Persze kezdtem a nagyrinyát az elutazás előtti napon, ahogy kell: "jahhaj, nem akarom hogy elmenj", "jahhaj, ki lesz most velem", meg egyébként is csak úgy "jahhaj"!
Aztán Laci elutazott, én meg kezdtem megvilágosodni:
Előszöris már tuti, hogy egggész jövő héten nem fogok főzni. Sőt. Utána héten sem. (Lacinak szoktam hétköznap többször főzni, mert a menzakaja nem tud jól működni az ő esetében.)
Aztán. A hétvégi kaján gondolkodnom sem kellett: benéztem a fagyóba: jééé, van csirkecomb, lesz csirkepaprikás. Óóó, senki nem nyiffantott ám, hogy "pfff.. megint csirke" meg "pfff... a csontját kiszedted?"
Meg átrendeztük kicsit a gyerekszobát, letakarítottuk, amit nagytakarítás előtt szoktunk (nem is lett délre ebéd), de porszívóztam, amikor kellett, felmostam ebéd után (nem este 8 után sutyiban, mert apjuk tuti akkor megy a konyhába, amikor felmosok és pofátlanul még megjegyzéseket is tesz rá.)
Már éppen rá is jöttem, hogy egyébként mekkora elnyomás alatt vagyok tartva, amikor...
Meghozták az új szárítógépet. Ha már Laci elpucol két hetekre, nehogy ne legyen már látszatja a pluszpénznek. Na ezt puccra helyére állítva rendeltem meg, puccra a helyére is állították mondván, nem kell beszerelni sem, elég bedugni.
Elolvastam az egész használati utasítását, majd a hétvége folyamán az alábbi statisztikát produkáltam:
Kivettem 5 szárításból egyetlen 1 adag száraz ruhát.
Az is csak azért lett száraz, mert Lacinak nyifogtam a telefonban, hogy "szarezb+", majd ő elolvasta neten és elmagyarázta, hogyan kell értelmezni a használati utasítás egyes elemeit. Így az utolsó kört sikerült végre száraz ruhaként azonnal a szekrénybe pakolnom.
Egyelőre nem tudok tovább próbálkozni, vajon tényleg neki volt-e igaza, mert az egész lakásban nincs egy darab mosnivaló ruha sem. (Hozzátenném, szoba közepén ruhaszárítón száradó sem.)
Meg amúgy kemény csajnak képzelem magam, ezért elmentem a két gyermekkel meg a Yarissal (ennek lesz jelentősége, nem csak úgy mondom) a Mömaxba.
Ez meg úúúgy volt:
Laci bejelentette, hogy most már csakugyan el kell takarítani a nyulat, mert az nem állapot, hogy Esztinek nincs íróasztala. Mert a nyúlketrec miatt nem fér egyáltalán. Meg blablabla.
Úgyhogy gyorsan meghirdettem Jófogáson...
... a pelenkázókomódot. :)
El is adtuk, lett hely. Néztünk pár helyen íróasztalt, aztán annyiban maradt időhiány miatt.
De azt mondta Eszti pénteken, hogy neki igazán az tetszik, amelyiket a Mömaxban láttuk. Én meg nem szaroztam, lecsaptam a lehetőségre, ugyanis 16.000ért nézte ki az íróasztalt... Máshol a hasonló elosztásúak 2* ennyibe kerülnek, úgyhogy nekem nem kellett kétszer mondani.
Szombaton fel is csaptam őket és elmentem gyerekestől bútort venni. Ez már önmagában is szép mutatványnak tűnt.
Banyek, már ott kezdődtek a gondok, hogy imádkoztam kifele menet, hogy az íróasztal egyáltalán Yaris kompatibilis legyen. Aztán azon, hogy egyébként valahogy még a gyerekek is beférjenek mellé. Bár gyártottam 3 vészforgatókönyvet arra az esetre, ha az íróasztal nem fér, vagy a gyerekek nem férnek, az a verzió nem volt közte, hogy olyan nehéz lesz a csomag, hogy nem fogom tudni megemelni sem. Úgy taszigáltam be a hátsó ülésre. (Csomagtartó? Láttál te már Yarist? :D )
No, ehhez képest hazaértünk. Valahogy, akárhogy. Asztal, kétgyerek, mösziőYaris. A lépcsőn felcuccolás volt a legszebb mutatvány. Hát nem akarja azt tudni senki, de továbbra is kőkeménynek gondolom magam. Sérv nélkül megoldottam.
Mondtam Esztinek, hogy akkor ezt most két hétig így a folyosón átlépkedjük.
Eszti ugyan már akkor bepróbálkozott (mert ugye minden azonnal kell), de kértem, hogy jól nyissa ki a szemét!
Mi ez? Legó? Nem? Akkor nem építem össze...
De csak nyomta a lelki terrort (mint sóhajtás minden egyes átlépéskor, kiskutyaszemek meresztgetése a dobozra és társai). Nyert. Oké,oké: összeszerelem!
Hátöööizé...
Ma elmentünk az arborétumba sétálgatni, majd frissenboldogan hazaértünk, és akkor megéreztem a sugallatot, és nekiláttam. Az eredmény?
Hát az első pont a fiók összeillesztése volt, amit én összeragasztottam a facsavaroknál, ahogy le volt írva, de valahogy nem úgy áll, ahogy a képen mutatja. És különben majd szétestem, mire összeütöttem úgy, hogy ne legyen rés az alja meg a szélek között (de amúgy van).
Úgyhogy részemről maradok a Legónál.
Meg a hétköznapi főzésnél, csak jönne már haza Laci, mert így most két hétig izgulhatok, hogy lesz-e fiókja az íróasztalnak.
Meg most már azért csak hiányzik a férj. Mittudomén. Közeleg az éjjel. És most már napok óta nincs, aki megmentsen a Petitől... (Kóricál basszus, sőt, újabban be is pisil, én meg gyilkos vagyok, ha keltenek.)
Eszti meg még igazából nem tudja a fiók problematikát. Hát boldog napok várnak ránk. :)
