Tavaszi kirándulgatós

Gyermekek reggel fél 9-ig aludtak, vagyis ez vasárnapra virradóra ugye fél 10-et jelentett.
Hát úgy vakaróztunk a kávénk mellett Lacival, hogy akkor hova is menjünk elfelé. Mert az idő meseszerű, a gyerekek meg így simán elvannak nemalvás nélkül, sőt úgysem fekszenek le délben. (Ez a leginkább meseszerű az egészben, hogy már ezt sem kell annyira szigorúan tartani! El lehet menni egész napos kirándulásra. Tök fura még most is ám...)
Noszóval annyira ripsz-ropsz találtuk ki, hogy mi egésznapos-kirándulni fogunk, hogy reggel még mondtam Lacinak, ne hajtsa össze az ágyneműt, mert lehúzom. Hát le nem húztam, de be sem ágyaztunk reggel. Dolgunk volt!

Kocsiba gyűrtük a gyerekeket és elmentünk Szarvasra, az arborétumba.
Baromira megérte az egy órás kocsiút, de tényleg! És belépős az arborétum, ami nagyon látszik is rajta.
Csodaszép belülről, gondozott, a füvet nyírják, volt egy csomó virág ültetve, amúgyis virágoztak a fák, bokrok. Eszméletlen szép volt!

Közben sütött a nap, volt egy kis kikötő, ami miatt elterveztem, hogy egyszer még visszakirándulunk (a sétahajózás ugyanis csak áprilistól indul). Szóval nagyon meg voltunk elégedve a helyszínválasztással.
Abszolút el tudtam volna képzelni, ahogy nincs a táskámra akasztva 2 gyerek baseballsapka meg nincs rákötve 2 gyerek melegítőfelső, meg nem borul ki belőle a korábban a Lidl-ben megvásárolt péksüteménykupac, meg nem azt nézem, mit szed le/kóstol meg/nyom szét/ rúgja bele a labdát. Egyszóval a családi kirándulgatáson túl, igen romantikus kettesben sétálgatós hely ez! (Már amennyiben bárki emlékszik még arra, mi is az... :) )
És volt mammutfenyő meg kullancs is. Különben....

Hogy Szarvas mellett van Békésszentandrás (Sörfőzde), az volt a nap bónusza. :)

Labda nélkül sehová nem megyünk.

Ezt csak, mert itt nagyon cukik.

Anyaaaa! Mit találtam?
"Fingom nincs, de össze ne nyomd az ujjaddal, amíg meg nem nézeeeeem!!!!"

Az újgenerációs hajléktalan:

Ne szóljál be, öcsém!

Hazaúton megálltuk Tőserdőben fagyizni. Erről Peti valószínűleg nem tud (aludt), majd összeugrottunk még hazaérkezés után fél 6-kor egy laza játszótérre Timiékkel. Ha már nyári időszámítás...

Eszti szét is esett: 7-kor megfürdette magát, elolvastatta az esti meséjét az apjával, amíg Petit fürdettem, és 1/2 8-kor befeküdt az ágyába és úgy maradt. :)

Aztapapírkutyahétszentségit!

Előszöris elkapta. Persze, hogy elkapta, miért ne?
Most csakis erről fogok írni, tök uncsi lesz, dehááát ennyire telik.

Olyan iszonyat mázlink volt, hogy szombat-vasárnapra a brutál orrfolyás amolyan beragadt takonnyá változott. Vagyis szívtuk, szívtuk, mert kellett, de egyéb gondot nem okozott a náthája. (Vidámkodás, semmi köhögés, semmi taknyolás.) Aztán keddre előjött a köhögés, és voilá: szerdára kezdődő tüdőgyula.

Nézzük-nézzük.
Megaszerencsésnek érzem magunkat, mert a hétvége tök jó volt. A gyerekek? Pfff... mamaboldogság. Szülők? Pfff... IKEAboldogság. :)
Voltak a kölykök anyuval meg a papával színházban megint: a Hattyúk tava gyerekelőadáson. És persze Eszti be volt zsongva, ő nagyon várta, élvezte.
És nem! A 2. alkalom után is alig hiszem el, hogy Pepp ezt is végigülte és remekül szórakozott rajta! Hi-he-tet-len-ség!

Node keddre aztán lazán köhögni kezdett. És szerda éjjel már kapkodósan lélegzett, be is lázasodott tegnapra, és délelőtt 9-kor elterült aludni.
Namondom, faszaság, mert ez sem fog sem enni, sem felkelni a kanapéról minimum 3 napig (karácsonykor 5 napig nyomta így ugye, a múltkor megúsztuk 3-mal, aztán az optimista szemléletemet vettem elő).
Az volt a szerencsém, hogy reggel már esze ágában sem volt enni, de egy gyenge pillanatában elböffentette, hogy mákos tészta jöhet.
És volt előző napról betűtésztám a paradicsomlevesből. Úgyhogy gyors mákostészta reggelire, mielőtt meggondolja magát, majd ebédre egy falat állatfigurás keksz (szó szerint értendő: a macinak leharapta a fejét), na és délutánra apja hozta is a lázas állapot esetén egyedül üdvözítő: burgonyaszirmot.
Annyi hozzáfűznivalója volt az asztalra borogatásról, hogy ki kell dobni zacskót. :D
Dehát elnéztünk neki mindent, hiszen függőlegesben állt az asztal mellett és a büdöshuncut arckifejezés terült el a fején (nem az orbitális világfájdalom, ami ilyenkor jellemző)

Délelőtt nézegettem egy kicsit kedvenc fiamat (nem volt nehéz, mert nem tudtam kézből letenni...) de aztán nem gondolkodtam tovább. Ha már belázasodik, akkor nincs mire várni. Abból nem mászik ki (eddig reméltem, hogy megússzuk egy amolyan egyhetes náthával).

Úgyhogy doki. Neki ríttam a köröket, hogy jahaaaahaaaj, milyen szar a statisztikánk, hogy jaaahaaahhaaaj dupláztunk antibiót decemberben és most márciusban is.
És olyan jó érzés volt, amikor a rívóköreim után kiröhögött. Mert, hogy közben nem volt beteg és hogy ez amúgy sem annyira gáz statisztika az ő korában, nemhogy az ő leleteinek ismeretében.
Úgyhogy kvázi boldogan trappoltam haza az újabb antibió körrel. És különben nem gáz. Meg is lepődtem, hogy délután Petikém már nem aludt el azonnal, csak nézett ki a fejéből a kanapén. Aztán egy órát aludt, mire apjáék hazaértek és utána estig többet sem. Még húslevest is evett. (Pedig húslevest csak azért főztem, hogy elmondhassam milyen jó anyja vagyok a dedeknek, hiszen, ha betegek, főzök levest. :D Ugyanis Eszti csak a szívet és a zúzát eszi ki. Ha tehetné, akkor enné a levest lé nélkül.. Petiből meg azt néztem ki, hogy semmi nem megy bele ma. Ő amúgy csak az üres levet eszi, szóval szép gyerekek.)
Aztán olyannyira meglepően toppos termék lett mára, hogy se láza, se taknya, csak óránként egy köhögés. Még a logopédiát sem mondtam le. Eszembe nem jutott, hogy ez így fog kinézni.
Örülünk? Naná!

Aktuálisan az immunstátuszomról és következményeiről

Olyan vagyok vazze, mint aki nem futott még össze életében sosem egy adag C vitaminnal.
Az immunstátuszom jelenleg vetekszik egy, a családból ismert Péter egyedével.
Ha jól emlékszem, ebben a hónapban voltam náthás. És tádám: hétfőn újra elkezdett folyni az orrom. Nomost jójó, a kutyát se érdekli, nem nagy szám, csak bosszantó, de a kölyök... 80%, hogy elkapja! Jaaaaaajjj!

Hétvégén a verőfényes napsütésben Lacival édes kettesben, Pesten eltöltött sétálgatások és nézelődések és egy adag IKEÁzás szerepelt (Leesésgátló kell az 5 évesnek apám! A régi tropa lett, már az ágyneműjét sem merem lehúzni, mert ahhoz le kell szedni és nem hiszem, hogy fel lehet még újra csavarozni. És amilyen alváskultúrával ez a kislány rendelkezik, hát higgye el mindenki, ahhoz kell egy új leesésgátló! :D ).

Na ehhez a romantikus elképzeléshez képest én náthás lettem a hét elején, Eszti ovijában múlt héten kitört a bárányhimlő (oké, Eszti oltott, de ha mégis elkapja, akkor hazahozza ugyanúgy). Akár  pénzfeldobással is tippelhetem volna, mit szed össze Peppkirály a hétvégére.
És a takony nyert.
Úgyhogy a romantika rezeg rendesen, mert ő meg a porszívó jó barátok újra (most amolyan átmenet van, bár tudja fújni az orrát, de harmatgyengén teszi még) és hát anyuék úgysem a seggükön ülnének a gyerekekkel. Szóval ez így áll. Takonyhegyek.

Amúgy minden jó, a bicaj egy álom, tök jól lehet vele időt spórolni (főleg fejlesztésre eljutni).
Mondjuk van egy jótanácsom kezdő biciklistáknak:
Ha cangával indulsz el otthonról, ne kenj fel szájfényt, mert beleragadnak a muslincák!
(És erről engem is értesíthetett volna valaki mondjuk a múlt héten.... ;) )

Ma Laci szabin volt, és én meg a depressziómba kezdtem süllyedni, hogy deszarmá' pont ma lett taknyos a kölyök. De aztán mivel Béb itthon volt: elvittem csajos programban Esztit oviba (mivel tök ritkán viszem én, neki ez élmény), voltam futni, alvásidőben elmentem egyedül inni egy kávét, majd a könyvtárba, majd a Malomba (elseje óta van félretéve a pénzem egy farmerra, na most 21-én jutottam el), majd csajos programban haza is hoztam Esztit az oviból. Így végül nem sikerült lejjebb potyognom az önsajnálatban. Szép volt az élet!
És mik voltak a könyvtárban a könyvajánlós asztalon kitéve? Skandináv krimik, Hajnikám! Skandináv krimik! (Ki volt írva, így mellélőhetetlen volt a dolog. Úgyhogy csak szereztem egy olyat! :) )

És miért is olyan jó, ha van egy cukimuki rózsaszín kislányod? Mert pl. ezt találtam az ékszeresében.
Ahhh.... Szerintem jól áll. (És igenis kölcsönadta: Persze, használd csak nyugodtan anya!)

 

A lakkomat este lemostam, mert egyértelműen valami gyűrűhöz illőt kell keresnem. :)

Mégis fejlődünk valamerre!

Most kösz jól vagyok! Alig egy hónapja ríttam egy kört a vacakolásokon! Na ezt a feszültséget oldom ma fel! Mert trálláláá!

Asszem -alig merem még kijelenteni-, de pápá babakocsi!
Juhuhúúúú! Végre előkapartuk a Hajni bringáját, elvittük szervizbe, aztán Veráéktól "örököltünk" egy bicajülést és tádááám! Nincs probléma!
Úgyhogy most már azokat a távokat, amelyekre kismotorral öngyilkosság vállalkozni, azokat megtesszük bicajjal. Há' boldogság? Az!

Ma keménykedtem is egy sort, és elmentünk a kisTescoba Peppel. 8 db akciós joghurtért!
(Amióta a gyerekek megvannak, nem volt lehetőségem ilyenre, csak csettintgettem a sofőröm meg a kocsija után, ha el akartam menni nagyobb boltba.) De most! Kitárult a világ!
(Petit ne kérdezze meg senki. Süvít a bicaj hátulján, és rikkantgat: Autómentőőőőőő! Markolóóóó! Szürkebusz! Szívecskés busz! Miaaaaazanyaaaaa?
Szerintem egyértelműen csipázza a helyzetet. :) )

Aztán. Etetőszék? Azt eladtuk egy adag hurka-kolbászért. :D
Különben pont így történt. Azt a széket használtan vettük 2 éve, és még mi is gyűrtük. Hát fúúúú, szakadt volt már, csúnya, ki akartam tenni lomtalanításkor. És Laci egy munkatársa pont keresett náluk a mamához egy etetőszéket! Úgyhogy kisuvickoltam, és odaadtuk. Nyilván pót-széknek még simán profin használható volt. Én meg örültem, hogy nem kellett kidobni, hanem hasznát veszi még valaki!
És éljen Vikiék székmagasítója! Peti imádja, mindig lelkesen csatoltatja bele magát. (És a magasító összecsukható kistáskának. Bárhova elvihetjük.)

A kiságy? Na, az marad! Látom, hogy egy csomó anyukát zavar, ha a gyerek bizonyos kora felett rácsosban nyomul, úgyhogy megnyugodtam. Nem én vagyok csak gáz! Így le is szarom (a családban mindenkinek az az érdeke, ha még ilyen körülmények között aludjék a kisfiúm, erről fogok még írni, az tuti! :) )

Ööö.... ja, nagyon fontos elmesélnem, hogy beszéltem Tibivel (oké, Anikóval is). És a hétvége fénypontja volt, mert ilyen kedves, szellemes és megnyerő humorú lénnyel ritkán beszél az ember lánya. (Természetesen az ezen sorokra elfecsérelt fél percemet minimum egy általad említett SchneiderWeize-vel kell meghálálnod. Jelen esetben a Schneider szóban nem vagyok biztos  a szerencsétlen német kiejtésed miatt, a Weize azért stabil. :) ) Szóval hogyismondjam? Tudod, hol lakom! ;) (Ha nem lennék itthon, hagyd a biciklitárolóban! :D ) )

A hétvége meg ezen eseményen kívül csapnivaló volt. Mindkét nap gondoltam gyereket (meg magamat) levegőztetni, de teljes csőd és káosz lett belőle. Az átjáróban pl. annyira fújt a szél, hogy Esztit a monstrum 20 kilós bicaján ülve simán elmozdította és elkezdte hátrafelé fújni. Persze kis lököttgyerek meg ott röhögött neki, miközben vidáman tolatott a mögötte érkező nénikének. Így én üvöltöttem ("fékezzél mááááár!"), majd keresztülesve a térdmagasságban leledző kismotoros másikkölykön utánakaptam és a megállítottam. Asszem itt is üvöltöttem még egyet, mire a nénikének volt képe csúnyán nézni. Beszarok, biztos nem tudja milyen az, ha egy édesen mosolygó 5 éves kislány elgyapja egy cuki rózsaszín biciklivel.

Ja, ez vasárnap. Szombaton, az édesenmosolygósat meg a cukifejet feldobtam a járműveikre, hogy a mamához legalább sétálva menjünk. Erre az utca végéig sem értünk, és elesett. Az édesenmosolygós. Hogy milyen módon lehet elesni egy pótkerekes bicajjal? A a nap kérdése lett....
Így csak cukifejet vittem a szélviharban, Eszti egy 3/4 órás duzzogással vegyítve végül kocsival jött az apjával. És a történtekhez annyit sikerült hozzátennie, hogy neki 8 kerekű biciklire lenne szüksége. Hát ezzel nyilván egyetértek. :D

Úszóbéka

Esztinek új elfoglaltságot találtunk:
(Laci szerint brutálgáz kép, ne tegyem ide, node ki az úr a házban? Vagymi? :D )

Úszás. 
Elvileg lesz majd kötelező ovisúszás. Talán nagycsoportban. Nem nagy bizalmam van benne, hogy megtanul rendesen úszni ilyen keretek között. (Én is így tanultam és nem is tudok pl. csak mellúszni. Jó, meg háton, de azt is ferdén. :) )

Már úgy fel-felmerült bennünk, hogy megtaníthatnánk úszni, az új usziban van oktatás.  De nem tettünk lépéseket.
Aztán a Viki járni kezdett, így mi is egyre inkább sodródtunk a döntés felé: hogy Eszti is menjen már, hátha nyárra már csak egy gyermek vízben történő életmentését kéne szem előtt tartanunk. Úszni meg úgyis meg kell tanulni!
Aztán elég volt megemlíteni, onnantól kezdve naponta kérdezte, hogy akkor ma megyünk-e.

Így hosszas tökölés után múlt héten elvittük Esztit élete első úszóedzésére.
A végén az edző úgy szerteszéjjel dicsérte, hogy nem hittem el (mert Eszti egyáltalán nem sportlady).
Szó szerint úgy hangzott: "Ez a gyerek olyan tehetséges, hogy egy alkalom alatt eljutott oda, ahova mások kb. 10 edzés alatt jutnak el. És fegyelmezett, és csinálja, és ügyes. Legközelebb is hozzá írjam be, és pikkpakk megtanítja úszni."

Azért a "pikkpakkúszunk" reményeinket módosítottuk, miután több anyukával beszéltem, akik hónapok óta járnak és még mindig csak siklik a gyerek. De sebaj. Esztit szétdicsérték, büszke voltam, :D

A profi úszásélmény meg hát na... meglepő... :)
Eszti ugyanis nem az a vízicsibe stílus. Egyáltalán nem. Sőt! Oké, tökös, tökös gyerek, de ha vízről van szó, akkor igazán nagyon nőiesen "csak-vizes-ne-legyen-a-hajam" és "csak-a-szemembe-ne-menjen-a-víz" és "az-orromba se" fajta.

Sokat lát vizet, de ismerem: szereti a maximális biztonságot. Elkarúszózik, meg tapicskol és élvezi, de pl. az életben nem hagyta még magát eldobni, sőt, nem ugrott még a medence széléről sem vízbe. Mert neki az nem, és kész.
Úgyhogy ezek után- amikor menőnek ítélték, akkor esküszöm néztem egy nagyot.
Viszont 3 mp. múlva már nem is találtam izginek... ehh... ez a kölök hallod mindenben jó.. naná... úszásban is. Megérdemlek egy ilyet is, nem? :D

Amúgy a hetekben szépen sorban beírtuk mind3 edzőhöz, akinek van kezdő csoportja, és addig bementem megnézni az edzéseken. Röhögtem is egy jót, mert az egyik edző alkalmazza az edzés végén a gyerekdobálást. Eszti addig vállalta a dolgot, amíg bombát kellett ugrani  Amikor aztán kinyújtott testtel megpörgették a levegőben, arra még egyszer rá nem vették! Biztonsági játékos. :D Ugrott helyette egyet inkább.

Szóval azt látom, hogy ahhoz képest, hogy ő eddig úgy igazán a víz alá sem ment le... tényleg ügyes.  Néha az elején láttam rajta ijedelmet, de a kötelességtudata ezt mindig legyőzte.

Eleinte úgy volt, majd Laci elhordja edzésre, de aztán tegnap, amikor már nem mentem be vele a medencetérben (beviszi és kihozza őket az edző a végén), ráéreztem az előtérben várakozva valami csodás 45 perces nyugalomra Stephen Kinggel a kezemben. Ejj, mindig én akarom vinni!!! ;)

Péter és a könyv

Péterem! Mindig csak Péterem! :)
Van 7 főbűn. A 8. a könyvtépés...

Valaha még kis gatyamadzag volt, mindig letépte a függönyt. Tökre poénból, direkt és csakazértis, dehát mit lehetett tenni?  Semmit... Nagyon sokáig csinálta- vagy egy évig. Aztán most, amikor véletlenül megint lerántotta, akkor jutott eszembe, hogy de rég is csinálta már! És de jó már!

(Persze a "véletlenül lerántotta" arról szólt, hogy felmászott a fotelba és amikor fél lábbal a karfáról át akart lendülni a szobabiciklire, akkor megcsúszott és belekapaszkodott. Más kérdés, hogy ez az eset neki is eszébe juttatta ezt az igen szórakoztató dolgot és utána egy napon belül letépte a hálóban is egy részen, meg a gyerekszobában is maxra a függönyt...) Na, de ez is már hetekkel ezelőtt volt. Azóta semmi! Jeeee!

Erre bakker, kiderült, hogy ő nem abbahagyta, hanem csak leváltotta a tépőtevékenységet.
Má'meg elkezdte széttépkedni a könyveket. Az a baj, hogy alapvetően szereti őket, olvasgatja is, lapozgatja, mesél belőlük.
Aztán egyszercsak nyissz... 3 lap repül!
Keresztbe módszerrel az oldal közepén, csak hogy jobban fájjon.

De mivel szereti, meg ugye tudatosan szoktattuk is a  könyvekhez, most vegyem el? Az összes papíros könyvet? Megéri ez nekem?

Most már érezzük, hogy megérte volna...
Egyelőre tartozunk a könyvtárnak egy "Boribon születésnapja"-val. Azt csúnyán szétzúzta.
Aztán itthoniak közül hazavágta az egyik Maszat könyvét (a  kedvencét, amit karácsonyra kapott, naponta 15* olvastatta el, kívülről fújta), majd egy "Jó éjszakát Boribon"-t (ez még úgy ahogy megragasztható volt), utána az egyik AnnaPetiből száguldott ki egy oldal.

Ekkor már bevezettük a "nem olvashatsz egyedül papírkönyvet" csak leporellót vagy kartonosat témát. Mert betelt a pohát. Basszusmár, hogy ezzel a gyerekkel nem lehet mit kezdeni!

Aztán ma, amikor egy óvatlanul elől hagyott könyvtári Cipelő Cicákba is beletépett... Elfogyott a tengernyi türelem.
És agresszív kondicionálásba kezdtem.

"Szabad tépni a könyveket?" Szabad. "Nem. Nem szabad."
"Ha idehozok egy könyvet, széttéped?" Igen. "Nem, Nem téped."
"Szabad tépni a könyveket?" Szabad. "Nem. Nem szabad."
"Ha idehozok egy könyvet, széttéped?" Igen. "Nem, Nem téped."
"Szabad tépni a könyveket?" Szabad. "Nem. Nem szabad."
"Ha idehozok egy könyvet, széttéped?" Igen. "Nem, Nem téped."

"Ha idehozok egy könyvet, széttéped?" Igen. "Nem, Nem téped."
"Ha idehozok egy könyvet, széttéped?" Nem. "Okos vagy, nem téped."

Innentől kezdve már csak néha előugrottam az ajtó mögül rádörrenve a gyerek hajára, hogy
"Szabad tépni a könyveket?" Nem szabad. "Okos vagy, nem szabad."

Még pár napig nyomom, hátha megmarad az agyában.

Anyám! Egy akkora agytröszt vagyok. Há'nem? :D
De pont voltunk ma fejlesztésen, ahol a Timit faggattam, menthető-e a gyerek (vagy a könyveink, nem is tudom. :) ) Fenntartja, hogy okos ez, de borzasztóan huncut.
(Bírom ezt a finom megfogalmazást. Szerintem ez reálisan úgy hangzik, hogy "nem tök nyonyó, de a hülyeségre arra bezzeg van esze". " )
Különben a történet rém egyszerű, Peppkirály fordítva van bekötve: minél inkább tiltunk valamit, annál inkább érdekli és csinálja. És ez történt a könyvek terén is.
Sok dolog van, amit csinál, és sokkot kapok, és csak nagyon óvatosan, higgadtan mondom neki, hogy ezt nem szabad (különben, ha ijedtemben ráordítanék, 5 percen belül újra csinálná). De a könyvek esetében baromi ideges lettem, hogy következetesen elkezdte tépkedni.
És ráadásul nem fél ez semmitől, hogy valami fenyegetés beválhatna. Na jó, esetleg a "beteszlek a kiságyba", mint fenyegetés jön be (ennyit az agytrösztségemről amúgy, de jobb tényleg nem akad.)

Timi szerint az ilyen gyerekek kisiskoláskorra érnek be annyira, hogy nem csinálnak ilyeneket. Most úgy érzem, az rohadt messze van ( és ahhoz képest rohadt kevés a könyvünk...)

Most feltankolok alvásból!

Legalábbis gyerekalvásból.
Peppkirály csütörtökön köhögni kezdett és pénteken már langyoskásan kelt fel. És le is feküdt délelőtt 10-kor... Aztán legközelebb hétfőn reggel kelt fel...
Szemernyi túlzással persze.
Annyiból szerencsénk volt, hogy karácsonykor ugyanez a móka ment, de akkor napokkal később kezdett köhögni, így tök soká lett kezelve. Most meg pénteken már azon melegében a dokinál volt.

Helyettes dokira kényszerültünk, de nagyon alapos volt. Marha sokat kellett várni, még úgy is, hogy Petikém lerövidítette a várakozást, egy jól irányzott rókával a rendelő közepébe.
De már majdnem mi jöttünk, így emiatt csak egy anyuka engedett előre minket (gondoltam rá, hogy hányhatott volna 3 beteggel hamarabb is. )
A nyilvános taccs sem volt gáz, mert a rókafogó tehetségemmel éreztem, hogy jön, így csak a sálam bánta (de az mondjuk nagyon). És azt is megtudtam, hogy nem feltétlen a sok takonytól hány ilyenkor, hanem a szapora levegővételtől is akár. (Már régen volt ám hurutrókánk nagyon!)

Szóval indult az antibio, pont két tiszta hónapja volt, remek! Főleg, hogy beteg is csak egy hetes laza nátháig volt ez idő alatt. Az nem rossz. De tényleg nem.

Közben persze azt hinné az ember, hogy a kölyök aludt egész nap, szép az élet! Hát egy túrót! A lakás soha nem látott mértékben szaladt és sehova nem tudtam elmenni jó szívvel.

Petikém olyan beteg, mint egy igazi férfi. Néha felkelt, akkor nyávogott. Ha nem nyávogott, akkor sírt. Majd visszafeküdt. Majd az ölembe kéredzkedett, majd visítva lemászott. Majd simogassam, majd elütötte a kezemet, hogy hagyjam. Szóval látványosan szenvedett.
Ráadásul nem lehetett kiszámítani, hogy felébred 10 perc múlva bőgni egy kört vagy csak 4 óra múlva...
És tegyük hozzá, természetesen ezen időszak alatt kb. egy zacskó ropit és 3 szem burgonyaszirmot evett meg összesen.

Tegnap már jobban volt, csak délután aludt.
És ma reggel aztán fél 10-kor kelt (alapesetben ugye 7-kor). Most így 1/2 3-kor elsütöttem a poént, hogy gyere, menjünk aludni. És azt mondta jóvan. Meglepődve lefektettem.
Már majdnem azt hittem, hogy...
.... de a "Fürgerókalábak" énekléséből és anya beesett overáll felkiáltásokból (nyilván lecibálta az ágy melletti szárítóról) úgy sejtem, az elmúlt időszakban mégis jól kialudta magát. :)