A nagy utazás

Molyoltunk kettőt azért, hogy menjünk-e két napra Stornyára vagy csak megugorjunk, ahogyan mostanában szoktunk.
Addig mérlegeltünk, amíg elmentünk. Főleg az idő miatt, amit vasárnapra már csapnivalónak tippeltek, így elutaztunk szombaton reggel.

Peti miatt volt macerás csak az egész.
Az éjszakától ugyan féltem, de két ébredésen és a kissé korai felkelésen túl nem volt nagyobb zűr.

Az indulás úgy történt, ahogyan lenni szokott (ugyanez játszódott le a múltkor, amikor utaztunk valahova reggel):
Esztergyerek reggel hatkor hüppögve áll a szobaajtóban. Én sokkot kapok, "mivan? gyere ide!" Nemjön, hüppög: okébeteg, oké fáj valamije, oké elveszett a majom, oké.... akkor odamegyek.
Még mindig hüppög, és akkor leesik a történet. Tiszta pisi a kölyök. Báááz....

Átöltöztetés, apa mellé befektetés (hátha visszaalszik még). Jó poén volt, mert persze nem aludt vissza, onnantól kezdve folyamatosan dumált, de én legalább a kanapén még pihentem 7-ig. Apa meg hallgatta a csivitelést. :)
És egyértelműen a mi hibánk volt, ő meg jó szarul érezte magát (vagy 3* elmondta, hogy véletlen volt, szegényt úgy sajnáltam), szóval pénteken Artúrkutyás mamáéknál voltunk, ott pisilt utoljára kb. este 6-kor. Fél 8-kor értünk haza, mindenkit fürdettünk, pakoltunk, fektettünk, és egyszerűen elfelejtettük fürdés/fekvés előtt bilire dobni... Ő meg sosem kel fel éjjel pisilni.

De mire indultunk már teljesen rendben volt, és miatta maximálisan megérte az út.
Volt sokat levegőn, még ha hideg is volt, de remekül elszórakozott az udvaron.
Ott volt Etumama, akinek a seggéből nem jött ki a gyerek két napig. Nem túlzok egy fikarcnyit sem, gyakorlatilag még a fenekét is csak ő törölhette ki, így nem sokat foglalkoztam Esztivel (vagyis nem etettem, pisiltettem, játszottam vele, laza volt, na!).
Olyannyira, hogy néha azért próbáltam hozzá szólni és köreiket megzavarni egy-egy "Nem fázol? Nem vagy éhes?" stb kérdéssel, de apám, az a kölök fel sem nézett. 

Az éjszakát sem velünk töltötte a szobában. Nemhogy nem velünk aludt az ágyban, hanem még a földön sem. (Én Etumama mellett alszok.) Próbáltam meggyőzni, hogy nem nagy ötlet a mama mellett aludni, akik horkolnak, és az ágy is veszettül nyikorog abban a szobában, de nem hitte el.
Reggel aztán röhögve vettem tudomásul, hogy a mama összenyomott, illetve itthon azt az igen beszédes játékot játszotta, hogy Dollyt és Tündibabát szét kellett fektetni, mert egyik a másik horkolásától nem tudott aludni.
Mondtam neki, hogy megérdemelte az éjszakáját, de szemlátomást nem izgatta a téma. Én meg jót vigyorogtam rajta (és mibe, hogy legközelebb is a mamával alszik.)

A csokoládézabálástól már kettéállt a fülem, de elfordítottam a fejem, hadd egye, húsvét van. Laciét meg erőszakkal kellett elfordítani.
Meg kapott ugye bébiételt, azt olyan boldogan lapátolta be. Nem viccelt, amikor azt kért... (Ja persze ezt is csak a mama etethette meg vele.)

Kisebb gatyamadzaggal meg elküzdöttünk, nehézkes volt a szar idő miatt, mert nem tudtuk letenni a földre, csak a szobában. A konyhában kézben/hordozóban volt, kényelmetlenül persze, de azért elvolt ő is.

Én meg azért várom, hogy Peti is nőjjön már egy kicsit, mert ez a műsor még nem valami utazóbarát. (Mennyikaja, mennyipelus, popsitörlő, 6adagruha, mennyitápi, fejés, mikoralszik, hovategyem stb.)
De legalább mindenki boldog volt.