Kicsit kusza, mert már boroztam

Laci elutazott.
Még sajnálgatott is, hogy biztos nehéz lesz nekem. Ehh, ugyanmár, mit nekem két gyerek két napig!
Eszti így ma itthon maradt, holnap meg a papa elviszi bölcsibe, mert mi akkor járunk Dévényre.

Eszti egy tündérvirág, de tényleg!
Ha dolgom van elvan, ha nyüsszent a Peti, ugrik neki csörgőt rázni, ha fel kell mosni felmos... Na ez utóbbi nem nagy kincs, mert titokban tudom csak feltörölni az általa összepacsmagolt részt, különben besértődik.Nomeg persze ma is délig már 3* átöltözött. Reggel nagy hüppögve vette csak fel a sima zöld színű (mellben húzott, kis csini) pólóját, mondván ez nem jó, mert nincs rajta semmi. Hát néztem olyan hülyén erre a felvetésre, hogy két perc múlva nagy duzzogva csak felvette.

Megint figyelmeztetnem kell azokat a bátor népeket, akik bevállalják a kisasszonyt felvigyázásra...
Ugyanis ahova ő megy, ott hűtő nem marad tele....
Annyit eszik, mint valami kisdisznó. De nem túlzok!
A napon konkrétan azzal ment el, hogy őt etettem.
Csak a délután: két vajas kalács uzsira, majd meglátta, hogy elöl van a felvágott, azt megette.
Kért csokit. Elfutottunk postára.
Visszafele már félig szakadt az eső, de neki kkeeehhheeeel sóskifli a pékségből.
Hazaérve már éppen durrantanám be a botmixert, hogy megcsináljam a zűrösebb kölykec kajáját. Anyaaaaa, éhes vagyok, kérek kiwit. Kibírod míg... de nem tudom befejezni: nem bírom ki, a pocakom kaját kér.
Faszapocak...
Majd Petyusz evett, közben kérek még kiwit. "Nem tudom most megpucolni". Akkor banánt!
Vacsira lenyomta az ebédmaradék krumplifőzeléket csirkével, majd súlyos szemráncolással eltanácsoltam az asztaltól... (Már fél 7 volt.)
De megnyugtatásomra közölte, hogy ő ettől nagy és erős lesz (hát nagy az biztos), és egyébként már elég volt. Kár.

Meg is van az eredménye a dolognak.
Nem is értem ezeket a kölyköket, de az tuti, ha az egyik eszik, akkor a másik tojik. Peti az nem probléma, megbírja, de Eszti... És ennyi kaja után 3* nyomta...Peti minden alkalommal evett...

Amúgy apa hiányzik. Hát most azt a szempontot nézem (ehh, mimást), hogy vele negyedannyi idő alatt készen van minden. Hát rinyesz vagyok, tudom, de akkor sem szívesen lennék egyedülálló anya.

Amióta hazajöttünk, (kb. ötkor), folyamatosan evett az egyik, vagy evett a másik, vagy keresett valamit az egyik, vagy csak meg kellett nézni, amint poénból 5 szemet rajzol a papírra és játsszunk kávésat! címszóval óriásiakat vihog azon a poénján, hogy a kávédba teszek: Cukrot. Tejet. Hihiiii, hajaaaaat, hihiiiii szemeeet, hihiiiii füleeeeet. Majd mikor nem akarom meginni, erőszakkal a fejembe tolja.

Egyébként erről jut eszembe, ma asszisztáltam egy másik beteg játékához: figyeljétek! nem átlagos a szituáció: etetőszékben, kistálból, kanállal, előkézve meg minden, megetettük aaaaa.... macisvitamint. Úgy, ahogy volt, egy levél macisvitamint vazze...

Minderre azért volt szükség, mert Donni (Jesszusom, igen, ő még mindig létezik.) direkt kiöntötte a Lenksa (ő maradt már csak a másik -de a neve überkirály, Eszti maga találta ki) macisvitaminját, és a Lenksa leszidta, erre Donni sírva elment a szobájába. (Ők amúgy a kitalált haverok. Már másfél éve velünk élnek... Bár Laci már kérte, hogy ne hozza haza a haverokat zabálni, de Eszti nem vette a lapot! Én meg mindig jót röhögök a poénon.)
Hogy ettől még miért kell a macisvitaminnak enni adni? Azt nem tudom, de nem is mertem belebonyolódni a kérdésbe.

Na és Lenksa nevének kitalálása csak a kezdet volt. Ezt már olyan régóta akarom mesélni!
Szal Petyuszt elnevezte "Petrincs"-nek. Szerintem tökcuki. (Mondjuk azt a kölyköt még úgysem hívta senki a nevén rendesen.)
Apát is "appláj" -nak hívja. Khmm.. engem meg lazán anyának. Hmmm. Tök jellemző.