A sors keze

Hejhajj!
Kinéztem egy ruhát szerdán a Hajni esküvőjére (most lépjünk túl azon, hogy amúgy már vettem egyet...). Kurvajó, szépséges, iszonyatdrága.
Lacinak persze elkezdtem mesélni, de hamar megértette a dolgot:"nemkellruha". Nojóóó, csak még az áránál nem is tartottam, na mindegy.
Persze amúgy félretették nekem, mert nem volt kártyaleolvasójuk, nálam meg pénz.
El is indultunk tegnap délután érte Pepókirállyal. A híresen sokat babakocsiban seggelős Pepókirállyal.
A szél fújt, az eső esett, dehát nekem ruha kell!

Megálltunk a bankautomatánál, amely automata pár pötyögés után beszopta a kártyámat. Úgy, ahogyan azt kell!
Hát sokkos állapotba kerültem.
Egyrészt frankón újraindult a rendszer. Vagyis nem tudhattam, hogy újratöltés után nem dobja ki a lét is meg a kártyámat is magából. Így vártam. Tölt, várjak, telepít, várjak, karbantart (anyááád) várjak.

Természetesen az automatán nincs egy rohadt telefonszám sem feltüntetve, mit hívjunk, ha zizi van.
Már vagy 5 perce töltögette magát a gép, elkezdtem idegesen hívogatni Lacit, hogy legalább nézzen utána, milyen számot kell ilyenkor hívni, de bakker az is pont most dolgozott. Nem hívott vissza.

Aztán kb. 10 perc várakozás után felvillant 3 mp-re egy pár telefonszám, így gyorsan tárcsáztam.
- Beszívta a gép a kártyámat!
- Meg tudja mondani hol van?
(Naná, nem vagyok demens!)
- Kecskemét, Dobó krt.
- Mindjárt nézem.
(Jó, de gyorsan.)
- Igen, bevette a kártyát.
(Köszi, tudom.)
- De -mondja boldogan a hölgyike- sztornózta a tranzakciót!
(Há' tényleg boldogság hogy nem nyomta le még a pénzt is róla.)
-Jól van, akkor nekem ebből hogyan is lesz ruhám?
- Hát momentán sehogy.
(Jól van Mónika, dolgozd fel, dolgozd fel!)
- Oké, és kártyám?
- Hát azt kiveszik a gépből...
(Nabakker, mibe, hogy nem most.)
- ... és az átfutási ideje 7-10 nap. Majd bemehet érte a bankba.
(Igenigen, dekurvajó! Lehetne még egyszer? Most akkor hogy is lesz ruhám?)
- De fel tudom ajánlani, hogy lejelszavazzuk a kártyát ingyen.
(Köszi, még jó hogy nem egy valag pénzért.)

Közben visszahívott Laci is, akinek hüppögve meséltem, hogy a buzi bankautomata megette a kártyámat, és különben is milyen dolog az ilyen. És hogy vajon odaadja-e az ő kártyáját, hogy pénzt szerezzek róla.
Hallottam, ahogyan kárörvend... Be is jelentette melegében, hogy a sors akarta így, hagyjam a ruhát...

Mivel tök macerásnak tűnt az egész, bementem a ruhaboltba és nem vettem meg a rucit...

Aztán este, ha már ruhatéma, elkezdtem kiselejtezni az alsóneműket (nem is értem, miért nem azt írom, hogy a bugyikat.) Ezt évente egyszer elvégzem, olyankor mindenféle rossz érzés nélkül landol a kukában, ami tré.
Kiválogattam egy körben, majd a következő kört bevittem Lacinak, hogy véleményezze, mi repüljön még.
Hát véleményezte...
De amikor a tengerészcsíkos, amúgy egy vagyonért vásárolt, Triumph kisgatyásomat is ki akarta vágni, akkor kénytelen voltam véget vetni a dolognak. Megjegyeztem, hogy az azért tiszta-e, hogy a kidobottak helyére újakat veszek.
Többet nem is hajított ki.

Úgyhogy most se ruha, se bugyi, se bankkártya. Hát nem túl örvendetes hírek!
Mérgemben ma elmegyek és beváltom az összes nyertes Túrórudi papírt (van 10...) és az egyetlen Snickerset is (ebből összesen egyet vettünk, szal jó a statisztikánk.) és mind megeszem. Egyszerre!