Férj nélkül mindig rohanós az élet

Nem nagyon gondolnék egyedülálló anyuka lenni, az nem olyan jó.
Múlt héten nem volt Laci két napig itthon, de azt a káoszt!
Elterveztem mindent, ügyesen, hogy jövünk-megyünk oviba, majd akkor megsütjük csüt. délután a sütit az ovis névnapra együtt Esztivel. De a mama telefonált szerdán, hogy mikor is viszem be csütörtökön hozzá? Hiszen a koncert...
Tervek újraépítve, mert ez pl. kiment a fejemből. Reggel oviba rohanás (az 15 perc séta, vagyis majd'egy órás buli, míg elbattyogunk, felöltöztetem, leadom, hazaséta). Délelőtt sütisütés az oviba, meg a szörpöket tettem még üvegekbe. Délután elrohantunk Esztiért, hazarohantunk, 10 perc múlva elindultunk a Műv. Kp-ba, leadtam Esztit a mamának, mi meg Pepóval haza.
Csütörtökön így a mamával Eszti az Alma együttes koncertjén volt. Annyira jó, hogy ezek a mamák hajlandóak ilyen baromságokra vinni a gyereket. Mert azt gondolom, ha elérhető, akkor igenis lásson a kölyök színházat, koncertet, játékot, de úgy utálnám, ha nekem kéne pl. Halász Juditon tingilingiznem. (Ne értsen félre senki, nyilván megtenném, de lássuk be, mennyivel kényelmesebb így, hogy Pesten anyu vitte pl. bábszínházba, itthon meg Laci anyukája viszi el a különböző Műv.Kp-os rendezvényekre.)

Pénteken ugyanez, reggel oviba szaladunk, aztán haza, aztán Pepivel fejlesztésre, aztán haza, ebéd-alvás, és mire felkelt(ettem), újra ovi, újra haza megint sütisütés, de apjuk legalább már hazaért.
És másnap is délelőtt süti, ebéd stb. (de akkor már dünnyögtem, mire a kedvenc férjem megsimogatott, hogy vegyek vissza a hisztiből és legyen a gyümölcstorta készítés után telefonos pizzarendelés. És lett.)

Nem nyígok, tudom, hogy ez általában így van: anya hordja-viszi a kölyköket (bár alapesetben azért a körzeti ovi egy köpésre van a lakástól, de nem hinném, hogy átíratnánk pusztán emiatt jövőre).
Hanem örülök, hogy legalább az oviba nem nekem kell eljuttatnom, mert ha jól emlékszem, ebédet nem főztem egyik nap sem, mert nem volt rá idő. És ez azt jelenti, hogy Pepónak maradék, nekem meg semmi, mert az ugye híresen nem számít anyukáéknál. :)
Úgyhogy azt kell mondjam: éljen a férj! :)

Különben szombaton átjöttek még a mamák meg a Hajniék Esztit köszönteni. Aki végre boldog volt, mert a mi ajándékainktól háááát, finoman szólva sem vágta magát hanyatt.
Értsd nem fogunk vagyonokat költeni sellőbarbikra egy szimpla névnap miatt: színes ceruza, filctoll és egy Minnie egeres rózsaszín fürdőruha (csak ami kell). És na... Mondjuk azóta is azokkal színez...
De úgy érzem kezdődik az a tanítási időszak, hogy nem az számít, ki mit hoz ajándékba, hanem hogy gondolnak rád. Na ezt így elő is adtam a 4évesnek... még azért előadom máskor is. (Jelenleg ugyanis pont nem érdekelte... :) )