Ehh, időm, mint a tenger. Így ma még a pár napja elmaradt decukikagyerekek téma sem hiányozhat.
Előszöris tényleg baromira ráérek, mert zuhog az eső.
Ez kifejezetten kellemetlenül érinti azt a gyereket, amelyik reggel már pizsamában veri az ajtót héta-héta (séta) felkiáltásokkal.
Olyankor persze mindig elmagyarázom lelkesen, hogy lesz séta, csak először: reggeli, anyának kávé, anyának e-mailolvasás, neked boldog játék, tízórai, na utána lesz séta.
Ma persze kínosabb volt a dolog.
Ilyenkor Pepó úgy működik, mint akinél beragadt a lemez: héta-héta-héta a végtelenségig, én meg koptatom a szám...
Az idő már több, mint egy hete szar. Napra pontosan azóta, hogy megvettem a csodálatos Trussardi napszemüvegemet (D&G elmehet mellette messzire). Tudom, hogy ezen max. Dorisz mosolyog egy kellemeset, más azt sem tudja, mi fán teremhet (már tapasztaltam ;) ), de az már megint egy csoda. (Féláron szereztük be, mert ügyesek vagyunk, így még teljesen reális összegért.)
Na miért csoda? Mert sárga az üvege! Anyáám, ilyen királyságot én még sosem láttam! (Mindig fekete sötétítésem volt.)
Szóval a napsütésben felvéve sárga lesz az egész világ, olyan vidámsárga, amitől mosolyogni kell mindig. És mindezt anélkül, hogy vakítana. Le nem rohad a szememről , ha kilépek az utcára.
Ja, de a kölykök.
Szóval Pepp ma egész egyszerűen lebontotta a lakást. Már meg sem próbálom akadályozni. Főbb vonalakat megtiltok (függönytépés, mosógéptekergetés), de hol tud már felzaklatni, ha az egész lakást bejárkálja Eszti játszóteres, homokos szandijában?
Igen, újabb fejlődési mérföldkőhöz érkeztünk a napokban: anya/apa/Eszti szandi/papucs/cipő-jében járkálás. Ez egy nagyon cuki fejlődési mérföldkő. :)
Aztán egyik nap éppen fetrengtünk a franciaágyon (mert ha felkel délután vagy 15 percig igen aktív testkontaktusra van szüksége, ezt szoktam elütni a hálóban fetrengéssel- jobb, mint kézben tartani.)
Noés, belenevetett a fejembe és meg majdnem sokkot kaptam: 2 fog pluszban. Nem ám csücsök meg akármi... Két teljesen kinőtt rágófog: egy jobb felül, egy pedig bal alul. Hogy mikor nőtt ez ki, senki ne kérdezze, 2. gyerek, így nem tudom. :D
Viszont akkor most már 16 fogas, és az alsó kettesek hiányoznak (basszus, mostanában olvastam vissza, hogy Esztinek sem voltak meg ezek a fogai, csak tök sokára- már nem is emlékeztem), meg 2 rágófog. És szerintem a kettesek jönnek is már kifelé.
Na és a slusszpoén.
Eszti kapott Laci mamájától pénzt a névnapjára. A dédi olyan figyelmes volt, hogy mindezt apróban adta, így Eszti szabadon garázdálkodhat vele. (Mert már lejmolta le máskor az 5-10-20 forintosait. :) ) Peti is kapott, így közösen a vizes játékokra terveztük költeni (úszógumi, karúszó meg ilyenek).
Node Eszterem nagylány már, nem ám majd mi diktáljuk az iramot! Így megvolt a saját elképzelése, mire szeretné költeni a pénzt.
Tudjátok mit vett belőle? (Najó, csak egy részéből.)
... autóillatosítót.
Kettőt is. Há' erre volt szüksége, na. :D
2013. máj. 30.
A trollok már a spájzban vannak
Annyit mindenféleképpen hozzá kell tennem, hogy vannak dolgok, amelyek nekem nem számítanak.
Vannak problémák, élethelyzetek, amelyek akkor is jelen vannak, ha hetekig sírunk rajta, és akkor is, ha viccet csinálunk belőlük. A helyzet nem ettől fog megváltozni, és a problémák nem ettől fognak megoldódni. De muszáj az életünknek egy olyan keretet nyújtani, amelyben boldogok tudunk lenni. Mi ebben a vicces felfogásban találtuk meg ezt a keretet.
Én boldog vagyok a világomban, mégha kívülről nézve néha butaságnak is tűnhetnek a dolgaim. Nem számít. Én ÉN vagyok, a gondolataim, az érzéseim a sajátjaim, és nagyon szívesen felvállalom őket.
Ezért muszáj bejelentenem -amennyiben ez eddig nem tűnt volna fel-, hogy ez csak egy buta babás blog. Frusztrált anyukáknak nem kell idejönni bosszankodni, arra ott a bezzeganya. Remekül el lehet küldeni a posztírókat és a többi kommentelőket a susámba. Engem nem érdemes (mert nem övezi különösebb érdeklődés).
Nincs értelme arcnélküli vadidegenként ideköpködni. Mert az én szememben ez legkevésbé sem rólam szól, hanem a köpködőről. És sajnálom, ha ő nem tud megelégedni a saját világával.
Úgyhogy több trollt nem várok a környékre, ha ez megoldható.
Köszönöm.
Vannak problémák, élethelyzetek, amelyek akkor is jelen vannak, ha hetekig sírunk rajta, és akkor is, ha viccet csinálunk belőlük. A helyzet nem ettől fog megváltozni, és a problémák nem ettől fognak megoldódni. De muszáj az életünknek egy olyan keretet nyújtani, amelyben boldogok tudunk lenni. Mi ebben a vicces felfogásban találtuk meg ezt a keretet.
Én boldog vagyok a világomban, mégha kívülről nézve néha butaságnak is tűnhetnek a dolgaim. Nem számít. Én ÉN vagyok, a gondolataim, az érzéseim a sajátjaim, és nagyon szívesen felvállalom őket.
Ezért muszáj bejelentenem -amennyiben ez eddig nem tűnt volna fel-, hogy ez csak egy buta babás blog. Frusztrált anyukáknak nem kell idejönni bosszankodni, arra ott a bezzeganya. Remekül el lehet küldeni a posztírókat és a többi kommentelőket a susámba. Engem nem érdemes (mert nem övezi különösebb érdeklődés).
Nincs értelme arcnélküli vadidegenként ideköpködni. Mert az én szememben ez legkevésbé sem rólam szól, hanem a köpködőről. És sajnálom, ha ő nem tud megelégedni a saját világával.
Úgyhogy több trollt nem várok a környékre, ha ez megoldható.
Köszönöm.
2013. máj. 29.
Csak, mert én törődöm az olvasóimmal...
Rájöttem, hogy igen, lehet igazság K szavaiban (és Enikőében is és több véleményt nem is várok meg a témában :) ), hogy ennek az asztalos témának a gyereken kívül lehetett egy bántó éle is mondjuk a szakmunkás apukákra nézve.
A dolog csak és kizárólag arról szól, hogy a diplomás szülők a gyerekeiket is a diploma felé terelik. Erről szociológiai kutatások állnak rendelkezésre- tömegesen, amelyek ezt igazolják.
Tehát az olyan szülőpárosoknál, ahol mindkét szülő főiskolát, egyetemet végzett, ott szinte tudat alatt is afelé terelődik a gyerek. Kimondatlanul is. (Lehet persze vagdalkozni, hogy ez nem így van, azért a szülők alapvetően azt szeretnék, hogy a gyerek minél többre jusson, minél több lehetősége legyen az életben a boldogulásra blablabla.)
Ennyi az egész.
Én az alábbi posztban pont ennek a visszásságát hoztam poénnak, ami a mi esetünkben még csak nem is negatív, mert arról szól, hogy örülünk, ha legalább szakmunkás simán lesz belőle.
Pusztán családi poénkodás és feszültségoldás az egész. Még csak nem is komoly, mert a gyerek 2 éves... :P
Szóval részemről semmi értékítélet nincs benne.
A dolog csak és kizárólag arról szól, hogy a diplomás szülők a gyerekeiket is a diploma felé terelik. Erről szociológiai kutatások állnak rendelkezésre- tömegesen, amelyek ezt igazolják.
Tehát az olyan szülőpárosoknál, ahol mindkét szülő főiskolát, egyetemet végzett, ott szinte tudat alatt is afelé terelődik a gyerek. Kimondatlanul is. (Lehet persze vagdalkozni, hogy ez nem így van, azért a szülők alapvetően azt szeretnék, hogy a gyerek minél többre jusson, minél több lehetősége legyen az életben a boldogulásra blablabla.)
Ennyi az egész.
Én az alábbi posztban pont ennek a visszásságát hoztam poénnak, ami a mi esetünkben még csak nem is negatív, mert arról szól, hogy örülünk, ha legalább szakmunkás simán lesz belőle.
Pusztán családi poénkodás és feszültségoldás az egész. Még csak nem is komoly, mert a gyerek 2 éves... :P
Szóval részemről semmi értékítélet nincs benne.
2013. máj. 28.
Az asztalos
Azt sokan szokták kérdezni, hogy amúgy hogy áll a gyermek elméje. (Szoktam mondani, hogy ilyen gézengúz ded mellett az én elmém a kérdés, de azért köszi jól. :) )
Ma olyan jó élmény volt fejlesztésen, amikor Peti odament az ajtóhoz, bekopogott (kop-kop-kop) és miután kinyitották neki, berontott, körbenézett, felsétált a rámpára, majd vissza, és akkor azt mondta Tünde, hogy "na akkor most mit is fejlesszek rajtad?"
Mondtam neki, hogy azt, hogy szót fogadjon, az kifejezetten egy jó dolog lenne...
Már én is sejtettem, hogy kb. az év vége miatt vagyunk még nála (ő kifejezetten mozgásfejlesztéssel foglalkozik a stabil járásig). De ez akkor is jó volt.
Alapvetően szegény gyerek nem járt túl jól velem a fejlesztődés terén, ugyanis akármit teszek magammal, akkor is állandóan figyelem, tesztelem, fejlesztősen játszom vele, sokszor úgy is beszélek hozzá. Ez ügyben nem tudom megerőszakolni magam. Hogyan is tudnám, ha kb. tudom, mit hogyan kell működnie ennyi idősen? Akkor azt nem tudom elnyomni, ha látom, hogy mondjuk nem csinálja.
Eddig nem is tapasztaltam semmi extrát (a mozgásfejlődés lassúságán kívül), meg is voltam nyugodva.
De azért mégis van valami belassulása. Ami először elszomorított, majd Laci hülye beszólása miatt azóta is mindig erre gondolok és már nem bánt. Laci szerint ugyanis: "Mit akarsz már tőle? Nézzél rá! Asztalos. "
Egyszerűen azóta is vigyorognom kell ezen és ez az apró hiányosság, ami lemaradásnak értékelhető már nem is bánt.
Tünde játékain keresztül tűnt csak fel, hogy Peppnek nem nagyon megy: a különböző színek, formák világa. Nem tudja pl. összepárosítani a színeket, kiválogatni, az anyagokat összetenni a minta alapján vagy klasszikusan a formabedobós cuccok sem működnek jól a kezében. Úgy érzem, hogy ez kifejezetten ugyanannak a gondolkodásmódnak a belassultsága. Nem vagyok szakember, szal lehet hülyeség, de annyira egy kategóriának tűnik nekem.
Meg hogy emiatt valószínű nem is érti, mit akarunk tőle, le is pattint az ilyen játékoktól 5 percen belül. Ez az irányított játék finoman szólva sem a kedvence, nem csinálja.
Közben a többi dolog megvan: tornyot épít, lebont stb. Gyöngyöt fűzött ma délelőtt (fagyöngyöt fapálcára), vágta, hogy a lyukon keresztül kell felfűzni, hogy két ujjacskával fogjuk a golyókat (a finommotorikát is figyelem ám. :) ). Úgyhogy számomra ennyi lemaradás érzékelhető eddig.
Egyéb tekintetben -szerintem kb. ügyes.
Pl. nagy vesszőparipám a beszédértés. De ha rengeteg szót használ, akkor nyilván érti a nagyját.
Meg hát a tesztjeim... :) Már simán válaszol az olyan kérdésekre, mint: "Hova ment Eszti?" Obi (ovi), vagy "Apa hol van?" gogo (dolgozni). "Ki volt itt délelőtt? Kivel játszottál?" Baba, Goji (Ez amúgy olyan cuki volt ám Enikő, még ma is megütögette a bejárati ajtót Goji felkiáltással. :) Ez Dóri, csakhogy mindenki értse. :) )
Nagyon csúnyán beszél ám, ez látszik is a fent leírtakon, vagyis én, mint a tolmácsa, alapvető követelmény vagyok mellé, de Tünde szerint ez ebben a korban még nem számít (mondjuk nem használja a s, sz, zs stb betűket).
De emellé szinte mindent mond, ezermillió szót, kifejezést használ és elénekli, hogy hita-paita. (Vagyis a "palintával" az első 3szótagos szavát is elkezdte használni.)
Itt voltak ugye Enikőék tegnap, ez nagy szerencse nekem, mert kedvemre hasonlítgathattam Pepót egy korosztályos, alap gyerekkel. (Neeeehheeem érdekeeel, hogy ilyet nem illik elköveti szegíny gyerek ellen. :P )
Egy különbséget vettem észre: Dóri legalább néha szót fogad. :) Pepp soohaaaaa! De amúgy egykutyának tűntek. És ez végtelenül megnyugtatott.
Úgyhogy, ha előjönnek az aggályaim, pl. miután ma is 4*, azaz négyszer egymásután raktam vissza büntetésből a kiságyába, mert fürdőszoba takarítás közben állandóan eltekergette a mosógépet és 4 alkalomig nem akarta felfogni, hogy neki az szar lesz, ha eltekeri. Szóval nekem már nem számít, ha lassabban érti meg. Asztalos. (Oké, nem temetem el a képességeit: vagy egy büdösrossz egyetemista.) :)
Ma olyan jó élmény volt fejlesztésen, amikor Peti odament az ajtóhoz, bekopogott (kop-kop-kop) és miután kinyitották neki, berontott, körbenézett, felsétált a rámpára, majd vissza, és akkor azt mondta Tünde, hogy "na akkor most mit is fejlesszek rajtad?"
Mondtam neki, hogy azt, hogy szót fogadjon, az kifejezetten egy jó dolog lenne...
Már én is sejtettem, hogy kb. az év vége miatt vagyunk még nála (ő kifejezetten mozgásfejlesztéssel foglalkozik a stabil járásig). De ez akkor is jó volt.
Alapvetően szegény gyerek nem járt túl jól velem a fejlesztődés terén, ugyanis akármit teszek magammal, akkor is állandóan figyelem, tesztelem, fejlesztősen játszom vele, sokszor úgy is beszélek hozzá. Ez ügyben nem tudom megerőszakolni magam. Hogyan is tudnám, ha kb. tudom, mit hogyan kell működnie ennyi idősen? Akkor azt nem tudom elnyomni, ha látom, hogy mondjuk nem csinálja.
Eddig nem is tapasztaltam semmi extrát (a mozgásfejlődés lassúságán kívül), meg is voltam nyugodva.
De azért mégis van valami belassulása. Ami először elszomorított, majd Laci hülye beszólása miatt azóta is mindig erre gondolok és már nem bánt. Laci szerint ugyanis: "Mit akarsz már tőle? Nézzél rá! Asztalos. "
Egyszerűen azóta is vigyorognom kell ezen és ez az apró hiányosság, ami lemaradásnak értékelhető már nem is bánt.
Tünde játékain keresztül tűnt csak fel, hogy Peppnek nem nagyon megy: a különböző színek, formák világa. Nem tudja pl. összepárosítani a színeket, kiválogatni, az anyagokat összetenni a minta alapján vagy klasszikusan a formabedobós cuccok sem működnek jól a kezében. Úgy érzem, hogy ez kifejezetten ugyanannak a gondolkodásmódnak a belassultsága. Nem vagyok szakember, szal lehet hülyeség, de annyira egy kategóriának tűnik nekem.
Meg hogy emiatt valószínű nem is érti, mit akarunk tőle, le is pattint az ilyen játékoktól 5 percen belül. Ez az irányított játék finoman szólva sem a kedvence, nem csinálja.
Közben a többi dolog megvan: tornyot épít, lebont stb. Gyöngyöt fűzött ma délelőtt (fagyöngyöt fapálcára), vágta, hogy a lyukon keresztül kell felfűzni, hogy két ujjacskával fogjuk a golyókat (a finommotorikát is figyelem ám. :) ). Úgyhogy számomra ennyi lemaradás érzékelhető eddig.
Egyéb tekintetben -szerintem kb. ügyes.
Pl. nagy vesszőparipám a beszédértés. De ha rengeteg szót használ, akkor nyilván érti a nagyját.
Meg hát a tesztjeim... :) Már simán válaszol az olyan kérdésekre, mint: "Hova ment Eszti?" Obi (ovi), vagy "Apa hol van?" gogo (dolgozni). "Ki volt itt délelőtt? Kivel játszottál?" Baba, Goji (Ez amúgy olyan cuki volt ám Enikő, még ma is megütögette a bejárati ajtót Goji felkiáltással. :) Ez Dóri, csakhogy mindenki értse. :) )
Nagyon csúnyán beszél ám, ez látszik is a fent leírtakon, vagyis én, mint a tolmácsa, alapvető követelmény vagyok mellé, de Tünde szerint ez ebben a korban még nem számít (mondjuk nem használja a s, sz, zs stb betűket).
De emellé szinte mindent mond, ezermillió szót, kifejezést használ és elénekli, hogy hita-paita. (Vagyis a "palintával" az első 3szótagos szavát is elkezdte használni.)
Itt voltak ugye Enikőék tegnap, ez nagy szerencse nekem, mert kedvemre hasonlítgathattam Pepót egy korosztályos, alap gyerekkel. (Neeeehheeem érdekeeel, hogy ilyet nem illik elköveti szegíny gyerek ellen. :P )
Egy különbséget vettem észre: Dóri legalább néha szót fogad. :) Pepp soohaaaaa! De amúgy egykutyának tűntek. És ez végtelenül megnyugtatott.
Úgyhogy, ha előjönnek az aggályaim, pl. miután ma is 4*, azaz négyszer egymásután raktam vissza büntetésből a kiságyába, mert fürdőszoba takarítás közben állandóan eltekergette a mosógépet és 4 alkalomig nem akarta felfogni, hogy neki az szar lesz, ha eltekeri. Szóval nekem már nem számít, ha lassabban érti meg. Asztalos. (Oké, nem temetem el a képességeit: vagy egy büdösrossz egyetemista.) :)
2013. máj. 27.
Férj nélkül mindig rohanós az élet
Nem nagyon gondolnék egyedülálló anyuka lenni, az nem olyan jó.
Múlt héten nem volt Laci két napig itthon, de azt a káoszt!
Elterveztem mindent, ügyesen, hogy jövünk-megyünk oviba, majd akkor megsütjük csüt. délután a sütit az ovis névnapra együtt Esztivel. De a mama telefonált szerdán, hogy mikor is viszem be csütörtökön hozzá? Hiszen a koncert...
Tervek újraépítve, mert ez pl. kiment a fejemből. Reggel oviba rohanás (az 15 perc séta, vagyis majd'egy órás buli, míg elbattyogunk, felöltöztetem, leadom, hazaséta). Délelőtt sütisütés az oviba, meg a szörpöket tettem még üvegekbe. Délután elrohantunk Esztiért, hazarohantunk, 10 perc múlva elindultunk a Műv. Kp-ba, leadtam Esztit a mamának, mi meg Pepóval haza.
Csütörtökön így a mamával Eszti az Alma együttes koncertjén volt. Annyira jó, hogy ezek a mamák hajlandóak ilyen baromságokra vinni a gyereket. Mert azt gondolom, ha elérhető, akkor igenis lásson a kölyök színházat, koncertet, játékot, de úgy utálnám, ha nekem kéne pl. Halász Juditon tingilingiznem. (Ne értsen félre senki, nyilván megtenném, de lássuk be, mennyivel kényelmesebb így, hogy Pesten anyu vitte pl. bábszínházba, itthon meg Laci anyukája viszi el a különböző Műv.Kp-os rendezvényekre.)
Pénteken ugyanez, reggel oviba szaladunk, aztán haza, aztán Pepivel fejlesztésre, aztán haza, ebéd-alvás, és mire felkelt(ettem), újra ovi, újra haza megint sütisütés, de apjuk legalább már hazaért.
És másnap is délelőtt süti, ebéd stb. (de akkor már dünnyögtem, mire a kedvenc férjem megsimogatott, hogy vegyek vissza a hisztiből és legyen a gyümölcstorta készítés után telefonos pizzarendelés. És lett.)
Nem nyígok, tudom, hogy ez általában így van: anya hordja-viszi a kölyköket (bár alapesetben azért a körzeti ovi egy köpésre van a lakástól, de nem hinném, hogy átíratnánk pusztán emiatt jövőre).
Hanem örülök, hogy legalább az oviba nem nekem kell eljuttatnom, mert ha jól emlékszem, ebédet nem főztem egyik nap sem, mert nem volt rá idő. És ez azt jelenti, hogy Pepónak maradék, nekem meg semmi, mert az ugye híresen nem számít anyukáéknál. :)
Úgyhogy azt kell mondjam: éljen a férj! :)
Különben szombaton átjöttek még a mamák meg a Hajniék Esztit köszönteni. Aki végre boldog volt, mert a mi ajándékainktól háááát, finoman szólva sem vágta magát hanyatt.
Értsd nem fogunk vagyonokat költeni sellőbarbikra egy szimpla névnap miatt: színes ceruza, filctoll és egy Minnie egeres rózsaszín fürdőruha (csak ami kell). És na... Mondjuk azóta is azokkal színez...
De úgy érzem kezdődik az a tanítási időszak, hogy nem az számít, ki mit hoz ajándékba, hanem hogy gondolnak rád. Na ezt így elő is adtam a 4évesnek... még azért előadom máskor is. (Jelenleg ugyanis pont nem érdekelte... :) )
Múlt héten nem volt Laci két napig itthon, de azt a káoszt!
Elterveztem mindent, ügyesen, hogy jövünk-megyünk oviba, majd akkor megsütjük csüt. délután a sütit az ovis névnapra együtt Esztivel. De a mama telefonált szerdán, hogy mikor is viszem be csütörtökön hozzá? Hiszen a koncert...
Tervek újraépítve, mert ez pl. kiment a fejemből. Reggel oviba rohanás (az 15 perc séta, vagyis majd'egy órás buli, míg elbattyogunk, felöltöztetem, leadom, hazaséta). Délelőtt sütisütés az oviba, meg a szörpöket tettem még üvegekbe. Délután elrohantunk Esztiért, hazarohantunk, 10 perc múlva elindultunk a Műv. Kp-ba, leadtam Esztit a mamának, mi meg Pepóval haza.
Csütörtökön így a mamával Eszti az Alma együttes koncertjén volt. Annyira jó, hogy ezek a mamák hajlandóak ilyen baromságokra vinni a gyereket. Mert azt gondolom, ha elérhető, akkor igenis lásson a kölyök színházat, koncertet, játékot, de úgy utálnám, ha nekem kéne pl. Halász Juditon tingilingiznem. (Ne értsen félre senki, nyilván megtenném, de lássuk be, mennyivel kényelmesebb így, hogy Pesten anyu vitte pl. bábszínházba, itthon meg Laci anyukája viszi el a különböző Műv.Kp-os rendezvényekre.)
Pénteken ugyanez, reggel oviba szaladunk, aztán haza, aztán Pepivel fejlesztésre, aztán haza, ebéd-alvás, és mire felkelt(ettem), újra ovi, újra haza megint sütisütés, de apjuk legalább már hazaért.
És másnap is délelőtt süti, ebéd stb. (de akkor már dünnyögtem, mire a kedvenc férjem megsimogatott, hogy vegyek vissza a hisztiből és legyen a gyümölcstorta készítés után telefonos pizzarendelés. És lett.)
Nem nyígok, tudom, hogy ez általában így van: anya hordja-viszi a kölyköket (bár alapesetben azért a körzeti ovi egy köpésre van a lakástól, de nem hinném, hogy átíratnánk pusztán emiatt jövőre).
Hanem örülök, hogy legalább az oviba nem nekem kell eljuttatnom, mert ha jól emlékszem, ebédet nem főztem egyik nap sem, mert nem volt rá idő. És ez azt jelenti, hogy Pepónak maradék, nekem meg semmi, mert az ugye híresen nem számít anyukáéknál. :)
Úgyhogy azt kell mondjam: éljen a férj! :)
Különben szombaton átjöttek még a mamák meg a Hajniék Esztit köszönteni. Aki végre boldog volt, mert a mi ajándékainktól háááát, finoman szólva sem vágta magát hanyatt.
Értsd nem fogunk vagyonokat költeni sellőbarbikra egy szimpla névnap miatt: színes ceruza, filctoll és egy Minnie egeres rózsaszín fürdőruha (csak ami kell). És na... Mondjuk azóta is azokkal színez...
De úgy érzem kezdődik az a tanítási időszak, hogy nem az számít, ki mit hoz ajándékba, hanem hogy gondolnak rád. Na ezt így elő is adtam a 4évesnek... még azért előadom máskor is. (Jelenleg ugyanis pont nem érdekelte... :) )
2013. máj. 23.
Eperből a kerítés
Jahhhajjj, de most már tudom, hogy itt jó lakni!
Mert dől az eper mindenhonnan.
Egyszerűen annyi van idén, hogy potom pénzért lehet kapni, és így kilószámra enni. (Most már tudom, hogy baromi jó helyzetben vagyunk ezzel, mert nem mindenhol van így az országban, így ki is használom.)
Amint megjelent az első szabadföldi (ízéből ítélve amúgy átvertek a piacon, de ennek semmi jelentősége :) ), azonnal belevetettem magam a szörpkészítésbe. Mert már akkor 500 volt kilója (emlékszem, tavaly, amikor mameszommal az éves eperbizniszt bonyolítottuk, akkor csak a szezon kb. utolsó napján lehetett ennyiért szerezni és akkor is a nagypiacig el kellett mennem érte). Szóval fel voltam dobva nagyon mostanában.
A kép eredeti címe: Akik már a bodzaszörp pajtikra várnak.
Hát nem cukik?
Azóta azonban kiderült, hogy nem teljesen király a hiperszuperbeújítós nyers szörpi (semmi főzéssel vitamingyilkolós mód) és tartósítószer nélkül (csakazértis megvalósítom: sterilizált üvegek, magas cukortartalom, két celofán közé szalicil, biztos jó lesz az!). Nos ja. Egy hétig bírta. Aztán penészedni kezdett a teteje.
Lacinak se kellett több, lelkesen belevetette magát a szörpivásba. Boldog volt, de tényleg! :) (Ízében a szörp nem változott még.)
Egy-két üveg után megjegyeztem, hogy ha felforralnám én ezt, szerintem megmenteném, de nem akarta meghallani. Úgyhogy azóta is eperszörpöt iszik, már szinte el is fogyott...
De kapott még egy esélyt (a szörp), tegnap újabb adagot csináltam, sűrűbbet, és több borkősavval. És most várom a csodát. Amúgy meg ebből viszi holnap Eszti a névnapjára az üccsit, igazából már megérte, mert annyiért venném a bolti szmöttyöt, amennyiből a 2 killa eperből 2 óra alatt szörpöt gyártottam.
Hjjaaaa.... továbbra is fennálló, tartós istennőkomplexusom van. :D
Mameszommal is lebonyolítottuk az éves eperbizniszt.
Most mit mondjak: sikított a telefonban, az összes 80 feletti életkorával, amikor mondtam neki, hogy "hallod mamesz, 350 az eper, szerezzem be az 5 kilót? " :)
Ilyenkor azt szoktuk hogy megtisztítom, lefagyasztom, és egyszercsak elvisszük neki, ha megyünk hozzá, ő meg lekvárnak megcsinálja.
De mivel Laci megint elutazott, ráadásul a Balaton környékére, így reggel el is juttattuk szépen a potyaepret és ő már be is főzte. Tökéletes ez is!
Eszti amúgy is durva: 20-30 dekákat simán benyom. Azért csak ennyit, mert ennyi van kb. a tálkájában. Tegnap pl. fél kiló volt benne (úgy terveztem, hogy apjával megeszik), de ő ezt nem tudta. Leült és megette úgy lazán.
Úgyhogy szeretjük az olcsó epret na.
(Neeeheeem, túl szép lenne a történet, ha Peti is megenné... Ránéz: epe nem. De velem ugye ilyen témában nem lehet kitolni: a gyümölcs nem holmi szabadon választható étrendi kiegészítés, hanem napi kötelezettség. Így maradunk továbbra is a turmixolt gyümölcs verziónál. Úgy megeszi.)
Ja, eperdzsemet is csináltam.... Jó lesz az amerikai palacsinára öntetnek. Csak úgy mellesleg mondom. :)
Mert dől az eper mindenhonnan.
Egyszerűen annyi van idén, hogy potom pénzért lehet kapni, és így kilószámra enni. (Most már tudom, hogy baromi jó helyzetben vagyunk ezzel, mert nem mindenhol van így az országban, így ki is használom.)
Amint megjelent az első szabadföldi (ízéből ítélve amúgy átvertek a piacon, de ennek semmi jelentősége :) ), azonnal belevetettem magam a szörpkészítésbe. Mert már akkor 500 volt kilója (emlékszem, tavaly, amikor mameszommal az éves eperbizniszt bonyolítottuk, akkor csak a szezon kb. utolsó napján lehetett ennyiért szerezni és akkor is a nagypiacig el kellett mennem érte). Szóval fel voltam dobva nagyon mostanában.
A kép eredeti címe: Akik már a bodzaszörp pajtikra várnak.
Hát nem cukik?
Azóta azonban kiderült, hogy nem teljesen király a hiperszuperbeújítós nyers szörpi (semmi főzéssel vitamingyilkolós mód) és tartósítószer nélkül (csakazértis megvalósítom: sterilizált üvegek, magas cukortartalom, két celofán közé szalicil, biztos jó lesz az!). Nos ja. Egy hétig bírta. Aztán penészedni kezdett a teteje.
Lacinak se kellett több, lelkesen belevetette magát a szörpivásba. Boldog volt, de tényleg! :) (Ízében a szörp nem változott még.)
Egy-két üveg után megjegyeztem, hogy ha felforralnám én ezt, szerintem megmenteném, de nem akarta meghallani. Úgyhogy azóta is eperszörpöt iszik, már szinte el is fogyott...
De kapott még egy esélyt (a szörp), tegnap újabb adagot csináltam, sűrűbbet, és több borkősavval. És most várom a csodát. Amúgy meg ebből viszi holnap Eszti a névnapjára az üccsit, igazából már megérte, mert annyiért venném a bolti szmöttyöt, amennyiből a 2 killa eperből 2 óra alatt szörpöt gyártottam.
Hjjaaaa.... továbbra is fennálló, tartós istennőkomplexusom van. :D
Mameszommal is lebonyolítottuk az éves eperbizniszt.
Most mit mondjak: sikított a telefonban, az összes 80 feletti életkorával, amikor mondtam neki, hogy "hallod mamesz, 350 az eper, szerezzem be az 5 kilót? " :)
Ilyenkor azt szoktuk hogy megtisztítom, lefagyasztom, és egyszercsak elvisszük neki, ha megyünk hozzá, ő meg lekvárnak megcsinálja.
De mivel Laci megint elutazott, ráadásul a Balaton környékére, így reggel el is juttattuk szépen a potyaepret és ő már be is főzte. Tökéletes ez is!
Eszti amúgy is durva: 20-30 dekákat simán benyom. Azért csak ennyit, mert ennyi van kb. a tálkájában. Tegnap pl. fél kiló volt benne (úgy terveztem, hogy apjával megeszik), de ő ezt nem tudta. Leült és megette úgy lazán.
Úgyhogy szeretjük az olcsó epret na.
(Neeeheeem, túl szép lenne a történet, ha Peti is megenné... Ránéz: epe nem. De velem ugye ilyen témában nem lehet kitolni: a gyümölcs nem holmi szabadon választható étrendi kiegészítés, hanem napi kötelezettség. Így maradunk továbbra is a turmixolt gyümölcs verziónál. Úgy megeszi.)
Ja, eperdzsemet is csináltam.... Jó lesz az amerikai palacsinára öntetnek. Csak úgy mellesleg mondom. :)
2013. máj. 18.
Gyógyulás
Hurrá, trálláláá, meg minden amit ilyenkor sikítozni szoktam örömömben!
ZsebPepi meggyógyult!
Csak így lazán, mint valami normál gyerek. Orrfolyás majd laza köhögés, majd 10 nap múlva mindenhappy. Mint egy alap nátha.
Nemhiszemel!
De különben elhiszem, kurvajó, na!
Aztán ez a Pepp éppen élvezi az egyke létet. Tegnap voltunk pacemaker ambulancián (huhh, megúszva: újabb fél évig még nem kell cserélni, bár állítólag azért látszik, hogy használatban van rendesen a kütyü.). Szóval anyu amúgy is elkérte Esztit a hétvégére, így felvittük, otthagytuk.
Mi is csak este jöttünk haza. Már ez is jó volt.
Na Pepperó nem tudott eleget aludni délután anyuéknál (nem csoda, hiszen mostanában 3 órákat nyom rendszeresen), így este itthon lefeküdt és ma reggel 9.15-kor kelt fel.
Már minden elkövettünk, nem suttogtunk, reggeliztünk, kávét főztünk. Laci be is ment a szobájába 9-kor, és megállapította a kezét a gyerek hátára téve, hogy "rendben, még lélegzik". És még erre sem kelt fel. (Ha Esztiért bemegyünk reggelente 7-kor, Pepó már az ajtó nyikkanására felpattan, szóval biztos ki volt nyúlva.)
Na de szép is volt az élet hejehujahajj: aztán a feketeleves: du. 1-kor lefektettem, hogy majd elugrom könyvtárba, amíg alszik... Ja, persze...
Khmm.... majdnem kerek 2, azaz kettő órán át dumált, sikongatott, játszott, bontotta az ágyat. Egyszer kiabált, hogy anya-anya, akkor benéztem szigorúan a kiságyba, de amúgy remekül elvolt majdnem két órán keresztül magában. Majd kidőlt valamivel 3 előtt.
Aztán persze 5 előtt felkeltettem, mert azért na.
Szóval Eszti holnap érkezik, addig felőlem lehet teljes a káosz Petinél, de holnap már nem alhat reggel 8 után, az hóttuti. Így visszaállítjuk a rendet és hallelujah!
ZsebPepi meggyógyult!
Csak így lazán, mint valami normál gyerek. Orrfolyás majd laza köhögés, majd 10 nap múlva mindenhappy. Mint egy alap nátha.
Nemhiszemel!
De különben elhiszem, kurvajó, na!
Aztán ez a Pepp éppen élvezi az egyke létet. Tegnap voltunk pacemaker ambulancián (huhh, megúszva: újabb fél évig még nem kell cserélni, bár állítólag azért látszik, hogy használatban van rendesen a kütyü.). Szóval anyu amúgy is elkérte Esztit a hétvégére, így felvittük, otthagytuk.
Mi is csak este jöttünk haza. Már ez is jó volt.
Na Pepperó nem tudott eleget aludni délután anyuéknál (nem csoda, hiszen mostanában 3 órákat nyom rendszeresen), így este itthon lefeküdt és ma reggel 9.15-kor kelt fel.
Már minden elkövettünk, nem suttogtunk, reggeliztünk, kávét főztünk. Laci be is ment a szobájába 9-kor, és megállapította a kezét a gyerek hátára téve, hogy "rendben, még lélegzik". És még erre sem kelt fel. (Ha Esztiért bemegyünk reggelente 7-kor, Pepó már az ajtó nyikkanására felpattan, szóval biztos ki volt nyúlva.)
Na de szép is volt az élet hejehujahajj: aztán a feketeleves: du. 1-kor lefektettem, hogy majd elugrom könyvtárba, amíg alszik... Ja, persze...
Khmm.... majdnem kerek 2, azaz kettő órán át dumált, sikongatott, játszott, bontotta az ágyat. Egyszer kiabált, hogy anya-anya, akkor benéztem szigorúan a kiságyba, de amúgy remekül elvolt majdnem két órán keresztül magában. Majd kidőlt valamivel 3 előtt.
Aztán persze 5 előtt felkeltettem, mert azért na.
Szóval Eszti holnap érkezik, addig felőlem lehet teljes a káosz Petinél, de holnap már nem alhat reggel 8 után, az hóttuti. Így visszaállítjuk a rendet és hallelujah!
2013. máj. 16.
Eszter, a szupersztár
Sikítva kell röhögnöm ezen a kölykön.
Tegnap volt a nagy verseny. Ez nem volt más, mint egy nagycsoportosoknak rendezett versmondóverseny, de a nagycsopisok olyan béndzsák állítólag, hogy nem voltak ügyesek, nem mertek kiállni a színpadra stb., hát pótolták a gyerekeket.
Ezért elvitték a kiscsopiból a két legügyesebbet, Esztit, és a másikEsztert. Mert ők a legügyesebbek. Hangsúlyozzam még, hogy ő a csoport egyik legügyesebb-okosabbja? :D
Szóval mentek ketten Eszterek lelkesen verset mondani.
Én természetesen azzal a tökéletes Esztibe vetett bizalommal álltam a témához, hogy tutira meg is nyeri, csak atomciki lenne, ha egy kiscsoportos kenterbe verné a nagycsopisokat, így úgysem hagyják. :)
Ez ügyben végül nem tudom, mi lett, nem is számít. A lényeg: a csoki.
No, kaptak csokit.
Esztim azzal jött haza, hogy kaptak egy nagy Milkát, amit ő egyedül megevett. Állította, hogy nagyobb volt, mint a normál csoki. Egy kicsit néztem, de aztán biztosra vettük, hogy nem engedték volna az óvónők, hogy egy nagyMilkát benyomjon egyszerre. Ráadásul Laci kizártnak tartotta, hogy egy óvodai verseny költségvetésébe pont egy fejenkénti nagyMilka férjen be... Jogos, de azért nem nyugodtam meg teljesen.
Ma aztán Laci kiderítette (ugyeugye, ha a férj együtt dolgozik az óvónéni barátjával ;) ), hogy hagyjuk már, az egy kicsi, betűs csoki volt. De azt tényleg egyedül ette meg Esztim. Aki gyengén megszínezte a csokisztorit. :)
És, amin nagyon-nagyon kell röhögnöm.
A kis caros 4 évesek.
Állítólag Eszterek kiálltak a színpadra, elmondta ki-ki a saját versét, amit kell, majd már a színpadról nagy peckesen jöttek le, hogy ők a khmmm... nincs mit szépíteni, szóval hogy ők a szupersztárok. :)
No ezt elő is adták a kiscsoportban a többieknek, hogy ők szupersztárok és a többiek nem. És mindezt olyan hatásosan, hogy többen a csoportban el is sírták magukat.
Na most, ha elképzelem a pulya önfényezős jelenetét, hát sikítva kell röhögnöm. :)
Mondom, kis 4 éves carjankóbélák! De honnan vesznek ilyen baromságokat? Mindenesetre önbizalom terén egyelőre asszem nem kell a lánydedet fejleszteni.
Tegnap volt a nagy verseny. Ez nem volt más, mint egy nagycsoportosoknak rendezett versmondóverseny, de a nagycsopisok olyan béndzsák állítólag, hogy nem voltak ügyesek, nem mertek kiállni a színpadra stb., hát pótolták a gyerekeket.
Ezért elvitték a kiscsopiból a két legügyesebbet, Esztit, és a másikEsztert. Mert ők a legügyesebbek. Hangsúlyozzam még, hogy ő a csoport egyik legügyesebb-okosabbja? :D
Szóval mentek ketten Eszterek lelkesen verset mondani.
Én természetesen azzal a tökéletes Esztibe vetett bizalommal álltam a témához, hogy tutira meg is nyeri, csak atomciki lenne, ha egy kiscsoportos kenterbe verné a nagycsopisokat, így úgysem hagyják. :)
Ez ügyben végül nem tudom, mi lett, nem is számít. A lényeg: a csoki.
No, kaptak csokit.
Esztim azzal jött haza, hogy kaptak egy nagy Milkát, amit ő egyedül megevett. Állította, hogy nagyobb volt, mint a normál csoki. Egy kicsit néztem, de aztán biztosra vettük, hogy nem engedték volna az óvónők, hogy egy nagyMilkát benyomjon egyszerre. Ráadásul Laci kizártnak tartotta, hogy egy óvodai verseny költségvetésébe pont egy fejenkénti nagyMilka férjen be... Jogos, de azért nem nyugodtam meg teljesen.
Ma aztán Laci kiderítette (ugyeugye, ha a férj együtt dolgozik az óvónéni barátjával ;) ), hogy hagyjuk már, az egy kicsi, betűs csoki volt. De azt tényleg egyedül ette meg Esztim. Aki gyengén megszínezte a csokisztorit. :)
És, amin nagyon-nagyon kell röhögnöm.
A kis caros 4 évesek.
Állítólag Eszterek kiálltak a színpadra, elmondta ki-ki a saját versét, amit kell, majd már a színpadról nagy peckesen jöttek le, hogy ők a khmmm... nincs mit szépíteni, szóval hogy ők a szupersztárok. :)
No ezt elő is adták a kiscsoportban a többieknek, hogy ők szupersztárok és a többiek nem. És mindezt olyan hatásosan, hogy többen a csoportban el is sírták magukat.
Na most, ha elképzelem a pulya önfényezős jelenetét, hát sikítva kell röhögnöm. :)
Mondom, kis 4 éves carjankóbélák! De honnan vesznek ilyen baromságokat? Mindenesetre önbizalom terén egyelőre asszem nem kell a lánydedet fejleszteni.
2013. máj. 14.
2013. máj. 13.
Beteges péntek éjjel
Peti szerda reggelre fulltakonnyal ébredt (igen, természetesen Esztitől van, de ő most annyiban megállt, hogy két napig kb. napi 5* kifújta az orrát, aztán semmi nem lett belőle. Ha nem lenne Pepp beteg, fel sem tűnt volna, hogy valami éppen átment rajta.)
Petikém hősiesen küzd az elemekkel, de szerintem remekül helytáll. Még mindig homoktövis, de tényleg! Az egy áldás!
Ha ebből antibió lesz, akkor azt csak annak köszönhetjük, hogy nem köhögi fel. Mégpedig DIREKT!!
Olyan borzalmas, amikor hallom, hogy ott van neki a hurutos köhögés a küszöbön és cseszik felköhögni. Eddig működött, hogy: "köhögjél!", dehát nagyfiú már, úgyhogy eme felszólításra csak egy válasza van: nem.
Aztán bevetettük Esztit, mint előköhögőt, ez be is jött kb. 3* (márhogy leutánozza), majd rájött, hogy ebben bizony átverés van, így semmi. Most marad a napi vagy 8* inhalálás meg a mellkaskompresszió. Ezektől köhög szépen. Amúgy nem.
De tényleg sima náthának tűnik (ami még mindig a csoda kategóriáját súrolná az ő esetében, főleg, hogy egymás után ez már a 3. lenne, amit jól megúszunk.) Szóval én reménykedem.
Volt már ugyanis egy mélypont, természetesen pénteken délután, amikor ugye egész hétvégére felejtős az orvos. No az akkor kínszenvedés volt, hőemelkedett, sírt, egész délután hoztam-vittem a kezemben, de ott sem volt igazán jó, seholse.
Aztán jött egy durva péntek éjszaka. Ezek az éjjelek leírva tiszta hihetetlen sztorik. :)
Laci bulizni volt, így persze elfelejtettem lefeküdni. Olvastam fél 11-ig (általában ő kapcsolja rám a villanyt), és még örülhetek is, hogy fél 11-kor eszméltem, hogy alvás van, mert egyszer megtörtént, hogy negyed 12-kor még olvastam, de azt meg is szívtam, mert Eszterem is felébredt rá, át is csattogott hozzám, és mivel aznap Laci a továbbképzés miatt nem is jött haza, be is fészkelte magát az ágyba mellém. És ő ott kb. fél óráig volt tökcuki. Az éjszaka többi részében fogcsikorgatva, lábát a fejembe rakva, 3* karlendítéssel engem leütve már annyira nem. :)
Szóval pénteken lefeküdtem már fél 11-kor, közben Peti folyamatosan köhögött, olyan "nem is tom milyen a köhögése" feelingben.
Hallgattam, hogy ez már a fulladós rész-e vagy "ejj ráérünk arra még", mindenesetre 11-kor felkeltem orrszívtunk és beadtam neki egy köhögéscsillapítót. Ettől jobb is lett kb. 2 órán át, addig aludtam olyan másfél órát. Aztán újra elkezdett köhögni. Folyamatosan.
2-ig malmoztam magamban, és akkor nem bírtam tovább, kiszedtem az ágyból, orrszívtam, aztán mézet akartam vele etetni, de nem kérte. Jól van, visszafekvés. 02.06-kor lefektettem, be is szunnyadtam egy kb. 20 percre, mert Laci hazaért 02.26-kor.
Mi ilyenkor rendszerint hosszasan szoktunk... khmm... "beszélgetni". Oké laza kis perverzió, naés?
Frankón sikerült is fél 4 után lefeküdnöm.
Gondoltam sebaj, Pepp, ha sokat köhög éjjel, reggel későn kel. Éééés óriásbukta!
Fél 6-kor arra ébredtem, hogy hoppá, titi (tigris), hoppá, mami (maci) hoppá. Nem kellett felkelnem, hogy tudjam, az említett állatok éppen zuhanórepülésben száguldanak a kiságyból kifelé. Na de ahhoz fel kell állnia. Miatököm? Nem érdekelt.
Visszaszunnyadtam, de 6-kor újra felébredtem, megint (még mindig?) dumált. Elképzeltem a legrosszabb esetet, vagyis, hogy mindjárt felveri Esztit, aki aztán lelkes PálKataPéterrel kezdi napot. Na akkor biztos vad gorgófejjel fogok berontani és az hangos lesz. Így a gyerekgyilok megelőzése miatt jobbnak láttam lépéseket tenni: kihoztam Petit, orrot szívtam, hogy érezze: csak ezért hoztam ki, majd visszatettem az ágyba. Hát nézett egy darabig, meg bejelentette, hogy enni. Napersze.
És így aztán elcsitulva végül aludt fél 8-ig. Na nem mintha segített volna rajtam ez a pluszos másfél óra, mert reggelre már én is taknyos voltam, szóval a szombat az amolyan "csakazértis-szépazélet" stílusban telt.
De azért egy fagyira még jók voltak nálam. Végülis ők a mi cukiságaink. (Ezt sokat mantráztam azért péntek éjjel. :D )
Na meg ez. Ezen meg még ma is röhögök.
Tessék jól látni, hogyan alakulnak a body vízszintes csíkjai alul pocakban enyhe, majd erős oválissá. (Mindamellett, hogy tisztában vagyok vele, hogy a csík nem lehet ovális, de nem találtam jobb szót. :P )
Petikém hősiesen küzd az elemekkel, de szerintem remekül helytáll. Még mindig homoktövis, de tényleg! Az egy áldás!
Ha ebből antibió lesz, akkor azt csak annak köszönhetjük, hogy nem köhögi fel. Mégpedig DIREKT!!
Olyan borzalmas, amikor hallom, hogy ott van neki a hurutos köhögés a küszöbön és cseszik felköhögni. Eddig működött, hogy: "köhögjél!", dehát nagyfiú már, úgyhogy eme felszólításra csak egy válasza van: nem.
Aztán bevetettük Esztit, mint előköhögőt, ez be is jött kb. 3* (márhogy leutánozza), majd rájött, hogy ebben bizony átverés van, így semmi. Most marad a napi vagy 8* inhalálás meg a mellkaskompresszió. Ezektől köhög szépen. Amúgy nem.
De tényleg sima náthának tűnik (ami még mindig a csoda kategóriáját súrolná az ő esetében, főleg, hogy egymás után ez már a 3. lenne, amit jól megúszunk.) Szóval én reménykedem.
Volt már ugyanis egy mélypont, természetesen pénteken délután, amikor ugye egész hétvégére felejtős az orvos. No az akkor kínszenvedés volt, hőemelkedett, sírt, egész délután hoztam-vittem a kezemben, de ott sem volt igazán jó, seholse.
Aztán jött egy durva péntek éjszaka. Ezek az éjjelek leírva tiszta hihetetlen sztorik. :)
Laci bulizni volt, így persze elfelejtettem lefeküdni. Olvastam fél 11-ig (általában ő kapcsolja rám a villanyt), és még örülhetek is, hogy fél 11-kor eszméltem, hogy alvás van, mert egyszer megtörtént, hogy negyed 12-kor még olvastam, de azt meg is szívtam, mert Eszterem is felébredt rá, át is csattogott hozzám, és mivel aznap Laci a továbbképzés miatt nem is jött haza, be is fészkelte magát az ágyba mellém. És ő ott kb. fél óráig volt tökcuki. Az éjszaka többi részében fogcsikorgatva, lábát a fejembe rakva, 3* karlendítéssel engem leütve már annyira nem. :)
Szóval pénteken lefeküdtem már fél 11-kor, közben Peti folyamatosan köhögött, olyan "nem is tom milyen a köhögése" feelingben.
Hallgattam, hogy ez már a fulladós rész-e vagy "ejj ráérünk arra még", mindenesetre 11-kor felkeltem orrszívtunk és beadtam neki egy köhögéscsillapítót. Ettől jobb is lett kb. 2 órán át, addig aludtam olyan másfél órát. Aztán újra elkezdett köhögni. Folyamatosan.
2-ig malmoztam magamban, és akkor nem bírtam tovább, kiszedtem az ágyból, orrszívtam, aztán mézet akartam vele etetni, de nem kérte. Jól van, visszafekvés. 02.06-kor lefektettem, be is szunnyadtam egy kb. 20 percre, mert Laci hazaért 02.26-kor.
Mi ilyenkor rendszerint hosszasan szoktunk... khmm... "beszélgetni". Oké laza kis perverzió, naés?
Frankón sikerült is fél 4 után lefeküdnöm.
Gondoltam sebaj, Pepp, ha sokat köhög éjjel, reggel későn kel. Éééés óriásbukta!
Fél 6-kor arra ébredtem, hogy hoppá, titi (tigris), hoppá, mami (maci) hoppá. Nem kellett felkelnem, hogy tudjam, az említett állatok éppen zuhanórepülésben száguldanak a kiságyból kifelé. Na de ahhoz fel kell állnia. Miatököm? Nem érdekelt.
Visszaszunnyadtam, de 6-kor újra felébredtem, megint (még mindig?) dumált. Elképzeltem a legrosszabb esetet, vagyis, hogy mindjárt felveri Esztit, aki aztán lelkes PálKataPéterrel kezdi napot. Na akkor biztos vad gorgófejjel fogok berontani és az hangos lesz. Így a gyerekgyilok megelőzése miatt jobbnak láttam lépéseket tenni: kihoztam Petit, orrot szívtam, hogy érezze: csak ezért hoztam ki, majd visszatettem az ágyba. Hát nézett egy darabig, meg bejelentette, hogy enni. Napersze.
És így aztán elcsitulva végül aludt fél 8-ig. Na nem mintha segített volna rajtam ez a pluszos másfél óra, mert reggelre már én is taknyos voltam, szóval a szombat az amolyan "csakazértis-szépazélet" stílusban telt.
De azért egy fagyira még jók voltak nálam. Végülis ők a mi cukiságaink. (Ezt sokat mantráztam azért péntek éjjel. :D )
Na meg ez. Ezen meg még ma is röhögök.
Tessék jól látni, hogyan alakulnak a body vízszintes csíkjai alul pocakban enyhe, majd erős oválissá. (Mindamellett, hogy tisztában vagyok vele, hogy a csík nem lehet ovális, de nem találtam jobb szót. :P )
2013. máj. 9.
Anyák napja
Ma csak egy hóttunalmas, az "én gyerekem a legcukibb" posztra fussa.
Szóval miután Mikszáth-ot és Móriczot oda-vissza (nem, valójában a történelmi témájúakat kihagytam) kinyírtam, rátaláltam Stephen Kingre, aki az elmúlt években, amióta nem is kerestem a könyveit, megírt vagy 3-at. Szóval azokat is kipipáltam, és most meg Bronte.
Kétségtelen, hogy egészen egyedi az ízlésem könyvek terén. (Nem ám, konkrétan igénytelen vagyok könyvek terén, mindennek képes vagyok nekiesni és még tetszik is...)
Mostanában újra nagyon sokat olvasok és szépen a háttérbe is szorul a bejegyzések írogatása. Most is rohanok, mintha nem tudnám, miről szól a Jane Eyre... :)
Azért muszáj szólni róla, hogy megvolt hétfőn az ovis anyák napja.
Ez volt valójában az első, mert tavaly a bölcsiben nem volt ünneplés, ott csak betanítottak egy éneket és hazajőve azt elmondta Esztim a virággal a kezében.
Na most sem volt igazi "kiáll a 25 gyerek aztán énekel típusú" műsor, hanem egyesével kellett bemenni a csoportba, és a saját kölyköd köszöntött fel, a többiek meg az énekben segítettek.
Na ne mondjam, hogy az én gyerekem...
Szóval nagy a szája, nemparás, ügyesokos, és ezekkel a tulajdonságokkal megáldott lányka....
.... beállt elém, lehajtotta a fejét, morzsolgatta a szoknyája alját, és az éppen érthetőség határát súrolva elmondta a verset.
Kész voltam, mondom neki: "Te vagy a legcukibb kislány a világon!" -erre az óvónénik: "jaja, szerintünk is az". Mert édes volt, bárki láthatta. :)
Szóval miután Mikszáth-ot és Móriczot oda-vissza (nem, valójában a történelmi témájúakat kihagytam) kinyírtam, rátaláltam Stephen Kingre, aki az elmúlt években, amióta nem is kerestem a könyveit, megírt vagy 3-at. Szóval azokat is kipipáltam, és most meg Bronte.
Kétségtelen, hogy egészen egyedi az ízlésem könyvek terén. (Nem ám, konkrétan igénytelen vagyok könyvek terén, mindennek képes vagyok nekiesni és még tetszik is...)
Mostanában újra nagyon sokat olvasok és szépen a háttérbe is szorul a bejegyzések írogatása. Most is rohanok, mintha nem tudnám, miről szól a Jane Eyre... :)
Azért muszáj szólni róla, hogy megvolt hétfőn az ovis anyák napja.
Ez volt valójában az első, mert tavaly a bölcsiben nem volt ünneplés, ott csak betanítottak egy éneket és hazajőve azt elmondta Esztim a virággal a kezében.
Na most sem volt igazi "kiáll a 25 gyerek aztán énekel típusú" műsor, hanem egyesével kellett bemenni a csoportba, és a saját kölyköd köszöntött fel, a többiek meg az énekben segítettek.
Na ne mondjam, hogy az én gyerekem...
Szóval nagy a szája, nemparás, ügyesokos, és ezekkel a tulajdonságokkal megáldott lányka....
.... beállt elém, lehajtotta a fejét, morzsolgatta a szoknyája alját, és az éppen érthetőség határát súrolva elmondta a verset.
Kész voltam, mondom neki: "Te vagy a legcukibb kislány a világon!" -erre az óvónénik: "jaja, szerintünk is az". Mert édes volt, bárki láthatta. :)
2013. máj. 7.
Névnapos Peti
Megvolt minden, ünnep itt, ünnep ott.
Peppnek most tartjuk a névnapját (mert a júniusi Péternap a szülinapja után van 2-vel), és ugye jó kis második gyerek...
Szóval múlt vasárnap telefonáltak Artúrkutyás mamáék, hogy ugye mi másnap tartjuk Peti névnapját. Hááát, ja, még jó, hogy szóltok. :)
Na mindegy, tököltünk egy ideig, és lévén a gyerek úgysem tudja, melyik nap van a névnapja, szombaton sikerült is felköszöntenünk.
Ennek tényleg az ajándékkérdés volt az oka. Mert mire is lenne szüksége a kisborjnak, ami még nem lelhető fel a lakásban?
Először kitaláltuk, hogy kicsiPepp meg minden, kap egy olyan kicsi motort, azt a nyuszifejeset. Mert motor nélkül ma gyerek nem nőhet fel.
Eszti ilyenkor már javában tolta neki, így már épp itt az ideje, hogy a kisfiú is elkezdje...
Aztán teltek a napok, végre vettem a fáradtságot és felhoztam Eszti kis, piros verdáját a pincéből. Letakarítottam, ráültettem kicsiPeppet ééééés: leért a lába!! Ójeee, juhéjj!
Mégsem lett belőle mininyuszis motor, ezzel jelenleg vagányul teper. (Még azért persze béndzsa, úgyhogy lakásban-gyakorlós a dolog.)
Aztán szombaton jöttek egyik mamáék, vasárnap anyuék, úgyhogy mindenki boldog volt. Mi meg főleg, finoman fogalmazva sincsenek jelenleg ruhaproblémáink. :)
Esztinek szerintem életében sem volt ennyi ruhája, most már csak a rekkenőhőséges nyarat várjuk, amennyi kánikularucija lett hirtelen. (És ez részbem az én saram is, mert miután Laci szüleitől kapott vagy négyet, vasárnap a Hádából nem tudtam kijönni még 2 nélkül. És az a legjobb Eszti korában, hogy jelenleg nagyon lassan növi ki a ruhákat: most pakoltam el a szekrényében, és még mindig volt olyan 92-es méretűje, amit néhanéha felvett (de úgy voltam vele, hogy azért a 1,5-2 éves korosztályos ruhákat most már nemár. :) Hivatalosan 104-110, amiket hord, csak a viszonyítás miatt.
Az én ruhatáram is remekül van, miután anyuék vasárnap itt voltak és alvásidőben hülye lettem volna itthon ülni. ;) (Laci szolgálatban volt, ezért nem vele császkáltam.)
(Anett: ezt küldöm azért, hogy ne szomorkodj! Most már vígság legyen: maradjunk sekély vízben a felszínen. :D )
Noigen egy ideje azt is kijutuboztam, hogy kell a strasszköveket tartósan a lakkra tenni. (Tudom, félistennő... :D )
Peppnek most tartjuk a névnapját (mert a júniusi Péternap a szülinapja után van 2-vel), és ugye jó kis második gyerek...
Szóval múlt vasárnap telefonáltak Artúrkutyás mamáék, hogy ugye mi másnap tartjuk Peti névnapját. Hááát, ja, még jó, hogy szóltok. :)
Na mindegy, tököltünk egy ideig, és lévén a gyerek úgysem tudja, melyik nap van a névnapja, szombaton sikerült is felköszöntenünk.
Ennek tényleg az ajándékkérdés volt az oka. Mert mire is lenne szüksége a kisborjnak, ami még nem lelhető fel a lakásban?
Először kitaláltuk, hogy kicsiPepp meg minden, kap egy olyan kicsi motort, azt a nyuszifejeset. Mert motor nélkül ma gyerek nem nőhet fel.
Eszti ilyenkor már javában tolta neki, így már épp itt az ideje, hogy a kisfiú is elkezdje...
Aztán teltek a napok, végre vettem a fáradtságot és felhoztam Eszti kis, piros verdáját a pincéből. Letakarítottam, ráültettem kicsiPeppet ééééés: leért a lába!! Ójeee, juhéjj!
Mégsem lett belőle mininyuszis motor, ezzel jelenleg vagányul teper. (Még azért persze béndzsa, úgyhogy lakásban-gyakorlós a dolog.)
Aztán szombaton jöttek egyik mamáék, vasárnap anyuék, úgyhogy mindenki boldog volt. Mi meg főleg, finoman fogalmazva sincsenek jelenleg ruhaproblémáink. :)
Esztinek szerintem életében sem volt ennyi ruhája, most már csak a rekkenőhőséges nyarat várjuk, amennyi kánikularucija lett hirtelen. (És ez részbem az én saram is, mert miután Laci szüleitől kapott vagy négyet, vasárnap a Hádából nem tudtam kijönni még 2 nélkül. És az a legjobb Eszti korában, hogy jelenleg nagyon lassan növi ki a ruhákat: most pakoltam el a szekrényében, és még mindig volt olyan 92-es méretűje, amit néhanéha felvett (de úgy voltam vele, hogy azért a 1,5-2 éves korosztályos ruhákat most már nemár. :) Hivatalosan 104-110, amiket hord, csak a viszonyítás miatt.
Az én ruhatáram is remekül van, miután anyuék vasárnap itt voltak és alvásidőben hülye lettem volna itthon ülni. ;) (Laci szolgálatban volt, ezért nem vele császkáltam.)
(Anett: ezt küldöm azért, hogy ne szomorkodj! Most már vígság legyen: maradjunk sekély vízben a felszínen. :D )
Noigen egy ideje azt is kijutuboztam, hogy kell a strasszköveket tartósan a lakkra tenni. (Tudom, félistennő... :D )
2013. máj. 3.
Majális
Tudjátok, mi volt a legjobb az idei majálisban? Az, hogy mi nem voltunk ott! :)
Valami érthetetlen módon minden évben kimentünk, minden évben ott megkérdeztük magunktól, hogy miért is tettük ezt, majd minden évben megfogadtuk, hogy jövőre aztán tutinem.
És mégis. Újra meg újra.
Ráadásul nem is nagyon tudok mit kezdeni ezzel a "munka ünnepe" dologgal. Én azt hittem, ez valami szocialista találmány, de azóta kiderült, hogy mégcsak az sem.
Szóval ünnepeljük a munkát a nem munkával, sörrel, virslivel meg majálissal. De beletörődtem már, hogy ezek az ünnepek így néznek ki.
Hogy az alapoknál kezdjük: Jézus születése + a karácsonyfa vagy Jézus feltámadása meg a nyúl, amelyik tojásokat(!) tojik.
Ilyenkor rájövök mindig, hogy: mit akarok én állandóan összefüggéseket keresni? Van az ünnep, aztán jól van, ünneplünk. :)
(Vagyis +1 szabadnap, úgyhogy természetesen "éljenéljenéljen"! )
Idén az a csodálatos dolog történt- én azt sem tudom, hogyan- de Laci úgy jött haza egyszercsak, hogy Hajniék kiviszik Esztit majálisozni. Aztán közben a mama is becsatlakozott, úgyhogy mi már csak a boldog távozásukban segédkeztünk.
Na ne is mondjam, elindultak 4 körül, aztán 1/2 8-ra kerültek haza, akkor is Eszti fejéből még lógott ki az eperfagyi. (Ami önmagában is csoda, velünk csakis vaníliásat kér, amit aztán persze rendre elcserél az apjával, mert az jobb... Apja persze szó nélkül cserél is, mert a békesség, na az még annál is jobb.)
Úgyhogy hurrá-hurrá-hurrá! Mi elkerültük a majálisos őrületet, Eszti meg szórakoztatta a családot.
Úgy engedtük el, hogy lehetőség szerint ne szívassa már ronggyá a mamáékat...
...és tényleg olyan rendes kislány volt -mondták róla 2 ugrálóvár, egy körhinta, egy adag tóbanpacsálás, és fagyi után.
Na halljátok, ezek után is igazán olyan jókislány lettem volna. :D
Valami érthetetlen módon minden évben kimentünk, minden évben ott megkérdeztük magunktól, hogy miért is tettük ezt, majd minden évben megfogadtuk, hogy jövőre aztán tutinem.
És mégis. Újra meg újra.
Ráadásul nem is nagyon tudok mit kezdeni ezzel a "munka ünnepe" dologgal. Én azt hittem, ez valami szocialista találmány, de azóta kiderült, hogy mégcsak az sem.
Szóval ünnepeljük a munkát a nem munkával, sörrel, virslivel meg majálissal. De beletörődtem már, hogy ezek az ünnepek így néznek ki.
Hogy az alapoknál kezdjük: Jézus születése + a karácsonyfa vagy Jézus feltámadása meg a nyúl, amelyik tojásokat(!) tojik.
Ilyenkor rájövök mindig, hogy: mit akarok én állandóan összefüggéseket keresni? Van az ünnep, aztán jól van, ünneplünk. :)
(Vagyis +1 szabadnap, úgyhogy természetesen "éljenéljenéljen"! )
Idén az a csodálatos dolog történt- én azt sem tudom, hogyan- de Laci úgy jött haza egyszercsak, hogy Hajniék kiviszik Esztit majálisozni. Aztán közben a mama is becsatlakozott, úgyhogy mi már csak a boldog távozásukban segédkeztünk.
Na ne is mondjam, elindultak 4 körül, aztán 1/2 8-ra kerültek haza, akkor is Eszti fejéből még lógott ki az eperfagyi. (Ami önmagában is csoda, velünk csakis vaníliásat kér, amit aztán persze rendre elcserél az apjával, mert az jobb... Apja persze szó nélkül cserél is, mert a békesség, na az még annál is jobb.)
Úgyhogy hurrá-hurrá-hurrá! Mi elkerültük a majálisos őrületet, Eszti meg szórakoztatta a családot.
Úgy engedtük el, hogy lehetőség szerint ne szívassa már ronggyá a mamáékat...
...és tényleg olyan rendes kislány volt -mondták róla 2 ugrálóvár, egy körhinta, egy adag tóbanpacsálás, és fagyi után.
Na halljátok, ezek után is igazán olyan jókislány lettem volna. :D
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)