Mégis fejlődünk valamerre!

Most kösz jól vagyok! Alig egy hónapja ríttam egy kört a vacakolásokon! Na ezt a feszültséget oldom ma fel! Mert trálláláá!

Asszem -alig merem még kijelenteni-, de pápá babakocsi!
Juhuhúúúú! Végre előkapartuk a Hajni bringáját, elvittük szervizbe, aztán Veráéktól "örököltünk" egy bicajülést és tádááám! Nincs probléma!
Úgyhogy most már azokat a távokat, amelyekre kismotorral öngyilkosság vállalkozni, azokat megtesszük bicajjal. Há' boldogság? Az!

Ma keménykedtem is egy sort, és elmentünk a kisTescoba Peppel. 8 db akciós joghurtért!
(Amióta a gyerekek megvannak, nem volt lehetőségem ilyenre, csak csettintgettem a sofőröm meg a kocsija után, ha el akartam menni nagyobb boltba.) De most! Kitárult a világ!
(Petit ne kérdezze meg senki. Süvít a bicaj hátulján, és rikkantgat: Autómentőőőőőő! Markolóóóó! Szürkebusz! Szívecskés busz! Miaaaaazanyaaaaa?
Szerintem egyértelműen csipázza a helyzetet. :) )

Aztán. Etetőszék? Azt eladtuk egy adag hurka-kolbászért. :D
Különben pont így történt. Azt a széket használtan vettük 2 éve, és még mi is gyűrtük. Hát fúúúú, szakadt volt már, csúnya, ki akartam tenni lomtalanításkor. És Laci egy munkatársa pont keresett náluk a mamához egy etetőszéket! Úgyhogy kisuvickoltam, és odaadtuk. Nyilván pót-széknek még simán profin használható volt. Én meg örültem, hogy nem kellett kidobni, hanem hasznát veszi még valaki!
És éljen Vikiék székmagasítója! Peti imádja, mindig lelkesen csatoltatja bele magát. (És a magasító összecsukható kistáskának. Bárhova elvihetjük.)

A kiságy? Na, az marad! Látom, hogy egy csomó anyukát zavar, ha a gyerek bizonyos kora felett rácsosban nyomul, úgyhogy megnyugodtam. Nem én vagyok csak gáz! Így le is szarom (a családban mindenkinek az az érdeke, ha még ilyen körülmények között aludjék a kisfiúm, erről fogok még írni, az tuti! :) )

Ööö.... ja, nagyon fontos elmesélnem, hogy beszéltem Tibivel (oké, Anikóval is). És a hétvége fénypontja volt, mert ilyen kedves, szellemes és megnyerő humorú lénnyel ritkán beszél az ember lánya. (Természetesen az ezen sorokra elfecsérelt fél percemet minimum egy általad említett SchneiderWeize-vel kell meghálálnod. Jelen esetben a Schneider szóban nem vagyok biztos  a szerencsétlen német kiejtésed miatt, a Weize azért stabil. :) ) Szóval hogyismondjam? Tudod, hol lakom! ;) (Ha nem lennék itthon, hagyd a biciklitárolóban! :D ) )

A hétvége meg ezen eseményen kívül csapnivaló volt. Mindkét nap gondoltam gyereket (meg magamat) levegőztetni, de teljes csőd és káosz lett belőle. Az átjáróban pl. annyira fújt a szél, hogy Esztit a monstrum 20 kilós bicaján ülve simán elmozdította és elkezdte hátrafelé fújni. Persze kis lököttgyerek meg ott röhögött neki, miközben vidáman tolatott a mögötte érkező nénikének. Így én üvöltöttem ("fékezzél mááááár!"), majd keresztülesve a térdmagasságban leledző kismotoros másikkölykön utánakaptam és a megállítottam. Asszem itt is üvöltöttem még egyet, mire a nénikének volt képe csúnyán nézni. Beszarok, biztos nem tudja milyen az, ha egy édesen mosolygó 5 éves kislány elgyapja egy cuki rózsaszín biciklivel.

Ja, ez vasárnap. Szombaton, az édesenmosolygósat meg a cukifejet feldobtam a járműveikre, hogy a mamához legalább sétálva menjünk. Erre az utca végéig sem értünk, és elesett. Az édesenmosolygós. Hogy milyen módon lehet elesni egy pótkerekes bicajjal? A a nap kérdése lett....
Így csak cukifejet vittem a szélviharban, Eszti egy 3/4 órás duzzogással vegyítve végül kocsival jött az apjával. És a történtekhez annyit sikerült hozzátennie, hogy neki 8 kerekű biciklire lenne szüksége. Hát ezzel nyilván egyetértek. :D