroztam a játékokat, átrendeztem a helyiségeket és végre kiporszívóztam (ennyi széthajigált Legó mellett bűn lett volna korábban alaposan kiporszívózni.)
Elmentünk tejért is, és amikor kivettem a kocsiból Petikémet, hogy bedobja az automatába a pénzt, akkor vettem észre, hogy elfelejtettem rá cipőt adni... (A babakocsis rémálomról is teszek majd említést. )
Szóval még egy kicsit össze kell szedni magunkat.
Szép volt az élet, hiszen apa nem dolgozott karácsony előtti hét óta, Eszti sem volt oviban és amikor az elmúlt 3 hétben szénné untuk volna a családi idillt itthon, mindig pont átmentünk/elutaztunk valahova.
Szilveszter programja a szokásos "itthon ülünk és talán ébren maradunk éjfélig" volt. De az ilyenkor hagyományos finomsonkás-finomsajtos-olívás-bruschettás vacsoránk remek volt. A pezsgőnk is.
A filmjeink mondjuk csapnivalóak ("Föld után" és "Elisyium" pfff.... pedig én Harry Pottert akartam nézni, még sosem láttam teljesen egyiket sem, de Laci nem engedélyezte. :) ).
Hát ilyen ez a kisgyerekes szilveszter.
Nekik amúgy tetszett. Lágyszívű voltam: szmötyit ittak (oké, Pepp persze nem szereti), chipset is ehettek és 9-ig ébren is maradhattak. (Eszükbe sem jutott tovább fent lenni szerencsére.)
Táncoltak és széthajigáltak egy 20-as szerpentint, úgyhogy boldogság kipipálva. :)
Ő itt most a szolidabb kiadás:
Különben tényleg elterveztem, hogy végignézem a Harry Pottert. Az első rész első fél óráját kb.15* láttam, de ezen aztán valahogy sosem jutottam túl. Pedig mostanra lehet, hogy még érdekelne is.
Azonban közbejött hirtelen valami!
Előjegyeztettem ugyanis végre a Trónok harcát (ha jól emlékszem,
Na aztán hétvégén voltunk Pesten (posztot érdemlő téma, hogy miért. ;) ), és vittem a könyvet, mivel induláskor ugrottam be érte a könyvtárba.
Erre meglátta Csirke, és finoman megérdeklődte, hogy különben miért nem a Nikitől kérem el, neki megvan az összes. (Majd anyu is azonnal mondta, hogy jaaa, ezt ő is akarta kérdezni.)
Napaff! Mert én jobban szeretem a könyvtárban hetente keresgetni, azéééé' vazz'!
Úgyhogy Csirkének szóltam, hogy "idevele a többit is"! Vasárnapra át is húzta talicskával a nemtom hány kötetét. Szóval, ha utálni fogom, akkor talicskázhatom vissza az 5 kötet ezeroldalast. :D
Így emiatt Harry Potter újra visszament a kispolcra.
Ezen túl: éljenéljen, pénteken megszületett az első és -közel s távol- egyetlen uncsitesó! Igazi családbeli lett 2400 grammal, úgyhogy inkubiban csücsül, de reméljük, nem sokáig. A súlyán kívül amúgy minden oké, alig várom, hogy lássam!
A poén még az, hogy Eszti nevezte el. Én sajnos nem voltam jelen a kinyilatkoztatáskor, így elmesélésből tudom, hogy is történt.
Laci Esztivel hónapokkal ezelőtt volt a Hajniéknál és amikor megkérdezték tőle, hogy szerinte mi legyen a baba neve, azt mondta: Szilvi. Nem tudom, honnan szedte, nem ismerek ilyen nevűt a környezetében, viszont annyira beragadt a Viktornak ez a név, hogy -bár végignyálaztak minden lehetőséget- tényleg Szilvi lett a bébi. :)
A téli szünet ideje alatt véletlenül jöttem rá, hogy a Lacitól kapott burgundi lakkra ha ráhúzom Eszti csillogós fedőlakkját, akkor az eszméletlen jól néz ki.
(Hosszas kuncsorgásra a nyáron lakkoztam ki először Eszti körmeit. Ellene voltam mindig, de tiszta sor, ha nekem van, akkor neki is kell. Így a középutas megoldást választottam:csillogós fedőlakk. Azon nem látszik, ha kopik és nem is feltűnő, nem lesz a gyerekből miniribi. (Apukák ugyanis kifejezetten tudják ezt utálni.). Mindenki boldog. Főleg én hogy milyen jól passzol a burgundihoz. :)
Aztán a hosszú szabi után megy az élet tovább.
Tényleg nehézkesen rázódunk vissza a mindennapokba. Reggel mindenki azon gondolkodott, hogy mit is szoktunk csinálni ilyenkor. :)
De ma aztán kemény voltam, és felszámoltam itthon ezt:
Ez a karácsony óta meglévő kupleráj. Ennyi cucchoz ugyanis már tényleg lakást kellett átrendezni.
A gyerekek meg olyan szívesen játszadoztak a kupi kellős közepén, hogy nem volt szívem megbontani.
Szerencsére Vízkereszt van, úgyhogy ma eltüntettem a fát, összepakoltam/szortíroztam a játékokat, átrendeztem a helyiségeket és végre kiporszívóztam (ennyi széthajigált Legó mellett bűn lett volna korábban alaposan kiporszívózni.)
Elmentünk tejért is, és amikor kivettem a kocsiból Petikémet, hogy bedobja az automatába a pénzt, akkor vettem észre, hogy elfelejtettem rá cipőt adni... (A babakocsis rémálomról is teszek majd említést. )
Szóval még egy kicsit össze kell szedni magunkat.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)