Sokan szememre hányták már, hogy magamról nem mesélek.
Hát most fogok.
Hánynom kell az egésztől. Még most is. (Ennek testi tünetekben történő megjelenéséről később.)
Egész decemberben azt hallgattam úton útfélen, hogy "ajj, ezek a karácsonyok már nem arról szólnak", meg "ohh, nincs karácsonyi hangulatom" meg egyéb überrinyák az emberektől. És ezek az emberek végül mind megkapták a karácsonyukat.
Én meg, legszebben szólva is szívtam, mint a torkosborz (kacifántosabb kifejezésre gondolok amúgy, de Laci látom finomította a múltkori bejegyzésemet is, úgyhogy próbálok visszavenni.)
Dec. 23-áig -mint ismeretes teljesen puccba vágtam a lakást, karácsonyi zenéket hallgattam, minden ajándékot becsomagoltam, megsütöttem a sütiket, és 23-án reggel a kicsi édes kislányom kinyitotta az adventi naptár utolsó fiókját (lévén aznapra terveztük a szűkcsaládos szentestét.)
Majd fasza volt azt mondani délben az édes kicsi kislánynak, hogy a Jézuska csak viccelt, és elhalasztja az eljövetelét.
Majd annál is faszább volt 24-én délután -egy gyerekkel karácsonyozni. Mert biza úgy döntöttünk, hogy Petyuszt az intenzíven hátrahagyva hazajövök és Esztinek megszerezzük a karácsony örömét.
Petyusz kivolt már teljesen, szinte csak aludt, az intenzíves nővérekre pedig még most is bármikor rábíznám a gyerekem. (Két baba volt bent akkoriban és tényleg az első nyekkere ugrottak. Ha nem nyugodott a bébi, akkor képesek voltak tartós seggriszálásra... Hihetetlen pozitív tapasztalatom ez egyébként.)
Szóval a kurvajó karácsonyunk ebből a 3 órából állt.
És nem, még most sem tettem túl magam rajta.
Amúgy is rosszul vagyok a karácsonyfától, az adventi illóolajtól, a koszorútól és teljes mértékben antiszociális lettem: utálom az embereket, mindenki csak rinyál állandóan, holott örülhetnének, hogy lyuk van a seggükön. (Ezt ne cenzúrázd Béb!)
Szóval így vagyok.
De fogok tenni képet a dec. 24-ei karácsonyi Esztiről, a jan. 2-ai karácsonyi Petyuszról és SzilvEszterről (igen, tudom, hogy ezt a poént már ellőttem pár éve).
Átérezni nem tudom, mert sohasem voltam ilyen helyzetben, de nagyon egyetértek veled, és nincs mit cenzúrázni. Igazad van! Azért remélem, hamarosan újra "kisüt a nap" és sok-sok erőt kívánok Nektek az elkövetkező esztendőre, egészséggel, boldogsággal megfejelve!
VálaszTörlésÓ, Móni, én úgy átölelnélek, akármilyen antiszociális is lettél, akkor is!!! Nagyon kiméri rátok a sors!Nem is tudom jól szavakba foglalni, amit mondanék...mégegyszer, nagy ölelés!!!
VálaszTörlésMinden okod és jogod megvan dühösnek lenni!
VálaszTörlésAz eltolt év végéért kárpótlásul szuperjó évetek kell, hogy következzen!!! Puszi!
Hatalmas ölelés Nektek!!!! És télleg a kva anyját a sorsnak! Tök igazad van, és add csak ki magadból! Rengeteget gondolunk rátok, és széggyellem magam, amiért a kis piti bajaimtól elkenődök, meg rináylok, mikor itt vagytok Ti.
VálaszTörlésAzért ezek ellenére, nagyon kívánom, hogy végre újra érezd, hogy az élet pozitív, és szeretünk mindannyian, és vidám tudj lenni!!!
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésTeljesen jogosak az érzéseid, és tényleg nagyon szenya volt Veletek a sors! Nagy-hagy ölelést küldök Neked!!! Puszi!
VálaszTörlésÖlelés neked! Kisüt a nap, jön a tavasz és jobb kedved lesz!!!!!!!!!!
VálaszTörlésAzért köszi nektek.
VálaszTörlés