2014. máj. 30.

"Neked ugye olyan hányós gyerekeid vannak?"

Ó Hajnikám, ha tudnád hányszor eszembe jutsz ezzel a kérdéseddel. :) Mert ja, mindig vihognom kell, amikor sztori van, hogy igen, nekem kétségtelenül hányós gyerekeim vannak.

Volt már egy alap probléma Peti esetében: a huruthányás (ha sok a takony, meg a köhögés, plusz fulladós a téma, akkor hajlamos hányni).
Na most azt érezzük, hogy lett még egy: a kocsihányás. Miért is ne? Az buliiiii!

De figyuzzatok, akkora pszichés a dolog szerintem, mint a ház!
Erre akkor jöttem rá, amikor Laci nagy vidoran kifigurázta hétfő este, hogy az történt délelőtt, hogy
"Peti, most akkor sokat fogunk utazni, mert megyünk Pestre a doktorbácsihoz."
Peti:
Mama is jön doktorbácsihoz? (Ugye a múltkor jött.) De nem, a mama éppen Spanyolországból küldözgeti a napfényes fotókat, fene a jódolgát.
Akkor nemakarook, nem megyek doktorbácsihoz. Nem!
És boááááá!

De ez szó szerint így történt, 2 perccel az után, hogy tankoláskor meséltük neki, hogy na akkor most sokáig megyünk kocsival.
És ugye ennyi idő alatt a mindennapokban még az oviból sem jutunk haza. Márpedig bevásárláskor vagy Eszti hazahozatalakor még sosem ugrott ki a róka az 5-10 perces kocsiúton. Úgyhogy na, gyanús a dolog....

Mindenesetre volt nálam pótpóló, az autósülés most bebukta (vagy én buktam be, mert moshattam ki a huzatot, meg mindent), és hazáig rendszeres időközönként meg-megcsapott az a jól ismert, kedves hányásszag.
És most, hogy öblítőszagban illatozik az autónk, kedden a kardiológáira kéne menni....
Azt gondolom, lehet, majd csak Pesten valljuk be, hogy mi most dokihoz jöttünk.... :)

(Amúgy semmi izgalom nem volt: a genetikán voltunk hétfőn, először kicsit bosszantó plusz útnak tűnt, mert a prof. tényleg pusztán kitöltötte a tartósan beteg igazolásról a papírt, aztán csókolom. Amit postán is kiküldhettek volna igazából.
De utána Pepp Kecskemétig aludt, itthon meg Auchan játszóházaztunk meg Decathlonban trambulinoztunk, amíg nem kellett menni Esztiért az oviba. Így viszont nem volt ez rossz egy gyerekes mulatság. :)
Mondjuk megint 2 évre adták meg az igazolást, ezt tényleg nem értem, miért? Nem reális elképzelés ugyanis, hogy 2 év múlvára kinő a hiányzó kromoszómakar a 22-esen, de mindegy.)

Na ez a hétfő. Aztán szerda este már elmondhattuk, hogy a héten már 2* hányt a gyerek. Tényleg húzós egy statisztika, belátom én. :)

Fürödtek nagy boldogan a gyerekek a kabinban. Egyszercsak nagy üvöltés támadt Peti részéről (amolyan igazi fájdalmas), ő bőg (Mit csinált az Eszti??? kérdezi), kérdezem én is, "mit történt Eszti?"
De nem mondja meg egyik sem, csak a bömbölés.
Kikaptam Petit törcsibe csavarva...
...majd már fordítottam is a csapba, mert gyanús volt a hangja. Igen. Elcsíptem. Róka.
Kicsit véres volt, tök para, de bakker ezekből semmit nem lehetett kiszedni.
Biztos voltam benne, hogy Eszti csinált valamit, láttam rajta, hogy nem stimmel nála a dolog, de nem vallotta be, ehelyett legalább ő is bőgni kezdett.
És kb. ezzel a sztereóbömböléssel feküdtek le végül. Hiába nyugtatgattam Esztit, hogy megmarad a tesó, csak mondja el, mi volt! Nulla.

Na aztán reggelre kelve kiderült, hogy Eszti a Peti szájába nyomogatta a Nurofenes fecskendőből a vizet. Mondom "atyaég, te ezek szerint lenyomtad az öcséd torkán a fecskendőt?" Erre ő felháborodva: Neeeem, csak a szájába nyomtam a vizet!
(Ja, gondolom. :D )

Különben emiatt nem aludtam jól, mert azt vártam, hogy Peti beteg lesz és ezért hányt, mert egyelőre ugye azt várjuk (hurrá optimizmus :P), hogy mikor esik vissza Pepp a betegségbe, mert szombat óta nem szedi az antibiót, de egyet-kettőt köhint néha még mindig (ami normál gyereknél alap, de nála az antibió el szokta vágni az egészet).
És mi erre most tök nem érnénk rá. Majd máskor mesélem, tényleg besűrűsödött a program a hetekben.

2014. máj. 25.

Gyereknap, mi? Aha nanáá! Gyereknap vazze!

Mert mi olyan, de olyan jó szülők vagyunk. Hát gyereknap? Akkor csak legyen valami!
Számításba vettem a lehetőségeket, és egyelőre odáig jutottam, hogy mi lenne, ha megnéznénk a Tűzoltóság nyílt napját, Peti biztos imádná.
Laci benne volt a buliban, így nagy izgatottan odaálltunk a gyerekek elé, hogy "óó, és igen, és képzeljétek!".
A gyerekek izgalomtól repesve várták, hogy mi lesz ebből!
Mi: "Megnézzük a tűzoltóautókat!"

A) gyerek 3* megpördült maga körül örömében.
B) gyerek először csak fintorgott. Utána azért már előjött a mélyről a kevésbé jópofa Miss L. Eszter. Aki feljogosítva érezte magát a dupla x-es kromoszómahalmaza miatt arra, hogy oltári balhét vágjon ki. Merthogy csak nem képzeljük, hogy a becses gyereknapját ő fiús programon fogja tölteni?

Laci egy ideig poénra vette a dolgot, hogy Eszti akkor majd nyilván Tündérországban fog szárnyakat növeszteni, amíg Peti tűzoltókat néz, de nem jött be.
A dupla x-es bevágta a durcát, bugyiban bőgött az ágy közepén és mindent produkált, amit egy valamirevaló 5 éves kislánytól elvárhatunk balhé terén.

Laci még azt is kigondolta, hogy majd én meg a Peti megyünk be, ők meg Esztivel másfelé, de ezen már én is kellőképpen felháborodtam, hogy csak nem képzeli? Menjen tűzoltóautókat bámulni, akinek y kromoszómája van. Affenneee..

Szóval így akarjon jót az ember a kölykeinek!
Aztán Esztit negyed órás küzdelem árán csak rábeszéltük, hogy ez az egész nem más, mint egy bicajozás, fogja fel úgy! (És akkor közben beugrunk a Tűzoltóságra is, jó?)

Egyébként a program tök jó is volt, mindent megmutattak működés közben. Pl. a 10féle tömlőt is, és ki is lehetett próbálni a locsolóizéket. 
Ez ügyben szinte azonnal beleakadtunk egy locsolócsőbe, ami pukkantós volt, valami spéci cucc, mindenkinek a környéken hullára tetszett, mr. L. Péter azonban konkrétan bemajrézott.
Olyannyira, hogy az első hangosabb pukkra japán makákóként ugrott a nyakamba, majd csüngve ott is maradt rajtam.
Beszarinyúl halljátok, oda se mert nézni!

Sebaj, relaxálódott Péter, mentünk tovább.
Eszti akarsz locsolni? Nem. Peti? Neeeeem! Nem pukkan! Akkor seeeeem! Pfff...
Beülsz a tűzoltóba Pepp? Igen! És te, Eszti? Nem.
Laci beállt a sorba, és mi éppen az óriásgarázsban voltunk, amikor a mellettünk levő autón kipróbálta valamelyik gyerkő a szirénát. 
Kisjapánmakákó újra ugrott, sírt, és azt kiabálta nemakarooom.
Nos, kérem az combközépig tojta össze magát ijedtében, úgyhogy az említett anyáncsüngő stílusban távoztunk.

Majd boldogan megfagyiztunk. Ha már ekkora jóság volt a gyereknapi programunk. Legyen benne valami pláne is.

Boldog fagyizás közben azért nem bírtunk a pozitív hajlamainkkal, és  remek vázlatot készítettünk arra nézve, mekkora jóság lesz ezzel a két díszpinttyel a nyaralás! Ójeeeójeeeójeee!

Azért délután is elmentünk fagyizni, mert ha már lúd, legyen kövér. És tényleg érezzük már, hogy gyereknap van. Én szinte sosem eszek fagyit, mert nem szeretem, de amilyen állatkirály volt az eper (totál érezhetően házi, mintha én csináltam volna), még én is ettem! (Falusi Cukrászda)

Hát na. Jövőre gyereknap alkalmából jóféle kukásautó bemutatóra megyünk. Osztjóvan. :)


2014. máj. 21.

Szeretjük apát! (Ez rózsaszín lesz, höhöhö.)

Olyan csodás érzés befeküdni valaki mellé, aki azt mondja neked, hogy ő még akkor is szeret, ha hagymát ettél vacsorára!
Így még azt is elnézem ennek a valakinek, hogy kb. éjfélig csikorgatni fogja a fogát, és hajnali 2-kor már ötödször fogom kitolni az ágy szélére, hogy ne pakolgassa rám a lábát.

Igen, Laci elutazott még hétfőn, Eszti meg kibérelte az ágy másik felét. :)

Csak két napos továbbképzés volt, de na. Csak elment, és nem volt itthon!

Vannak olyan anyák, akik ebben a gyereknevelős sztoriban remekül ki tudnak teljesedni. Mert full élvezettel képesek órákig gyurmázni, mosolyogva labdázgatni, brümmögve kisautókat tologatni.

No nekem Laci vett egy üveg Strongbow-t estére. Hátha húzós lesz a napom egyedül a kölykökkel. :D Álomférj ez, mondom én! :D

Persze nem volt semmi extra, így meg pláne, hogy aznap kb. korán keltek, Esztit még itthon fogtam hétfőn, amíg csillapodik a taknya, nem kellett oviba sem vinni, és délután mindketten 2 illetve 3 órát aludtak.

Laci után meg közösen ríttak.

Hát megzabáltam majdnem a kislányt, amikor még hétfőn délelőtt hazajöttünk a sétából és a lépcsőház előtt boldogan mutogatott a kocsinkra, hogy juhuhúú, itt van apa kocsija! Mondtam neki, hogy az itt volt amikor elmentünk, akkor is. És akkor nagyon szomorúan azt mondta, hogy jaaa, azt hittem már haza is jött.
Peti meg a vacsoránál lejtette el Eszti vaskos, kislányokat meghazudtoló böffentésére a klasszikus poént, hogy jaaaaj apaaaa! És egészen addig vidáman rötyögött is hozzá, amíg oldalra nem fordult és rá nem jött, hogy apa nincs is mellette.

Mondtam Lacinak, hogy máskor is elutazhat, amennyiben ellát megfelelő mennyiségű ciderrel, ha ez ilyen jót tesz a szülő-gyermek kapcsolatuknak. (Ő egyébként 3 éveseket megszégyenítő színvonalon képes piszkálni a kölyköket olyan poénokkal, minthogy "Esztiiii, megittam a gyereksörödeeeet!" Neapppaaaaa! Neee!!! ) Mert tényleg édescukik voltak, ahogy egyetlen nap távollét után lógtak rajta, miután tegnap este 8-kor végre hazaért.

2014. máj. 20.

Na, azért most már álljunk meg!

El akartam mesélni! El biza! Hogy milyen szerencsénk van, és Eszti csoportjába felvették Petit szeptembertől (ami végképp boldogság nekem, hogy bekerülhetett a Katicába), és eredetileg amúgy nem is így történt. De nem mesélem el! Mert nem tehetem.

Óriási mértékű a felháborodásom!

Most basszus képzelje el mindenki azt a jelenetet, hogy bemegyek nagy boldogan az oviba (Esztiébe) a határozatért, hogy felvették a Petit, és már el is képzeltem mekkora hálaimát fogok levágni a vezetőnek. (Mert nekik ez ügyben semmi kötelezettségük nem volt, pusztán Eszti miatt figyelembe vették a tesókérdést.)

És azt mondja nekem a vezető, hogy mesélte neki egy anyuka, hogy nekem van egy blogom, amiben írtam az óvodáról, és hogy legközelebb, ha bármi van, akkor azt a jövőben az óvónőknek jelezzem!

Szerintetek mennyire volt kibaszott kínos?
Hogy tényleg van olyan, hogy egy jóindulatmentes anyuka veszi a fáradtságot, és bemegy a vezetőhöz bemószerolni?

Ember! Ez egy hülye babablog, a saját naplóm, nem a Heti Hírmondó! Nem gondolom, hogy bármi szerepet játszik a közvélemény formálásában, vagy az óvoda életében.

És akkor ott volt a buli, hogy nem, nyilván nem álltam neki kimagyarázni magam, hogy különben semmi kritika nem érte a bejegyzésben az ovit, sőt!
Hogy azóta nagyon szeretjük, amióta Esztit a lezárt felvételi időszak után vették fel az új, megnyíló csoportjukba megkímélve ezzel minket attól, hogy havi súlyos tízezreket fizessünk a magánoviért,  és valószínűleg azon kívül, hogy az elején a friss csoport léte miatt kevés volt a játék, nem mesélhettem semmi negatív sztorit egy olyan gyerekkel, mint Eszti, aki miatt még egyszer nem tettek szóvá semmit az óvónők, mert nincs mit. Ezért bánt nagyon...

Különben sem nagyon szoktam aktuális közéleti témákat bevetni, nem szoktam (asszem) a rendszert sem szétzrikálni (mesélhetnék ám a Szakértőiről is, ami még nincs meg, de minek?), de most az egyszer szóvá mertem tenni a saját blogomban (nem a Blikkben...), hogy volt egy negatív élményem egy másik ovival. Mert a jó égbe, kinek nincs néha negatív élménye?

Öööö.... érezhető, hogy fel vagyok háborodva ugye?
De persze semmi gond, a bejegyzést töröltem, majd nyomom tovább a mosolygós rózsaszín szirup posztokat, és a közben óhatatlanul arra gondolok, hogy akinek ilyen sivár és szánalmas az érzelmi élete, hogy csak hasonló, rosszindulatú cselekedet dobja fel, az meg úgyis irigykedni fog az örömeimre. Szóval patthelyzet.

UI: Látom, hogy ennek az egyetlen bejegyzésnek alaptalanul óriási a látogatottsága. Így kérnék mindenkit, hogy ha semmilyen mértékben nem érdekli az életünk (annyiban sem, hogy akár egyetlen más bejegyzést elolvasson tőlem), akkor egyszerűen menjen tovább innen. Köszönöm!




2014. máj. 19.

4-ből 4, avagy újra csak takonysztori

Azért ilyet összehozni se kutya!
Szerintem még sosem volt olyan, hogy egyszerre legyen mindenki beteg a családban. Na mi most kipróbáltuk!
Pénteken már Eszti sem ment oviba (örömtől sikítozva jegyzem meg, hogy utoljára talán szeptemberben, ha hiányzott betegség miatt). Ekkor még örültem, hogy legalább túlleszünk rajta, nem kell azon aggódni, hogy ki-mikor fertőzi vissza a kis immunhuszárt...

Szombat reggelre kelve azért jócskán finomodott a véleményem arról, hogy defasza az együtt betegség. (Éjfélig hanyatt feküdtem, mint egy darab fa, mert kizárólag úgy szelelt az orrom, aztán 1/2 1-kor beállított Eszter, hogy ő bizony mellettem tervez aludni, merthiszen neki folyik az orra, aztán 2-kor Pepp kezdte a fél órán át köhögést, amit egy idő után meguntam: ágyból ki, orrszívás, Ventolin, hátha segít rajta valami...És ugye egyik alkalommal sem tudtam simán visszaaludni, csak szörcsögtem.)
Reggel 1/4 7-ig bírta Eszti, felkelt, mert folyik az orra, és 5 perc múlva Pepp is felköhögte magát.
Én fulltaknyos voltam, hőemelkedéses, és nemaludt. Hát szétestem.

Aztán reggel mentünk is az ügyeletre. Sajnos Peti húzta a legrövidebbet persze, mint mindig. Péntekig még javulósnak tűnt a dolog, tényleg semmi kidőlés, vagy napokig láz, nemevés stb. Azonban annyira kapkodósan lélegzett a már felszakadó köhögése mellé, hogy meg akartam mutatni dokinak.

No, a mi gyerekdokink továbbképzésen volt pénteken, és mondta az asszisztens, hogy jövő héten meg szabin van. Szóval így édesmindegy volt, hogy ügyelet vagy jövő héten a helyettes doki. Megjegyzem, az ügyeleten még jól is jártunk, mert nem volt előttünk senki (helyettes dokinál ez min. 2 óra lett volna.)
De azért szotyola vagyok, mert most igencsak zavart az antibiotikum a múltkori triplázós eset után.... És az csak egy hónapja volt... És most is duplázásra kell számítani. (Eddig akárhányszor ügyelet/helyettes doki írta ki az antibiót mindig visszaesett 3-4-5 nap múlva). Dokinőnk szokta is mondani, hogy hát ő ezt vagy azt a fajtát nem szereti hörghurutra, mert szerinte inkább másra jó. Szóval beszívtuk, hogy ő most nem volt elérhető.

De az én gyerekeim értik ezt a betegségesdit. Peti a második taknyolós napon délelőtt már megjegyezte, hogy apa hoz burgonyaszirmot. Apának nem volt innentől kezdve más lehetősége. :)
Eszti meg pénteken, amikor kiderült, hogy itthon marad, felcsapta a lábait az asztalra és örömmel közölte, hogy de jóóó, akkor rendelünk pizzát.
Mert ők azért tudnak élni.

És a hétvégémet az mentette meg, hogy vasárnap délután, amikor mindenki nyugovóra tért, én elmentem szaunázni. Az hullajó volt!
Laci próbálkozott azért, hogy ne menjek, mert lefertőzök mást (csakhogy én nem köhögök), és hogy nem is tesz jót (ha boldog vagyok az hóttuti nem árt, én meg jól éreztem magam), így megbékélt a helyzettel és még Tescóba is elment a kölykökkel ébredés után.
Úgyhogy nekem hawaii-dizsi volt. Azért estére újra keményen lerobbantam, viszont mára ugrásszerűen javultam. Szép az élet!

 

2014. máj. 14.

Csak címszavakban

Este van. Itt üldögélek az 5puttonyos Tokaji aszúmmal (igen, jól olvassa mindenki. Timiéktől kaptuk, és meg is van szentelve, csak úgy mondom. :) ). És olvasom éppen EZT a cikket. Annyira tetszik!

Úgy elképzelem magam a 4-esben. Mint unatkozó várkisasszony, aki király apja kastélyának egyik nagy termébe egyszerűen besétál. Szívja be az ódon szagokat, majd lassú mozdulatokkal, élvezettel válogatja a könyveket...
(Álmodozom én, aki jelenleg is újra és megint Stephen Kinget olvas. Őt nyilván nem találnám meg a 18. századi kötetek közt...)

És igenis van önkritikám: tudom hogy marhára nem kéne többet innom.
Különben nem is fogok, mert Pepp 5 perce hányta össze az ágyat. (Hétfő óta taknyos, de ma délutánra dőlt ki igazán. Melegedős-huruthányós állapotúra. 1 hónap volt tiszta.)

Így nem tudom a maga pompájában elmesélni, hogy szeptembertől ovis lesz a lelkem, meg azt sem, hogy ilyen betegségstatisztikával minek is írattam be (2 napot, ha bírni fog két betegség között), meg azt sem, hogy be vagyok szarva az egésztől, meg azt sem, hogyan tervezem addig szobatisztává varázsolni, meg azt sem, hogy csodaEszteremmel megtettük az első közös biciklis utat a csúcsforgalomban (és ő tökéletesen szerepelt), meg azt sem... na, ezt el is felejtettem....

Úgyhogy erről ennyit.

2014. máj. 10.

Izgi a pacemaker, meg a bicaj is

Indultunk tegnap Pestre.
Kb. Dabasnál jutott eszembe, hogy anyu nem dolgozik, így gyorsan felhívtam, hogy ha éppen hullára unja a fejét, akkor eljöhet a GOKI-ba. Persze azonnal indult.
Az ő és Petikém találkozásáról legyen elég annyi, hogy amikor Peti anyu nyakába ugrott, két kis kezével megsimogatta az arcát, majd adott neki egy puszit, akkor a biztonsági őr (aki nem egy köpcös, hormontúltengéses 50-es nő, hanem egy magas, lazán 40-es férfi volt) azt mondta, hogy mindent pénzt megért neki ezt látni, olyan szép volt! Esküszöm majdnem elsírta magát. (Én meg örültem, micsoda örömet hozunk a kardiológia biztonsági őrének szívébe. Há'detényleg!)

Így ők igazából jól elunatkoztak ketten, közben "véletlen" sikerült összetalálkoznunk a "másik Petivel". Az egy érdekesség, hogy másik Peti egy nappal később született, mint a mi Petink, ugyanaz a nevük, és mindketten digeorge szindrómások. (És természetesen súlyra/magasságra is egy kategória.) Tök érdekes!

Aztán bejutottunk. Én igazából nagyon bírom ezt a Bodor doktort, mert simán boldogan jöttem ki tőle, pedig biza, már nem nyertünk újabb fél évet a pacemakerre. Merül az aksi rendesen.
Úgyhogy először 3 hónapos kontrollt adott, aztán meggondolta, és rábökött a 4-re, így szeptemberben kiderül, mikor kell tényleg műtéttel cserélni a cuccot.
Viszont ezt úgy adta elő, hogy hirtelen még én örültem, hogy ki kell cserélni. :) Aszonta "látszik a pacemaker használatán, hogy nem ül egy helyben sokat a gyerek" (Nos, igen :D )
És akkor ő azt mondja, inkább legyen egy évvel hamarabb cserélve, mint, hogy olyan legyen, aki egy helyben ül. És mivel persze egyetértettem, boldogan feldolgoztam, hogy ki kell cserélni.
Amúgy is valaha 3,5-4 évet mondtak maxnak, és örülök, hogy ezt nagy valószínűséggel el is érjük. (A következő darab viszont már 10-15 éves élettartamú lesz, tehát kvázi ezzel a műtéttel le lesz róla a gond egy jó időre.)
Meg soká van az még, ezen nem aggódunk.

(És mindig elámulok az itteni orvosokon. Apám a doki elővett egy telefont, belőtte a TalkingTom nevezetű játékot, és amíg a Peti nyomta és röhögött a macska reakcióin (a telefon érintésre esik, kel, dorombol, elismétli, amit mondasz stb.), addig simán megvalósult a 3-4 perces nyugton ülés, ami a beméréshez kellett. Most azért tök nem mindegy hányan izzadunk le, amíg elmagyarázzuk, hogy relax van!)

És a csúcs!
Mert igazam volt, megint.
Hogy hiába mérete Esztinek a 16-os bicaj, egyszerűen nem bír vele, nem érzi a biciklit. És ez gátolja a kétkerekezésben. (Biztos voltam benne, hogy menne neki, mert már tavaly nyáron is simán meglódult a futóbringán úgy, hogy az hosszú ideig zúgott lábletevés nélkül. )
Úgyhogy tegnap délután az oviban mondta az Imi, hogy látott egy 14-es kislány bicajt a bizományiban olcsóért, és rögtön ránk gondolt. Mi azonnal elmentünk, megnéztük, megvettük. (Terveztük, hogy veszünk használtan valami kisbringát, hogy egy évig azt nyúzza, mindegy milyen, csak guruljon. És tök mák, mert ugyanolyan márkájút kaptunk ki, mint  a16-osa!)

Hazajövet hamar befűzött Eszti, hogy az udvaron próbáljuk már ki (Laci időközben lelépett költöztetésben segíteni).
Nem voltam meglepve, amikor 10 perc segítséges (vagyis addig a grabancánál fogva tartottam) bicajozás után elment egyedül. Két keréken. Simán. Büszke voltam azért a biztonság kedvéért nagyon! :)
A kislányka egyszerűen boldog, egyelőre le sem lehet robbantani a bringáról. Ma kimentünk a Dombhoz családostól, de Eszti nem velünk maradt, hanem elment futni az apjával. És végigtekert vele fél órát. Majd kiállt, de csak azért, mert azt mondta, hogy a végén már a kezét sem érezte. :D (De azért hazajövet még el kellett tekernünk vele a pékségbe...)
Ez mondom, olyan boldog, hogy már megérte a bicaj!

2014. máj. 8.

Eper/avokádó/kakker

Megijedtem magamtól. Kezdek anyásodni. A szónak a nem jó értelmében.
Hát ezek a kölkök megesznek előlem mindent! Én meg? Boldogan asszisztálok hozzá! Rémület!

Hát de tényleg! A kedvenc gyümölcsöm az eper és a dinnye. Egyelőre várom a dinnyeszezont...
Esztinek amióta van magyar eper a piacon csak pár szem epret vettem (drága is volt, nem is volt jó), de már annyira sóvárgott, hogy az anyák napi ünnepség után kapott ajándékba fél kilót! Mondom egyed babám, csak a tiééééd! És megette... 4 szemecskét hagyott. Pfff.
Ezek után nem kell csodálkozni, hogy ha veszek 20-30 dekát, akkor azt kétfelé osztom (apa/Eszti), én meg bekapok tisztítás közben pár szemet. Sanyarú a sorsom biza!

A másik... Végre szereztem olcsón avokádót! Utazok rá mindig. Nade ismerem már a 100 forintos avokádókat, hát azok olyan 50%-os eséllyel érnek be. Így most is csak egyetlen szemet vettem.
Érlelgettem, nézegettem, úgy véltem, ez szipiszupi lesz! Megcsináltam krémnek, csorgott a nyálam ééééés....
....végignéztem, ahogy Peti vacsira megette. Az egészet....
Én meg örültem, mint majom a farkának, hogy megevett 1,5 szelet kenyeret és egy egész egészséges avokádót egy egész szem fokhagymával.
Pffff. Én meg majd vadászok megint olcsót. Vagy kérek jövő anyák napjára. :)

Ami még megvolt, hogy hát Pepikém csak öreg motoros már a gyerekvilágban (végülis 3 éves lesz), valahova úgyis járni fog szeptembertől, foglalkozzunk már egy kicsit a pelenkatémával.
Nos, a szilárd elhatározásom, miszerint megnézzük hogy alakul az élet pelus nélkül, az egészen az első kisbugyiba szarásig tartott. Hát ne szépítsük, fúúúúúhúúúúj volt!

Merthogy szépen haladt a nap. Reggel lekerült a pelus, bilibe pisilgettünk (nem szólt, hanem félóránként pisiltettem, de ez egyelőre jól működött), és akkor egyszercsak betojt. És nem láttam, amikor készült, csak a végeredményt. És a kis helikopteres cuki alsógatyából kitakarítani a kakkert, na az nem volt az év élménye.... Úgyhogy eddig tartott a lelkesedés, gyorsan el is halasztottam a témát!
Jövő héten kiderül az ovi téma. Ha felveszik, akkor újra napirendre tesszük (azonnal muszáj lesz), ha nem veszik, akkor meg kaki rá (mert a Bambiniben nem feltétel, ellenben segítenek a pelusról leszokásban.)


Hmmm.... remekül összehoztam különben az eper/avokádókrém és a bekaki témát egy posztba, dehát így jutott eszembe no.

(Ui: Nem kell aggódni, ha blog letiltással futtok össze, akkor próbálom megoldani a fotó és háttérfrissítést, de gyökkettő vagyok ehhez, így küzdök vele napi rendszerességgel. )

2014. máj. 5.

4napos -nekünk szó szerint- ÜNNEP ;)

Akinek a tengernyi gyerek lestrapálta az elmúlt napokban az idegrendszerét, az ide se kukkantson! Nemhogy posztot olvasson! :P

Nohátnohát! Etumamáék jöttek. Nem is nagyon kell részleteznem. De megteszem, mert kurvajó volt! (Ez a legenyhébb kifejezés az elmúlt napokra.)
Ők felkerekedtek csütörtökön, a kölykök meg sikítozva várták őket (Mi is, csak mi sikítozás nélkül kibírtuk.).
Valahogy a délutáni alvásidőben értek ide, de mondjuk úgy, hogy nem kellett settenkedniük. Nem aludt itt senki.

Egy órán belül meg is tették a bejelentést: akkor ők viszik majálisozni az unokákat.
Óóóó, tényleg? Le vagyunk döbbenve. :D

Mi meg Lacival összeszedtük a motyónkat és elmentünk a Fürdőbe szaunázni. (Itt jegyzem meg, hogy a tavaly szülinapomra kapott utolsó két ajándékutalványt erre vertem el, nem pusztán magamra. Micsoda önfeláldozás ám ez!)
Jól szétlazultunk, komolyan mondom olyan jól sikerült, hogy amikor feküdtem felhevült testtel az szabad ég alatt a pihenőben és sütött a nap és mellettem a medence csobogását hallottam, akkor nem tudtam kiverni a fejemből a képet, hogy ott fekszem a tengerparton Görögországban, és mikor befejeztük a napozást, elmegyünk enni egy gyrost. Lacival. Kettesben. Mint valaha ezer éve- ki emlékszik már arra! Gyerekünk nem is volt soha életérzésben.
De aztán hamar eszembe jutott, hogy vannak azok, de még milyen szép példányok! Ők végül 7 után estek haza: Peti a Misipapa nyakában, Esztin óriási csillogós ló tetoválás és az összes résztvevő összes zsebéből borultak ki a körhintás cetlik. Említettem anyuéknak, hogy bakker, full gázok vagytok, de pfff....
...lepergett róluk.

Addigra már úgyis vége volt mindennek: Petinek a cipőjéhez sem nyúlhattam hozzá, nem nézhettem rá, nem vihettem fürdeni, nem adhattam enni stb. Csak a mama. (Jaaaj, emlékszem, amikor ezer éve Eszti volt ezen a szinten, hogy a fenekét sem lehetett kitörölni, csak a mamának. :) )

Úgyhogy innentől végképp jó volt nekünk!

Este a vacsorát megcsináltam- messziről persze-, fürdettünk -szintén jó távolságból-, fektettünk (a majális után a kölykökcskék úgy kidőltek, ahogy kell) és elmentünk egyet sörözni Lacival, most csak lazán tényleg.
És másnap délelőtt tök mázlink volt az idővel, mert maxra elkőkészítettem az ebédet és mondtam Lacinak, na most menjünk el futni, mert még szép az idő (emiatt a gyerekek és nagyszülők már rég a játszótéren voltak.).
És elmentünk együtt, romantikusan. Vagyis tényleg nagyon az volt, mert kimentünk a  dombhoz. Ott van 3 futópálya, de kb.12* keresztezik egymást az erdei utak, így Lacival egyszer találkoztunk össze: ő éppen szembe futott és azt kérdezte, merre kell mennie, ha végre ki akar jutni innen. :D (Ő ugye muszájból fut, és ez annyira látszik is. :D )

Szóval ebéd után elintéztük gyerekmentesen a havi bevásárlást (de legalább itthon alvás volt, így mindenki pihent. Ja, kivéve anyámat, aki eközben kivasalt. Ez már ezer éve poén, ha jön, el szoktam dugni a vasalnivalót. De most leszedte a szárítóról... Őrült? Az. :) ).

Így amikor délután megjött a vihar meg az eső, akkor anyuék persze egy percig nem ültek a fenekükön és elmentek a játszóházba. (Köszi Kati ezerszer, legalább spóroltak anyuék is egy valag pénzt, mert az ottaniak fél óra után nem csak az erre jogosult Petit, hanem Esztit is kivették a gépből, puszta jófejségből.) Így aztán persze fél 8-ig haza sem jöttek.
Mi meg? Na nem ám ültünk itthon.... Szaunáztunk. Újra és megint! :) És akkora élményem volt, amikor az egyik alkalommal a szaunából kijövet az esőre ültem ki hűlni. Hát bakker! Ezt komolyan feljegyzem, mint életem élményét!

Estére a szauna miatt lusták lettünk elmenni bárhova is, meg esett is, így én pl. már 10-kor lefeküdtem, és másnap reggel fél 8-ig aludtam egyhuzamban.
Ki irigyel? Tuhuddoohhhoom! :) Ááááhhhh, de jó is volt!

Szombaton délelőtt aztán nagy szomorúság közepette anyuék elmentek, délután már vállalhatatlan volt az időjárás, de szerencsére akkor jöttek át Artúrkutyás mamáék meg a Hajniék névnapokat köszönteni, így remekül elment zuhogó esős délután is.

Csak, hogy tompítsam a felém áradó irigységhullámokat: tegnap délután Lacival úgy összevesztünk, hogy azóta sem szóltunk egymáshoz (na jó, ő próbálkozott már, de egyelőre kapja be). Így rázódik vissza kapcsolatunk napokig tartó, gejl szituációkkal tűzdelt romantikussága a normál mindennapokba. (Már amennyiben ez a mondat értelmes volt. :) )

2014. máj. 1.

Az én fiam egy csoda

Eszti az anyáknapján csupa bűbáj volt, számítani lehetett rá (azt, hogy ő is egy csoda, azt 125* említettem már. :) ) No.
Hazajöttünk, és mivel esőre állt vagy sem, de nagyon felhősödött, így úgy döntöttünk elmegyünk mindannyian az Angelóba sütizni. Mert Eszti ügyesen anyáknapjázott, Peppnek névnapja van és a fagyi kilőve.
Nyálas családi cukrászdázás. Jó volt! :)

Hazajöttünk. Megköszöntöttük a Petit. Azért már értette nagyon a lényeget.
"Kinek van névnapjaaaaa?"
Petineeeek!
"Ki kap ajándékot?"
A Petiiiiii!

Fel is ült a kanapéra és apám becsülettel várta, hogy lábához járuljunk.
Eszti rajzolt neki reggel az oviban, tőle azt kapta. Cuki.
Aztán nézi a papírzacskót miután kivette belőle az ajándékot (az IKEÁs vonathoz kapott még síneket, meg tartozékokat.) Nézi, nézi a zacsit. Aszongya: hol van a csoki?
Ez a kép remekül pont az említett pillanatban készült. :)


Azóta is hallgatjuk a sztorit: Névnapom van. Mikor lesz torta? Az anyád hálás mindenségit te kölök! Majd szülinapkor, akkor lesz torta! :)

Amúgy halálos fazon. Most beszédfejlődésének pont abban a korszakában van, amikor kb. minden megyilvánulása poén. Egész nap jegyzetelhetném, mert röhögni kell rajta állandóan (különben a röhögésről jut eszembe, hogy gyereket nem hallottam még úgy röhögőgörcsöt kapni, ahogyan Pepp szokott naponta 3*, hát imádom! És közben lélegzetvisszafojtva hallgatom, mikor vesz végre levegőt. :) )

Nomeg visít ugye azonnal, ha valami nem tetszik. Már tök megszoktuk, igazából mondtam is Lacinak, figyelje már, milyen választékosan, bővített mondatokban visít! :D
Esztivel rohadt szerencséje van, az biztos. A nővére helyében én már lenyomtam volna neki párat tutira. Eszti meg max. néha szemforgatva, néha nem is értve, mire ez a felhajtás, segít neki, ha kell, arrébb megy, ha elzavarja, alapvetően nem izgatja fel az egész Peti jelenség. Úgy imádja, ahogy van az a kölök, hát ez nagyon szépséges történet így.
Fel kéne vennem persze Pepp főnök stílusát egyszer, az is tök röhej. :)
Ne játssz veleeeee! Én kaptam a vonatoooot, az enyééééém! Eszti vállat von és leül az asztalhoz. Következő másodperc: Eszti gyereeee, kisiklott a vonaaaat, segítsssél!

Később viszem vacsorázni. Persze nem jön. Ránéz Esztire: Kész a vacsora! (Eszti: jó, még kiszínezem). Peti: Mondom kész a-va-cso-raaaaa! Gyereeeee!

Meg ez a jajj apaaa... Beszaráscuki. Azt mondja apjának rosszallóan, ha az bármit is csinál. (Piszkálja, hülyeséget mond, akármi.) Múltkor is elsütötte, amikor azt mondta neki Laci valami akciózására, hogy "most már hagyd abba, mert kapsz egy sallert!". Jaaaaj apaaaa! Majd rámnéz: apa viccel. (Há'ja, vagy nem, mindenesetre én nem próbálnám ki. :D )
Egyszerűen imádnivaló! (Apa is, de itt Petire gondolok. ;) )

Ui: ezt már tegnap megírtam, de nem tehettem közzé, mert anyuék jönnek ma, és ha olvasta volna, hogy szegíny gyerök nem kapott tortát, még a végén hoztak volna magukkal... :)